Petőfi Népe, 1996. március (51. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-06 / 56. szám

Olvasói családunk ötletes jelmezekben búcsúztatták a farsangot a kecskeméti Lánchíd utcai első bések. A szülők is mókás játékokkal szóra­koztatták az osztályt. A felvételt Tóth Tibornétól kaptuk. Otven év közszolgálat Az elmúlt héten, a kiskőrösi művelődési központban meg­rendezett bensőséges ünnepsé­gen búcsúztatták Kelemen Sándort, a Kiskőrösi Szlovák Szervezet nemrég leköszönt el­nökét. Kelemen Sándor 1930-ban született Alsó-Cebe egyik ta­nyáján. Mindössze tizenhat éves, amikor 1946-ban tanítója, Gerhard Zoltán közreműködé­sével létrehozza a kisgazda if­júsági szervezetet. A hatvantagú műkedvelő gárda a hagyományőrzés, - ápolás szándékával járta a környék településeit, színdara­bokkal, bohózatokkal és népi táncokkal szórakoztatva a fia­talokat. Kelemen Sándor máig őrzi lelkesedését és hivatástudatát. Nyugdíjba vonulása után sem tétlenkedett, ma is aktívan részt vállal a szűkebb régió kulturális tevékenységének szervezésében. A Kiskőrösi Szlovák Szer­vezetnek megalakulása óta Kelemen Sándor tagja, 1990 óta pedig - mos­tani visszavonulásáig - elnöke volt. Mint mondta, kisegítő­ként, tanácsadóként továbbra is támogatja a környék szlo­vákságát tömörítő szervezetet. Annál is inkább, mivel fizikai­lag is, szellemileg is, frissnek érzi még magát. Télbúcsúztató Imrehegyen Lelkiismeretes orvosok, nővérek A közelmúltban télbúcsúztató farsangi bál volt az imrehegyi ÁMK-ban. Egy hagyomány folytatása ez, amelyen együtt há­lóztak az iskolások a szülőkkel. Egy héten át nagy volt a készülő­dés. A gyerekek régi farsangi já­tékokat, vidám jeleneteket tanul­tak. Péntek délután az anyukák szendvicseket készítettek az esti bálozóknak. Négy órakor meg­kezdődött a gyerekek fergeteges sikert hozó műsora. Utána Ikker Antal és Pereszlényi Ka­talin (a volt garai igazgató kán­tor tanító lánya) több mint hat évtizede esküdött egymásnak örök hűséget. Fogadalmuk megtartását bizonyítja, hogy tavaly gyémántlakodalmat ül­tek. Testvérei és családjuk még hosszú, boldog éveket kívánnak nekik ezzel a korabeli felvétel­lel. együtt táncoltak a nebulók a szü­lőkkel, a nagyszülőkkel. A tom­bolahúzásra nagyon sok ajándék érkezett a szülőktől, de még Ré­céiről, a két húsbolt vezetője, Hunyadi János és Fejes György is értékes ajándékokkal - amiket ezúton köszönünk - lepte meg a gyerekeket. E vigasság sokáig szép em­léke marad a gyerekeknek, a szü­lőknek és a nevelőknek. Czár László igazgató A képet a bajai Lőrincz An- talné küldte, aki mellékelt egy 1923-ban készült felvételt is. Ez Étieken készült, ahol az összevont osztály 99 fővel lát­ható, s századikként tanítójuk, Pereszlényi (Priszlinger) Antal igazgató kántor tanító, vagyis a fenti menyasszony édesapja. A sok kis nebuló között Lő- rinczné megjelölte a vőlegényt. A család kedvence Gáborkának - úgy tűnik - különös érzéke van a műszaki cikkekhez. A kecskeméti Szász Gábor ért­hetően kedvence az egész csa­ládnak. A kiskunfélegyházi ro­konság is - nagybácsi, nagyszü­lők és persze a dédimama - boldog, ha e kisemberkét lát­hatja. A legényke közelgő név­ünnepén köszönti őt a famüia minden tagja. A szülőknek kedveskedve Maráczi Dorlna Deák Mónika solti olvasónk két kisgyermekfotóját küldte el. Ba­lázs Kinga egyéves és Maráczi Dorina egy hónapos. Ők Deák Mihályék unokái. A felvételek közül választanunk kellett, mert egy családról egyszerre több fényképet nem közlünk. Bízunk benne, nem veszik ezt rossz né­ven a szülők, akik a kicsik fotó­jával azt a sok segítséget köszö­nik, amit a nagyszülők az uno­kák nevelésében nyújtanak. A legdrágább kincsüket adták Az elmúlt hónap közepén sike­res véradás volt Akasztón. A rossz idő, a síkos utak ellenére is százhuszonnyolcán jöttek el. Megértették hívó szavunkat: Adj vért, életet mentesz! Egy köszönő szót tudtunk most csak mondani azoknak, akik legdrá­gább kincsüket, a vérüket ad­ták, hogy segíthessenek ember­társaikon. Terveztünk véradó ünnepséget is, s remélem, sike­rül. így szeretnénk megbecsü­lésünket kifejezni a véradóink­nak. A fenti sorokat az akasztói vöröskeresztes titkár írta. Löczi Jánosné Segítették a gyógyulásom A nyilvánosság előtt szeretnék köszönetét mondani a kecske­méti Nyíri úti kórház idegosztá­lyán dr. Csornai Márta és dr. Kuczka Mária főorvosnak, hogy mindent megtettek a gyó­gyulásom érdekében. Ugyan­csak köszönöm a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostu­dományi Egyetem anesztezio- lógiai és intenzív osztályán dr. Rudas László egyetemi do­censnek és kollégáinak az ér­tem tett fáradozását - írta Fü- löpszállásról Bende Dezsőné. Kovács László Jánosné köszö­nőlevelet juttatott el a szer­kesztőségbe. A kecskeméti kórház intenzív osztályán dol­gozó orvosoknak, nővéreknek köszöni mindazt, amit férje életéért januárban tettek. így ő Idős nagymama, özvegy Farkas Istvánná a kecskeméti Tölgyesi utcából kicsi unokáját köszönti ezzel a féltve őrzött fényképpel. később elkerülhetett dr. Görög főorvos osztályára. Az ott ta­pasztalt lelkiismeretes munká­ért is ezúton mond hálát a fe­leség, aki azóta házi betegápo­lóként gondoskodik élete pár­járól. A fiú - a sötétebb ruhában osz­tálytársával együtt - nem is annyira kicsi már, hiszen már­cius 8-án lesz 12 esztendős. Vidám télbúcsúztató mulatságot szerveztek a napokban a kecskeméti Jókai utca 15. szám alatti I. gondozási központban. A többéves hagyománynak megfelelően a rendezvényre meghívták a kunfehértói gondozási központ lakóit is. fotó: szász andrás Gyémántlakodalmuk volt E házasság több mint hat évtizede tart. Születésnapi köszöntő A két jó barát a mókában is együtt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom