Petőfi Népe, 1996. március (51. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-14 / 63. szám

1996. március 14., csütörtök 11. oldal A Forradalom És Szabadságharc Ünnepén Irodalmárként, forradalmárként, üzletemberként A Ács Károly, a sokat emlegetett név Diák önképzőkörben honunk­ban sohasem nyert egyszene annyi nagyjövőjű fiatalember pályadíjat, mint 1842. július 28- án a pápai kollégiumban. Elis­merést kapott Orlay Petrich Soma, a Duna-Tisza közi Ács Károly, Petőfi Sándor és a komá­romi Jókai Mór. Hat hónap múl­tán a később festőművészként elhiresült Orlay kivételével Kecskeméten találkozott a baráti kompánia. Károly és Móricz a jogakadémián folytatta tanul­mányait, Sándor valamivel ké­sőbb, vándorszínészként került a rónák fővárosába. Már 1843. január 12-én, meg­érkezése napján fölkereste cim­boráit. Szinte naponta találkoz­tak. Leggyakrabban a Gyenes családnál rokonként kezelt du­nántúli ifjú szállásán. Jókai kép­íróként is megörökítette a „bo- rongós kedélyű” jurátust. A be­cses, alkotója szignójával és a festékbe nyomott ujjúnak nyo­matával is hitelesített festményt a kecskeméti református egyház könyvtára őrzi. Az 1894-ben el­hunyt, a kecskeméti főiskolát számos gazdag adománnyal, alapítvánnyal gyarapító szabad­sághőst, gazdasági reformert, politikust így méltatta Jókai: „Híres nyelvtudós, huszonöt éves korában a szabadságharc alatt Pest megye alispánja, aztán halálra ítélt államfogoly, évekig bebörtönözve, az alkotmányos Ács Károly. Ahogyan Jókai Mór megfestette. korszakban képviselő Budapest közelében. Sokat emlegetett név.” Petőfi már Pápán respek­tálta melankolikus verseiért. Ács előbb jelentkezett költemé­nyeivel az Atheneumban, mini ő. Szervezőkészségéért is be­csülte. A jogakadémián köréje csoportosultak az idegen nyel­vet tanuló diákok. O szerkesz­tette a kitűnő kéziratos újsá­got, a Calliopét. Számíthattak segítőkészségére jó ügyek és küzdőik. Petőfi az ő jótállásával készíthette nevezetes sárga­gombos ruháját, Ács bokáig érő kabátját pedig jelmezként hasz­nálhatta. Diákkaszinóként is funkcio­náló szállására sietett - Jókai visszaemlékezései 'szerint „ro­hamléptekkel” - Petőfi, amikor eszébe jutott, hogy hármuk kö­zös kötetével némi pénzhez is jutva szolgálhatnák az irodal­mat. „Ott éppen egy csomó diák birkózott s verte egymást a föld­höz. Petőfit is biztatták, hogy vegyen részt benne, de ő nem szokott birkózni...” Sajnos az ügyet pártoló Szi- lády nyomdatulajdonos és Ács Károly hiába próbálta tilalma megváltoztatására rábírni a cen­zort. Kossuth is számított Ács Károly Pest megyei szolgabíró közigazgatási tapasztalataira. 1849 februárjában tőle kért tájé­koztató jelentést a nép hangula­táról. Két hónap múltán rá hivat­kozva adott ki a törvényhatósá­gok újjászervezésére nyílt pa­rancsot. Fájlalta, hogy Pest me­gye tisztikara Pesten maradt az osztrák seregek bevonulásakor „igen kevés kivételekkel (me­lyek között Ács Károly szolga­bíró a legkitűnőbb helyet fog­lal)”. A szomszédos népek meg­békélését szolgáló Ács Károly­ról a legnagyobb elismeréssel írt Garibaldi és a román Cusa feje­delem. A hajdani kecskeméti diák mint a hazai biztosításügy egyik megalapozóját is tisztelik. Heltai Nándor Allah 48-as magyarországi hívei Márciusi eszmékért a törökök oldalán A március 15-ével kirobbant függetlenségi mozgalom és szabadságharc a világosi fegyverletétellel nem minden résztvevő számára ért véget. Kevesen tudják, hogy Abdur- rahman, Ali bej, Ali effendi, Fejzi pasa, Ferhad pasa, Isz- kander bej, Juszuf