Petőfi Népe, 1996. január (51. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-05 / 4. szám

péntek Napkelte: 7 óra 32 perckor Napnyugta: 16 óra 07 perckor Holdkelte: 16 óra 14 perckor Holdnyugta: 6 óra 43 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajá­nál 366 cm volt. A Tisza Szol­noknál 690 cm, Csongrádnál pedig 648 cm magas volt. Közlekedés Befejeződött a solti Kis-Duna- híd felújítása. Megszűnt a fél­pályás útlezárás és a jelzőőrös forgalomirányítás. Negyven ki­lométeres sebességkorlátozásra számítsanak az arra közleke­dők. Traffipax Ma délelőtt Kecskemét, délután Kunszentmiklós területén szá­míthatnak a járművezetők ra­darellenőrzésre. A családvédelmi szolgálatról A kecskeméti tisztiorvosi szol­gálaton belül három éve műkö­dik a családvédelmi szolgálat, amely a Magzati élet védelméről szóló törvény alapján tevékeny­kedik. A szolgálatnál tartanak tanácsadást a terhességmegsza­kításra jelentkező nőknek. Ezen a tanácsadáson adnak tájékozta­tást a szolgálat munkatársai a terhességmegszakítás körülmé­nyeiről, az örökbefogadás lehe­tőségeiről, a szociális támogatá­sok rendszeréről és a fogam­zásszabályozás módszereiről. Címük: Kecskemét, Széchenyi körút 12.1. emelet. Egyeztetés A fiatal pár az esküvő után megbeszéli jövendő életük hétköznapjainak rendjét:- Minden reggel nyolc­kor reggeli, délben ebéd és ötkor vacsora lesz, ha itt­hon vagyok, ha nem! - mondja határozottan a férj. Mire a menyecske:- És minden hétfőn, szerdán és pénteken szex lesz, ha itthon vagy, ha nem! Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Német márka 97,22 Osztrák schilling 13,82 USA-dollár 139,70 ECU (Európai Unió) 178,89 Változó felhőzet Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TERSEGERE A közép-európai térséget az átla­gosnál több fokkal hidegebb levegő tölti ki, s ez mit sem fog változni az elkövetkező 24 órában. Időjárásunk jellege azonban megváltozik, hiszen már csak a felhősebb keleti megyék­ben várható szórványosan gyenge ha­vazás. A fokozatosan gyengülő észak­keleti szél már nem okoz hófúváso­kat. Párás lesz a levegő, főleg délnyu­gaton többfelé képződik köd, s a köd néhol tartósnak bizonyul majd. Válto­zóan felhős lesz az ég, az ország nagy részén egy-két órára a nap is kisüt. Egész nap fagypont alatt marad a hő­mérséklet: kora délután -1,-6 fok va­lószínű. Lényeges változás holnap sem várható időjárásunkban. _______ O rszágos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére Bár hideg időre számíthatunk ma (és az elkövetkező néhány napon), mégis barátságosabbra fordul időjárá­sunk. Időnként már felszakadozik a felhőzet, és többfelé kisüt majd a nap néhány órára. Gyengül a légmozgás is, az északkeleti szél már többnyire mérsékelt marad. Havazás már nem valószínű. A hőmérséklet csúcsértéke nem haladja meg a -2,-3 fokot, és újra erős lesz az éjszakai lehűlés. Vízhőmérsékletek °C °C Balaton: 0 Velencei-tó: 0 Tisza-tó: 1 Fertő-tó: 0 Tisza: 0-1 Duna: 1-2 06-90-304-631 Agrometeorológia: : 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: Várható legmagasabb hőmérséklet °C °C Szolnok:-2 Kecskemét:-2 Jászberény:-3 Baja:-3 Tiszafüred:-3 Kiskőrös:-2 Martfű:-2 Kiskunhalas:-2 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 25-30 Velencei-tó: 20-30 Tisza-tó: 30-35 Fertő-tó: 25-30 Szolnok: 25-35 Kecskemét: 25-30 Jászberény: 20-30 Baja: 30-35 Tiszafüred: 30-35 Kiskőrös: 20-30 Martfű: 20-30 Kiskunhalas: 20-30 06-90-304-614 A szolgáltatás 06-90-304-612 díja: 77 Ft/perc Ki tud többet Bajáról? A bajai ifjúsági ház meghir­dette a Ki tud többet Bajáról? című családi vetélkedőjét. Olyan négytagú családok je­lentkezését várják, akik szere­tik, ismerik városuk történel­mét, hagyományait és részt vennének a tartalmas, izgal­mas, vidám játékban. Bármi­lyen rokoni kapcsolatban állók csapatot alkothatnak két felnőtt és két gyerek (utóbbi 12-18 éves korig) részvételével. A háromfordulós vetélkedőre ja­nuár 30-áig lehet jelentkezni a Petőfi-szigeten lévő ifjúsági házban. Az elődöntő április 19-én, a középdöntő október 18-án, a döntő december 20-án lesz a német központban. Mindhárom fordulót Bánki Ilona TV-szerkesztőriporter vezeti.- géczy ­Megváltozott fogadási idő A Hadigondozottak, haiárvák és hadiözvegyek országos szö­vetsége megyei koordinációs bizottságának fogadóideje ez év január 17-étől megváltozik. E naptól minden szerdán dél­után 3 és 5 óra között tartanak fogadóórát a Kecskemét, Ka­tona József utca 4. szám alatt (a Hírős Klub termében). A leve­leket is e címre kérik elküldeni. Százezernél több szelvény érkezett be eddig az előfizetőinknek szóló, népszerű Szeren- csekártya-játékra. A beküldési határidő ma jár le, de a cédulák válogatása, számlálása már megkezdődött, mert a tizenhatodikai sorsoláson csak az előfizetők pályázatai vesznek részt. Szex: a hosszú élet titka A jó szexuális élet lelassít­hatja az öregedési folyama­tot, legalábbis egy, a minap Nagy-Britanniában kibocsá­tott életvezetési tanulmány szerint. David Weeks neu- rálpszichológus 1988-ban kezdett tanulmányozni o- lyan embereket, akik jóval fiatalabbnak néztek ki ko­ruknál. Olyan kérdőíveket töltetett ki ezekkel az embe­rekkel, amelyek hosszadal­masan és részletekbe me-, nőén faggatóztak életvite­lükről, szokásaikról. Há­romezer-ötszáz olyan ember adatainak összehasonlítása után, akik legalább 14 évvel néztek ki fiatalabbnak valós koruknál, kiderült, hogy a szex heti kétszeri gyakor­lása - akárcsak az egyéb rendszeres testedzés - bi­zony lassíthatja az örege­dést. Újévi lovagok Kijevben A Volga azért még mindig gyorsabb. FOTÓ: FEB Középkori lovagnak öltözve lovagoltak végig Kijev ut­cáin egy helybéli történelmi klub tagjai. A látszat elle­nére nem a jóval több lóerő­vel rendelkező Volgával versenyeztek, csupán az uk­rán fővárosban lakókat szó­rakoztatták így az újév al­kalmából. KUNPLAST MŰSZAKI MŰANYAGIPARI Részvénytársaság Kiskunfélegyháza PÁLYÁZATOT HIRDET hőrelágyulóüzletág-vezetői munkakör betöltésére. A hőrelágyulóüzletág-vezető feladata: A részvénytársaság egyik fontos termelő egységének vezetése, irányítása, magas technológiai és minőségi követelmények mellett. Pályázati feltételek: • felsőfokú gépészmérnöki végzettség, • műanyag-feldolgozás területén 5 éves szakmai gyakorlat, • legalább 5 éves vezetői gyakorlat, • 30-45 éves életkor, • német-angol nyelvtudás előnyt jelent. A pályázathoz csatolni kell: • részletes szakmai önéletrajzot, • iskolai végzettséget tanúsító okiratok fénymásolatát. Bérezés: megegyezés szerint; lakásbérlet a munkaviszony tartamára megoldható. A pályázatok beküldési határideje: 1996 január 20. A pályázatok elbírálása: 1996 február 15. Beküldési cím: KUNPLAST Műszaki Műanyagipari Rt. 6100 Kiskunfélegyháza, Szegedi út 66. Kérjük, a borítékra írják rá: "Pályázat". (87893) English School 1 ANGOL SPANYOL NÉM€T f OLASZ FRANCIA OROSZ £ Alternative English School a (jelentkezés: 1996. január 15-ig) Kmét,Kőhíd u. 19., T:76/485-561 Máróiholnapra expressz apróhirdetések Audi 100 CD, turbódízel, 1984-es, sok extrával eladó. Irányár: 650 ezer, T.: 06- 30-453-401 1,9-es benzines Mercedes extrákkal el­adó. Érd.: 06-60/304-989, 1989-es évjáratú FIAT Ducato Maxi 2500-as dízel, hosszított, magasí­tott eladó, vagy német gyártmányú dízel szgk.-ra cserélhető. Telefon: 76/382- 028 2 db 300 literes, 2 db 350 literes, 3 db 500 literes akvárium eladó. Tel.: 76/328-217 2 db Téti 40.000 cal. Carborobot eladó. Tel.: 76/362-989, Rokolya. 3 hónapos Renault Clio eladó. Tel.: 06- 30/453-224 Audi 100 L B 81 -es; Volvo 343 GL B 81 - es; VW Golf D 88-as; Toyota Corolla D 87-es; FIAT Regata D 85-ös; Nissan Pick-Up B + gáz 93-as; Mitsubishi L 300 2,5 D 90-es tgk.; FIAT Regata D 88-as; Daewoo Racer GSI B 95. 08. hó; Toyota Corolla S D 93-as eladó! Autó- Motor Trans Kft. Kiskörös, Izsáki u, 13. Tel.: 78/312-982 Audi 80. kupé, 82. évj. B. kitűnő álla­potban eladó. Irányár: 330 E Ft. Tel.: 06-30/438-840 BMW 316 i. (93. Vili. havi) hófehér színben, teljesen újszerű állapotban, sok extrával, klíma, ABS stb. eladó. Tel.: 06-60/381-306 307 dízel Mercedes 86-os évj. friss mű­szakival, felújított motorral eladó. Tel.: 06-20/427-856 5 t-s billenő platós pótkocsik eladók, há­romszög rendszámmal. T.: 06-60/483- 913 Alfa 75 TD motor Guliettába is jó, kitűnő állapotban eladó. 76/379-542. Bajai üzlet eladó. Tel.: 79/326-964 Eladó 2 szobás, telefonos szalagházi lakás a VI. emeleten. Érd.: 78/311-177, du. Eladó Opel Vectra 1,7 D, 90. nov., ext­rákkal (szervo, riasztó, kp.-i zár), meg­kímélt állapotban. Érd.: 76/412-127. Eladó Rába nyerges szerelvény, friss FIAT Tipo 1,9 TD. 91. évj., kifogástala- müszakival. Telefon: 76/470-112 nul eladó. T.: 77/321-968 FIAT Unó 1.0 benzines, nagyon jó álla­potban, és Austin Metro 900 cm3 eladó. Tel.: 77/321-293, 06-30/537-553 Figyelem! Az Orgoványi Egyetértés MgTsz meglevő vagyonjegyeit megvá­sároljuk azonnali készpénzfizetéssel. Érdeklődni: Orgovány, művelődési ház. Tel.: 06-76/376-066, de. 8-12-ig, du. 14- 18-ig. Fürdökádfényezés! T.: 06-30/538-087 Golf II. 1,6 D kitűnő állapotban eladó. Tel.: 78/454-248 K453-as gyorsbálázó alkatrészekkel együtt és 160-as bolgár talajmaró el­adó. T.: 78/441-346; Csengőd, Tanya 