Petőfi Népe, 1996. március (51. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-13 / 62. szám

PETŐFI NÉPE 1996. március 13., szerda • A Duna-Tisza köze napilapja • 51. évf., 62. szám / 29,50 Ft Minden Jót Hajának! Alpecin Hajápolócsalád az ALCINA-tól. Magyarországon forgalmazza: DREI MASTER Kft. Tel.: 77/423-093 IFOR-hölgyek. Harminchárom Taszáron állomásozó amerikai katonalány kereste fel tegnap a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolát. Magyar kolléganőik mutatták be nekik az intézményt. A haditechnikai eszközöknek különösen nagy sikerük volt. FOTÓ: FEB/HAJDU ANDRÁS Nyolc vádpontban találták bűnösnek a főtisztet Honvéd lett az alezredes Kuba-ellenes törvény Megszületett a bírósági döntés az azóta már felszámolt kalo­csai 35. Dobó harckocsidandár volt parancsnoka, Tukacs László alezredes ügyében. Mint arról a szegedi katonai ügyész­ség nevében dr. Lele András tá­Az egész napos parlamenti vi­tanap után a hatóságok elkezd­ték aprópénzre váltani a fekete- gazdaság elleni küzdelem szó­lamait. Tegnap reggel 7 órától 12 óráig Kecskeméten négy üz­letet, illetve a Zöldfa utcai vá­sártér melletti zsibpiacot ellen­őrizték. Az akciót a kecskeméti rendőrkapitányság szervezte. Az Egészségügyi Világszerve­zet (WHO) hazánkban tartóz­kodó küldöttsége kedden Kalo­csára és Homokmégyre látoga­tott, ahol egy éve kezdődött el az Együtt, egészségesen egész­ségfejlesztési program. Andriska Géza, a program helyi vezetője elmondta: a nap­jékoztatta lapunkat, nyolc vád­pontban találták bűnösnek a volt parancsnokot. Az elsősor­ban gazdasági jellegű bűncse­lekményekért kérdőre vont al­ezredest 90 ezer forint pénz- büntetésre, 118 ezer forint bűn­Részt vett benne a megyei fo­gyasztóvédelmi felügyelőség, az APEH, valamint a Vám- és Pénzügyőrség nyomozóhivata­lának emberei. A zsibpiaccal kapcsolatban a polgármesteri hivataltól érkezett olyan beje­lentés, hogy a magyar ámsok között elvegyülve külföldiek is árulnak. A tegnapi razzián ez jaink népbetegségeinek tekint­hető szívinfarktus, az érszűkü­let vagy a daganatos megbete­gedések nem vezethetők vissza egyetlen okra, ezeket számtalan tényező együttesen váltja ki. Mégpedig oly módon, hogy a különböző rizikótényezők - dohányzás, elhízás, mozgáshi­ügyi és perköltség megtéríté­sére ítélték, s emellett még le­fokozták honvéddá. A kalocsai parancsnok lajstromán igen kü­lönös pontok szerepelnek. Részleteket a 3. oldalon olvas­hatnak. nem bizonyosodott be, de a jö­vőben is várhatók hasonló el­lenőrzések. Négy vendéglátó- helyet is ellenőriztek, de a feke­tegazdasággal kapcsolatos ki­rívó szabálytalanságot nem ta­láltak. A fogyasztóvédelmi fel­ügyelőség egy helyen vont ki 2 ezer forint értékű helyben fa­gyasztott hurkát a forgalomból. ány, túlzott alkoholfogyasztás - egészségkárosító hatása nem egyszerűen összeadódik, ha­nem hatványozottan jelentke­zik. A kalocsai és homokmégyi modell a meggyőzésen és az önkormányzatok, civil szerve­zetek, vállalkozók, családok, baráti körök bevonásán alapul. Vékonyodik az ózonréteg Az Északi-sark fölött még so­hasem volt olyan vékony az ózonréteg, mint tavaly - je­lentette be kedden Genfben a Meteorológiai Világszervezet (WMO). A WMO adatai szerint 1996 első hónapjaiban folyta­tódott az elvékonyodási folya­mat. A szakértők ügy vélik: miután a Déli-sark fölött is tavaly mérték a legnagyobb ózonlyukat, „az elvékonyodás folyamata erősödött, és világ­szerte komoly aggodalmakra ad okot”. Jürgen Rüttgers, a német kutatási és technológiai