Petőfi Népe, 1996. március (51. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-11 / 60. szám
1996. március 11., hétfő Hazai Tükör 5. oldal Kormányfői nem az ár-bér spirálra „A bérmegállapodásokat megtartjuk.” A feketegazdaság elleni intézkedések részeként - a Miniszterelnöki Hivatal keretein belül - június 30-áig megalakul a központi nyomozó hivatal. Ezt Horn Gyula miniszterelnök jelentette be az MSZP munkás- és érdekképviseleti, valamint vállalkozói tagozatának vasárnapi rendezvényén. Kitért arra, hogy a kormány nem partner olyan igények teljesítésében, amelyek az ár- bérspirál felpörgetéséhez vezetnek. A szakszervezetekkel aláírt megállapodásokat azonban megtartják, és ez az egészségügyi dolgozók béremelésére is vonatkozik. Medgyessy Péter pénzügy- miniszter a gazdasági növekedést, az inflációellenes politikát, az államháztartási reformot és a szolidaritást jelölte meg, mint programja négy leglényegesebb elemét. Ugyanakkor óvott a gazdasági növekedés túl korai elindításától. Tüntetés a Duna-parton. Az izraeli terrorcselekmények, valamint a közösség ellen izgató Szabó Albert és társai felmentő bírósági ítélete miatt tiltakoztak több ezren tegnap Budapesten, a cionista ellenállás Duna-parti emlékgúlájánál. fotó: FEB/DIÓSI IMRE A visszaigénylőkre és a befektetőkre különösen kíváncsi az APEH Önbevallóké az elsőség Még egy bő hét van hátra a személyi jövedelemadó íveinek kitöltésére és postára adására. Az APEH nyilvántartása szerint eddig az adóalanyok fele, a 2,2 millióból körülbelül 1,1 millió állampolgár juttatta el bevallását az adóhivatalhoz. Az APEH-nál minden bevallást kézbe vesznek, és a számítógépes rendszer segítségével átvizsgálnak. - Bizonyos adóíveket azonban az idén a korábbiaktól eltérő módszerekkel és új szempontok szerint tételesen is ellenőrzünk - mondotta dr. Kis Pálné, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal főosztályvezetője. Nemcsak azok számíthatnak kontrollra, akik adó-visz- szaigényléssel élnek, hanem a befizetők is. Különösen nagy figyelmet szentelünk a befektetésekkel összefüggő adó- kedvezmények jogosságára. A hivatalban először azokat szűrik ki, akiknek bevallásában elemi logikai, számítási hibák fedezhetők fel. Ezután következik azoknak az adatoknak egyeztetése, amelyekhez más forrásokból - például az életbiztosításokkal kapcsolatban maguktól a biztosítóktól - is hozzájuthat az adóhatóság. Megyénként átlagosan 60-70 adóellenőr dolgozik, de csúcsidőben kiegészítik a létszámot. Akiknél esetleg rendellenességet fedeznek fel, vagy a számítógép véletlen kiválasztása alapján esnek az ellenőrzés „szűrőjébe”, azokat levélben kérik, hogy bizonylataikkal együtt álljanak az adóhatóság rendelkezésére. Az év első felében főként azokkal kerülnek kapcsolatba, akik maguk készítették el bevallásaikat, azt követően a munkáltatóknál fordulnak meg gyakrabban a revizorok. Németh Zsuzsa Partnereket keres a munkaügyi tárca Segítség tízezer fiatalnak Csaknem két és fél milliárd forinttal tudná támogatni a Munkaügyi Minisztérium a pályakezdő fiatalok foglalkoztatását és átképzését, ha partnerre találna a munkáltatókban. Július 1-jével megszűnik a pályakezdő munkanélküliek segélyezése, a tárca azonban nem szeretné magukra hagyni őket. A szakemberek két javaslatot is kidolgoztak a közelmúltban, hogy ne maradjanak segítség nélkül a gyakran szakképzetlen vagy nem keresett szakmában jártas fiatal emberek. Az egyik a legfeljebb középfokú végzettségű munka- nélküliek négyórás foglalkoztatását, képzését és továbbképzését szolgálná. A Munkaerő-piaci Alapból kifizetnék az őket legalább egy évig alkalmazó munkáltatóknak a munkabérnek és járulékainak költségeit. A programba 5-10 ezer fiatalt vonhatnának be, s erre a célra mintegy 2 milliárd forint állhat majd rendelkezésre. A felsőfokú végzettségű munkanélküliek egy évig tartó teljes munkaidős foglakoztatását segítené elő a másik támogatási forma: fél évig a teljes bérköltséget, majd a bér 50 százalékát fizetnék ki a munkáltatónak. A tervezett 400 milliós keret több mint ezer fiatalnak nyújtana munkalehetőséget. Céltábla a névtábla Nem a legjobb előjelekkel indul a kereszténydemokraták és az MDNP kapcsolata. Barátságtalan és erkölcsileg elfogadhatatlan lépésnek tartja ugyanis a KDNP, hogy az újonnan alakult párt a hasonló hangzású Demokrata Néppárt elnevezést használja. A KDNP Országos Elnökségének hétvégi nyilatkozata szerint a név választása mögött tudatos félrevezetési szándék áll, mert az egykori Barankovics-féle Demokrata Néppárt hagyományainak, értékrendjének - alapszabályában is deklaráltan hivatott