Petőfi Népe, 1996. január (51. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-25 / 21. szám

■fib JMk 1 ‘ 1 % ^ ü hétről hétre Jó hangulatú mecénásparti a színházban Hunyady Szabolcs, a Kunság Volán Rt. vezérigazgatója tart rulettbemutatót Katona László polgármesternek. előadásnak a kritika és a kö­Radó Vilmos, a kecskeméti színház örökös direktora is táncra perdült a csinos táncoslánnyal. fotók: galambos Ha egyesül a Stadler FC és a KTE Hol játszana a csapat? Tüntető vastapssal ünnepelte a színpártoló egylet tagsága pén­teken este az Ahogy tetszik című előadás után a szereplőket a kecskeméti Katona József Színházban. Ismert, hogy az Egy hónapon belül mégsem emelte másodszor a helyi autó- busz-viteldíjakat Kecskemét képviselő-testülete. A képvise­lők tegnap úgy határoztak: feb­ruár 15-éig visszakerül a kérdés á testület elé. így a még január 10-én megállapított tarifaeme­lés lép életbe február 1-jétől. A havibérletek február 5-én 24 óráig érvényesek. A már meg­váltott negyedéves bérletek áp­rilis 5-éig használhatók anélkül, hogy rá kellene fizetni. Hatalmas vitát hozott a napi­rend megtárgyalása. Dr. Fo- nyódi Lajos képviselő arra hívta fel a figyelmet: a Kunság Volán Rt. által kért - a január 10-én el­fogadottnál magasabb - díjeme­lés jogosságát alátámasztó könyvvizsgáló ellentmondásba keveredett saját magával. Egy helyütt ugyanis azt írja: Termé­szetesen a költségtényezők rész­letes vizsgálatára nem volt meg a lehetőségem, mivel az rendkí­vül időigényes lett volna. Jelen­Korbély István, a KVSC, vala­mint Farkas Zoltán, a Villanó Fókák elnöke aláírta a megálla­podást a két kecskeméti vízi­labdaklub egyesüléséről. A végső döntést az ügyben a két klub közgyűlése hozza majd zönség körében meglehetősen vegyes fogadtatása volt. A szü­netben Kerényi József Kossuth- díjas építész nyitotta meg Csáky Lajos festő- és grafi­tése végén meg leszögezi: a költségtényezők nagyságrend­jükben reálisak. A polgármester kérdésre vá­laszolva elmondta: 250 ezer fo­rintot kapott munkájáért a könyvvizsgáló. A vizsgálattal eredetileg megbízott pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke, Ko­vács Antal kifogásolta: három nap alatt kellett leigazolnia a 250 ezres számlát, mert a pol­gármester így állapodott meg a könyvvizsgálóval. Át se tudta nézni, mi van az öt nap alatt ké­szült anyagban. Kovács Antal elmondta, hogy a Kunság Volán Rt. vezérigazgatója csak azt az adatsort nem adta meg nekik, amit kértek: az 1996-os költség- elemzést. A képviselők annak a gyanújuknak is hangot adtak: a Volán más, nyereséges vállal­kozásainak a költségeiből is rá­terhel a helyi közlekedésre. így hozza ki, hogy a kért magasabb árakon nullszaldós lenne a kecskeméti buszközlekedés. meg. Az aláírt megállapodás szerint az új klub közgyűlése dönti el majd a klub nevét. Egyelőre vezetőedző nem lesz. Az edzők azokat a csapatokat irányítják továbbra is, ahol je­lenleg dolgoznak. kusművész kiállítását. Az elő­adás után jó hangulatú parti kö­vetkezett. Az előtérben felállí­tott alkalmi színpadon Katona László polgármester méltatta az előadást. Éva néni, a lajosmi­Új bizottsági tagok Kecskemét képviselő-testü­lete tegnap az önkormányzat pénzügyi bizottsága új külső tagjának Körösi Ibolyát vá­lasztotta meg, aki a megyei OTP kockázatelemzési osz­tályvezetője. A költségve­tési bizottságba ugyancsak külső tagként dr. Ács László, a Dunaholding Kft. ügyve­zető igazgatója került. Még egy személyi hír: Zsíros Menyhért pénzügyi irodave­zetői kinevezése várható a városházán. Állásajánlatok A Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ kecs­keméti kirendeltségén re­gisztrált állásajánlatok listája január 19-22-ig: cipőfelső­rész-készítő 8, varrónő 63, ta­karítónő 12, ápolónő 5, szállo­dai portás 2, pénzügyi ügyin­téző 1, ügyfélfogadó 1, vas- és fémszerkezeti lakatos 27, asz­talos 2, motorosfűrészgép-ke- zelő 2, vizsgázott kazánfűtő 2, műszaki igazgató 1, főmolnár 1, cukrász 4, pék 5, nevelőta­nár 1, gépész műszaki tanár 1, mérlegképes könyvelő 1 fő. KECSKEMÉT Születtek: Kovács Evelin (Németh Teodóra Szilvia) Jakab- szállás, Czigler Zsigmond (Si­mon Franciska) Kunszentmiklós, Csányi István (Mokos Mónika) Tiszákécske, Pólyák Tibor (Buda Ildikó) Ballószög, Pityi Andor (Gombkötő Anita) Hetényegy- háza, Patonai Péter Lajos (Szépe Klára Eszter) Nagykőrös, Józsa Fanni Barbara (Mák Julianna Regina) Ballószög, Kobela Lilla (Parádi Mária) Lakitelek, Do­mokos Fanni (Bartus Dóra), Szaniszló Fanni (Szeberényi Éva), Hódi Gergő (Madari Márta) Hetényegyháza, Nép Fanni (Sándor Katalin) Hetény­egyháza, Remetei Virginia (Kecskés Éva) Miske, Szalontai Dániel (Priskin Mária) Tisza- kécske, Illés Viktor (Sándor Éva), Kása Bence József (Tímár Zsuzsanna), Ungor Enikő (Bakó zsei igazmondó asszony bo­szorkánynak álcázva érkezett. Pogány Judit a Kacsamesék szinkronszerepét elevenítette fel óriási sikert aratva, majd hajnalig tartó tánc következett. Telek templomnak Két hét múlva várható döntés a kecskeméti képviselő-testület­ben a széchenyivárosi templom, plébánia és közösségi ház épí­tése céljára önkormányzati telek adományozásáról. A 17 millió 246 ezer forintot érő, 4058 négyzetméteres telket - ami a Bolyai-gimnázium mellett van - a tervek szerint ingyen adja át a város az egyháznak. Tegnap azért került le a napirendről a kérdés, mert az ajándékozási szerződés egyik pontját nem ér­tette senki a testületben. Anett), Kisjuhász Nikolett (Ta­kács Ildikó) Ladánybene, Paksi Dominika Klára (Makkai Klára), Markó Viktória Dóra (Langó Margit), Pászti Eszter (Bisztyó Gabriella), Bende Pál Krisztián (Bacsa Katalin), Strohner Ráchel Natasa (Uhl Veronika Mag­dolna) Helvécia, Rácz Zsolt (Farkas Anikó Gabriella) Lakite­lek, Mamuzsics Dóra Edit (Csepcsányi Éva Erika), Szmka István Dávid (Kis Márta Irén), Németh Norbert Ádám (Gréczi Andrea Gabriella), Varga Amanda Vivien (Somodi Mária Judit), Mizsei Kornélia (Nagy­szabó Julianna Erzsébet) Lajos- mizse, Kovács Zoltán (Böbék Zsuzsanna) Kunszentmiklós, Ba­logh Márk János (Konyári Tí­mea), Domokos Fanni (Kovács Zita Adrienn), Purgel Zsófia (Nóbik Éva), Végh Imre (Farkas Sarolta) Orgovány, Csengődi Lapunkban beszámoltunk már arról, hogy idén június­ban esetleg egyesül az NB I-es akasztói Stadler FC és az NB Il-es Kecskeméti TE labda­rúgócsapata. Rengeteg olvasónk szeretne to­vábbi részleteket megtudni az ügyről. Noha az elképzelés még „gyerekcipőben” jár és sok minden befolyásolhatja, az ed­dig tudomásunkra jutott infor­mációkat megosztjuk olvasó­inkkal. Tulajdonképpen az egész ügy a Kecskeméten tervezett idei lovas-világtalálkozóval kezdő­dött. Az elképzelések szerint a Széktói stadiont is birtokba vennék a lovak. Ebben az eset­ben viszont előfordulhat: az 1996/97-es idény őszi forduló­jában nem lehetne labdarúgó­mérkőzéseket rendezni a stadi­onban. Először arra gondoltak, hogy a tiszakécskei pályán játssza a KTE a hazai mérkőzé­seket. Vagy megegyeznének az ellenfelekkel és ősszel minden meccsét idegenben, tavasszal pedig mindet Kecskeméten ját- szaná a KTE. Akár feljut az él­vonalba, akár marad az NB II- ben. A tiszakécskei verzió pár hete ott omlott össze, hogy a lo­vas-világtalálkozó rendezői ra­gaszkodtak a szabadidőköz­A kecskeméti kiskörút miatt ki­sajátítandó ingatlanokra tegnap 30 millió forintot szavazott meg a város képviselő-testü­lete. Ez a Nyíl utcai csomópont kialakításához elég. Az érintett ingatlanok becsült forgalmi ér­téke a következő: Hoffmann u. 17. (6,5 millió forint), Hoff­Anett (Bánszki Zsuzsanna Edit) Kiskőrös, Bagyinszki Hajnalka (Csömöri Mária) Lajosmizse, Födi Dávid Barnabás (Lukács Erzsébet). Házasságot kötöttek: Csősz Antal és Marton Ilona. Meghaltak: Varga József (Lakitelek), Pácsa László (Nyár- lőrinc), Furkó Ferencné Tóth Veronika, Juhász Józsefné Sze- kecs Erzsébet (Tiszákécske), dr. Bereczkei Brúnó (Fülöpszállás), Jávorka Béláné Szeleczki Mária, Forgó Györgyné Varga Terézia, Náfrádi Györgyné Földesi Mar­git, dr. Karácsonyi István, Nagy István (Dunavecse), Langó János (Dabas), Bútora Józsefné Nagy Viktória (Budapest), Tóth József, Márkli József, Gál István, Halasi Ferenc (Szentkirály), Markó- Marton Sándor, Váradi Lajos István, Vostyár Ferencné Bujáki Rozália, Horváth István, Dékány ponthoz. A legújabb hír viszont az: mégsem kizárt, hogy a Szék­tói stadionba is beügetnek a lo­vak. Hiszen a lelátók és egyéb létesítmények kialakítása na­gyon sokba kerülne a szabad­időközpontban. S ekkor került „képbe” a Stadler FC. Ha idén június 15- ével egyesül a KTE-vel, úgy el­képzelhető: ősszel valamennyi hazai meccs Akasztón, tavasz- szal pedig mindegyik Kecske­méten lenne. Ha a lovak miatt mégsem zárják le a széktói sta­diont, akkor már ősztől fel­váltva lehetne a hazai pálya Akasztón illetve Kecskeméten. Ez már beszédtéma a hírős vá­rosban, s várhatóan nagy ellen­állásba ütközne ez a megoldás akár a szurkolók, akár a KTE elnöksége részéről. A megyei tisztiorvosi szolgá­lattól tegnap megtudtuk: ha a lovak bemennek a stadionba, akkor sem kell hónapokra letil­tani a pályát. A lóürüléket fel kell szedni, helyét 10 százalé­kos klórmésztejjel be kell lo­csolni. Majd az egész pályát 20 százalékos mésztejjel meg kell locsolni, majd pár óra múlva lemosható a gyep. Ha a fű ezt átvészeli - amire van esély úgy napokon belül lehet focizni a pályán. Persze, ha a lovak nem tapossák szét a gyepet. mann u. 19. (10,6 M), Hoff­mann u. 21. (6 M 350 E). Az előzetes egyeztetések alapján ennek mintegy másfélszerese a tulajdonosok igénye. Érintett ingatlan még: Nyíl u. 15. (1 M 856 E), Nyű u. 19. (6,7 M), Nyíl u. 19/A (4,1 M), Hosszú u. 22. (11 M 35 E). József István, Kátai Mihály, Hul­lai Endréné Nagy Erzsébet, Ju­hász József, Ország Antal, Vígh István, Szeles Sándomé Horváth Erzsébet (Fülöpszállás), Csertő Istvánná Molnár Borbála, Fekete Istvánná Illés Erzsébet (Izsák), Hegedűs Károly, Mészáros Mi­hály (Kunszentmiklós), Madi László (Lajosmizse), Fark: Tamás (Jakabszállás), Küllő: To zsefné Hojsza Erzsébet, Be Lászlóné Sindel Mária (Tis a- kürt), Horváth Balázs (Nagykő­rös), Sindler Lajosné Újvári Er­zsébet, Sörös Lajosné Nyúl Ro­zália, Romancsik Ferenc (Kerek­egyháza), Tóth István (Kiskun­halas), Kiss Gyula, Kátai Mi- hályné Farkas Margit, Danka Jó­zsef István, Hajagos-Tóth Jó­zsefné Vajner Anna, Kerekes János (Tiszákécske), Mészáros Mihályné Nyúl Margit (Nyárlő- rinc), Kecskés Károly. A kecskeméti középiskolák 1995. évi egyetemi-főiskolai felvételi eredményei Gimnázium Éretts. sz. Felvettek sz. % Bányai 89 46 51,6 Bolyai 147 75 51,0 Katona 144 87 60,4 Kodály 34 20 58,8 Ref. Koll. 85 52 61,0 Piarista 81 50 61,7 Szakközép. ÁFEOSZ 65 19 29,2 Gáspár A. 85 17 20,0 Kada E. 108 32 29,6 Kandó K. 104 20 19,2 Kméti Kér. 66 4 6,1 Kodály Z. 19 14 73,6 Kocsis P. 92 28 30,4 Szentgyörgyi 59 25 42,3 Széchenyi I. 57 7 12,2 Mégsem emelték egy hónap alatt kétszer a viteldíjat Egyesülő vízilabdaklubok Önkormányzati kitüntetéseket adtak át tegnap a kecskeméti városházán. A Kecske­mét sportjáért díjat Varga András és Galamb Istvánná, a Felsőoktatásért díjat Varró János, a Közművelődésért díjat Farkas Gábor vette át. fotó: Tóth Sándor Anyakönyvi hírek Harmincmillió forint szanálásokra \

Next

/
Oldalképek
Tartalom