Petőfi Népe, 1996. február (51. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-10 / 35. szám
1996. február 10., szombat Sport 9. oldal Már az edző is lemondott Visszalép a Kiskunhalas? Már edzője sincs a kiskunhalasi futballistáknak. Szabó Mihály, a megyei első osztályban szereplő KFC mestere a múlt vasárnapi edzés után döntött úgy, hogy ő is feladja a kilátástalan harcot. Ekkor derült ki, hogy a csapat egyik legjobbja, Kiss Ambrus átigazolt Mélykútra.-Ez csak az utolsó csepp volt a pohárban - mondta Szabó Mihály. - A legutóbbi edzésre már csak négy játékos jött el. Közülük csak ketten voltak a felnőtt keret labdarúgói. Valahol megértem a játékosok elkeseredését is, hiszen nem tudtunk nekik hónapok óta semmiféle biztatót mondani a jövőnkkel, a jövőjükkel kapcsolatban. Ezért döntöttem én is a lemondás mellett. Szabó edzővel együtt kilépett a fociklub elnökségéből Gulyás József is, aki a csapat főszponzora volt. Egyelőre nem sikerült megtudni, hogy mi lesz az együttes sorsa. Már korábban is felmerült a város másik csapatával, a Kiskunhalasi Spartacussal történő fúzió, de az is elképzelhető, hogy eladja az indulás jogát a Kiskunhalasi Football Club. T. K. Nemcsak a csapat, a szurkolók is szenvedtek Nehezen nyert a Honvéd Hétközi bajnoki mérkőzésen fogadta a Bajai Honvéd NB I. B-csoportos férfi kosárlabdacsapata a Dombóvári. Nehézkesen indult a mérkőzés, a Baja körülményesen játszott, nem jutott dobóhelyzethez, igaz, a vendégek sem remekeltek. Mégis ők találtak előbb magukra, Kis A. révén a 12. percben elhúztak 14-26- ra. A bajaiak elég pontatlanul dobtak. Kosaraival, jó védekezésével Korcsok szinte egyedül vitte a vállán a csapatot. Bár furcsa volt, hogy irányítóposzton szerepelt, nem a palánk alatt. A félidő hajrájában összekapta magát a Honvéd és Vujadinovicsnak a lefújás előtt dobott hármasával feljött két pontra (34-36). A folytatásban a 28. percben Rétháti triplájával egyenlített (46-46) a Baja. Ám ez csak rövid ideig tartott, mert a gyenge védekezés és a sok rossz dobás miatt újra a vendégek kerültek fölénybe (48-59). Ekkor már a bajai közönség is kezdte elveszíteni a türelmét. A Honvéd az utolsó szűk tíz percben ha kínkeservesen is, de felzárkózott, és a 38. percben Hosszú első és egyetlen kosarával kiegyenlített, majd Vujadino- vics révén átvette a vezetést. A szerb játékos nagyon igyekezett, gürcölt, egyedül vitte a csapatot a második félidőben. Az utolsó bő percre is jutott izgalom - kimaradt büntetők mindkét oldalon. Végül Vu- jadinovics az utolsó kettőt értékesítette, így gyenge teljesítmény után szinte „kiszenvedte” a győzelmet a Honvéd (74-70). Szombaton Budapesten, a MAFC-nál vendégszerepei a gárda, de ennek a meccsnek a rájátszás szempontjából nincs tétje, mert a fővárosiak nem juthatnak tovább. Egy hét múlva viszont a Balatel ellen hazai pályán sokkal többet kell nyújtaniuk a bajaiaknak ahhoz, hogy visszavágjanak a siófoki vereségért. Úgy tűnik, a vendégek is továbbjutnak, így az egymás elleni eredményt minkét csapat viszi magával a rájátszásra. Z. Gécsek és a kenőcskenés Jövő héten tárgyalja újra a Magyar Atlétikai Szövetség fegyelmi bizottsága a doppinggyanúba keveredett Gécsek Tibor ügyét. A világbajnoki bronzérmes kalapácsvető doppingtesztje egy tavalyi berlini versenyen vett minta alapján bizonyult pozitívnak. Az orvosi vizsgálatok szerint Gécsek szervezetébe egy bőrgyógyászati panaszok ellen használt kenőccsel került a tiltott serkentőszer kis koncentrációjú meta- bolitja. A MASZ ezt a véleményt továbbította a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) orvosi bizottságához, és - Gécsek ártatlanságára hivatkozva - kérte az atléta felmentését. A bizottság azonban a magyar fegyelmi testület döntésének felülvizsgálatát szorgalmazta. Az IAAF a doppingszabályok pontjaira hivatkozott, melyek szerint nem mérlegelik, hogyan kerül a szervezetbe a tiltott serkentőszer. A MASZ viszont úgy véli, itt jogi problémáról is szó van, ahol enyhítő körülményeket is figyelembe kell venni. Gécsek mindeközben készül az olimpiára, a napokban éppen egy olaszországi edzőtáborból tért haza. Ép testben, ép lélek Régi igazság, az ép testben ép a lélek is. De fordítva is igaz, ha ép a lélek, nem törnek ránk a betegségek. Vagyis a test épségéhez a lélek zavartalan működése is kell. Ma azonban a felgyorsult élettempó, az állandósult, szoron- gatóvá váló napi gondok, a sok-sok teher, amit el kell viselnünk - oda vezethet, hogy úgy érezzük: összecsapnak a fejünk felett a hullámok. Gondjaink, problémáink megoldatlansága pedig gyakran testi bajokban, betegségekben nyilvánul meg. A kecskeméti megyei kórház pszichiátriai gondozóját, dr. Szili Éva főorvos-asszonyt és munkatársait gyakran keresik fel olyan „betegek”, akik szédülésre, fejfájásra, gyomorbántalmakra, étvágytalanságra, szív környéki nyomásra panaszkodnak. S a tünetek mögött nem konkrét betegség, nem szervi baj, hanem a lélek szenvedése húzódik meg. Hiszen mindenki kerülhet krízishelyzetbe, elveszítheti szeretteit, lehetnek olyan életvezetési nehézségei - munkahelyi, családi, gyermeknevelési problémái - amelyeket egyedül képtelen megoldani. S okozhat testi tüneteket az állandósuló szorongás, a tartós feszültség is. Ilyenkor szükség van a szakember segítségére, aki gyakran nem gyógyszerrel gyógyít. Csupán szavakkal. Azzzal, hogy meghallgatja a hozzá fordulót, s segít rátalálni a problémája megoldására. A legtöbb lelki eredetű betegség ugyanis gyógyszer nélkül is kezelhető. A pszichiátriai gondozót háziorvosi beutaló nélkül is felkereshetik a lélek gondjaival küszködök a kecskeméti megyei kórház Izsáki úti épületében, minden délelőtt reggel 8- tól délután kettőig. Két éve alakult meg Kecskeméten a Sankudo Sport Egyesület, mely az árpádvárosi iskolában tartja foglalkozásait. Beke Béla vezetőedző irányításával hét csoportban 160 - 6-35 éves - karatéka tanulja a hagyományos japán sportág különböző fogásait. Képünkön Meny- hei Balázs edző 8-9 éves kis tanítványai, akik hamarosan vizsgát is tesznek. fotó: t. s. Edzőváltás után Kunszentmiklóson A Kunszentmiklósi Városi Labdarúgó Klub vezetői „elméletben” 1996. január 2-án indították el útjára a labdát a tavaszi idényre. A város népszerű sportága akkor több sebből vérzett. Az anyagiak miatti nehézségek meghatározták a lehetőségeket is. Szerencsére a probléma megoldódott. Bár a fentiek miatt Varga József edzőtől meg kellett válni. A népszerű „Kacsa” jó és megalapozott munkát hagyott hátra utódjára. A megyei I. osztály 6. helyén álló felnőttcsapat edzője Csikós Lajos lett, aki már több éve tevékenykedett vezetőként a klubnál. Az ifjúsági együttes edzője Váli Sándor, míg a serdülőké Dobos József