Petőfi Népe, 1996. március (51. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-12 / 61. szám
1996. március 12., kedd Sport 15. oldal _____________________Tudósítóink Jelentik_____________________ H alason gyúrtak a kis birkózók Két halasi birkózó, Dajszer Gábor és Vass Roland keresi a fogást. FOTÓ: POZSGAI ÁKOS ______________Mai Műsor T V I. MŰSOR Az olimpia a tét a mai meccsen A magyar olimpiai labdarúgó-válogatott kedden délután nagy haditettet hajthat végre. Ehhez „mindössze” Skóciát kell legyőznie az Üllői úti stadionban a 17 órától kezdődő mérkőzésen, s akkor 24 év után ismét ötkarikás résztvevő lehet. Európát öt atlantai olimpiai döntős hely illeti meg. A még versenyben lévő nyolc válogatott közül éppen Skócia és Magyarország mutatói a legjobbak. Atlantába a negyeddöntők résztvevői közül a négy továbblépő mellett a vesztesek közül a legjobb mutatókkal bíró utazhat ki az olimpiai 16-os fináléba. A magyar-skót mérkőzés utánpótlás Európa-bajnoki, első negyeddöntő összecsapás is. Dobogós judósok Nagy olimpiai kvalifikációs cselgáncsversenyt rendeztek a hét végén Prágában. A cseh fővárosban tizennégy magyar judoka lépett tatamira. Legtovább a bajai Pekli Mária (56 kg) és Kovács Antal (Paks, 95 kg) jutott, mindketten bronzérmet szereztek. Magyar döntősök Magyar sikerrel zárult a lengyelországi Katowicében megrendezett női párbajtőrvívó Világ Kupa-verseny. A legjobb négy közé három magyar vere- kedte be magát. A döntőben Nagy Tímea (Honvéd-Kim) és Hormay Adrién (MTK) csapott össze. Az 1995-ös magyar bajnoki döntővel azonos fináléban ezúttal Nagy diadalmaskodott, egyetlen tussal. Ma KÉZILABDA Bolyai Kupa középiskolás fiú, leány kézilabdatorna: Kecskemét, Bolyai János Gimnázium, 9.30-tól. LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzés: Stadler FC-Soltszentimre, 14.30- kor. TOTÓ A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 10. heti totónyeremények a jövedelemadó levonása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 9 189 809 forint, 13 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 3 196 455 forint. A 12 találatos szelvény 23 darab, nyereményük egyenként 157 783 forint. A 11 találatos szelvényekre egyenként 6 389 forintot, a 10 találatos szelvényekre egyenként 1396 forintot fizetnek. Drogos focista? A Manchester United angol válogatott labdarúgója, Lee Sharpé kábítószer-élvező - állítja egy vasárnapi sziget- országi újság. A cikk szerint Sharpé meghívott egy tinédzsert, hogy vegyen részt vele egy négyfős drogbulin. Az eset azután került nyilvánosságra, hogy Nicky Summerbee-ről, a Manchester City utánpótlás válogatottjáról már kiderült kábítószer-függősége. A szövetség felkérte a Manchester Unitedet, vizsgálja ki Sharpé ügyét. ASZTALITENISZ Klubcsapatok Szuper Ligája férfimérkőzések: Ünion Wölkersdorf (osztrák)-Credo AC Kiskunfélegyháza 3:7. Wölkersdorf, 150 néző. A hazaiak szerették volna megismételni őszi BEK-győ- zelmüket, míg a félegyháziakat a visszavágás fűtötte. A párosmérkőzéseken a Varga-Cen páros nyert, míg a Somosi-Harczi kettős 1:0-ás vezetésnél a 2. játszmát 18:16- os állásról elvesztette és a döntő szettben már nem volt esélye a győzelemre. Az első egyes mérkőzésen Cen nagyszerű játékkal nyert a világ- ranglistán 22. Ding Yi ellen, majd Harczi is magabiztos játékkal győzte le Klampárt. Miután Varga és Somosi is győzött, a félegyháziak az első kör után 5:l-re