Petőfi Népe, 1996. március (51. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-16 / 64. szám

szombat Napkelte: 5 óra 55 perckor Napnyugta: 17 óra 51 perckor Holdkelte: 3 óra 36 perckor Holdnyugta: 14 óra 30 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajá­nál 146 cm volt. A Tisza Szol­noknál -122 cm, 13%, Csong- rádnál pedig -58 cm, 23% ma­gas volt. Közlekedés A kecskeméti közúti igazgató­ság ügyeletének tájékoztatása szerint ma nem terveznek a főutakon forgalomkorlátozással járó munkálatokat. Traffipax Ma délelőtt Baján, vasárnap délelőtt Felsőszentivánon, Kecskeméten viszont ma is, va­sárnap is egész nap számíthat­nak járművezetők radarellenőr­zésre. Téves kapcsolás- Halló, tessék! Cipő­bolt!- Jaj, bocsánat, azt hi­szem, eltévesztettem a számot...- Semmi baj, hozza vissza, majd kicseréljük. Nyugdíjasfórum A mélykúti mozgáskorlátozot­tak egyesületének szervezésé­ben szerdán délután két órakor nyugdíjasfórumot tartanak a művelődési házban. A fórum vendége Jenei Ferenc, a bajai nyugdíjbiztosító osztályveze­tője lesz, aki a rokkant- és öreg­ségi nyugdíjakkal kapcsolatos kérdésekre válaszol. Sertésvásár Kecskeméten a Zöldfa utcai vá­sártéren vasárnap országos ser­tés- és kirakóvásár lesz. A pi- accsamok és a vásártér szomba­ton és vasárnap a szokásos rend szerint tart nyitva. Alföldi Lapok Mire készül Szabadszállás? Lehet-e lobbizni Nagykőrösért? Próféta lesz-e Szabó István Ke- celen? Ki Tiszakécske új jegy­zője? Takarékos váltás Izsá­kon? - válasz az Alföldi La­pokban. Színes mellékletük a Bozsó-gyűjteményt mutatja be. Helyenként eső ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TÉRSÉGÉRE Dél, délkelet felől a korábbinál kis­sé nedvesebb levegő érkezik fölénk, így némi napsütésre inkább csak az északi, északkeleti területeken lehet számítani. Délen gyakrabban lesz erősen felhős, borult az ég, eső kialakulásának is ott nagyobb a való- színűnége. A délkeleti szél általában mérsékelt marad, csak ritkán élénkül meg kissé. Eleinte sokfelé párás lesz a levegő, kora délelőtt itt-ott ködfoltok is előfordulhatnak. A hőmérséklet kora délután nyugaton 4, a keleti országrészben 9 fok körül alakul. Eleinte ugyan még van remény némi napsütésre, a nap nagyrészében azonban gyakran lesz erősen felhős, borult az ég és helyenként eső is lehet. A délkeleti szél csak időnként élénkül meg kissé. A hőmérséklet kora dél­utánra 6, 8 fokig emelkedik, ami csak kevéssel marad el a sokévi átlagtól. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Szolnok: 7 Kecskemét: Jászberény: 7 Baja: Tiszafüred: 8 Kiskőrös: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: Tisza: 0 Velencei-tó: 1 Fertő-tó: 1-3 Duna: 0 2 2-4 Balaton: Tisza-tó: Szolnok: Jászberény: Tiszafüred: 30-45 Velencei-tó: 25-40 Fertő-tó: 25-30 Kecskemét: 30-35 Baja: 20-30 Kiskőrös: 25-40 30-45 25-35 20-30 20-35 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ TÁMOGATÁSÁVAL A reggeli, kora délelőtti órákban helyenként ugyan előfordulhatnak ködfoltok, napközben azonban mindenütt javulnak a látási viszonyok, általában jó időjárási feltételek mellett közlekedhetünk. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Agrometeorológia: Előrejelzés a Duna-Tisza köze. térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc Fődíj: egy hét Korfu szigetén Utazni és játszani szerető olva­sóinknak új nyereményjátékot- indítunk az 50 éves kecskeméti IBUSZ-szal közösen. A három forduló valamennyi kérdése az IBUSZ és partner­irodái - Malév, West Travel, TAN-TÚRA - nyári ajánlataira vonatkozik. A kérdések után felajánlunk 3 választ, melyek közül mindig csak egy a helyes, a megfejtés. A helyes válaszok számát a megfelelő négyzetbe írva és a tippszelvényeket ösz- szegyűjtve, fordulónként egy­szerre kell beküldeni a kecske­méti IBUSZ-irodába. A helyes megfejtők közül minden negyedik szelvény után - fordulónként - kisorsolunk egy nyertest. A harmadik fordu­lót követően a 3 nyertes kihúzza a saját nyereményét: egy egyhe­tes üdülés Korfu szigetén 2 főre, 3 csillagos szállodában, félpan­zióval, repülőúttal; egy tízna­pos, 2 személyes üdülés Olym- pic Beachen apartmanban, uta­zás autóbusszal; egy egyhetes, 4 személyes üdülés az olasz ten­gerparton apartmanban (étkezés és utazás nélkül). A játék résztvevői a helyes válaszokat a felsorolt utazási irodák nyári katalógusaiból ki­kereshetik. Fáklyaként égett a Bogár. Induláskor belobbant és pilla­natok alatt kiégett egy Volkswagen gépkocsi csütörtök dél­után Kecskeméten, egy széchenyivárosi parkolóban. Tűzoltók gyűlése Holnap közgyűlést tart a soltvadkerti önkéntes tűz­oltó-egyesület. A vezetőség beszámol múlt évi munká­jukról, gazdálkodásukról, majd az idei tervekről, költ­ségvetésről lesz szó. A be­számoló után tagfelvétel, ki­tüntetések átadása és előlép­tetések lesznek. A város ön­kénteseinek ellátási körze­tébe tartozik a szomszédos település, Bocsa is. Búza és kukorica Hétfőn este 6 órától folytatódik Hercegszántón a mezőgazda- sági előadás-sorozat. A szegedi Gabonamag igazgatója tart tájé­koztatót a kukorica és a búza termesztéséről. Ehhez kapcso­lódik az ezen növények védel­méről szóló előadás. A progra­mot a községháza tanácstermé­ben rendezik. Fura veszélyességi pótlék Bár Tajvanon nem min­denki figyeli aggodalom nélkül a partok közelében zajló kínai hadgyakorlatot, a legősibb mesterség műve­lői a jelek szerint kifejezet­ten örülhetnek a feszült helyzetnek. A lövöldözésre hivatkozva a helyi utcalá­nyok jelentősen emelték ta­rifáikat. Az Independence Evening Post című helyi lapnak egy letartóztatott prostituált úgy nyilatkozott, hogy tekintettel a veszélyes helyzetre, 7 ezerről 9 ezer tajvani dollárra (326 ameri­kai dollárra) növelte járan­dóságát. A rosszlányok ez­úttal ráéreztek a nagy lehe­tőségre: nem sokkal a had­gyakorlat kezdete előtt je­lentős számban érkeztek Tajvanra külföldi utcalá­nyok - többségük Hong­kongból. Kegyeletsértö autótolvaj Igencsak meglepődhetett az az autótolvaj, aki nemrégi­ben a miami nemzetközi re­pülőtér parkolójából „meg- lovasított” egy Honda gép­kocsit. Az autó csomagtartó­jában ugyanis a tulajdonos szüleinek földi maradványai voltak elhelyezve egy kis urnában. David Sollars, az autó és a hamvak tulajdo­nosa nászúira ment, ám előtte már megkezdte az át- hurcolkodást újdonsült fele­ségéhez. A nászutat a köl­tözködés kellős közepén kezdték meg, s így maradtak a szülők hamvai a kocsi csomagtartójában. Sollars apja októberben halt meg, s édesanyja egy hónappal ké­sőbb követte őt. Az volt a kívánságuk, hogy hamvai­kat a család ohiói farmjának búzatábláján szórják szét. Sollarsék azt tervezték, hogy tavasszal ünnepélyes keretek közt, a család többi tagjának jelenlétében ejtik meg a szertartást. A ruhaszalonok rémálma Ez a „munkadarab” izgalmasabb, mint a vászon... Igor Posztyakov képzőmű­vész emberi testekre fest. Művei egy body-art kiállí­tásra készülnek egy moszk­vai klubban. Ha a testfestés divatba jönne, becsukhatná­nak az öltöztetőszalonok - legalábbis nyáron. ,T „ Szombaton és vasárnap is nyitva tartunk lm\ Kecskemét-Katonatelep (441-es főút) KECSKEMét-katoNATELEP Tel.: 76/471-447 Máróiholnapra expressz apróhirdetések "C" kategóriás jogosítvánnyal sofőrt keresek. Je­lentkezni lehet: 78/311-848. 