maradt. Utóbbi két szakember kiváló nevelőmunkát végzett. A kezük alól kikerült fiatalokkal nem vallottak szégyent az őszi szezonban a felnőttcsapatnál sem. Kunszentmiklóson továbbra is nagy súlyt fektetnek az utánpótlás-nevelésre. A nemzetközi Törlés a totóban Úgy látszik, az időjárás nemcsak idehaza, hanem Németországban is elég mostoha. A havazás miatt több meccs elmarad. A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 6. heti totóban szereplő 3. számú Leverkusen-Rostock, az 5. sz. Schalke 04-1. FC Köln és a 6. sz. Uerdingen-VfB Stuttgart mérkőzés elmarad, így azokat törölték. szintű sportcsarnok nagyban segíti a sportágat. Több száz embernek nyújt lehetőséget sporttevékenységre, így a labdarúgásra is. Ezáltal a játékosok 90%-a vett részt különböző teremtornákon. Tavaly nyáron több meghatározó játékos igazolt el. Jelenleg a felnőttcsapat gerince együtt maradt. Továbbra is számítanak Buzási, Lippai, Sebestyén, Erdősi, Lovász, Czig- ler meghatározó játékára. Kovács Tibor felépült sérüléséből és a gólerős csatár remélhetőleg kellemes pillanatokat szerez a szurkolóknak. Horváth és Tóth mellé újabb fiatalok, Bajnóczi és Sztakó kerültek a keretbe. Budapestről költözött Kun- szentmiklósra Góré Dénes, aki tehetséges játékos. A keretből egyedül Rávai László távozik. A felkészülést heti hat edzéssel január 15-én kezdték 16 labdarúgóval. Sok év után először nézték át hozzáértő „szemek” - Hász Sándor, Vági István - Csikós Lajos edzéstervezetét, amelyet komoly értékűnek találtak. A szabadtéri edzőmérkőzéseket február 10- étől tervezik, ahol majd fővárosi NB I-es csapatokkal is játszanak. Előzetes egyeztetések szerint ígéret van az olimpiai keret kunszentmiklósi szereplésére is. Február 18-án a csarnokban rendeznek teremtornát, ahol a Kispest, a Vasas és a Dunaferr csapatát fogadják. Január végén tartottak szurkolói ankétot, ahol több értékes hozzászólás, jó tanács és bírálat hangzott el. Ä klub vezetői köszönik Boczek Tibor és az őszszel megalakult baráti kör tagjai, valamint az egyéni vállalkozók, az Egyetértés Tsz, a Temaforg és az önkormányzat anyagi segítségét. Szabó László technikai vezető elmondta, hogy Kunszentmiklóson egy megyei szinten meghatározó felnőtt együttes létrehozása és magas szintű utánpótlás-nevelés kialakítása a cél. A húszezresek klubjában Charles Barkley a 22. játékos az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) történetében, aki bekerült a 20 ezer pontot elérő kosarasok klubjába. A Phoenix-New Jersey meccs előtt 19 984 pontja volt, így 16-ot kellett szereznie, hogy a legeredményesebbek között jegyezzék nevét. Barkley 30 pontot „szórt”, ezzel nagyban hozzájárult csapata 107-102-es győzelméhez. Rajta kívül csak 4 aktív játékos, Jordan, Parish, Malone és Olajuwon büszkélkedhet azzal, hogy húszezernél több pontot szerzett. BUDAPEST BANK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG INGATLANÁRVERÉSI HIRDETMÉNYE Bírósági végrehajtás során árverésre kerülő ingatlanok: 1. Az ingatlan cím: Kiskőrös, Erdőtelki u. 6. lakóház, udvar területe: 424 m! Tulajdoni lapszám: 11005 Helyrajzi szám: 2972/3 Becsérték: 4.000.000 Ft Árverési előleg: 10 % Árverési időpontja: 1996. február 13.13 őrá Árverés helye: Kiskőrös, Pozsonyi u. 2-4. sz. Az ingatlan elme: Kiskőrös, Erdőtelki u. 15. lakóház, udvar területe: 4675 m! Tulajdoni lapszám: 2698 Helyrajzi szám: 2724 Becsérték: 3.400.000 Ft Árverési előleg: 10% Árverés időpontja: 1996. február 13.14 óra Árverés helye: Kiskőrös, Pozsonyi u. 2-4. sz. 3. Az ingatlan elme: területe: Tulajdoni lapszám: Helyrajzi szám: Becsérték: Árverési előleg: Árverés Időpontja: Árverés helye: Kiskőrös, Árpád u, 11. lakás 54 m1 11008/37 2646/2/A/37 1.200.000 Ft 10% 1996. február 20. 9 óra Kiskőrös, Pozsonyi u. 2-4. sz. Az árverésekkel kapcsolatosan információ Martines Lajos önálló bírósági végrehajtótól kérhető. Telefon: 06-20/466-252 Budapest Bank Rt. (93964) áT Vállalják a kihívást Dusnokon minden alkalommal sikeres volt a kihívás napja. A település az országos megmérettetéseken is jól szerepelt, hiszen kategóriájában az elsők között végzett a nemes és sportos vetélkedések alkalmával. Az idén alaposan fontolóra vették a nevezést, mert az országos akció kifáradását tapasztalták, és a helyi érdeklődés is megcsappanni látszott. Az óvoda és az iskola vezetői viszont nem tartanak ettől, ezért a jelentkezés mellett döntött a község vezetése. így május 29-én kiderül, hogy a dusnokiak milyen választ adnak a kihívásra. Teremfoci Kőrösön A kiskőrösi városi sportcsarnok ad otthont február 11-én, vasárnap a Petőfi Kupa ifjúsági teremlabdarúgó tornának. A versenyen többek között a KTE, a KSC RSC, a Kalocsa, a Solt- vadkert és a Kiskőrös csapatai mérik össze tudásukat. Sítúra Szlovákiába A Kecskeméti Városi Sport- igazgatóság február 12-18. között különbuszos sítúrát szervez Szlovákiába. A túra keretén belül február 17-én a helyszínen - Magas-Tátra, Rackova Dolina - rendezik meg a II. Raichele Kupát, Kecskemét városi síbajnokságát, ahol az amatőr versenyzők műlesiklásban mérhetik össze ügyességüket. Nevezni 11.30-ig a helyszínen is lehet. Csak egymás közt A Bajai LSE futballcsapata hiába szerette volna szerdán lejátszani első előkészületi mérkőzését, a havazás miatt legfeljebb hócsatát vívhattak volna a Petőfi-szigeten a hajósiakkal. Elmarad a szombatra tervezett dusnoki kirándulás is, csak egymás között játszanak majd a bajai focisták a havas pályán. Focifarsang Focifarsang ’96 néven terem- labdarúgó tornát rendeznek február 17-én 8 órától a kecskeméti Lánchíd utcai sportcsarnokban. A csapatok jelentkezését február 15-éig várják a helyszínen, ahol még aznap a sorsolást is lebonyolítják. Géderlaki torna Két évvel ezelőtt adták át Gé- derlakon a környék egyik legnagyobb sportcsarnokát, amely azóta több rangos versenynek adott otthont. Legutóbb 18 csapat részvételével színvonalas teremlabdarúgó tornát rendeztek. Február elején pedig megkezdődött a II. Géder Kupa női, férfi kézilabdatoma, amelyen 15 együttes vesz részt. Várják a Csepelt Már takarítják a kecskeméti széktói II. pályát, így ha az időjárás is úgy akarja, akkor szombat délelőtt 10.30-kor sor kerül a KTE-Csepel előkészületi labdarúgó-mérkőzésre. Linka József, az NB Il-es Kecskeméti TE edzője ezen a találkozón szeretné a csapat új játékosait bemutatni a szurkolóknak. Két magyar érem Két magyar érem született az Egyesült Államok nyílt úszóbajnokságának első napján. A 100 méteres mellúszásban Rózsa Norbert a dobogó második fokára állhatott fel, míg 200 m vegyesen Czene Attila harmadikként ért célba. Czene ezenkívül 200 m háton is rajthoz állt és ötödik helyezést szerzett. Zubor Attila a 100 m mellen lett negyedik.