ügyek minisztere a DPA munkatársá­nak elmondta, hogy Európában ezen a télen olyan nagy volt az ózonréteg fogyása, mint koráb­ban soha. Grönland és Skandi­návia között az ózonértékek új mélypontjait állapították meg. Bili Clinton amerikai elnök kedden kézjegyével látta el azt a törvényt, amely a többi közt büntetőintézkedéseket helyez kilátásba a Kubával kereskedő külföldi vállalatokkal szemben, hogy még szigorúbbá tegye a szigetország elleni amerikai szankciókat. Jóllehet, a kormányzatnak kezdetben erős ellenvetései vol­tak a tervezettel szemben, a két és fél héttel ezelőtt Kuba partja­A Bokros-csomag megszületé­sének egyéves évfordulóján az ellenzéki képviselők változat­lan hévvel támadták a szociális ellátások rendszerének átalakí­tását célzó új kormányjavasla­tot, amelyet Szabó György nép­jóléti miniszter ismertetett. A javaslat szerint az 1996. április 15. után születendő gyerekek esetében megszűnik a váran­dóssági pótlék és a gyermek- gondozási díj. Az előbbi helyett egyszeri, 10 ezer forintos ösz- szegű anyasági támogatást kapna minden szülő nő. A gyermekgondozási segély és a gyermeknevelési támogatás fo­lyósításának feltétele a családi Két év börtönbüntetésre ítélte első fokon a bíróság a kecske­méti sportigazgatóság volt belső ellenőrét. A 47 éves asz- szony munkaviszonyát - mint korábban megírtuk - tavaly augusztusban függesztették fel. A gyanú szerint 5,5 millió fo­rintot sikkasztott. A pénz máig nem került elő. A rendőrségi nyomozás befejezése után vá­Az orosz kommunisták pénte­ken újabb kísérletet tesznek a dumában a Szovjetunió végét és a FÁK megalakulását ki­mondó 1991-es Belovezsszkaja Puscsa-i megállapodás hatá­lyon kívül helyezésére. Ezt Va- lentyin Kupcov, a párt alelnöke inál lezajlott légi incidenst kö­vetően az elnök közölte, hogy hajlandó lesz szentesíteni a tör­vényt. Az aláírási ceremómián el­hangzott rövid beszédében Bili Clinton utalt rá, hogy a havan­nai kormány a két amerikai ma­gánrepülőgép lelövésével ismét tanúbizonyságot tett „brutalitá­sáról és könyörtelenségéről”. Nem tűrik az USA polgárai éle­tének veszélyeztetését. pótlék esetében már elfogadott 19 500, illetve - egyedülállók számára - 23 400 forintos egy főre eső nettó jövedelemhatár. A gyet az eddigi 8 éves kor he­lyett csak a gyermek 6 éves ko­ráig járna a javaslat szerint. A gyes összege a mindenkori öregségi nyugdíjminimumnak, idén 9 600 forintnak felel meg. A továbbra is 24 hétig folyósí­tandó terhességi-gyermekágyi segélynél megszűnik a kötelező biztosítási idő, viszont összege az átlagkereset száz százaléká­ról ennek 70 százalékára csök­ken. (Folytatás az 5. oldalon) Kommentárunk a 2. oldalon. dat emelt az ügyészség, majd február 29-én megszületett az ügyben az elsőfokú ítélet. A bírónő a kétévi szabadságvesz­tés mellékbüntetéseként két évre eltiltotta a közügyektől is a belső ellenőrt. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vád­lott és védője pedig enyhítésért fellebbeztek. Részletek a 3. ol­dalon. jelentette be kedden. A kom­munista párt vezetésének és a párt frakciójának egyhangú döntése alapján készülnek a kérdést napirendre tűzni. Kup­cov úgy vélekedett, hogy ezút­tal sikerre vezet a kommunista törekvés. Megemlékezések március 15-én A hosszú tél után mindenki várja a tavaszt, várja az ünne­pet. Március 15-én a Duna-Ti- sza köze számos településén színvonalas műsorral emlékez­nek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményeire. Kulturális és sportrendezvé­nyek, kiállítások és