1 Ft önköltség alatti, A/4-A/3-as fénymásolók el- adók, 117.000 Ft-tól. Tel.: 76/483-204 ___________ 1 kh Irsai Olivér és 1 ha kékfrankos magasműve­lésű szőlő eladó. Érd.: Tázlár, Petőfi u. 14. T.: 06- 78/355-337 82-es MTZ kis fülkés eladó. Tel.: 06-60/489-232; Kecel, Zsák u. 6._____________________________ 8 7-es Tátra 815-ös S3-as, 12 tonnás pótkocsival, terményfelépítménnyel, friss műszakival eladó. Érd.: 06-60/381-593. 9 leveles gyári, új tárcsa és 1 db kétfejes IH eke el­adó. Tel.: 76/424-216 _______ A LORD TURKÁLÓ március 18., hétfőtől hóvégi ki­árusítást (olcsó vásárt) tart. Ideje: máricus 18-23- áig. Lord Ruházati Diszkont, Kecskemét, Kossuth tér 6-7. (az udvarban)._________________________ 1-1,5 szobás lakást vennék Kecskeméten, sürgő­sen 1,5 M Ft-ért. Tel.: munkanapokon, 8-16-ig: 76/481-391/269; 17 után és hétvégén: 76/498-490. 16 éves Wartburg friss műszakival eladó. Tel.: 76/351-685 ________ 1 6145 és 16245-ös Zetor, E-514 kombájn eladó. Zákányszék, Kossuth 19. Tel.: 06-60/383-973 2 db 6 éves amerikai ügető kanca és egy hintó el­adó. Tel.: 79/351-374 2 db Skoda billenős, terményre magasítva, az egyik turbómotorral eladó. Érd.: Városföld, Szalvay u. 47, 3 t-s pótkocsi eladó. 78/343-068. _______________ A ngol kocker spánielkölykök eladók. 06-79/351- 604. Audi 80-as 1,8-as B 89-es évj. eladó. Tel.: 79/343- 756 ________ A utót bontásra veszek. Tel.: 77/401-502 Avla 31-es tgk. 8 éves eladó. Érd.: 06-30/382-176, 79/372-363, este. ________________________ B MW 324D 87. évj. kifogástalanul eladó. Tel.: 77/321-310 (esti órákban)._____________________ B ontott 323 Mazda alkatrészek eladók. Tel.: 78/343-098 Bácsalmáson földet veszek. Tel.: 79/341-268 4 soros kukoricavető gép, műtrágyaszórós és talaj- fertőtlenítős, igen jó állapotban eladó. 06-30/531- 697. 5 M jobb fél PJM; 50 E G5H bal; 750 E P4P bal; 5 E C2A jobb kupak. Bácsalmás, Martinovics 8._______ 5 t-s trágyaszóró eladó. Tel.: 78/353-541 7 hónapos vemhes üsző eladó. Soltvadkert, Zrínyi u. 4. 78/381-383. 8 t-s pótkocsi új gumikkal, jó állapotban eladó. 79/343-628. 8,3 t-s pótkocsi 400 E Ft, 4 fejes félfüggesztett Lajta eke 120 E, 1,5 t-ig mérő állatmérleg 80 E Ft-ért el­adó. 1500-as KHR-t keresek. Érd.: Rostás Béla La- josmizse, Közös 183. Tel.: 06-60-354-766 Bácsborsódon eladó 2 szobás, gázfűtéses, össz- komfortos, kertes ház. Tel.: 79/351-124 __________ B útorlapszabászgépre asztalos szakmunkást vagy betanított munkást keresünk felvételre. Meg­hallgatás: 1996. március 18-án (hétfőn), 9-12 óráig. Fagépszer Kft. Kecskemét-Katonatelep, Úrrét 78. (volt Skála-raktáráruház) ______________________ C sengőd, Dózsa Gy. u. 31. sz. alatti családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Érd.: 18 után 78/311-367, vagy Kiskörös, Kiss E. u. 10.