bej, Fru­zsid pasa, Mehmed bej, Murát pasa, Oszmán bej, Szkander bej vagy éppen Tefik bej, a magyar szabadságküzdelmek leverését követően tovább folytatták harcukat a Habs­burgokat győzelemre és meg­torlásra segítő oroszok ellen. De kik is voltak ezek a török nevű katonatisztek? Kecskeméti tiszt Garibaldi mellett A magyar honvédség kötelé­kében, a 48-as szabadságharc­ban részt vevő magyar, mor­vaországi cseh-német, francia­hugenotta, angol, galíciai len­gyel és német születésű tisztek voltak, akik a világosi fegy­verletételt követően előbb tö­rök szolgálatban állva harcol­tak az oroszok ellen, majd Ga­ribaldi oldalán, hogy végül mint az olasz királyi hadsereg sokszor igen magas rangú ka­tonatisztjeiként térjenek (egyik-másikuk) haza, Ma­gyarországra. Ezek közé tarto­zott Abdurrahman török őr­nagy, azaz Eberhardt Károly és a Kecskeméten elhunyt Ali effendi, azaz Galambosi Kiss József. Az már szinte természet- szerű és senki számára sem lehet meglepő, hogy ezek kö­zött a török tisztek, főtisztek között, a cári orosz seregekkel szemben, már a magyar sza­badságharcban is részt vevő lengyelek küzdöttek tovább ősi ellenségük ellen. Woroni- eczki (Juszuf bej), Zarzycki (Oszmán bej), Ilinszki (Szkander bej) vagy a lengyel szabadságharcosok legna­gyobbika, Murát pasa, azaz Bem József. Galambosi Kiss József az erdélyi hadszíntérről együtt menekült a véres megtorlás elől török földre Bemmel, Eberhardt Károllyal, Frits Gusztávval és Stein Miksával, ahol török katonai szolgálatba álltak valamennyien. Itt a kecskeméti születésű Galam­bosi Kiss Józsefet Ali effendi néven ismerték, aki később - akkor már mint őrnagy - Ab- durrahmannal (Eberhardt Ká­rollyal) együtt a piemonti had­seregben vállalt szolgálatot, a Pireneusi-félsziget osztrák uralom alóli felszabadításáért, az olasz egységért. Stein Maximilian (Miksa) báró bécsi születése és nemesi rangja ellenére magyar hon­véd ezredesként harcolt 48- ban a császáriak ellen. Több társához hasonlóan - a meg­torlás elől - ő is Törökor­szágba emigrált, ahol Ferhad pasa néven már 1850-től tá­bornok volt. Az angol származású Guyon Richard, akit a magyar szabadságharcban a branyisz- kói hősként ismerhettünk meg, részt vett a krími háborúban. Fruzsid pasa néven tábornok lett a török seregben. Feltehe­tően osztrák bérgyilkosok mérgezték meg. Németek, lengyelek, magyarok Kohlman József magyar hon­véd ezredes, aki a 48-as sza­badságharcban a Jellasics el­leni sereg vezérkari főnöke volt, Törökországba emig­rálva - Bemhez hasonlóan -, a muzulmán vallásra is áttért és ezredes lett a török hadsereg­ben. Ugyanitt a krími háború idején Fejzi pasa néven már tábornok. Frits Gusztáv Damjanich segédtisztjeként honvéd őr­nagy. A világosi fegyverletétel után emigrál, török ezredes­ként, mint Iszkander bej har­colt tovább. Bangya János nemesi testőr, majd a Zrínyi-önkéntesek ka­pitánya, a komáromi vár fel­adása után emigrál a Boszpo­ruszon túlra, ahol a török had­seregben mohamedánként ez­redes, mint Mehmed bej. Woronieczki József herceg honvéd őrnagyként az erdélyi lengyel légió parancsnoka volt. Bátyját, Woronieczki Micziszláv herceget 1849. ok­tóber 20-án, Pesten, az osztrá­kok kivégezték a magyar sza­badságharcban való részvétele miatt. O emigrált és Juszuf bej néven alezredesként harcolt tovább a török seregben. A galíciai származású Zarzycki Dyonizy honvéd ez­redesként Bemmel együtt küzdött a magyar szabadsá­gért. Kossuth az emigrációban tüntette ki. 1861-től Oszmán bej néven ezredes. Ilinszki Alexander gróf