vezettek. A következő körben Cen folytatta győzelemsorozatát, ezúttal a hajdani „védőspecialista” Klampárt fektette kétvállra és Somosinak sem okozott gondot Amp- latz legyőzése. A két csapat éljátékosainak találkozóját a hazaiak kedvence nyerte, és miután a gyengélkedő Varga is vesztett Frank ellen, így alakult ki a 7:3-as végeredmény. Győzelmükkel a félegyháziak bebiztosították 2. helyezésüket a Szuper Ligában. Részletes eredmények: Ding Yi, Frank-Harczi, Somosi 2:1 (-13, 18, 17), Klampár, Amplatz-Varga, Cen 1:2 (17, -13, -16), Ding Yi-Cen 1:2 (—19, 19, -9), Amplatz-Varga 0:2 (-14, -13), KlampárHarczi 0:2 (-13, -18), Frank-Somosi 1:2 (17, -26, -9), Ding Yi-Harczi 2:1 (17, -19, 9), Amplatz-Somosi 0:2 (-10, -19), Klampár-Cen 1:2 (-13, 11, -15), Frank-Varga 2:1 (-16, 15,21). SKST Havirov (cseh)-Credo AC 0:10, Havirov, 50 néző. A szombati mérkőzés után a félegyházi csapat mintegy hatórás utazással, éjjel egy órakor érkezett a mérkőzés színhelyére. A találkozón viszont kidomborodott a Credo nagyobb tudása, így a hazaiaknak mindössze egy játszmát sikerült nyerniük. Részletes eredmények: Gre- gorica, Kvapil-Harczi-Somosi 0:2 (-12, -13), Hoferik, Hav- ran-Varga, Cen 0:2 (—10, -5), Gregorica-Cen 0:2 (-13, -8), Hoferik-Varga 1:2 (-7, 21,-13), Kvapil-Harczi 0:2 (-18, -15), Havran-Somosi 0:2 (-15, -14), Gregorica-Harczi 0:2 (-14, -16), Hoferik-Somosi 0:2 (-5, -16), Kvapil-Cen 0:2 (-13, -6), Havran-Varga 0:2 (-11,-6). GRUNDBIRKÓZÁS Kiskunhalas adott otthont a délterületi általános iskolás grundbirkózó-bajnokság- nak. Megyénket a halasi Általános Művelődési Központ és a Felsővárosi Általános Iskola képviselte. A házigazda ÁMK kitűnő rendezésben bonyolította le a tornát, amelyet az Általános Művelődési Központ immár négyszeres magyar bajnoksággal büszkélkedő csapata nyerte a területi döntőt. További sorrend: 2. Csongrád, 3. Szeged, 4. Kiskunhalas, Felsővárosi Ált. Isk., 5. Orosháza. 6. Szarvas. A győztes vesz részt az országos hatcsapatos döntőn. KÉZILABDA NB I/B-s férfi kézilabda-mérkőzés: Püspökladány-Kiskun- majsa 30-24 (16-14). Hajdúszoboszló, 150 néző, vezette: Kiss, Kliment. Kiskunmajsa: Szacsvai - Tóth 6, Szabó Zs„ dr. Szepes 10/1, Kiss I. 1, Baranyi, Szabó L. 3. Csere: Kiss Gy. (k), Újvári 2, Juhász 1/1, Boros 1. Edző: Tibai József. Hétméteresek: 5/4, illetve 4/2. Kiállítások: 8, illetve 6 perc. Az első percek után úgy tűnt, hogy sikerült átmenteniük a majsaiaknak az előző fordulóban mutatott jó formájukat. Az 5. percben 3-1 volt a vendégek javára. Innen előbb egyenlítettek, majd fordítottak a hazaiak (5—3). Ä játékosedző, Kedves László által vezérelt hazaiak azonban tartották előnyüket. A szünet után nehezen sikerült talpra állni a majsaiaknak, támadásban és védekezésben is sok hibát vétettek. Mindezek ellenére a játékrész közepén sikerült átvenni a vezetést a Majsá- nak (19-21). De továbbra is csak Tóth és Szepes nyújtott elfogadható teljesítményt a Majsából. Az ellenfél magas védőfalával és remekül védő kapusával a többiek nem bírtak. A hazaiak ezután zsinórban hét gólt lőttek és eldöntötték a két pont sorsát. Kitűnt: Kedves 9/3, Kiss A. 7, Kiss Cs. (k), illetve Tóth, dr. Szepes. ÖKÖLVÍVÁS Tájfun Kupa 1. forduló, Kecskemét. 19 egyesület 119 versenyzője mérlegelt mind a négy korosztályban. Eredmények, serdülő kcs., 40 kg: Kovács J. (Kecskeméti SC)-Printer G. (Bp. Kontőr): döntetlen, 43 kg: Kállai L. (KSC) az 1. menetben döntő fölénnyel nyert llisei (Cegléd) ellen. Ifjúsági kcs., 48 kg: Petrezselyem Z. pontozással győzött Krisztái L. (KSI) ellen. Ács a 3. menetben döntő fölénynyel nyert a békési Mucsi ellen. 60 kg: Mészáros pontozással volt jobb Somogyinál (Hódgép); 63,5 kg: Hajnal (KSC) 1. menetben döntő fölénnyel nyert Mül- lerrel (Cegléd) szemben. Juniorok, 57 kg: Jónás (BBK) a 2. menetben döntő fölénnyel nyert Szabó Z. (KSC) ellen. 60 kg: Baranyi Róbert (KSC) pontozással győzte le Lakatost (Buszbarátok Köre). Felnőttek, 75 kg: Cserkó Krisztián (Honvéd Sashegy) ellen Somi Imre: a 3. menetben feladta a mérkőzést. SÚLYEMELÉS Egyetemi és főiskolai országos bajnokság, Budapest, Műszaki Egyetem súlyemelőterme. A KSC-Építők versenyzője, Nagy Noel a 70 kg-os súlycsoportban hetedik alkalommal nyert főiskolás országos bajnokságot. Eredménye: 230 kg (szakításban: 105 kg, lökésben: 125 kg). Az Eötvös Lóránd Tudomány- egyetem számítástechnikai karának II. évfolyamos hallgatója a bajnokság abszolút legjobb eredményével szerezte meg a bajnoki aranyat. ÚSZÁS Hírős Kupa meghívásos verseny, a megyebeliek eredményei, 50 m béka gyors fiú: 6. Csuka B. (Baja) 37,10, 50 m béka gyors leány: 1. Hosszú Kalinka (Baja) 43,97, 5. Dosz- pos L. (Kalocsa) 53,40, 100 m delfin leány gyors: 2. Sipos K. (Bajai KVSC) 1:18,99, 100 m utánpótlás fiú gyors: 4. Koltai T. (Bajai Kopcsóker VSC) 1:05,54, 6. Török B. (Kalocsa) 1:07,09, 100 m utánpótlás leány gyors: 5. Gergely A. (Baja) 1:14,30, 100 m serdülő fiú gyors: 5. Provics T. (KVSC) 1:00,99, 100 m serdülő leány gyors: 1. Csemák Mariann (Kecskeméti VSC) 1:03,40,200 m férfi mell: 1. Simon Jácint (Kecskeméti VSC) 2:31,45, 4. Ivánovics G. (KVSC) 2:36,93, 200 m női gyors: 3. Csemák R. 2:14.73, 10() m delfin leány mell: 3. Sipos K. (Baja) 1:42,09, 100 m utánpótlás fiú mell: 1. Bálint Miklós (KVSC) 1:19,43, 3. Koltai T. (Baja) 1:22,87, 5. Török B. (Kalocsa) 1:25,53,100 m utánpótlás leány mell: 4. Sa- ághy S. (Baja) 1:29,50, 100 m serdülő leány hát: 3. Csemák M. (KVSC) 1:16,22,4. Aradi P. (Baja) 1:17,14, 100 m férfi pillangó: 2. Simon J. (KVSC) 1:00,73,5. Ivánovics G. (KVSC) 1:05.17,6. Ludvigh Á. 0CVSC) 1:05,30, 200 m női pillangó: 6. Csemák R. (KVSC) 2:33,85. 5.40: Gazdatévé 6.00: Napkelte 9.00: Tízórai 9.10: Cheers - 26/4. 9.35: Tízórai 11.00: A titkos fiók Tévéfilmsorozat VI/4. 12.00: Déli harangszó 12.05: Üzlet délidöben 12.25: Telepakk 15.00: Hírek 15.05: Műsorismertetés 15.10: Arborétumok, gyűjteményes kertek 15.20: Repeta 16.00: Hírek 16.05: A kölcsönkapott Föld 16.30: Topmodell Brazil sorozat 180/100. 17.00: Kép-más - Más-kép 17.25: Don Quijote - 39/11 17.55: Katolikus krónika 18.15: Üzlet 18.30: Mindent vagy semmit! 19.00: Esti mese 19.15: Naprakész 19.30: Híradó 20.01: Telesport 20.20: Vészhelyzet Amerikai filmsorozat 25/11. 21.10: Stúdió’96 22.00: 100 éves a mozi Ködös utak - Francia film 23.25: Híradó 23.35: BBC-híradó TV II. MŰSOR 8.55: Műsorajánlat 9.00: Közvetítés a parlament üléséről 16.30: Izomláz 16.55: Magyarország-Skócia Olimpiai selejtező és utánpótlás EB negyeddöntő labdarúgó-mérkőzés kb. 17.45: Körzeti híradók 18.50: Müsorajánlat 18.55: Stan és Pan 19.05: Magnum Amerikai filmsorozat 20.00: Múzsa 20.10: Sajtóklub 20.55: Ki ez a nő? Belga képzőművészeti magazin 21.00: Híradó 21.10: Környezetünk hírei 21.15: Kedd 21. 