________ C sászártöltés központjában üzletnyitásra is alkal­mas, 3 szoba összkomfortos családi ház melléképü­letekkel eladó. Érd.: 06-30/567-161. Eladó 1 db MTZ 82-es panorámás, valamint 1 db MTZ 82-es első híd. Érd.: 06-30/458-725. Eladó 1981-es FIAT 131 2000 TC Racing. Ár: 100.000 Ft. Tel.: 79/351-124 Eladó 6 m-es ásóborona, újszerű állapotban. Érd.: 79/372-676. _________ Eladó 8 hold ezerjó Kiskőrös, Szűcsi dűlőben. Érd.: 06-30/535-793 (részletekben is).________________ E ladó Avia A-31 nemzetközi munkával, ugyanitt Seat Ibiza 1,7 dízel 86-os évjárat. Tel.: 78/451-138, Akasztó. Eladó Kecskemét, Rózsavölgyi tér 30. sz. alatti üz­let (Vacsi köz vége). Egyéb cserét beszámítok. Ér­deklődni a 06-60/389-464-es telefonon.__________ E ladó MTZ 50-es 5 év műszakival, 10 hl-es Kerti- tox, 21 egytengelyes utánfutó. Kiskörös, Toldi u. 14, Eladó Peugeot 205 GRD 1.8D 5 ajtós, metálkék színben, apró esztétikai hibákkal. Irányár: 360.000 Ft. Tel.: 06-30/436-463 Eladó Trabant, 13 éves, új akkumulátorral, új fes­téssel, új motorral, üzembiztos állapotban. Érd.: 79/323-162. _____ E ladó olcsó használt ruha zsákolva, nagy teljesít­ményű kalapácsos daráló, átm. 20-as automata eszterga. Baja, Tél 113. T.: 79/324-787__________ E ladó gyári öntvényvázas szalagcsiszoló és 6 db szorítóbak. Érd.: Kiskőrös, Pillangó u. 8._________ F IAT Ducato 88-as évj. zárt, dízel, Opel Kadett combi 1.6D 85-ös évj. eladó. Tel.: 06-30/482-515 FIAT Ducato 88-as és Nissan Urvan 88-as eladó. T.: 78/481-627 FIAT Punto 55 S, 11 hónapos, 5 ajtós, Magyaror- szágon vásárolt eladó. Tel.: 06-30/431-007_______ F IAT Punto 1.1 95. 01. évj. grafitmetál, 5 ajtós, Ma- gyarországon vásárolt eladó. Tel.: 06-30/440-769 Ford Escort 1,6 81-es, zöldmetál, extrákkal eladó, 295 E Ft-ért. Tel.: 06-60/487-376 Kisfülkés 80-as MTZ felújított motorral eladó, vagy kisebb német traktorra cserélhető. Tompa, Eötvös u. 51. Tel.: 77/351-765 Ford Fiesta 1.6D eladó vagy hosszú platós IFA- csere érdekel. Tel.: 76/424-216 Ford Transit 5 éves D körablakos, 9 sz. eladó. Érd.: Akasztó, Madách u. 27/B, Németh. ______________ F érfi pultost és férfi bolti eladót keresek. Kkfháza, Izsáki út 10., személyesen, 16 óra után.__________ HW 80-11-es német billenős pótkocsi eladó. Tel.: 78/353-005 __________________ H ajós, pincefaluban 44 m2-es pincehely alsópincé­vel, pinceüdülői építési lehetőséggel eladó. Érd.: 78/404-442. Hízók és 0,5 ha kékfrankos eladó. Érd.: Kiskőrös, Klapka u. 55.________________________________ I kergarázs a Márc. 15. utcán eladó. Irányár: 1.000.000 Ft. Tel.: 06-20/464-364 Kiskőrös, Május 1. utca 7. szám alatt 70 m2-es,ía- kás 100 m2-es kerttel eladó. Tel.: 06-30/567-161 Kiskőrös, Pozsonyi utcában családi ház eladó. Tel.: 78/312-623 _____________ K iskőrösi aranykoronát vennék. Érd.: Besenczi Já- nos, Kiskőrös, Batthyány u. 32. Tel.: 78/311-602 Kiskőrösön újra megnyílt a Jókai u. 34. sz. alatti takarmánybolt. Kaphatók: Purina-Hungária késztá­pok, koncentrátumok, szemes termények és vető­magok^_____________________________________ M ercedes 190 2 B-s 83-as eladó. Tel.: 06-20/464- 364, 76/324-285______________________________ Mercedes 123D friss műszakival, jó állapotban el­adó. T.: 06-20/464-364 Mitsubishi Colt 1300-as, fehér, 1,5 éves, 11.000 km-rel eladó. (Kifogástalan.) T.: 76/356-571_______ N aposcsibe Tetra-H és Hibró megrendelhető. Go- hér Miklós Dusnok, István kir. tér 6. 