képviselője - a KDNP. Ha az új párt vezetése nem talál más megfelelő megoldást, az gondot okozhat együttműködésükben. Kelebián a polgármester után a jegyzőt is lecserélik (Folytatás az I. oldalról) Ezután Csajkás Éva a hivatali dolgozók illetményét emelte fel, ami szintén utólag derült ki. A béremelések a jogi keretek közé befértek, de a képviselők etikátlannak tartották. Ezt követően állandósult a feszültség a hivatalban, amit az emberi magatartásból adódó problémák is fokoztak. A jegyzőnő a decemberi zárt ülésen már felajánlotta lemondását, de sem a testület, sem a polgármester nem reagált rá akkor. Maczkó József elmondta: bízott abban, hogy az Lényegében elkészült az államháztartási reform programja, s a kormány április végéig kidolgozza a reform ütemtervét, a jogalkotási lépéseket, valamint az egyes tárcákra háruló különböző feladatokat is. A Koalíciós Egyeztető Tanács szombati üléséről a miniszter- elnök sajtóértekezleten számolt be. A fenti bejelentéshez hozzáfűzte: a reform jogszabályi változtatásokat, pénzügyi módosításokat, valamint az egészségügy, az oktatás, a nyugdíjrendszer, a szociális ellátórendszer és az önkormányzati finanszírozás átformálását igényli. A koalíciós pártok egyetértenek abban, hogy a választó- jogi törvényt mielőbb, lehetőleg még az idén módosítsák, s idő majd megoldja a gondokat, de a legutóbbi ülésen nyilvánvalóvá vált, hogy az ügyet le kell zárni. Ezért hívták össze a zárt ülést, ahol megegyezés született. Az ülésen minden képviselő kifejtette véleményét, a jegyzőnő kiemelkedő szakmai munkáját senki sem vitatta. Félő volt, hogy alkalmatlansági vizsgálatot kezdeményez néhány képviselő, de a jól előkészített ülést sikerült a jogi keretek között tartani, személyeskedésekre a rendkívüli téma tárgyalása közben nem került sor. - pásztor a javaslatokról tárgyalást kezdeményeznek az ellenzéki pártokkal is. Cél a többi között, hogy csökkenjen az ország- gyűlési képviselők száma. Az ügynöktörvénnyel összefüggésben Horn Gyula elmondta, hogy bizonyos kérdésekben közeledett a koalíciós partnerek álláspontja. Az MSZP-nek nincs kifogása az ellen, hogy a törvény végszavazása előtt normakontrollt kérjenek az Alkotmánybíróságtól. Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta: a koalíciós pártok mindent megtesznek az alkotmány-előkészítő munkálatok felgyorsítása érdekében. Az a szándékuk, hogy lehetőleg még az idén, de legkésőbb a jövő év elején megszülessen az új alaptörvény. Elhunyt Forgács Pál. Életének 73. évében vasárnapra virradóan elhunyt a hazai független szakszervezeti mozgalom egyik megteremtője. Forgács Pál 1992-ig a több érdekképviseletből létrehozott Liga vezetője volt, később a Szabad Szakszervezetek Demokratikus Ligája tiszteletbeli örökös elnökévé választotta. Nevéhez fűződik a Mónus Illés Akadémia, valamint az MTA-Soros Alapítvány titkárságának létrehozása is. Gyermekvédelem. A veszélyeztetett kiskorúak nevelőintézeti ellátásának költségei jelenleg a megyei önkormányzatokat terhelik. A helyhatóságok azonban képtelenek a szükséges ösz- szegeket biztosítani. A készülő gyermekvédelmi törvény olyan finanszírozási megoldásokat rögzít, amelyek oldják a pénzügyi feszültségeket és a helyhatóságokat érdekeltté teszik a prevencióban is-jelentették be a gyermekvédelemmel foglalkozó szakemberek. Megemlékezés. Születésének 95. évfordulója alkalmából ko- szorúzási ünnepségen emlékeztek gróf Esterházy János író-politikusra. aki 1942-ben, kassai képviselőként a szlovák nemzetgyűlésben egyedüli törvényhozóként emelt szót a zsidók deportálása ellen. A nevét viselő emlékbizottság és a Rákóczi Szövetség vezetői budapesti Szép utcai emléktáblája alatt helyezték el a kegyelet virágait. Gyermektragédia. Két kisgyermek vesztette életét abban a tűzben, amely Egerszólát egyik családi házában pusztított. Az ismeretlen okból keletkezett tűzből a családtagok közül a nagymama és két nagyobb gyerek ki tudott menekülni, de az 1 éves Cs. L. és a 3 esztendős Cs. B. a lakásban égett. Kész a reformprogram Koalíció: azonos vagy közeledő álláspontok mobiltelefon még mindig csak 29.900 Ft-ért"A A nagy sikerre való tekintettel a Motorola Flare mobiltelefont március 14-ig az eredeti 59.900 forintos nettó árnak még mindig kevesebb, mint a feléért, nettó 29.900 forintért vásárólhatja meg.* Várjuk Önt a WESTEL 900 mintaboltjaiban, a Westel Rádiótelefon Kft., a Fotex, az Ofotért és a Keravill üzleteiben.Tovább már nem érdemes várnia! Ilyen csak szökőévenként egyszer van. Információ és házhozszállítás megrendelése: 265-90-90 06-30/30-30-30 V WESTEL 900 előfizetés esetén.