Petőfi Népe, 1996. február (51. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-12 / 36. szám
1996. február 12., hétfő Labdarúgás 7. oldal Új játékvezetői elnökség Megalakult a Bajai Labdarúgójátékvezetők Egyesülete új, öttagú elnöksége. Az elnök A- tyánszky György, a további tagok: Harsányi József, Tumó György, Milassin Ottó, Nagy László. Első összejövetelüket február 20-án 17 órakor tartják. Az új elnökség célja a játékvezetők képzése és továbbképzése, valamint az egyesületbeli játékvezetők képviselete megyei és országos szinten. SzeEllenlépéssel fenyeget A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) brazil elnöke, Joao Havelange éles hangnemben bírálta az európai szövetség (UEFA) azon tervezetét, hogy a földrész tehetősebb és eredményesebb klubcsapatait külön előnyben részesíti. Ismert, az UEFA Genfben nemrég kifejtette: a Bajnokok Ligájában a legjobb egyesületeknek állandó A bírók miatt vonul vissza? KSC RSC-Kalocsa 6-1 (5-0)! A körülményekhez képest jól előkészített pályán fogadta edzőmeccsen a KSC RSC labdarúgócsapata a kalocsaiakat. Lendületesebben kezdtek a hazaiak, negyedóra alatt három gól szereztek. Látszott, hogy jobban alkalmazkodtak a talajhoz. Szünet után kiegyenlítettebb lett a játék, a kalocsaiak is több helyzetet dolgoztak ki. Gólszerzők: Bállá M. 3, Ozsváth 2, Freyberger, illetve Berta (11-esből). fotó: w. p. Az NB III. Alföld-csoport sorsolása Úgy néz ki, véget ér egy karrier az olasz futballsportban. Giuseppe Bergomi, az Internazio- nale védője pályafutása esetleges befejezéséről nyilatkozott: „Sokat gondolkoztam, míg végül döntöttem. Elhatározásom fő oka az olasz bírók katasztrofális teljesítménye. De erről nem Érdekes játékra invitálta a Kicker sportmagazin a Bundesliga első osztályú labdarúgócsapatainak kapitányait. Arra kellett válaszolniuk: ki lesz a bajnok? A játék végeredménye „döntetlen” lett, mivel ugyanannyian szavaztak a Bayern Münchenre és a Borussia Dortmundra. Mindkét csapat egyaránt héthét voksot kapott. Érdekesség, hogy Manfred Schwabl, az 1860 München kapitánya az retnék elérni, hogy minél több magasan kvalifikált bíró vezethessen magasabb osztályban. Szorosabb kapcsolatot akarnak a városi labdarúgó-szövetséggel, továbbá a megyei és országos testületekkel. A csapatoknál ingyen tartanak szabályismertetést a bajnokság tavaszi rajtja előtt. Előkészületi mécsesekre játékvezetőt kérni a bajai német gimnáziumban dolgozó Nagy Lászlónál lehet. helyet biztosítana. A FIFA vezetése ezek után kijelentette, hogy kész fellépni a kisebb és szegényebb csapatok érdeke védelmében. Sepp Blatter, a FIFA főtitkára elmondta: elképzelhető, hogy az UEFA terveinek „ellensúlyozására” a nemzetközi szövetség júliusi kongresszusán ellenlépéseket foganatosít. akarok bővebben beszélni.” Igaz, nemcsak ő nincs megelégedve