filmvetíté­sek, vetélkedők is színesítik a programot. Részletes műsor az 5. oldalon. Gyorshírek Nagy László szobrát ellopták Eltűnt Nagy László szobra a költő nevét viselő ajkai műve­lődési házból. A bronzból ké­szült arcmást feltehetően a hétvégi rockdiszkó vendégei közül vitte el valaki. Nagy László szobrát Vígh Tamás Kossuth-díjas szobrászmű­vész ajándékozta a városnak 1978-ban. Elfogadták a tb-költségvetést j Az Országgyűlés kedden dél­után 212 igen szavazattal, 74 nem és 2 tartózkodás ellené­ben elfogadta a társadalom- biztosítás pénzügyi alapjainak : 1996. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatot. Ismét kitört a híres vulkán Ismét működik Mexikó leghí­resebb vulkánja, az 5452 mé­ter magas Popocatépetl. Helyi idő szerint kedd reggel két robbanás volt a kráter belse­jében, aminek következtében a vulkánból még nagyobb gyakorisággal emelkedtek a levegőbe a már néhány napja megfigyelhető füstoszlopok. A környékben a hatóságok a riadókészültség „sárga foko­zatát” vezették be: lezárták a hegységbe vezető utakat. Részvénycsere I sr A jövő hónaptól folyamato­san hirdetnek meg részvény- cserét a kárpótlási jegyek tu­lajdonosai számára. Suchman ! Tamás privatizációs miniszter | tegnap elmondta, hogy legt utóbb háromszorosan túlje- | gyezték a Démász értékpapír­jait. A részvények elosztásá­nál a jegytulajdonosok kap­nak előnyt. Radujevék élnek A csecsen lázadók kedden ■ ismét cáfolták azokat a híre­ket, hogy vezetőjük, Aszlan Maszhadov súlyosan megsé­rült egy összetűzésben, amely Szalmán Radujev csecsen lá­zadó vezér híveivel tört ki. j A lázadók a Moszkva-barát j grozniji kormány azon állítá­sát is cáfolták, hogy Radujev életét vesztette. Kuvaiti nőtüntetés i Nők tucatjai vonultak fel bé- I késen kedden Kuvaitváros- ban, politikai jogaik kiszélesí­tését, köztük a választójog megadását követelve. A par­lament előtt petíciót nyújtot­tak át a parlament elnökének. Bárhol leszállhatott volna a mentőhelikopter Meglepően nehezen tudtak leszállóhelyet találni egy mentőhelikopternek szomba­ton Kiskunfélegyházán. Volt, ahol a talaj nem volt jó, más­hol meg nem engedélyezták a gép leszállását - számoltunk be a történtekről hétfőn. Az eset felháborodást keltett a városban, tegnapi ülésükön a képviselők is foglalkoztak a dologgal. Endre Sándor javas­latára egy helikopterleszállót jelölnek ki rövidesen a város környékén. Egyébként valószínűleg a félreértések sorozata eredmé­nyezte a történteket. Ezt erősí­tette meg Jaskó Attila, a me­gyei repülő- és ejtőemyőklub repülős társelnöke is, aki nem érti, hogy miért nem tudott le- szállni a félegyházi sportrepü­lőtéren a mentőhelikopter. Ha laza is volt a talaj, végszükség esetén a hangár és környéke alkalmas lett volna erre a célra. Még akkor is, ha a félegy­házi reptéren nincs folyama­tos szolgálat. A probléma ta­lán abból eredhetett, hogy szombaton a repülőtér teljes személyzete tanfolyamon volt Jakabszálláson. Tehát a men­tősök hiába telefonáltak a rep­térre, nem vette fel senki a kagylót. De a helikopter ettől még nyugodtan leszállhatott volna, hiszen talált volna megfelelő helyet. (Folytatás az 5. oldalon) Magyarország-Skócia 2-1 (1-1)! Olimpiai selejtező mérkőzésen a magyarok győztek és kijutottak az olimpiára. Nem találták a feketegazdaságot WHO-delegáció Kalocsán és Homokmégyen A T. Ház szociális ügyekről tárgyalt Újabb lyukak a védőhálón Nincs meg az öt és fél millió Két év sikkasztásért r Az orosz kommunisták a FÁK ellen

Next

/
Oldalképek
Tartalom