honvéd őrnagyként harcolt a márciusi eszmék megvalósu­lásáért. Törökországba emig­rálva áttért a mohamedán hitre és Szkander bej néven előbb alezredes, majd tábornok lett. Haynau rokona is menekült Bem József, a galíciai szüle­tésű lengyel, a magyar szabad­ságharc egyik legnevesebb tá­bornoka. Erdélyben utolsó­ként hagyta abba a harcot az oroszok ellen, akikkel szem­ben később mint török tábor­nok (Murát pasa) küzdött to­vább. Wepler August Ludwig német származása ellenére honvéd ezredes volt a magyar szabadságharcban. Nem hasz­nált neki az sem, hogy anyai ágon Haynau unokaöccse volt, mégis menekülnie kellett a bukás után. Emigrált, s Tefik bej néven ezredes lett a török hadseregben. Egy csetepaté során, már mint török tábor­nok vesztette életét. Az említett hősök közül, akik szinte egész Európát vé- gigküzdötték a márciusi ese­ményektől elindulva, nagyon kevesen térhettek vissza szü­lőhazájukba. Legtöbben török földben nyugszanak, ismeret­len sírokban. Ezért rájuk is gondoljunk, amikor egy-egy emlékműnél elhelyezzük a kegyelet virágait! Szabó Tamás A kecskeméti Kocsis Pál szakközépiskola 1/c osztályos diákjai Sárkány Zsolt tanár irányításával március 15-e tiszteletére rendbe tették az 1848-as honvédsírt és emlékművet a kecskeméti Köztemetőben. Az akció a Kossuth Szövetség segítségével történt. Az iskola és a szövetség rendszeres kapcsolatot épített ki. Felvételünkön balról jobbra: Sárkány Zsolt és diákjai, valamint az egyik Kossuth-leszármazott, Kossuth Lajos, valamint felesége. Hadmozdulatok, mindig a megfelelő pillanatban Gáspár, a hatvani csata hőse Az 1849. április 2-án lezajlott hatvani csata hőse a kecskeméti születésű Gáspár Andárs ezre­des volt. aki ekkor hadosztály- parancsnok volt Görgei hadtes­tében. Gáspár az előőrsöket Horttól nyugatra állította fel, s várta az ellenség felbukkanását. Az előőrsök parancsnokai dél felé jelentették, hogy Hatvan felől Hort irányába osztrák lo­vasság nyomult előre. Gáspár ezredes - aki ideiglenesen ezen a napon a VII. (Görgei) hadtes­tet is vezényelte - egy huszár­osztállyal előrelovagolt, hogy az ellenség erejéről személye­sen meggyőződjön. Észrevette, hogy az ellenség jelentős erők­kel Hatvanból Hort felé mene­tel és tüzérségük már állást is foglalt. Erre Gáspár ezredes a had­osztályát csatarendbe állította és elrendelte, hogy a Poelten- berg hadosztály Horton előre­nyomulva a Gáspár hadosztály jobb (északi) szárnyát hosszab­bítsa meg. Egyben utasította az Ecséden táborozó Simonos al­ezredes hadosztályához tartozó Lipthay-dandárt, hogy azonnal útba indulva a Poeltenberg- hadosztály jobbszámyához csatlakozzék. Ezek. a gyors in­tézkedések jónak bizonyultak. Gáspár András honvédtá­bornok. (Egykorú festmény.) Közben mindkét fél tüzérsége megkezdte a tüzelést. Déálután három órakor meg­érkeztek az erősítések is. Gás­pár ekkor elrendelte a támadást. A Poeltenberg hadosztály ol­dalba fogta az osztrák sereg balszámyát. Ez az átkaroló tá­madás és roham visszavonu­lásra kényszerítette az osztrá­kok balszámyát, mely féltette a visszavonulási útját, á Zagyva­hidat. Hasonló átkaroló táma­dást intézett Wysocki ezredes a déli szárnyon, Szentmiklóssy őrnagy pedig lovasrohammal visszavonulásra kényszerítette az osztrák jobbszámyat védő lovasságot. A két szárny visszavonulá­sának hatása alatt és a Gáspár- hadosztály rohama következté­ben az osztrák derékhad is kénytelen volt állásait feladni és Hatvan felé visszavonulni. A magyar honvédek erélyesen ül­dözték az osztrákokat. A sötét­ség beállta véget vetett a harc­nak. Gáspár és Poeltenberg hadosztályai a Horttól keletre eső magaslatokon táborba szál­lottak. Hatvant egy zászlóalj gyalogság, a gombospusztai Zagyva-hidat pedig egy kisebb osztag szállotta meg. A magyar hadsereg szilárd pozíciót vívott ki magának a győztes hatvani csatában. A Gáspár András honvéd ezredes vezette VII. hadtest és aláren­delt hadosztályai fényesen ol­dották meg a kitűzött harcászati feladatokat. Gáspár jól hangolta össze a különböző fegyverne­mek tevékenységét. A győztes csata után nyugodtan készülhet­tek az újabb ütközetekre. Kenyeres Dénes Bácsalmási ’48-as politikus vértanúsága Bácsalmás városának társa­dalmi és politikai életében mindig is meghatározó szerepet játszott az Almási Kovachich nemesi család. Számos mecé­nással büszkélkedve gyarapítot­ták Bácsalmás város kulturális és történelmi emlékeit. Az almási ág kétségtelenül legnagyobb politikai karriert befutott tagja Almási Kova­chich Antal (1799-1866) volt, aki 1838-ban Bács-Bodrog vármegye házi adószedőjeként kezdte politikai pályafutását. Sógora, Almási Rudics József báró (politikus-költő, az MTA t. tagja), a „többszörös” Bács- Bodrog vármegyei főispán (1841^18, 1861, 1865-67) buzdítására 1848^19-ben aktí­van részt vett a vármegye újjá­szervezésében és annak közéle­tében. Az 1848^49-es szabad­ságharc bukását követően va­lamennyi közjogi tisztségéről lemondott. Ellenezve ezzel is azt a királyi pátenst, melynek értelmében Bács-Bodrog vár­megye közigazgatásilag a szerb Vajdasághoz, irányításilag pe­dig közvetlen Bécs fennhatósá­gához tartozott. A megtorlás éveit követő konszolidáció nyomán az ön­kényuralomnak már meg voltak számlálva a napjai. 1860. októ­ber 20-án ugyanis kibocsátották azt a császári és királyi diplo­mát. amely a vármegyei ön- kormányzatok visszaállításáról intézkedett. Az anyaországhoz csatolt Bács-Bodrog vármegye főis­pánjává az ismételten megvá­lasztott Almási Rudics József (1792-1879) személye egycsa- pásra véget vetett az önkény- uralom helyi hatalmasságai működésének. A régi tisztikarból azonban csak igen kevesen vállalkoztak arra, hogy az új, és sokak által kiszámíthatatlan politikai hely­zetben elképzeléseit támogas­sák. Végül is 1861 november elejére sikerült összetoboroznia közvetlen vezérkarát, melyben Almási Kovachich Antal csá­szári és királyi tanácsos lett a vármegye első alispánja. A Piukovics Ágoston csá­szári és királyi biztos által ki­nevezett vármegyei tisztikar eleinte sok nehézséggel küz­dött, annál is inkább, mert a közigazgatás minden szála a királyi biztos kezében összpon­tosult. Piukovics Ágoston az alispán - nevezetesen Kova­chich Antal - hatáskörét any- nyira megnyirbálta, hogy az tu­lajdonképpen nem volt más, mint a központi irányítás hiva­talfőnöke. Végül is Kovachich Antal, megelégelve a mellő­zöttséget, Rudics József főis­pán lemondását követően megvált vármegyei alispáni tisztétől. Majd a politikai köz­élettől távol, Bácsalmás kör­nyéki birtokán gazdálkodott. Sajnos nem sokáig. 1866. már­cius 23-án tanyája ajtajában gyilkos golyó oltotta ki életét. A büszkeségében sértett ha­talom így állt bosszút a "48-as múltját soha meg nem tagadó politikuson. Halála helyét uno­kája, dr. Kovachich József márványtáblával jelölte, me­lyen az alábbi felirat állt: „E helyen vesztette életét, Almási Kovachich Antal kirá­lyi tanácsos, Bács-Bodrog vátmegye első alispánja.” Emeltette unokája, József. Dr. Horváth Zoltán, Dr. Sövény Mihály « i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom