Petőfi Népe, 1996. március (51. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-11 / 60. szám

2. oldal Megyei Körkép 1996. március 11., hétfő Naptár Március 11., hétfő. Névnap: Szilárd. Névnapozóknak Szilárd: újmagyar név, a latin Cons­tantinus magyar fordítása. Jelen­tése: állhatatos. Köszöntjük a névnapjukat ma tartó Ala­dár, Bors, Borsika, Rozina, Teréz és Ulrik nevű olvasó­inkat is! Évforduló 1907-ben született és 1979-ben e napon hunyt el Hont Ferenc rendező, színházesz­téta, Kossuth-díjas. A ma­gyar színháztörténet kie­melkedő alakja. Ő kezde­ményezte 1931-ben a sze­gedi Szabadtéri Játékok létrejöttét. Később, 1937 és 1943 között a Független Színpad legális, majd ille­gális mozgalmának veze­tője volt. Később a szín- művészeti főiskola és a Madách Színház, illetve a Színháztudományi Intézet igazgatója volt. Főbb mü­vei: A színjáték, A cselek­vés művészete. Ökumenikus naptár A katolikus liturgi­kus naptárban ma a Szilárdok védőszent­jére, az 556-ban el­hunyt angol királyra, Szent Constantinusra emlékeznek, aki felesége halála után szerzetes lett. Táncbemutatót tartottak péntek délután a kecskeméti Grapevine Tánciskola növendé­kei. A világbajnok táncos Huszár Ildikó-Varga Attila házaspár által vezetett tánciskola három csoportja a Táncsics Mihály Művelődési Központ több száz főnyi közönsége előtt mutatta be műsorát. Felvételünk a „Porontyok” bemutatóján készült. fotó: ábrahám eszter Szenzációs rendezvények Solton és Dunavecsén Duna-melléki kulturális hét Két Duna-melléki nagyközség is kulturális napokat rendez a héten. Dunavecsén és Solton is év eleje óta szervezik a színvona­lasnak ígérkező programokat. Dunavecsén hagyományt kí­vánnak teremteni az idén először megrendezendő tavaszi napok­kal, amelynek keretében meg­emlékeznek a Petőfi-iskola fel­építésének 90. évfordulójáról és felavatják a község zászlaját. A március 14-én kezdődő négyna­pos vecsei rendezvénysorozaton lesz emlékfutás a Duna-gáton, Petőfi-emlékkiállítás és műked­velő színielőadás is. Március ti­zenötödikén reggel az első vi­lágháborús emlékműnél felavat­ják Dunavecse zászlaját. Más­nap a sporté lesz a főszerep. Foci- és kézilabda-mérkőzése­ken drukkolhatnak a sportcsar­nokba kilátogatok. A napot jóté­konysági bál zárja, amelyet a Gyermekeinkért Alapítvány ja­vára rendeznek. Solton 13-ától 17-éig tartanak a minden túlzás nélkül előzete­sen is szenzációsnak mondható rendezvények. A tavaszi napok egyik legérdekesebb program­jának ígérkezik a Hazaváró címmel megrendezendő talál­kozó. Ezen közel félszáz Soltról elszármazott, híressé vált ember - köztük atomfizikus, politikus, művész - mesél életéről. Szen­zációnak számít a Magyar Rádió Gyermekkórusának fellépése. Számos külföldi meghívás miatt ritkán jutnak el műsorukkal ma­gyar településre. A számos nem­zetközi díjjal büszkélkedő kórus a solti református templomban lép fel. A közeljövőben városi rangra pályázó nagyközség ta­vaszi fesztiválját sportverse­nyek, népitánc-gála és borver­seny is színesíti. W. Király Ernő Akik bejutottak a verseny országos döntőjébe Mi, Hol, Mikor? • Ma 11.30-tól folytatódik a Mesterségem címere sorozat a kecskeméti ifjúsági otthonban. • Ma 17 órakor a gombászklub, 18-tól a bibliaklub rendezvénye lesz a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban. • Ma 19 órakor kezdődik a kecske­méti Katona József Színházban a máltai szeretetszolgálat jóté­kony célú gálakoncertje. • A nemzeti alaptantervről rendez­nek konferenciát március 12-én délelőtt 9-től a kalocsai I. Számú Általános Iskolában. • Március 12-én negyed 3-kor nyitják meg Jámbomé Benda Katalin festőművész kiállítását a kecskeméti repülőkórházban. • Március 12-én 15 órától né­met anyanyelvi vers- és próza­mondó verseny lesz a hajósi ál­talános iskolában. Szombaton rendezték meg a kecskeméti Kocsis Pál-szakkö- zépiskolában a VII. Zrínyi Ilona Országos Matematikaver­seny megyei döntőjének ered­ményhirdetését. A 3437 Bács- Kiskun megyei induló közül évfolyamonként - harmadik osztálytól nyolcadik osztályig - három-három diák jutott tovább az országos döntőbe. Megyén­ket a március végén Kecskemé­ten megrendezésre kerülő or­szágos döntőn ők képviselik: Szeghalmi Katalin, Jádi Dániel, Boros Benedek. Szalai Zsu­zsanna, Báldy Zsuzsanna, Ba­kos Gergő, Varjú Ádám, Sipos Szabó Eszter, Reiss Attila, Szeverényi István (Kecske­mét), Török Mónika, Csapai András (Kalocsa), Szombati Zoltán (Kiskőrös), Fekete Ár­pád, Iván Szabolcs (Kiskunfél­egyháza), Erdélyi Róbert, Má­tyási Nóra (Kiskunhalas), Ivaskó György (Baja). Az iskolák évfolyamonkénti versenyében az elsők között kecskeméti iskolák végeztek: a Zrínyi-iskola (két évfolyamon), az Árany János-iskola, a Bá­nyai-gimnázium (két évfolya­mon) és a Katona-gimnázium. Az iskolák közötti összesített csapatversenyt a megyei dön­tőben a kecskeméti Bányai Jú­lia Gimnázium nyerte. A versenyen egyébként - amelyet a kecskeméti Zrínyi-is­kola matematikatanárai indítot­tak útjára - országosan hatvan­ezer diák, köztük 4500 határain­kon túl élő gyermek indult. Gyermekfesztivál E héten is folytatódik a megyei Nemzetiségi Hagyományőrző Gyermek- és Ifjúsági Fesztivál. Március 12-én 15 órától Hajó­son rendezik meg a német anyanyelvi vers- és próza­mondó versenyt, valamint a színjátszó és bábcsoportok ta­lálkozóját. Március 14-én 16 órakor kezdődik a horvát nem­zetiségi népdal- és népzenei ta­lálkozó Bácsbokodon. Irodalmi kávéház Március 15-én a kecskeméti ünnepségekhez kapcsolódva ismét megnyílik az ifjúsági ott­honban a Pilvax Nosztalgia Kávéház. Az érdeklődők iro­dalmi szemelvényeket, korhű zenét, éneket hallhatnak, s ér­dekességként részt vehetnek a lovashuszárok bemutatóján. Balesetek, Bűnügyek Nem történt halálos baleset Az Országos Rendőr-főkapi­tányság vasárnap reggeli tájé­koztatása szerint az elmúlt 24 órában az ország területén összesen 28 személyi sérülés­sel járó közúti közlekedési baleset történt. Közülük egy sem végződött halállal, tízen viszont súlyosan, tizennyolcán pedig könnyű sérülést szen­vedtek. Vasúti „rézfúvósok” A napokban fedezték fel Jász- szentlászló közelében, hogy mintegy 250 méternyi földelő kábelt loptak el a vasúti sínek mellől. Áz ismeretlen tettesek a rézkábel ellopásával 67 ezer forint kárt okoztak. Szódásüveges vita Szódásüveggel zárta le a csa­ládi perpatvart egy 60 éves nő Tiszakécskén. Fogta a ballont és fejbe vágta vele élete párját. A péntek kora este történt „baleset” után súlyos sérülés­sel vitték kórházba a férfit. A rendőrség vizsgálatot kezdett az ügyben. Lefújt haragos Gázspray-vel fújta le a szom­szédot egy kecskeméti férfi. Tegnap délután megjelent a 64 éves sértett Felsőszéktó 155. számú házában és alaposan megszórta az arcát, felsőruhá­zatát a szúrós szagú permettel. Az idős embert mentők vitték a történtek után az orvosi ügyeletre. Kábelt loptak A kecskeméti repülőtéren tá­rolt földkábel dobról vittek el 60 méter rézkábelt a tolvajok. A becsült kár 312 ezer forint. Kaszinózott Lopott autót találtak a rendőrök a kecskeméti Aranyhomok Szálloda előtt péntek este. Új­donsült „gazdája” a kaszinóban játszott, amikor a járőr a rend­szám alapján azonosította a lo­pott járgányt. Megvárták a ka­szinóból érkező sofőrt és a Pestről elcsent Opel Corsával együtt előállították. Bombariadó Felrobbantással fenyegette egy telefonáló a kiskunfélegyházi Kossuth Lajos-szakmunkás- képzőt. A péntek reggeli beje­lentés után átvizsgálták az épü­letet, de bombát nem találtak. Feledékeny ember Sikkasztás miatt nyomoznak a kecskeméti rendőrök. A tisza- kécskei E. Józsefet azzal gya­núsítják. hogy a budapesti K. Jánostól kölcsönkapott Westel 450-es rádiótelefont nem adta vissza és ezzel 450 ezer forint kárt okozott. Elkötött autó Egymillió 200 ezer forint