Petőfi Népe, 1996. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-15 / 12. szám
1996. január 15., hétfő Labdarúgás 7. oldal Bizonyítváxyosztás a Megyei ii. Osztályú Bajnokságban Tompán nem értékelik túl az első helyet A bajnokság neheze még hátravan A tompái futballisták öröme érthető, hiszen ők vezetik a táblázatot. A megyei II. osztály Déli csoportjában egész ősszel nagy versenyfutás volt az első helyért a Sükösd és a Tompa labdarúgócsapatai között. Végül jobb gólkülönbségével a Tompa várhatja az első helyről a tavaszi folytatást. Az együttes szerepléséről Födi István edző nyilatkozott: - A szakosztályvezetés induláskor az 1-2. hely megszerzését tűzte ki célul. A felkészülést a nyári Bács-Kiskun Kupán sikerrel szerepelt játékosokkal - Temyák, Bálint, Kövesdi, Horváth, Sulomán, Rácz, Jelasity, Kószó, Enyedi, Födi, Rittgasz- szer, Tímár, Kispál, Teleki, Andróczki, Péter - kezdtük. Az őssszel egy-két saját nevelésű fiatalt is sikerült felhozni a felnőttek közé. Együttesünk megközelítően egyenletesen jó teljesítményt nyújtva „hozta” az eredményeket, hiszen a csoportban a legtöbb gólt mi (48) rúgtuk és a legkevesebbet mi (8) kaptuk. Nem kívánok senkit kiemelni, minden játékos tette a dolgát, az eredmény az egyéni villogásoktól mentes jó csapatmunkának köszönhető. Volt ugyan két megtorpanásunk, kikaptunk Sükösdön és hazai pályán döntetlent értünk el a Katymár ellen, ám a többi találkozót megnyertük. A színvonalas, gólokban gazdag mérkőzéseket általában odahaza játszottuk. Tavasszal el kell érnünk, hogy idegenben is jobban szerepeljük, hiszen volt több olyan találkozónk, ahol igencsak erőlködtünk. A labdarúgóim közül Andróczki 15, Tímár 11, Födi 7, Sulomán 5 alkalommal talált az ellenfelek kapujába. A jelenlegi első helyet nem értékeljük túl, tudjuk, hogy a neheze még hátravan, a rivális Sükösddel még nagy verseny- futás várható. A jövőt figyelembe véve néhány poszton szeretnénk erősíteni. Tompán a szurkolók szeretik a futballt, igyekszünk is értük mindent megtenni. Törekvésünk. hogy megalapozott a- nyagi háttérrel (önkormányzati és vállalkozói támogatással) elérjük a kitűzött célt. A felkészülést heti négy edzéssel január 15-én kezdjük. Teremtornára is készülünk, az edzőmeccseinket pedig lehetőség szerint magasabb osztályban szereplő ellenfelekkel tervezzük. Sz. E. A dédelgetett cél a feljutás Dunavecsén Hosszú évtizedes Csipkerózsika-álmából ébredezik a Duna-melléki település, Dunavecse labdarúgása. A hajdani megyei élvonalban játszó együttesnek évekkel ezelőtt „sikerült” a legalacsonyabb osztályig visszaesnie, azonban néhány esztendő óta ismét kezdik megismerni a dunavecseiek nevét. Újra több száz fős szurkológárda látogatja a mérkőzéseket és kíséri el kedvenceit még vidékre is. Ez érthető is, hiszen a du- navecsei együttes 35 pontjával, 44-14-es gólkülönbségével a listavezető Kecel mögött mindössze három ponttal lemaradva a második helyen zárta az elmúlt szezont.- Mi lehet a gyors fejlődés oka? - kérdeztem Kiüti Istvánt, a futballklub vezetőjét.- Erre a pozitív változásra 1993 óta kerülhetett sor. A „langyos vízben” jól ellubickolt sportköri vezetőséget egy új, eredménycentrikus vezetői csapat váltotta fel. De változott a dunavecsei lakosság, a vállalkozók és az ön- kormányzat hozzáállása is, és ez pozitívan befolyásolta a csapat anyagi helyzetét. így már konkrét célt tűzhettünk a játékosok elé.- Hogyan értékeli az elért eredményeket? Azt, hogy tavaly megnyertük a megyei III. osztályú bajnokságot és az idei szezonban a II. osztályban az élmezőnyben vagyunk, a tudatos és kemény edzésmunkának, a jó csapatszellemnek és néhány jó játékos igazolásának köszönhetjük. Természetesen nagy szerepe van az eredményekben a játékosedzőnek, Sümegi Józsefnek, aki NB-s tapasztalatait hasznosítani tudja a csapat érdekében, de sokat köszönhetünk szaktanácsadónknak, az elismert szakembernek, Nagy Ferencnek is.- Milyen tervvel vágtak neki ősszel a bajnokságnak? Megfogalmazott célunk az első három hely valamelyikének megszerzése, de nem titkoltan a bajnokság megnyerése tenné fel a koronát eddigi munkánkra. Ennyivel tartozunk a településnek, szurkolóinknak, és most minden feltétel - az anyagi és a személyi is - adott a magasabb osztályban való sikeres szerepléshez.- Történt-e változás a játékosállományban ?- Két játékos érkezése biztos - ők úgymond hazajönnek, mivel mindketten dunavecseiek: Soltról Szabados Gyula és az ifjúsági válogatottat is megjárt Faragó Lajos. Ezenkívül a védelem megerősítésére szeretnénk még igazolni egy játékost, a tárgyalások már folynak, de amíg nem válik bizonyossá, a nevét nem szeretném nyilvánosságra hozni.- Hol tart a tavaszi bajnoki felkészülés? A felkészülést január 6-án kezdtük, huszas kerettel alapozunk, heti három alkalommal edzünk. Részt veszünk a helyi rendezésű Téli Kupa kispályás bajnokságon, ahol 27 csapat méri össze tudását. Szeretnénk megnyerni a szintén hagyományos Duna Kupa tornát, amit NB-s csapatok részvételével rendezünk februárban. A szabadtéri edzőmérkőzések során - amelyet február 7-én kezdünk - többek között találkozunk a Stadler FC élvonalbeli együttesével, jó néhány NB-s és megyei csapattal, hiszen tizenkét lekötött mérkőzésünk van. Indulunk a labdarúgó Magyar Kupában is, ahpl szeretnénk a tavalyinál sokkal jobb eredményt elérni. Nem túlzók, de a labdarúgás helyi rajongói között kitört a futball-láz, pezsgős vacsorás fogadások kötődnek a feljutás reményében, és szinte biztosak a sikerben. Az évtizedes szűk esztendők után Dunavecsének újra helye van a megyei labdarúgás élvonalában. F. P. Az Északi csoport őszi végeredménye 1. Kecel 15 12 2 1 40-22 38 2. Dunavecse 15 11 2 2 44-14 35 3. Ladánybene 15 10 2 3 49-23 32 4. Kiskunmajsa 15 9 3 3 60-20 30 5. Tabdi 15 9 3 3 29- 7 30 6. Lakitelek 15 8 5 2 59-20 29 7. Akasztó 15 8 2 5 36-24 26 8. Szabadszállás 15 6 6 3 27-24 24 9. Kkf.Honvéd 14 6 2 6 20-20 20 10. Nyárlőrinc 15 4 4 7 27-32 16 11. Kunszállás 15 4 3 8 19-29 15 12. Harta 15 4 1 10 24-49 13 13. GAMF 15 411 24-62 12 14. Orgovány 15 3 2 10 16-34 11 15. Dunaegyháza 15 1 1 13 16-67 4 16. Soltszentimre 132 11 9-51 2 Az ifjúsági bajnokság őszi végeredménye 1. Lakitelek 12 111 89-20 33 2. Kiskunmajsa 12 10 1 1 54- 9 31 3. Kunszállás 12 93 49-22 27 4. Kecel 12 7 2 3 67-24 23 5. Ladánybene 12 7 1 4 44-27 22 6. Dunavecse 12 7 1 4 33-21 22 7. Orgovány 12 6 1 5 29-29 19 8. Nyárlőrinc 