78/401-016. Növényvédő szerek nagyker. áron, házhoz szál­lítva is. 79/368-476. Opel Csepp Kadett 1,3-as friss műszakival 85-ös 395.000 Ft; VW Golf I. felújított motorral 225.000 Ft; Lada Niva friss műszakival, 86-os 340.000 Ft eladó. Tel.: 76/324-285, 06-20/455-909________________ O pel Record Combi 2.3TD, 85-ös és VW Tran­sporter 1,9-es, 90. nov., 8 személyes, zöld, sötétí­tett eladó. Tel.: 78/381-703 PZK 7-es rendsodró eladó. Érd.: Kiskőrös, Klapka u. 55. ________ P eugeot J-5-ös hosszított, magasított, zárt 88-as évj. kisteherautó eladó. Tel.: este 76/376-228. Privát idősotthon nyílik Kecskméten. Érd.: 76/412- 783. ____ R CW mütrágyaszóró, üzemképes, eladó. Zsana, Kossuth u. 66., Gazdag István._________________ K unszentmiklós határában szántóföldet bérelnék. Tel.: 76/351-685._____________________________ L-60-as terepes billenőre alakított IFA, K-454 bá­lázó, E-514 kombájn eladó. Öttömös, Béke u. 16. Tel.: 06-60/302-866, Csóti._____________________ MT Z 50 motor, Kemper fűkasza, 1,5D Golf motor váltóval, utánfutó, Simson M. és fehérbor eladó. Tázlár, Kecskeméti u. 47. Tel.: 78/355-027 (este) Magasmüvelésű szőlő kiadó Kiskunmajsán. Tel.: 06-20-422-920_______________________________ N yaraló eladó Dávodon. Faház, 478 m2 portán + építőanyag. Érd.: mindennap, 13 h után: 79/325-,. 493. RS szivattyú 10 hl-es műanyag permetezőtartály és permetezőkonzol eladó. Érdeklődni lehet: 78/381-792-es telefonon.______________________ R enault 19 1,9D 93-as eladó. T.: 78/381-906 Rendszámos MTZ-50-es eladó. Érd.: Orgovány, Nyár u. 5.___________________________________ S PC 6-os vetőgép és 6 soros kultivátor eladó. Tel.: 77/640-200, este._____________________________ SZK-5, E-512 gabonakombájnok és 3 fejes IH eke eladó. 06-60/487-402. /í* adói Érd: idöstó mellett 1 hold ezerjó szóló el- 876. Sükösdön 800-800 m2 saszla és cserszegi szőlő eladó. Tel.: 78/404-442 _____________ S zerszámkészítőt és lakatost felveszek, Kecske­méttől 6 km-re. 06-30-438-886. _____________ S érülten eladó Volvo 740-es, 87-es és Ford Scor- pio 2,5D 86-os. Tel.: 76/324-285, 06-20/464-364 Sárga, kis testű tojótyúkok eladók. 200 Ft/kg. Érd.: 77/401-212 tel. _____________ S írköves kisiparos 20% árengedményes ajánlata március 31-éig. Műhely, Dusnok, Dobó 4. Tel.: 06- 60/305-037. __________ T extima ipari varrógép eladó, felújított. Tel.: 76/353- 105 ______ T otálkáros Opel Vectra egyben vagy bontva eladó. Érd.: 06-20/464-364 és 06-30/335-981-es telefo­non. _______ T átra 815-S-3-as tehergépkocsi szerelvény 3 tenge­lyes pótkocsival eladó. Tel.: 06-30/435-379, 76/376- 228 VW Golf II. 1.6 B kát., 91 -es 5 ajtós (kp. zár, riasztó, r.magnó), megkímélt állapotban eladó. Irányár: 940.000 Ft. Érd.: 76/410-549, Pusztai, 19 h után. VW Jetta 1,6D 82-es évj. 2 év műszakival eladó. Tel.: 79/323-591 __________ V W Polo 1,1 coupe 94. évj., új állapotban, reális áron eladó. Tel.: 06-30/436-524 _________ V elger 540-es kisbálázó és egy rendsodró eladó. Tel.: 79/351-374 Vinopresz 25-ös szőlőprés eladó. Érd.: 78/343- 179. _____ V öröshagyma, Piroska fajta, 150 q eladó. Ár: 11 Ft/ kg. Érd.: 76/494-685.__________________________ Wartburg speciál 10 éves, botváltós, tolótetős, vo­nóhoroggal, rádiómagnóval, friss műszakival, ga­rázsban tartott, kitűnő állapotban eladó. Érdek­lődni lehet: FülöpszáJlás, Petőfi u. 15. Tel.: 78/345- 177 Új 2 és 3 fejes IH eke eladó. Tel.: 78/321-676 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom