Petőfi Népe, 1996. február (51. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-27 / 49. szám
1996. február 27., kedd 7. oldal PÉNZ, VÁLLALKOZÁS, PIAC Q1JAST0R Ausztria terve: exportoffenzíva Franz Vranitzky osztrák kancellár szerint az export hazai össztermékhez (GDP) viszonyított arányának a mostani 22 százalékáról 25 százalékra növelése 100 milliárd schillinges többletbevételt hoz Ausztriának, és a bécsi Gazdaságkutató Intézet egyik tanulmánya szerint 50 ezer új munkahelyet is teremt. Más európai kis országokkal ellentétben, amelyek a GDP 40 százalékát értékesítik külföldön, Ausztria ettől jócskán elmarad - állapította meg a kancellár. Vranitzky a Kontrolibank szervezésében tartott bécsi szimpóziumon az exportoffenzívát az egyik helyes útnak nevezte a magasabb foglalkoztatás és a kisebb fizetési mérleghiány eléréséhez - tudósított az APA osztrák távirati iroda. Jakabszálláson a napokban befejeződött a népfőiskolái rendezvénysorozat. A múlt év őszétől tartó programokat telt ház mellett tartották. Nem csoda, hiszen mind a tizenöt alkalommal közérdeklődésre számottartó gazdasági témáról hallhattak előadást az érdeklődők. A záráskor majdnem százan vehették át oklevelüket. A csoport számára már csupán három szakmai kirándulás van hátra. fotó: pulai Sára Távoktatással szervezett szőlőtermesztés Az idei tél csapadékos időjárása sokat javított a földek vízutánpótlásán. Hótakaróból nem volt hiány. A fagyok, de különösen a december és január végi mínusz 20 fok körüli hőmérséklet károkat is okozott. A soltvadkerti Jóreménység Szakszövetkezet felmérései alapján a környéken lévő ültetvényekben a különböző fajták - főként a magasművelésűeknél- 30-70 százalékában keletkezett fagykár. A fenti aránnyal összefüggnek a műit évi, növényvédelemmel kapcsolatos problémák- mondta Dely Géza elnök, aki arra is utalt, hogy nem árt elgondolkodni a művelésmódokon. Emellett oda kell figyelni a szőlő egész életére, a növény- védelmétől a zöldmunkákig. Ezt segítendő, illetve a múlt esztendő növényvédőszer-peronoszpóra botrányát elkerülendő, sajátos programot dolgozott ki a szakszövetkezet. A téli tanfolyamokon jeles szakemberek tartottak előadásokat a gazdáknak, akik ezúttal szép számban megjelentek. A Jóreménység - amelynek a város szőlősgazdáinak egyhar- mada tagja - felvállalta, hogy referenciaterületeken mutatják be az éppen aktuális szőlőmunkákat. Itt csak azokat a szereket használják, amiket majd forgalmaz a nagyüzem. El szeretnék érni, hogy a vadkerti és a környékbeli termelők költségkímélő gazdálkodással meg tudják védeni az ültetvényeiket a különféle kártevőktől. A szaktanácsadást a kampánymunkák idején is folytatják, azt heti egy alkalommal a városi kábeltelevízióban is levetítik. Ilyenkor szólnak az időszerű munkákról, s a várható időjárással összefüggő eseményekről. Dely Géza hangsúlyozta: kötelességük segíteni abban, hogy e nagy értékű kultúrákat minél költségkímélőbben és biztonságosabban meg tudják védeni bármiféle pusztítástól. Nagy segítséget kapnak ehhez a megyei növényvédő állomástól, s néhány növényvédőszer-gyár- tótól és -forgalmazótól. Az új telepítéseknél együttesen igye^ keznek kiválasztani a legmegfelelőbb termelési körülményeket. Segítenek a szaporítóanyagok beszerzésében, a talajvizsgálatokban is. A Jóreménység mindent megpróbál elkövetni azért, hogy e térségben ne menjen el az emberek termelési kedve, mert Vadkert és környéke szőlő nélkül leíródik. Pulai Sára Kárpótlási árverések a megyében Az Európa egyik fő bortermelőjének számító Spanyolországban egyre kevesebb bort isznak az emberek. Húsz év alatt kevesebb mint a felére zuhant az egy főre jutó borfogyasztás az ibériai országban. Míg 1975-ben fejenként 76 litert eresztettek le a torkukon a spanyolok, addig tavaly már csak 32,2-t. Rekord thaiföldi rizskivitel Thaiföld, amely amúgyis a világ legjelentősebb rizsexportőre, tavaly hat év óta a legnagyobb mennyiségben adott el gabonájából külföldön. Az AP jelentése szerint a kivitel 6,01 milliárd tonna volt, 27 százalékkal több, mint 1994-ben. Alábbiakban a február 28-a és március 5-e közötti megyei kárpótlási földárverések helyét és idejét ismertetjük. Az árveréseken azok vehetnek részt, akiknek saját jogon szerzett kárpótlási jegy vagy banki letéti igazolás van birtokában. Mezőgazdasági vállalkozást támogató utalvánnyal tulajdont szerezni nem lehet. Valameny- nyi árverés délelőtt 9 órakor kezdődik. Helye: 1. Helvécia, mú'v. ház. Ideje: 02. 28. A terület kezelője, illetve használója: kecskeméti Kefag Rt. A terület helye: Helvécia. 2. Helvécia, mú'v. ház., 02. 28., Kefag Rt., Ballószög. 3. Imrehegy, PM hiv., 02. 28., Kefag Rt., Imrehegy. 4. Imrehegy, PM hiv., 02. 28., Kiskunhalasi Á. G. Farmer Lv., Imrehegy. 5. Bácsalmás, PM hiv. 02. 29., Bácsalmás, Petőfi Mg. Szöv., Bácsalmás. 6. Bácsalmás, PM hiv., 02. 29., Sükösd, Hosszúhegyi Mg. Komb., Bácsalmás. 7. Solt, műv. ház, 02. 29., Du- naegyháza, Haladás Mg. Szöv., Solt. 8. Solt, műv. ház, 02. 29., Solt, Kossuth Mg. Szöv., Solt. 9. Solt, műv. ház, 02. 29., Solt, Szikra Mg. Szöv., Solt. 10. Solt, műv. ház, 02. 29., Solt, Rákóczi Mg. Szöv., Solt. 11. Kunpeszér, PM hiv., 03. 01., Kefag Rt., Kunpeszér. 12. Pe- tőfiszállás, PM hiv., 03. 01.. Városföldi Á. G., Petőfiszállás. 13. Petőfiszállás, PM hiv., 03. 01., Kefag Rt., Petőfiszállás. 14. Kiskunhalas, vasutas műv. ház, 03. 04., Kefag Rt., Kiskunhalas. 15. Kiskunhalas, vasutas műv. ház, 03. 04., Kiskunhalasi A. G., Kiskunhalas. 16. Zsana, műv. ház, 03. 04., Kefag Rt., Zsana. 17. Zsana, műv. ház, 03. 04., Kiskunhalasi A. G., Farmer Lv., Zsana. 18. Kunfehértó, műv. ház, 03. 05., Kiskunhalasi A. G., Farmer Lv., Kunfehértó. 19. Kunfehértó, műv; ház, 03. 05., Kiskunhalasi A. G., Kunfehértó. 20. Dunaegyháza, PM hiv., 03. 05., Dunaegyháza, Haladás Mg. Szöv., Dunaegyháza. 21. Dunaegyháza, PM hiv., 03. 05., Solt, Rákóczi Mg. Szöv., Dunaegyháza. Kevés bort iszik a spanyol JEGYEZHETŐ: 1996. FEBRUÁR 26-MARCIüS 14. JEGYZÉSI HaYEK: A QUAESTOR ÉRTÉKPAPÍR KFT. irodái: 1027 Budapest, Bem rakpart 33-34. Tel.: 212-1964,214-2291 • 4025 Dekreten, Kossuth a.!. Tel.: 52-430-740 • 3300 Eger, Sándor Imre a. 2. Tel.: 36- 428-410 • 9021 Győr, Jedlik Ányos u. 9. Tel.: 96-324-324 • 7621 Pécs, Jókai u. 11. Tol.: 72-224-049 • 6720 Szeged, Deák F. u. 34. Te!.: 62-312-260 • 8200 Veszprém, Rákóczi u. 7. Tel.: 88-420-298 A K&H BRÓKERHÁZ RT. szemzásében a KERESKEDELMI ÉS HITELBANK Rt. (KSH) országos hálózata • A KONZUMBANK RT. országos hálózata éh Natúr major Egyetlen termelési idényben megvetette lábát Karancs- ságon a salgótarjáni Szív a Szívért Alapítvány, valamint az Út az Egészséghez Egyesület által létrehozott Natúr major. Az alapítók a Karancs lábánál fekvő község 15 éve vegyszert nem látott Nyerges dűlőjében 40 hektárnyi bérelt, illetve ajándékba kapott területen kezdték meg a biotermelést azzal, hogy a gyenge minőségű nógrádi földeken különleges igényeket kielégítő mezőgazdasági termékeket állítsanak elő. Errefelé sok munkanélküli jutott kárpótlási földhöz, lehetőség híján azonban nem tud mit kezdeni vele. A biogazdaság alapítói elsősorban őket óhajtják felkarolni: egy majdani mintagazdaság kialakításával a sokszorosan hátrányos, depressziós térségben kínálva példát a megélhetés megteremtésére. S jóllehet, a környéken lakók először hitetlenkedve figyelték a kezdeti iparkodásokat, az első eredmények őket is meggyőzték: a próbaképp megtermelt 20 tonna biozabért jó pénzzel német vevő jött Karancsságra. A megyei munkaügyi központ segítségével még az idén 20-30 embert készítenek fel a biogazdálkodásra. A szükséges gépparkot pályázati úton igyekeznek beszerezni, s máris további földeket vesznek bérbe. A már jól bevált zab mellett árpát, napraforgót vetnek a Biokultúra Egyesület szakmai irányításával és ellenőrzésével, valamint védjegyével. A PÉNZ BESZÉL / Értékpapírok kiskátéja A fenti című tévéműsor nézői, s olvasóink közül is bizonyára sokan tudják, hogy az egyszerűnek tűnő betét- elhelyezés is mekkora körültekintést igényel. Egyelőre a lakosság alig-alig tud eligazodni a hirtelen rázúdult értékpapírok dzsungelében. Lehet-e valamilyen közös nevező szerint csoportosítani? Választ Odry Ágotától, a Budapest Bank vezérigazgató-helyettesétől kértünk.-Az első csoport tulajdonosi jogokat ad az értékpapír birtokosának. Ilyen például a részvény. A másik csoport hitelviszonyt testesít meg. Ez lehet kötvény, letéti, pénztárvagy értékjegy stb. A harmadik pedig árura szóló követelést fed, ilyen például a köz- raktárjegy.- Vásárlás előtt milygn szempontokat mérlegeljen a pénztulajdonos?- Az első és legfontosabb a biztonság. Annak megítélése, vajon a kibocsátó lesz-e olyan pénzügyi helyzetben, hogy a tartozást - hozammal együtt - visszafizesse. A bankok többségének értékpapírjai általában viszonylag biztonságos befektetésnek tekinthetők. A második szempont a kamat-, illetve a hozamfizetés mértéke és technikája. Tudni kell: minél magasabb hozam ígérkezik, annál nagyobb a kockázat. Vagyis éppen az utóbbit igyekszik a kibocsátó bank magasabb hozammal ellensúlyozni. Az értékpapírok egyébként lehetnek fix és változó (sávos) kamatozásúak. Az előbbi nagysága a futamidőre könynyen kiszámítható, de hátránya, hogy nem veszi figyelembe a piaci változásokat. Ezért ez rövidebb futamidejű befektetéseknél előnyös. A változó kamatfeltételek mellett viszont hosszabb futamidejű befektetéseket érdemes keresni. Gyakran alkalmazott technika a sávos kamat, ez is egyfajta változó kamat, csak előre tudni lehet az új kamatlábat. Például a lekötés első két hónapjában 10 százalék, a második kettőben 18 százalék, a harmadik kettőben 25 százalék.- Mi történik akkor, ha valaki elveszíti az értékpapírját? Ezzel megszűnik a pénzkövetelésre szóló jogosultsága ?