az olasz „sípmesterek- kél”, a kapus Gianluca Pagliuca is élesen kritizálta tevékenységüket. Az olasz sajtóban elszaporodtak a bírókat elmarasztaló cikkek. Egyedül a játékvezetők hallgatnak az ügyben. egyetlen, aki nem a két favori- tot választotta. Ő inkább a VfB Stuttgartra adta szavazatát, míg hárman tartózkodtak az esélylatolgatástól. A körkérdésben a kiesőkre is voksolni kellett. A csapatkapitányok szerint a KFC Uerdingennek van a legnagyobb „esélye” arra, hogy jövőre másodosztályú lesz, utána következik a Fortuna Düsseldorf, az I. FC Köln és az FC St. Pauli. 16. FORDULÓ Március 16., szombat, 15 óra: Szarvas-Kisszállási Csont FC, Kiskunfélegyházi TK-Kunbaja, Szegedi VSE-Makó. Március 17., vasárnap, 15 óra: Kis- kundorozsma-Kalocsa, Kiskörös-Gyula, Baja-Mezőberény, Szentes-Tótkomlós, Mind- szent-Szegedi EAC. 17. FORDULÓ Március 23., szombat, 15 óra: SZEAC-Szarvas. Március 24., vasárnap, 16 óra: Kunbaja- Kiskundorozsma, Kisszállás- KTK, Makó-Kiskőrös, Mező- berény-Szentes, Gyula-Baja, Tótkomlós-Mindszent, Kalo- csa-SZVSE. 18. FORDULÓ Március 30., szombat, 16 óra: Szegedi VSE-Kunbaja, SZE- AC-Tótkomlós, KTK-Szarvas. Március 31., vasárnap, 16 óra: Mindszent-Mezőberény, Kkdorozsma-Kisszállás, Kis- kőrös-Kalocsa, Baja-Makó, Szentes-Gyula, 19. FORDULÓ Április 6., szombat, 16.30 óra: KTK-Kkdorozsma, Szarvas- Tótkomlós. Április 7., vasárnap, 16.30 óra: Mezőberény- SZEAC, Kunbaja-Kiskőrös, Makó-Szentes, Kalocsa-Baja, Gyula-Mindszent, Kisszállás- SZVSE. 20. FORDULÓ Április 13., szombat, 16.30 óra: SZVSE-KTK, SZEAC- Gyula. Április 14., vasárnap, 16.30 óra: Tótkomlós-Mező- berény, Baja-Kunbaja, Kiskörös-Kisszállás, Szentes-Kalo- csa, Mindszent-Makó, Kkdo- rozsma-Szarvas. 21. FORDULÓ Április 20., szombat, 17 óra: Szarvas-Mezőberény, KTK- Kiskőrös. Április 21. vasárnap, 17 óra: Makó-SZEAC, Gyula-Tótkomlós, Kunbaja- Szentes. Kisszállás-Baja, Kalo- csa-Mindszent, Kkdorozsma- SZVSE. 22. FORDULÓ Április 27., szombat, 17 óra: Szegedi VBE-Szarvas, SZE- AC-Kalocsa. Április 28., vasárnap, 17 óra: Mindszent- Kunbaja, Szentes-Kisszállás, Kiskőrös-Kiskundorozsma, Tótkomlós-Makó, Baja-KTK, Mezőberény-Gyula. 23. FORDULÓ Május 4., szombat, 17 óra: KTK-Szentes, SZVSE-Kiskő- rös, Szarvas-Gyula. Május 5., vasárnap, 17 óra: Makó-Me- zőberény, Kunbaja-SZEAC, Kalocsa-Tótkomlós, Kkdo- rozsma-Baja, Kisszállás-Mind- szent. 24. FORDULÓ Május 11., szombat, 17 óra: SZEAC-Kisszállás. Május 12., vasárnap, 17 óra: Tótkomlós- Kunbaja, Mezőberény-Kalocsa, Szentes-Kkdorozsma, Gyula- Makó, Mindszent-KTK, Baja- SZVSE, Kiskörös-Szarvas. 25. FORDULÓ Május 18., szombat, 17 óra: KTK-SZEÁC, Szarvas-Makó, SZVSE-Szentes. Május 19., vasárnap, 17 óra: KunbajaMezőberény, Kisszállás-Tótkomlós, Kalocsa-Gyula, Kkdo- rozsma-Mindszent, Kiskörös- Baja. 26. FORDULÓ Május 25., szombat, 17 óra: SZÉAC-Kkdorozsma. Május 26., vasárnap, 17 óra: Gyula- Kunbaja, Mezőberény-Kisszál- lás, Makó-Kalocsa, Tótkomlós- KTK, Szentes-Kiskörös, Mind- szent-SZVSE, Baja-Szarvas. 