Petőfi Népe, 1996. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-02 / 1. szám
1996. január 2., kedd Sport 9. oldal Lékó hatodik, Almási a kilencedik helyen Karpov nyerte a tornát Szilveszteri futást rendeztek Kecskeméten, a szabadidőközpontban. Grosán Pál, a Vörösmarty Általános Iskola testnevelő tanára (felvételünkön) dudaszóval jelzett a befutóknak. A hetvenkét tagú mezőny válaszhatott az egykörös (1800 méteres), vagy a kétkörös (3600 méteres) futás között. A díjazást sorsolással döntötték el, így csaknem minden résztvevőnek jutott ajándék. fotó: tóth Sándor Ismét barátságos pofonokra számíthat a magyar labd^^úg^-y^logatott ^ J, j Egyeztetés előtt a futballvezérkar Az orosz Anatolij Karpov győzelmével ért véget a hollandiai Groningenben megrendezett nagy nemzetközi sakk- torna. Az igen erős mezőnyben Lékó Péter a hatodik, Almási Zoltán pedig a kilencedik helyen végzett. A ll. fordulóban Lékó sötéttel remizett a nemzetközi szövetség világbajnokával, Karpovval. Almási az orosz Szvidler ellen világossal vette fel a harcot, mégis döntetnie Nastase, a hetvenes évek kitűnő román teniszezője azt tervezi, hogy az 1996-os önkormányzati választásokon jelölteti magát Bukarest főpolgármesteri posztjára. „Komoly aggodalommal tölt el, milyen szegényes Bukarest városképe” - nyilatkozta Nastase az Eve- nimentul Zilei című román napilapban. Az olasz Intemazionale csapatához távozó angol Roy Hodgson utódja a portugál Artur Jorge lett a svájciak kispadján. A 49 éves szakemberrel az 1998-as franciaországi világ- bajnokságig kötöttek szerződést. Jorge már aktív futballistaként a Benficával négy bajA kormánykoalíció kosárlabdacsapata mérte össze a tudását a helyi öregfiúkkal Nagykőrösön december 29-én. A hangulatos gálán az Országgyűlés csapatának meghatározó embere volt a kulturáltan játszó Kuncze Gábor belügyminiszter, valamint - amíg meg nem lennel végződött az összecsapás. Érdekesség, hogy Lékó egyetlen lépés nélkül ért el döntetlent Karpovval szemben. A világbajnok kezdő lépése után állapodtak meg a remiben. A torna végeredménye: 1. Karpov 7,5 pont, 2. Szokolov és Kamsky 7-7, 4. Szvidler 6,5, 5. Adams 6, 6. Lékó és Van Wely 5,5-5,5, 8. Tivjakov 5, 9. Almási 4,5, 10. Piket és Hansen 4-4, 12. Lautier 3,5 pont. A hazája színeiben kétszer Davis Kupa-döntőt játszott teniszező novemberben csatlakozott a vezető baloldali kormánypárthoz, a Szociális Demokrácia Romániai Pártjához (PDSR), s lépését erősen bírálta az ellenzék. „Indulásom mindenképpen előnyére válik Bukarestnek” - válaszolta Nastase a kétkedőknek. noki címet nyert. Később a lisz- szaboni klubnál edzősködött is, de ez már nem járt hasonló sikerrel. Jorge 1990 és 1992 között a portugál válogatottat irányította. Ült a Paris St. Germain kispadján is, a párizsi együttessel francia bajnoki aranyérmet szerzett. sérült - Katona Béla, egykori tárca nélküli miniszter. A több NB I-es múltú játékost felvonultató helybeliek játszottak fölényben, de a másik oldalon is volt néhány jó megmozdulás. Kuncze Gábor gyakran tört be a palánk alá, s az akciót néhányszor sikerrel fejezte be. Az 1998-as franciaországi labdarúgó vb selejtezőinek csoportbeosztása ismert, ám az még nem, hogy Magyarország mikor és hol játssza le kvalifikációs találkozóit Svájccal, Norvégiával, Finnországgal és Azerbajdzsánnal. Az egyeztető megbeszélésre Svájcban kerül sor. Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára elmondta, hogy a zürichi repülőtér közelében lévő egyik szállodában ülnek le tárgyalni a négy rivális szövetség képviselőivel. Az időpontok: 1996. január ötödiké és hatodika. A ring világában csak ,.Nagypapa” becenéven ismert amerikai nehézsúlyú öklöző, George Foreman bejelentette visszavonulásának időpontját. Ezek szerint a 47 esztendős bokszoló a február 29-én, a New York-i A Ferencváros első csapatának győzelmével ért véget a tököli sportcsarnokban az Opel Gombos Kupáért kiírt nemzetközi női kézilabdatoma. A zárónap nagy meglepetése az volt, hogy a zöld-fehérek második együtLegjobb sportolók Kuba, Argentína, Brazília, Kolumbia, Chile, Costa-Rica, Puerto Rico, Ecuador, Venezuela, Nicaragua újságírói megválasztották az év legjobb közép- és dél-amerikai sportolóit. Az élen 42 szavazattal a kubai világcsúcstartó magasugró Javier Sotomayor végzett, megelőzve a Real Madrid chilei csatárát, Ivan Zamoranót. A harmadik helyre is kubai sportoló került, az ökölvívó Felix Savon. Diego Maradona argentin labdarúgó a hatodik helyen végzett. A világbajnok hármasugró, Jonathan Edwards és Bemard Gallacher, a Ryder Kupa-győztes golf Európa-válogatott csapatkapitánya. is azok között található, akik az angol királynő hagyományos újévi elismeré- Elképzelhető, hogy január ötödikén még nem lesz teljes a műsor, így a hatodikét is rászánhatjuk a véglegesítésre - mondta Berzi Sándor. Benkő László, az MLSZ elnöke hozzáfűzte, hogy Zürichben Mészöly Kálmán szövetségi kapitány, Mezey György, az MLSZ technikai igazgatója és Berzi Sándor vesz részt a forgatókönyv kialakításában.- Az az elképzelésünk, hogy mindjárt első mérkőzésünk legyen „mérvadóan” nehéz, tehát Finnországgal szeretnénk játszani - mondta Benkő. Madison Square Gardenben megrendezésre kerülő találkozója után felhagy az aktív sportolással. A február végi összecsapáson Foreman ellenfele a szintén amerikai Moorer lesz. A nem éppen juniorkorú sporttese legyőzte a szlovák bajnok Duslo Sala csapatát. A torna legjobb játékosának a Ferencváros válogatott beál- lósát, Pádár Ildikót választották meg, míg a gólkirály csapattársa, Farkas Ágnes lett 27 gólsét, a Brit Birodalmi Érdemrendet kapják. A hármasugró Edwards ebben az évben szinte mindent megnyert, amit lehetett. Világbajnoki címet szerzett az augusztusi, göteborgi vb-n, háromszor javított világcsúcsot A válogatott 1996-os első félévi barátságos műsora viszont véglegesnek tekinthető. Ezek szerint április harmadikén Izraelbe utazik a Mészöly- gárda, majd április 24-én Ausztriát fogadja. Május 18-án Anglia az ellenfél, az EB-dön- tőre készülő albioniakkal idegenben játszik a magyar válogatott. Június elsején egy másik EB-finalista, Olaszország a rivális; ekkor Roberto Baggióék teszik tiszteletüket magyar földön. A „pofonok” tehát valószínűleg ismét garantáltak lesznek. ember egyszer már abbahagyta az öklözést, ám két évvel ezelőtt ismét kesztyűt húzott.- Mindent megkaptam az ökölvívástól, amit kaphattam - mondta a visszavonulni szándékozó Foreman. lal. A legjobb kapusnak Zsiv- kovicsot, a Radnicski Beograd hálóőrét találták. A torna végeredménye: 1. Ferencváros I. 6 pont, 2. Ferencváros II. 4, 3. Duslo Sala 2, 4. Radnicki Beograd 0 pont. és ő ugrotta túl először a bűvös, 18 méteres „álomhatárt”. Gallacher pedig annak az Európa- csapatnak a kapitánya, amely drámai küzdelemben győzte le az Amerika-válogatottat a szeptemberi, New York-i viadalon. Császár Kupa A 2800 (!) labdarúgócsapat részvételével megrendezett japán Császár Kupa döntőjében, 47 ezer néző előtt: Nagoya Grampus Eight-Sanfrecce Hiroshima 3-0 (1-0) A Grampus ezzel jogot szerzett, hogy induljon az idei ázsiai kupagyőztesek tornáján. Mégis indul A korábban mellizomsérüléssel bajlódott amerikai teniszező, Andre Agassi hétfőn bejelentette, hogy részt vesz a január 15-én kezdődő ausztrál nemzetközi bajnokságon. Agassi indul a Grand Slam-tomát megelőző, nyolc résztvevőt felvonultató meghívásos viadalon is, amelyre január 10. és 13. között szintén