Petőfi Népe, 1996. február (51. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-01 / 27. szám

4. oldal 1996. február 1., csütörtök Hazai tükör - Világtükör IFOR-forgalom Pécsett A katonák a festés-mázolás tudományában is otthonosak. FOTÓ: LÖFFLER GÁBOR Megérkeztek az Egyesített Északi Dandár első szálláscsinálói Pécsre, s rövid pihenő után már hozzá is láttak a bázis kiépítéséhez. A kétszáz terepszinti egyenruhás IFOR-ka- tona Dániából, Finnországból, Norvégiából, Svédországból és Lengyelországból jött. Parancsnokuk, a svéd Sven-Eric Andersson tábornok munkatársunknak elmondta: az a fel­adatuk Pécsett, hogy az Észak-Boszniában, Tuzla város környékén békefenntartóként dol­gozó társaik háttérbázisát megteremtsék. Mint Papp Béla alpolgármester hozzátette: a hét vé­gén lesz az igazi bevonulás Pécsre. K. F. * Javier Solana, az Észak-atlanti Szerződés Szervezete főtitkára levélben mondott köszöne­tét Göncz Árpád köztársasági elnöknek azért a támogatásért, amelyet Magyarország nyújt a boszniai NATO-misszióhoz és az IFOR tevé­kenységéhez. Hazaárulásért körözik a német atomkémet Szaddám veje lebuktatta Wlodziemierz Cimosze­wicz, a szejm és a Demokra­tikus Baloldali Szövetség (SLD) elnökhelyettese lett a lengyel kormánykoalíció közös miniszterelnök-je­löltje. A Józef Oleksy kor­mányfő lemondása óta folyó kemény és súrlódásokat sem nélkülöző alkudozás végén a Parasztpárt beleegyezett abba, hogy továbbra is az SLD adja a miniszterelnököt. A boszniai szerbek, na­pokkal a daytoni egyezmény által megszabott határidő le­járta előtt, kivonták nehéz- fegyvereiket Szarajevó tér­ségéből - jelentette be szer­dán az IFOR-erők zágrábi szóvivője. A bosnyák fővá­rosban nyilvánosságra hoz­ták a boszniai muzulmán- horvát föderáció kormánylis­táját. A muzulmán nemzeti­ségű ízűden Kapetanovics vezette kabinetben hét mu­zulmán, öt horvát és egy szerb miniszter kapott he­lyet. Teljes sikernek minősí­tette a most befejeződött atomrobbantási sorozatot Charles Miliőn francia vé­delmi miniszter az egyik pá­rizsi napilapnak adott interjú­jában. A politikus kijelen­tette: a hat nukleáris kísérlet­nek köszönhetően a követ­kező húsz évben is megőriz­hető lesz a francia nukleáris erők hitele. Egyévi felfüggesztett sza­badságvesztésre ítélte szer­dán a berlini tartományi bíró­ság a volt keletnémet állam nyugati titkos üzleteinek le­bonyolítóját. Az ügyészség csupán azt tudta rábizonyí­tani Alexander Schalck-Go- lodkowskira, hogy mintegy hetven lőfegyver és modem katonai műszaki berendezé­sek bevitelével megsértette a fegyverimportra vonatkozó törvényeket. Szöul és Washington úgy döntött, hogy idén tavasszal sem rendezik meg a Csapat- szellem fedőnevű közös hadgyakorlatukat. Megfi­gyelők szerint az amerikai és a dél-koreai vezetés azért döntött így, hogy „fölöslege­sen ne provokálják” Észak- Koreát. Amikor tavaly augusztusban az iraki diktátor veje, Húszéin Ka­mii Jordániába menekült, forró lett a talaj Karl-Heinz Schaab talpa alatt. A német mérnök ta­valy szeptemberben összecso­magolt, eladta egyik ingatlanát, alig kilenc hónapos, 300-as Mercedesét viszont a garázsá­ban hagyta. A szomszéd úgy tudja: feleségével hosszabb időre üdülni ment külföldre. A hatóságok sejtése szerint Bag­dadban vagy Dél-Amerikában, feltehetően Brazíliában bujkál. A 61 éves Schaab korábban egy nukleáris berendezésekkel fog­lalkozó nemzetközi cégnél dol­gozott. Felhasználva a lehetősé­get, fénymásolta a dokumentá­ciókat, álnéven Bagdadba uta­zott, és eladta őket az irakiaknak. Rendkívül dicsérő hangvételű cikket közölt Magyarországról szerdai számában a legtekinté­lyesebb francia jobboldali napi­lap, a Le Figaro. A párizsi kor­mányhoz közel álló újság szerint Magyarországon mélyreható re­formok zajlanak, s ez, valamint a politikai stabilitás megnyugtatja a külföldi üzleti köröket.