55., Szappanos. Karambolozott Renault 11 (TSE) 1.4- es eladó. Kiskörös, Izsáki út 5. Keresünk MTZ 552 E (piros) traktort. Gyártási év: 1990. Eltűnése Kaskantyú, dec. 28-án, 24 óra. A nyomravezetőnek 100 E Ft jutalom. Érd.: 78/346-105. Klsbálás hereszéna eladó. Érd.: Egyed Sándor Foktő, Fő út 22. sz. Középcsáboron tanya (villannyal ellá­tott), 4 kh területtel (szőlő, szántó, erdő) eladó. Érd.: Soltvadkert, Szőlő u. 120. Tel.: 78/381-781 Kiskörösön, Szarvas mögött betonga­rázs eladó! Érd.: 78/312-303. Lada 2105 komplett motor (vezérműszí- jas) 1300 cm3 felújított, újszerűén eladó. Irányár: 53 E Ft. T.: 06-30/453-689, 77/401-513 Lada Samara 3 ajtós 2108 beige, első túl., 89-es eladó. Tel.: csak 05-én 76/483-185. Lada Szamara 1988-as és 1992-es, Peugeot 205-ös 1,8D, 1988-as, Cgrsa Combo 1,7D 1994. nov. eladó. Érd.: 79/323-811. MTZ-82-es kétéves traktor és Zetor 6245-ös újszerű állapotban eladó. T.: 78/381-051 Mercedes 240-es dízel, VW 1300-as, 1973-as évjáratú, Nissan motor, 6 hen­geres Mercedes motor 230-as váltóval eladó. 78/381-850. Mercedes 124 (nagy karosszériás) 2000 D. 89. Vili. havi, nagyon szép ál­lapotban, reális áron eladó. Extrák: ABS stb. Tel.: 06-60/381-306 Restaurant fényreklám félkör alakú 3 m-es, Csepel 344-es üzemképes tar­tálykocsi eladó! Kaukázusi kannal fe­deztetnék. Tel.: 78/381-006, este. Rendkívül fogós szülőktől, szabadban ne­velkedett, 11 hetes német juhász kölykök oltva, 4.000 Ft/db, eladók. Horváth, Kalocsa, Meszes. T.: 06-60/382-489 Mitsubishi L 300 2,5 D. (nagy) 5 ajtós, körbeablakos, 93. évj. eladó. Számla megoldható. 06-30/437-531. Nivát vennék 6-8 éves korig! Tel.: 06- 60/301-577 Nápolyi masztiff kutyák nagy válasz­tékban eladók. Tel.: 76/371-081 Opel Vectra 2.0i 91-es eladó, ki­sebb értékű szgk.-ra vagy haszongép­járműre cserélhető. Telefon: 06-30/400- 386 Skót juhász kiskutyák eladók. Érd.: 79/354-497. TORDAI SZÁMÍTÁSTECHNIKA. Okta­tás, számlázás-könyvelési programok értékesítése. Kmét, Szabadság tér 1/A 11/218.76/412-738 Törött autót veszek! Tel.: 06-23/373- 050, 06-30/496-587 Trabant combi eladó. Érdeklődni lehet: 79/343-985-ös telefonon. Üzlethelyiség kiadó Kalocsán, frekven­tált helyen. Tel.: 06-30/433-792 Üzleti polcok, polcrendszerek, berendezések olcsón eladók. Érdek­lődni lehet: 06-30/433-792-es telefo­non. VW Golf GTD 86. évj. eladó. Érd.: 06- 30/436-524 tel. VW Golf III. 1,4 CL + gáz Magyarorszá­gon vásárolt, megkíméltem 93. XII. hó eladó. Érdeklődni lehet: 06-30/433-880- as telefonon. VW Golf Hl. 1.9 TD 94. VII. havi, Ma­gyarországon vásárolt, kevés km-rel, sérülésmentesen eladó. Tel.: 06­30/433-880 VW Golf II. 85-ös évj. 1,3 benzines, 5 ajtós eladó. Érdeklődni lehet: 78/461- 515-ös telefonon. VW Passat 1,6 D. kombi, 84. évj. eladó. Irányár: 375 E Ft. Tel.: 06- 30/438-840 VW Transporter 84-es évj. friss mű­szakival eladó. Tel.: 06-30/451-120 VW Vento 1,9 D. 3 éves eladó. Tel.: 06- 30/438-840 Újból érkeztek szövetkabátok az ÉVA- ÁDÁM Divatházbal Kmét, Bethlen krt. 12. MINDEN SZÖVETKABÁT 5.000 Ft. ÖLTÖNYÖK 5.900 Ft-ért!

Next

/
Oldalképek
Tartalom