27. FORDULÓ Június 1., szombat, 17 óra: KTK-Mezőberény, Szarvas- Kalocsa, SZVSE-SZEAC. Június 2., vasárnap, 17 óra: Kkdorozsma-Tóíkomlós, Kisszállás-Gyula, Kunbaja-Makó, Baja-Szentes, Kiskőrös-Mind- szent. 28. FORDULÓ Június 9., vasárnap, 17 óra: SZEAC-Kiskőrös, Tótkomlós- SZVSE, Kalocsa-Kunbaja, Makó-Kisszállás, Gyula-KTK, Mindszent-Baja, Mezőberény- Kkdorozsma, Szentes-Szarvas. 29. FORDULÓ Június 16., vasárnap, 17 óra: SZVSE-Mezőberény, Szarvas- Kunbaja, KTK-Makó, Szentes- Mindszent, Kisszállás-Kalocsa, Baja-SZEAC, Kiskörös-Tótkomlós, KiskundorozsmaGyula. 30. FORDULÓ Június 23.,17 óra: SZEAC- Szentes, Kalocsa-KTK, Kun- baja-Csont FC, Mezőbe- rény-Kiskőrös, Gyula-SZVSE, Mindszent-Szarvas, Tótkomlós-Baja, Makó-Kkdorozsma. Piatini tervei Michel Piatini, az 1998-as, Franciaországban rendezendő labdarúgó-világbajnokság szervezőbizottságának elnöke bejelentette, hogy a vb sorsolását Marseille-ben a Velodrome- stadionban rendezik meg. Piatini elmondta, hogy ez lesz az első alkalom, hogy egy vb-sor- solásra nem fedett helyszínen kerül sor. A franciák 40 ezer nézőt várnak az eseményre, amelyet nagy fesztivállal szeretnének emlékezetessé tenni. Súlyos büntetés Tizenegy futballhuligánt ítéltek súlyos, egytől három évig terjedő börtönbüntetésre Vietnamban. A decemberi Délkeletázsiai Játékok döntője után - ahol Thaiföld győzte le a vietnami nemzeti tizenegyet - a feldühödött szurkolók telefon- fülkéket borítottak fel, majd összecsaptak a kivezényelt rendőri alakulattal. Az incidens után több mint száz embert tartóztattak le, közülük tizenegy személyt ítéltek el. 5 Branco Angliában Tizennyolc hónapos szerződést kötött Branco, a brazil labdarúgó-válogatott védőjátékosa az angol bajnokság élvonalában szereplő Middlesbrough-val. A futballista már a második brazil a klubnál. Branco a tavaly őszszel leigazolt 22 éves Juninho csapattársa lesz. „Már hosszú ideje az a véleményem, hogy Branco a Világ egyik legjobb védőjátékosa” - mondta Bryan Robson, a Middlesbrough vezetőedzője. Kapós játékosok Úgy tűnik, Európa legjobb labdarúgócsapatát, a holland Ajax Amsterdamot ízekre szedi a konkurencia. Szinte majdnem mindegyik kezdőjátékos után érdeklődnek a sztárklubok. Da- vidset, Reizigert és Kluivert-et a Milan „hálózta be”, Finidit a Juventus. Litmanent az AS Roma látná szívesen, a Lazio Overmars-ra és Ronald De Bo- erra „feni a fogát”. Miniszter a pályán Az idén is megrendezik a Kormány-Sajtó kispályás labdarúgó-mérkőzést, amely február 18-án 13 órakor kezdődik a Körcsarnokban. A kormányválogatott összeállításáról annyi már „kiszivárgott”, hogy Keleti György honvédelmi és Kuncze Gábor belügyminiszter vállalja