- Fontos, hogy a vásárlás után rögtön föl kell jegyezni az értékpapír legfontosabb adatait (vásárlás ideje, sorszám). A papír eltűnését haladéktalanul be kell jelenteni a vásárlás helyén, ahol az adatok ismeretében intézkednek a letiltásról. Az ügyfél következő teendője, hogy közjegyzőnél kezdeményezze az értékpapír megsemmisítését. Az erről szóló határozat alapján a bank kifizeti a hozammal növelt tőkét. Az efféle problémák kiküszöbölésére is jöttek létre az értékpapír portfoliót kezelő befektetési alapok, vagy a tőkeszámla intézménye. Ebben az esetben a tulajdonos fizikailag már nem fogja birtokolni a papírjait, ezért mielőtt letétbe helyezi azokat, érdemes informálódnia leendő kezelőjükről. Bankok, brókercégek egyaránt nyújthatnak ilyen szolgáltatást. Motyovszki István Magyar hitelek a Vajdaságnak? Szecsei Mihály, az északvajdasági regionális gazdasági kamara vezetője a minap tárgyalt a Magyar Kereskedelmi és Hitelbank képviselőivel. Mindkét fél készségét fejezte ki egy vegyes pénzintézmény létrehozására, amely elsősorban a vajdasági kisvállalkozók, iparosok hitelezését, nem utolsósorban pedig tőkéjük kihelyezését tenné lehetővé a bank kapcsolatrendszere révén. Esély ez a vajdasági magyar vállalkozók gazdasági erejének a növelésére és közvetve az autonómiatörekvések valóra váltására. Király László Cenzor Bróker Kft. Értékpapírpiac Miklós Tamás Cenzor Bróker Kft. Az elmúlt hét egy tál volt. Mármint ami a Budapesti Értékpapírtőzsde részvényeinek árfolyamgörbéjét illeti. Hétfőn és kedden estek az árak, szerdán nem nagyon változott semmi, végül csütörtökön és pénteken majd1 minden papír ára emelkedett; elérve a Bokros-lemondás előtti szintet. Annak idején, Békési lemondása szinte pontosan olyan mértékű árfolyamesést okozott, mint most, Bokros Lajosé; csak akkor az amúgy is nyomott árak sokkal lassabban találtak magukra. Úgy tűnik: most szó szerint 3 napig tartott a csoda. A kormány - ígérete szerint - tovább kívánja folytatni a stabilizációs programot, és ezt a befektetők el is hiszik. Legalábbis ezt mutatja a MÓL 1700, a Prímagáz 5200, a Danubius 1455, az EGIS 4560, a Richter 4370, az Inter-Európa Bank 16.000, az OTP 1230 és a Zalakerámia 4700 forintos pénteki záróára. A tőzsdei árfolyam alakulását rövid távon az fogja meghatározni, hogy a kormány milyen mértékben kötelezi el magát a számára kényelmetlen, viszont bevalottan szükségszerű "bokrosi" út mellett. A tőzsdén kívüli részvények piacára egyelőre nem hat a tőzsdei pezsgés; egyedül a Richter elsőbbségi részvény árfolyama emelkedett immár 1100 Ft fölé. Ennek oka, hogy az elsőbbségi részvényeket 2000 Ft befizetése mellett át lehet alakíttatni a tőzsdére bevezetett törzsrészvényekké. Első ránézésre jó üzletnek tűnik beszállni, bár van a dolognak egy-két szépséghibája: például, hogy az elért haszon valamilyen érthetetlen logika folytán természetbeni juttatásnak minősül, így az értékpapíroknál szokásos 10% helyett 44% adókulcs vonatkozik rá. Ezt esetleg ki lehet védeni egy-két ügyes konstrukcióval. A másik buktató az üzlet túl hosszú (4-5 hónap) kifutási idejében rejlik. Vajon ki tudná megmondani, mennyi lesz a tőzsdei árfolyama nyáron a Richternek. Ezt esetleg ki lehet védeni határidős eladással, viszont az akció lebonyolításának költségei után megmaradó, 20-30% hozam már nem biztos, hogy megéri a sok utánajárást. Az állampapírok piacán mérvadónak számító diszkont kincstárjegyek hozama stabilizálódni látszik éves 25% környékén. Csak az optimisták hiszik azt, hogy az infláció ennél kisebb lesz. A 26,5%-os éve& hozamot biztosító Kamatozó Kincstárjegy 1997/11. a jelenleg legmagasabb hasznot ígérő állampapír. Csodálatos magyar értékpapírunk, a kárpótlási jegy árfolyama szépen kúszik fölfelé. A dolog hátterében valószínűleg a most zajló Démász- részvény-jegyzésen túlmutató várakozások állnak. (97220)