12 57 36-45 15 9. Tabdi 12 3 2 7 32-45 11 10. Soltszentimre 12 3 2 7 25-54 11 11. Akasztó 12 2 1 9 24-42 7 12. Harta 12 2 1 9 10-77 7 13. Dunaegyháza 1212 9-86Igazi csapatmunka volt A Sükösd labdarúgó-együttese kiváló teljesítményt nyújtva csak a 15. fordulóban elszenvedett váratlan veresége miatt lett őszi második a megyei II. osztály Déli csoportjában. A jó szerepléssel kapcsolatban Bujdosó Márton edző a következőket mondta:- A tavalyi bajnokságban elvégzett munkára alapozva egy fiatal, ezen a szinten meghatározó szerepet játszó csapatot szerettünk volna kialakítani, amely az 1-3. hely valamelyikét megszerezheti. A bajnoki rajt remekül sikerült, az első gólt is csak a negyedik fordulóban kaptuk. Végig ott voltunk az élmezőnyben. Egyetlen döntetlenünket a nyolcadik fordulóban, a Bátya ellen játszottuk. Sajnos az őszi utolsó mérkőzésre már nem koncentráltak eléggé a játékosok, Császár- töltésen tíz perc alatt három gólt kaptunk, amivel el is dőlt a mérkőzés. Ezzel a vereséggel csúsztunk le a második helyre. Kicsit bosszantott a dolog, de az őszi 89 százalékos teljesítményünkkel, azt hiszen, elégedett lehetek. Sikerült egy fiatal - 22,6 év általgéletkorú -, munkára fogható, a sikerért áldozatot is vállaló együttest kialakítani. Jó volt az erőnlét, töretlen a küzdőszellem. Annak különösen örülök, hogy a fiúk „megtanultak” győzni. A játékosok kötődése a községhez meghatározta a jó csapatszellemet. A tizennyolcas keretben csak négy olyan játékos van, aki nem sükösdi. Egyénileg senkit sem szeretnék kiemelni, az eredmény- természetesen a hibákkal együtt - csapatmunka volt. A házi góllövő listát Rácz Ferenc vezeti 9 találattal, míg Czvetnics Gábor és Berger Dénes 7-7 gólt szerzett. Célunk továbbra is az, hogy a dobogón végezzünk. Hozzáteszem, a feltételek adottak a magasabb osztályhoz is. A felkészülést január 15-én kezdjük, a programban heti öt edzés szerepel. A bajnoki rajtig 12 előkészületi meccset tervezünk, többségében magasabb osztályban játszó ellenfelekkel. - sz A Déli csoport őszi végeredménye 1. Tompa 15 13 1 1 48- 8 40 2. Sükösd 15 13 1 1 45-14 40 3. Szakmár 15 9 4 2 33-14 31 4. Bátya 15 7 5 3 29-26 26 5. Jánoshalma 15 6 7 2 25-14 25 6. Katymár 15 6 5 4 33-18 23 7. Gara 15 6 4 5 31-21 22 8. Kiskunhalas 15 6 1 8 19-28 19 9. Csávoly 15 5 3 7 32-33 18 10. Hercegszántó 15 5 3 7 25-31 18 11. Géderlak 15 4 4 7 12-31 16 12. Vaskút 15 5 10 22-40 15 13. Császártöltés 15 4 2 9 22-34 14 14. Szeremle 15 3 4 8 15-34 13 15. Kelebia 15 2 3 10 17-40 9 16. Érsekhalma 15 1 3 11 13-35 6 Az ifjúsági bajnokság őszi végeredménye 1. Jánoshalma 15 13 1 1 77-12 40 2. Gara 15 11 2 2 51-19 35 3. Katymár 15 11 1 3 56-21 34 4. Vaskút 15 10 2 3 51-25 32 5. Kiskunhalas 15 9 2 4 66-31 29 6. Sükösd 15 9 2 4 46-20 29 7. Császártöltés 15 9 1 5 41-27 28 8. Kelebia 15 8 1 6 33-22 25 9. Csávoly 15 7 3 5 30-30 24 10. Érsekhalma 15 6 9 21-54 18 11. Szakmár 15 5 1 9 47-40 16 12. Tompa 15 4 3 8 43-44 15 13. Géderlak 15 3 2 10 34-53 11 14. Bátya 15 3 12 20-70 9 15. Szeremle 15 1 14 9-98 3 16. Hercegszántó 15- 1 14 13-72 1 Ismét magasra szökött a futball-láz Kecelen A megyei II. Északi csoportjában élen álló Kecel labdarúgócsapata. Kecelen a labdarúgócsapat várakozáson felüli szereplését követően magasra csapott a futball-láz. Ehhez foghatót utoljára a nyolcvanas évek közepén élhettek át a keceli szurkolók. Az azóta eltelt hét szűk esztendő alatt a keceli futball jóformán csak „vegetált”, mígnem ismét felvirradt a siker napja.- Mi a keceli labdarúgók jó szereplésének a titka? kérdeztük Szabó István szakosztály-igazgatót.- Amióta a csapat kiesett a megyei I. osztályból, hobbiszinten ment a foci. Tavaly őszszel még a kiesés is felrémlett a csapat előtt, amit már nem lehetett tétlenül nézni és több régi játékossal összefogva úgy határoztunk, hogy véget kell vetni a keceli futball mélyrepülésének. Sikerült a bajnokság végére a 8. helyet megszerezni. A mutatott játék, a közönség növekvő érdeklődése arra ösztönzött, hogy komolyabb lépésre kell elszánni magunkat, ha azt akarjuk, hogy a futball visszanyerje régi fényét. A nyáron eldöntöttük, hogy a csapat minél jobb szereplése érdekében egyesíteni kell az erőket. Megalakítottuk a Kecel FC-t, melynek legfőbb támogatója az önkormányzat, a Szőlőfürt Szakszövetkezet és mintegy húsz helyi vállalkozó lett. A jól sikerült nyári alapozás után megváltozott a játékosok szemlélete, így már nem is volt meglepő, hogy négy zsinórban elért győzelemmel kezdtük az őszi szezont. A fiatalokból álló, alig 22 éves átlagéletkorú csapat rutintalansága azonban néhány fontos mérkőzésen kiütközött, és így csak döntetlent tudtunk elérni hazai környezetben a Szabadszállás és a Lakitelek ellen, míg a Ladánybene le is győzött bennünket. Vajda Zoltán edző azonban nagyon helyesen bízott a három „öreg” - Csőgh, Doszpod, Balogh - mellett a fiatalokban, akik éltek az újabb bizonyítási lehetőséggel, így a csapat várakozáson felül szerepelve őszi első lett az Északi csoportban.- Ezek szerint megérte, hogy a nyáron csoportot váltottak?- Együttesünk többségében nagyon tehetséges, de még ru- tintalan fiatal játékosokból áll, akiknek nem ízlett a Déli csoportbeli rámenős, sokszor túlzottan is kemény futball. Az Északi csoportban a csapatok többsége főleg a technikán alapuló focit játssza, és ez jobban fekszik nekünk.- Melyek a csapat további tervei?- Kecelen sokan szeretik a futballt, és így külön öröm, hogy sikerült kialakítani - főleg helyi fiatalokból - egy ütőképes csapatot, melynek legfőbb erénye a jó közösségi szellem. Az előbbrelépéshez a feltételek adottak és így most már a játékosokon a sor, hogy bizonyítsanak. A tavaszi sorsolásunk nehezebb lesz, hiszen valamennyi riválisunkkal idegenben kell mérkőznünk. Ezért már január 10-én megkezdtük a felkészülést. A korai sötétedés miatt reflektorokat is szereltünk fel a pálya köré, hogy munkaidő után is lehessen edzeni. A formába hozás érdekében pedig olyan komoly játékerőt képviselő csapatokkal játszunk, mint pl. a Stadler FC, Dusnok, Csont FC, Kiskőrös. Miután az ősszel időnként döcögött a támadójátékunk, még két vérbeli csatárt szeretnénk leigazolni, akikkel kiegészülve remélem, hogy a tavasz folyamán mindvégig versenyben tudunk majd maradni vetélytársainkkal. A nagy versenyfutásban már minden megtörténhet - mondotta egy diszkrét félmosoly kíséretében a keceli szakosztály-igazgató. F. T.