21.45: Klip-mix 22.00: Objektív 22.25: Időjárás 22.30: Lapzárta 22.35: TS - Sportvarázs TV 3. MŰSOR 17.15: TV-shop 17.50: Csendes vadász Amerikai film 93' 19.30: A vihar foglyai Amerikai filmsorozat 20.00: Játék 20.30: Negyedóra szolgáltatás 20.45: Háromszög 21.00: Párnacsaták Amerikai film 99’ 22.55: Negyedóra szolgáltatás HBO 16.30: Bolondos dallamok Amerikai rajzfilm 17.00: Jó barátok Amerikai sorozat 30’ 17.30: Bíborszín Amerikai film 147’ 20.10: Az aranykor 3. Amerikai horror 60’ 21.25: Melrose Place Amerikai filmsorozat 22.05: Mystic Pizza Amerikai vígjáték 102’ 23.45: Bűnös álmok Amerikai thriller 92’ DUNA TV 8.00: Képes Krónika 14.00: Lapozó 14.15: Váltó (ism.) 15.00: Nyelvőrző 15.30: A Nobel-díj évszázada Ismeretterjesztő sorozat 16.20: Starting Business English (ism.) 16.50: Közszolgáltatás 17.25: Lássuk, hogyan növekednek 17.35: Mese 18.00: Híradó 18.15: A Montparnasse szerelmesei - Montparnasse 19 Francia film 103’ 20.00: Gazdakör 20.45: Esti kérdés 21.00: Híradó 21.15: Megvagy! Amerikai vígjáték (ism.) 22.55: Színházi élet (ism.) 23.25: Petőfi Sándor: Első esküm SZÍV TV 16.30: Táplálkozási magazin 17.00: Konyhashow 17.30: Knight Rider 18.30: Szippancsok 19.00: Kredenc 19.30: Nem boszorkányság! 20.00: Különjárat 20.30: Kicsi vagyok én 21.00: Egy bérgyilkos portréja Amerikai film 23.00: Hétpróbás KOSSUTH 4.30: Reggeli Krónika 8.25: Mindennapi tudomány 8.35: Paragrafus 8.45: Gyorsfénykép a kultúráról 9.05: Napközben 10.08: Két Lotti-sorsoiás 11.05: Zenés játékokból 11.35: Pest és a nők 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Törvénykönyv 12.50: Külpolitikai figyelő 13.05: Vendég a háznál 13.20: Nagy Szent Gergely szerepe a gregoriáin 13.30: A római katolikus egyház félórája 14.05: Klasszikusok mindenkinek 14.55: Első közlés 15.05: Tudós fórum élőben 15.55: Hang-Bank 16.00: Délutáni Krónika 16.10: Mindennapi gazdaság 16.20: Forró drót a rendőrséghez 16.25: Radar 17.05: Magyarországról jövök 17.25: A Szabó család 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Apám tűzoltó lesz 20.05: Táncházban 20.30: Határok nélkül 20.50: Beszélni nehéz! 21.05: Tudományos műsor 21.30: Nyeregben írt történelem Nyelvtörténet és néptörténet 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Parlamenti folyosó 23.05: Lemezritkaságok PETŐFI 4.33: Hajnali dallamok 6.03: Reggeli csúcs 7.45: Sportreggel 8.00: Állomáskereső 8.10: Helykereső 8.25: Petőfi-délelött 9.30: Hírek 11.10: Örökzöld dallamok 11.47: Szociosáv 12.00: Cigányzenészek hangalbuma 12.50: Korkérdés 13.00: Hírpercek 13.15: Daráló (ism.) 13.45: Időjárás-és vízállás- jelentés 14.00: Csúcsforgalom 15.00: Hírek 17.00: Hírpercek 17.05: Petőfi-délután 17.30: Magándetektív 17.50: Formabontó fogyókúra 18.00: Építkező percek 18.15: A pénz beszél... 18.30: Helyi hang 19.03: Filmzene - gyerekeknek 19.30: Kata-posta 20.00: Albumajánlat 20.30: Jazz 21.00: Hírpercek 21.05: Manapság... (ism.) 21.15: Egy biciklifék története Tersánszky Józsi Jenő kisregénye 22.11: A világ zenéi 22.30: Fúvósbravúrok Színház — Mozi KECSKEMÉT Katona József Színház: délután 1/2 3 órakor: BORS NÉNI. Bérletszünet. Este 7 órakor: AHOGY TETSZIK. Dajka Margit-bérlet. Ä mozik műsora. Városi: 1/2 5 és 1/2 8 órakor: CASINO. Színes, amerikai film. Árpád: 3/4 6 és 8 órakor: JUMANJI. Színes, magyarul beszélő, amerikai film. Stúdió: 7 órakor: A LEGYEK URA. Színes, amerikai film. Otthon: 7 órakor: FILMKLUB - EGY TINÉDZSER NAPLÓJA. Fekete-fehér, feliratos, dán film.