a játékot. A találkozón Nagy Miklós, az MLSZ Játékvezető Testületének elnöke bíráskodik. Az olimpiai válogatott kapusa, Sáfár Szabolcs a félidőben a kormánytagok hétmétereseit próbálja meg hárítani. A legnépszerűbb argentin Firenzében kevés népszerűbb ember van Gabriel Omar Ba- tistutánál. Ennek oka az, hogy az első ligás Fiorentina labdarúgócsapata nagyrészt neki köszönheti, hogy a gárda késhegyre menő küzdelmet vív az ÁC Milánnál a bajnoki táblázat első helyéért. Ä Fiorentina klubelnöke nem is sejtette, hogy mekkora nyereség az argentin támadó szerződtetése, amikor 1991-ben megszerezte a Juventus rovására. Azóta „Gabriel arkangyal” (ez Batistuta beceneve) megállíthatatlan, hiszen négy A- ligás idénye alatt 69 gólt lőtt. Ezzel a szenzációs szerepléssel túlszárnyalta a francia Michel Piatini csúcsát, aki öt idényben 68-szor volt eredményes Itáliában. A dél-amerikai csillag mérkőzésenkénti gólátlaga 0,627. Ezzel az eredménnyel abszolút első az olaszországi külföldi játékosok között. Szavaztak a német kapitányok ifr. ■ rLSZEKRENY- VÁSÁR CSAK a PETŐFI NÉPE régi és új előfizetőinek! Most33%£engedrnénnyel > TYV megrendelhető d zárás, lépcsőházi zárás és zár nélküli változatban. Házhoz visszük! Telefonon is megrendelhető: 76/480-756. MEGRENDELŐLAP Megrendelek ["TI db 1 zárás (engedményes áron: 770 Ft/db) J lépcsőházi zárás (engedményes áron: 770 Ft/db) □ zár nélküli (engedményes áron: 540 Ft/db) levélszekrényt. A Petőfi Népe előfizetőiéként a kedvezményes árat a számlával jelentkező kézbesítőnek fizetem. Nevem: Címem: A Megrendelőlap leadható az olvasószolgálatnál (Kecskemét, Szabadság tér 1/A), a helyi szerkesztőségeknél, a terjesztési ügynökségen, vagy a Petőfi Népe kézbesítőinél. (94781) Legyen munkatársunk és csináljon karriert! Örömet okoz az iparág egyik vezető és sikeres cégénél, a szereléstechnikai profinál dolgozni! A 100 %-os külföldi tulajdonban lévő hazai leányvállalat 1988. óta tevékenykedik a magyar piacon, és kiváló minőségű termékeivel méltán szerzett nagyon jó hírnevet Magyarországon is. Területi képviselőt keresünk Bács-Kiskun megye déli részére Különleges főállású munkahelyet kínálunk önnek, ha a következő előfeltételekkel rendelkezik: *Megalapozott műszaki képzettség, különösen a járműipar és gépgyártás területén * biztos, meggyőző fellépés, kapcsolatteremtő készség * nagy munkabírás, jó egészségi állapot * rendezett magánélet * nyereségorientált gondolkodás * fiatal életkor (max. 35 év) * saját gépkocsi, jogosítvány * Bács-Kiskun megyei lakóhely * erkölcsi bizonyítvány Megalapozhatja jövőjét! Ha ajánlatunk felkeltette érdeklődését, kérjük kézzel írott rövid szakmai önéletrajzát és fényképét küldje el a következő címre: Würth Szereléstechnika Kft.Szegedi Kirendeltsége, Szabó Gábor eladásvezető 6725 Szeged, Vásárhelyi Pál u. 4. I