Melbourne-ben kerül sor. Dolláros futás Immár 71. alkalommal rendezték meg Sao Paulóban a nagy népszerűségnek örvendő szilveszteri futóversenyt, amelyen ezúttal 20 ország 12 ezer ver- usepyfőj? próbált szerencsit. A,, férfiaknál a kenyai Paul Teígat (25), a nőknél a brazil Carmen de Oliveira (30) végzett az élen, s mindketten 10 ezer dollárral lettek gazdagabbak. Az európaiak közül az orosz Klara Kasa- pova érte el a legjobb helyezést, ő a nők mezőnyében 10. lett 55:46 perces időeredménnyel. Második hely Befejeződött a Jean Ferrand Kupa nemzetközi ifjúsági jég- korongtoma, amelyen a magyar korosztályos válogatott is részt vett. A magyar csapat a második helyen végzett, miután a helyosztón 6-5 (2-2, 4-2, 0-1) arányban alulmaradt Svájccal szemben. A harmadik helyet a házigazda franciák szerezték meg. Esélyesek nyertek Az esélyesek győzelmével fejeződött be az orosz műkorcsolya-bajnokság. A férfiaknál sorozatban ötödször győzött az olimpiai bajnok Alekszej Ur- manov. A nőknél Marija Bu- tyirszkaja nyert. Jégtáncban az olimpiai bajnok Okszana Gris- csuk, Jevgenyij Platov kettős, a párosoknál pedig a Jevgenyija Siskova, Vadim Naumov duó bizonyult a legjobbnak. Totó A totó 52. heti eredményei (az elmaradt mérkőzések után a megállapított tippet közöljük). 1. Ársenal-Wimbledon 1-3 2 2. Aston V.-Sheffield W. elmaradt 3-1 1 3. Blackbum-Tottenham 2-11 4. Chelsea-Liverpool 2-2 x 5. Southampt.-Manch. City elmaradt 3-1 1 6. Nottigham-Middlesborough 1-0 1 7. Leffe-Como elmaradt 0-0 x 8. Fiorenzuola-Pro Sesto 4-1 1 9. Messese-Modena 0-0 x 10. Spezia-Empoli 1-3 2 11. Ascoli-Casarano 3-0 1 12. Gualdo-Acireale 1-1 x 13. Juve Stabia-Savoia 1-1 x +1 mérkőzés: 14. Trapani-Nocerma 1-0 1 *** A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 52. heti totónyeremények a jövedelemadó levonása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 16 darab, nyereményük egyenként 1 856 403 forint, 13 találatos szelvény 43 darab, nyereményük egyenként 161 394 forint. A 12 találatos szelvényekre egyenként 1729 forintot, all találatos szelvényekre egyenként 470 forintot fizetnek. A 10 találatos szelvények nyereményösszege a nettó 100 forintot nem érte el, ezért nyereményalapjukat a 11 találato- sok között osztják fel. Teniszezőből polgármester? Jorge az új svájci kapitány Infarktust okozott a meccs Két idős nyugdíjas férfi életét vesztette a portugál labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában lejátszott Chaves- Sporting Lisboa mérkőzés után. Az orvosok szerint a találkozó rendkívül izgalmas utolsó percei mindkettőjüknél szívrohamot okoztak. Az ösz- szecsapást egyébként a világítás meghibásodása miatt a 89. percben, 1-1-es állásnál lefújta a játékvezető. Americo Teixeira (64) közvetlenül a mérkőzés után, a lépcsőkön esett össze holtan. Alfredo Rodriguest (60) ugyan még el tudták vinni a kórházig, ám ott sem tudták megmenteni életét. Miniszter a palánk alatt Kuncze Gábort a hazai védők távolról figyelik... fotó: b. f. I. Nagypapa másodszor is visszavonul A Fradié az I. Opel Gombos Kupa Az olimpiai ezüstérmes tragikus halála Holtan találták lakása előtt Je- lena Mirosina olimpiai érmes toronyugrót - jelentette az orosz rendőrség. A 21 éves sportolónő eddig tisztázatlan körülmények között kiesett ötödik emeleti lakásának ablakából. Az ügyben folyik a nyomozás. Mirosina az 1992-es, barcelonai olimpián ezüstérmet szerzett, míg az 1988-as szöuli ötkarikás játékokon a hatodik helyezést érte el toronyugrásban. 1991-ben Európa- bajnok lett Athénban, több Világ Kupa-győzelmet aratott és a sheffieldi Európa Kupán is ő állhatott a dobogó legfelső fokára. Először ugrotta túl a bűvös, 18 méteres álomhatárt Edwards a díjazottak listáján )