- 1990 óta Budapestnek sike­rült magához vonzania a Kelet- Európába vitt nyugati befekteté­sek felét, összesen mintegy 12 milliárd dollárt, s a tavaly már­cius óta érvényben lévő megszo­rító gazdasági intézkedések csak tovább fokozták a befektetők bi­zalmát. Kevesebb mint egy év alatt 3,4 milliárd dollár áramlott az országba - írja a lap, majd egy megfigyelőt idézve leszögezi: a külföldi befektetéseknek kö­szönhetően a magyar gazdaság teljes sebességgel modernizáló­dik, s Magyarország sokkal gyorsabban illeszkedik be a vi- ággazdaságba, mint szomszé­dai. A Le Figaro szerint az egy­kori kommunisták másfél évvel ezelőtti visszatérése a hatalomba „csak megerősítette ezt a siker- történetet”. - A szocialistává vált egykori kommunisták foly­tatták a konzervatív Antall Jó­zsef által elkezdett reformokat, sőt, sokkal tovább is mentek ezen az úton - írja a lap, s ismét Sőt egy ideig dolgozott is a kö­zépkeleti ország egyik hadiüze­mében. Amikor Szaddám Hú­széin veje emigrált, az iraki dik­tátor 150 doboz bizalmas iratot adott át az ENSZ megfigyelői­nek. Országa fegyverkezését - úgymond - tudta nélkül irányí­totta az elmenekült rokon. Az iratok a bécsi Nemzetközi Atomenergia Ügynökséghez ke­rültek. Kiderült, hogy a gyanúsí­tott férfi atombomba készítésére felhasználható feljegyzéseket is átadott az irakiaknak. Bécs érte­sítette a német titkosszolgálatot, így kezdett el az üggyel foglal­kozni az államügyészség és a bűnügyi rendőrség. Most máraz Interpol is üldözi a mérnököt ál­lamtitkok elárulásáért és hír­szerzői tevékenységért. csak idéz egy szakértőt, egy Bu­dapesten élő nyugati diplomatát, aki úgy látja: „valójában múlt év márciusa óta létezik Magyaror­szágon igazán koherens gazda­ságpolitika”.- Magyarország Közép-Eu- rópa első olyan államának szá­mít, amely magánosította táv­közlési és energetikai szektorá­nak jelentős részét; s ebben az évben folytatódni fog a bank­szektor, valamint néhány nagy- vállalat eladása - szögezi le a francia újság. - Mi Magyaror­szág gazdasági fejlődésére fo­gadtunk, s nyertünk - idézi a lap a Budapest-Bécs autópálya épí­tésével megbízott külföldi cég vezetőjét, aki ráadásul úgy véli: „ez az első eset a világon, hogy egy kormány tartani tudta az elő­írt határidőket”... A rendkívül pozitív kép egyet­len árnyoldalaként a Le Figaro a szociális helyzetet említi. - Bár a gazdasági mutatók jók, érződik a reformok társadalmi ára - írja, elismerve, hogy a bérből élők, vagy a nyugdíjasok másként lát­ják a piacgazdaság kiépülését, hiszen a reálbérek az elmúlt év­ben 14 százalékkal csökkentek (s a kormány szerint még az idén is 2-4 százalékos visszaesésre lehet számítani), a nyugdíjakat pedig csak nagyon kis mérték­ben emelik. A nyugati befektetések felét Budapest vonzotta magához Az orosz külügyminiszter ismét támadta az atlanti bővítést Jelcin-levél a NATO-ról Clintonnak A duma egyelőre nem tűzi napirendjére a START-2 szerző­dés jóváhagyását. Primakov orosz külügyminiszter ismét ál­lást foglalt a NATO keleti kibővítése ellen, a Washingtonban tárgyaló orosz kormányfő átadta Clinton amerikai elnöknek Borisz Jelcin orosz államfő ezzel kapcsolatos üzenetét. Az orosz törvényhozás alsó­háza szerdán a NATO-bővítés terve miatt elhalasztotta a ha­dászati támadó fegyverek csökkentéséről szóló orosz-amerikai szerződés, a START-2 ratifikálását. A Kreml nem él vétóval a NATO keleti kiterjesztésével kapcsolatban, de érdekeinek védelmében fog cselekedni - jelentette ki Jevgenyij Prima­kov orosz külügyminiszter új­ságíróknak, miután Minszk­ben tárgyalt Alekszandr Luka- senko fehérorosz elnökkel. - Senki sem kérheti tőlünk, hogy egyetértsünk olyan lépé­sekkel, amelyek ellenkeznek érdekeinkkel - idézte Prima- kovot a Reuter. Al Gore amerikai alelnök szerint az Egyesült Államok töretlenül támogatja az orosz gazdasági átalakulás folyama­tát. Az alelnök azon a keddi sajtóértekezleten beszélt, ame­lyen Viktor Csernomirgyin orosz kormányfővel együtt beszámolt a gazdasági-techno­lógiai együttműködési vegyes bizottság kétnapos üléséről. Az orosz