ér­tékű autót keresnek a bajai rendőrök. A bátaszéki tulajdo­nos Baján parkolt, majd vissza­térve már csak a helyét találta a járgánynak. Nézőpont / Éhkoppra fogott oktatásügy Szász András írása Bármilyen hihetetlen, a japán technikai fejlődést a hajdani Hirohito császár egy kijelentése alapozta meg. „Minden fi­gyelmet az oktatásra!” - szólt a császári intelem, és megtör­tént a csoda: a vesztes Japán alig két évtized alatt a világ ve­zető nagyhatalmai közé küzdötte fel magát. Mindezt a magyarok már fél évszázaddal korábban felismer­ték. Nem véletlen hát, hogy a millenniumi ünnepségek kere­tében országszerte új iskolák tucatjait avatták fel. Köztük a félegyházi Móra-gimnáziumot is. Aztán nagyot változott a világ, s mire a japán uralkodó meg­fogalmazta sorsdöntő jelszavát, nálunk - látszólag - fonto­sabb dolgok kerültek előtérbe, fokozatosan háttérbe szorítva az oktatást. Iskolástól együtt. Ha egy nemzet lemond saját elitjéről, az előbb versenyké­pességét, végül pedig életképességét is elveszti - mondta épp egy iskolamegnyitó kapcsán egyik akadémikusunk. Az oktatás olyan befektetés, amely nem hoz ugyan gyors és lát­ványos eredményeket, de hosszú távon csak azok az orszá­gok érhetnek el gazdasági fellendülést, amelyek idejében kellő hangsúlyt fektettek az oktatásra. Egyre inkább az a meggyőződésem, mintha valakik előre megfontolt szándékkal, készakarva rombolnák le őseink több évszázados igyekezetének, erőfeszítésének minden eredményét. És épp azok a hon- és városatyák teszik ezt, akiknek pedig az ellenkezője lenne a feladatuk. Az illetékesek nem vitatják az oktatás fontosságát, de pénzt se adnak rá. Okos stratégia. Szegény az ország, és a fennma­radással küszködő önkormányzatok költségvetéséből már nem jut a padlóra küldött oktatás felkarolására, a düledező, omladozó iskolaépületek felújítására - hajtogatják. Ezer év alatt oda jutottunk, hogy épp a legfontosabbra nem jut pénz: a kultúrára. Hogy mikorra várható jobbulás? Talán, amikor majd az ille­tékesek felérik ésszel, hogy a tudás nemcsak hatalom, ha­nem a nemzet fennmaradásának létfeltétele is, amelyre ál­dozni is kell. De legfőképp akkor, amikor a sorsunkért fele­lős hon- és városatyák is megértik végre a régi, bölcs inte­lem lényegét: „Szolgája légy annak, minek gazdája vagy!” Mert a kultúrát még a legnehezebb időkben sem lehet bün­tetlenül más ügyek mögé sorolni. Tárlatról tárlatra Kecskeméten A kecskeméti tavaszi fesztivál ideje alatt több kiállítást is meg­tekinthetnek az érdeklődők. A fesztivál nyitónapján, március 15-én négy kiállítás is nyílik. Délelőtt 11 -kor az Erdei Ferenc Művelődési Központban Má- csai István festőművészé, 14 órakor a kecskeméti Népi Iparművészeti Múzeumban Fe­hér Jánosné viseletkészítőé, 17 órakor két kiállítást is nyitnak a Bozsó Gyűjteményben. Nem­zeti jelképeink a művészetben címmel időszaki tárlatot, Év­százados hagyományok a mű­vészetben címmel pedig a gyűj­temény állandó kiállítását. Éste 6-kor a kecskeméti Katona Jó­zsef Színházba várják a művé­szetek kedvelőit, ott nyitják meg Pócs Péter grafikusművész plakátkiállítását. Március 16- ától a Kecskeméti Képtárban látható válogatás a kecskeméti nemzetközi kerámiastúdió gyűj­teményéből. Március 17-én 11 órakor pedig a Szórakaténusz Játékmúzeumban lesz tárlat­nyitó: a játéktörténeti állandó kiállításé és a nemezjátékokat bemutató időszaki tárlaté. A KECSKEMÉTI ALUMÍNIUMIPARI SZÖVETKEZET értesíti tagjait és üzletrész-tulajdonosait, hogy 1996. március 22-én, 13 órakor MÉRLEGZÁRÓ KÖZGYŰLÉST tart a szövetkezet telephelyén, melyre az érintetteket ezúton tisztelettel meghívja: KOROKNAI JÁNOS | elnök i Kméten, a RÁKÓCZI ÚTON (Fecske u.-Bercsényi u. között) és a KŐHÍD-VÁGÓ utcán épülő lakásokra, garázsokra, irodákra, üzletekre várja érdeklődésüket a STILBAU II. Kft., a 76/320-738-as fax/telefonon. (99052)

Next

/
Oldalképek
Tartalom