kormányfő meg­erősítette: átadta Bili Clinton­nak azt a levelet, amelyben Borisz Jelcin elnök kifejti a NATO kibővítésével kapcso­latos moszkvai álláspontot. Részleteket nem árult el. Oroszország és a Nemzet­közi Valutaalap átfogó megál­lapodást kötött az idei IMF-hi- telprogramról - jelentette a Reuter az orosz kormány és a központi bank közös közle­ményét idézve. Az IMF szerda estig nem nyilatkozott a meg­állapodásról. Öngyilkos merénylet Colombóban. Robbanóanyaggal megrakott, háromkerekű teher- robogóval robbantották föl szerdán ismeretlen tettesek a Srí Lanka-i központi bank épületét. Ötvenöt ember meghalt, a sebesültek száma több mint ezer. fotó: feb/reuter Hosszú átmenet várható A koalíciós törvényhozókat tömörítő államháztartásire- form-bizottság és a kormányzat képviselői tegnapi vitájában részt vett Bokros Lajos pénz­ügyminiszter és Kökény Mi­hály népjóléti minisztériumi ál­lamtitkár is. A megbeszélésen egyelőre nem körvonalazódott, hogy hány eleme legyen a nyugdíjrendszernek. Arról is megoszlottak a vélemények, hogy bevezessék-e például az alapnyugdíjat avagy sem. Az viszont kitűnt, hogy valameny- nyien szükségesnek tartják a biztosítási alapon fizetett nyugdíjakat, de emellett a nem biztosítási alapú ellátást is. A szolidaritási szempontok alap­ján jelenleg működő rendszer átalakítását szintén szükséges­nek ítélték. Még eldöntendő az is, hogy miként oldják meg a 10-15 évre tervezett átmenetet, és melyik korosztálytól léptes­sék életbe a reformokat. Hogyan tehet szert egy cipő­bolti eladó néhány perc alatt csaknem félmillió forintra? Hát úgy, hogy Telemázli- sorsjegyet vásárol. Milliók a Jackpoton A szerencsejáték kedvelői szen­tül hisznek abban, hogy a sze­rencse előbb-utóbb rájuk moso­lyog. Ez történt hétfőn este a te­levízióban, a Telemázli-show egyik játékosával. Késmárki IstvánnévaX is, aki még soha életében egyetlen fillért sem nyert szerencsejátékon. Mar­git Nagykátáról indult szeren­csét próbálni, s bár a Tüzesgo­lyó játékkal nem aratott átütő sikert, mégis ötvenezer forint­tal gazdagabban tért haza. A Nyergesújfaluról érkezett Kolozsi Istvánnak - a példa­ként említett cipőbolti eladó­nak - már nagyobb mázlija volt. A Szerencsetölcsér játé­kon „bankot robbantott”, be­zsebelte a maximálisan meg­nyerhető összeget, 480 ezer forintot. Nyereményét a Lök- dösődőn további 100 ezer fo­Szerencseposta rinttal tetézte meg. Martin Ti­vadar ebben a zord téli időjá­rásban Gyuláról utazott fel megkísérteni Fortuna isten- asszonyát. A Szabadesés játé­kon 180 ezer forintos nyere­ményig jutott el, amit némi gondolkodás után megduplá­zott volna. Ám a pingpong- labda célt tévesztett: üres re­kesz helyett egy már „fog­laltba” hullott. Tivadarnak a nyereménye így megfelező­dött. Ám, mint tudjuk, a sze­rencse forgandó: elvesztett 90 ezer forintja helyett 100 ezret nyert a Lökdösődő játékon, így összesen 190 ezer forinttal távozott a Telemázli-show műsorából. A televíziós szerencsejáték fénypontja, az igazán óriási nyeremény, a Jackpot ezen a héten nem talált gazdára. A közel 7 milliót érő Jackpot zá­logban maradt a következő hétfőig, amikor is újabb játé­kosok erednek majd szenvedé­lyesen a nyomába. Esélyük azoknak van, akik a Tele- mázli-sorsjegyen három tele­víziókészüléket találnak, és belépőt nyernek a televíziós show-műsorba. Most kellene eltalálni... ...legalábbis a hatos lottó nyerőszámait, mert példátlan összeg, 94 millió forint a ju­talma a helyesen tippelő já­tékosnak. A hatos lottó játé­kosainak még mindig dupla nyerési lehetőségük van, mi­vel a ráadáshúzáson kisorsolt számokkal megnyerhetik ál­maik otthonát, a 25 milliós álomotthont. Az ötös lottón a múlt héten megütötték a főnyereményt. Híveinek azonban nem kell elkeseredniük, hiszen a Sze­rencsejáték Rt. az ötös lottó nyereményalapját ezen a héten kiegészítette. így 100 milliót nyerhet az, aki egyedül találja el a kisorsolt öt számot. (X)

Next

/
Oldalképek
Tartalom