Petőfi Népe, 1996. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-13 / 11. szám
1996. január 13., szombat Sport 9. oldal Volentér a felnőttek között versenyez Eremszerzés a céljuk Csak a helyezéssel elégedettek A soltvadkertiek kapusa, Molnár az őszi szezon egyik legjobbja volt, ám lehet, hogy hamarosan távozik a csapattól. fotó: f. t. Április elején rajtol a magyar motokrossz-bajnokság, melyen a felnőttek között, a. 125 köbcentis kategóriában rajthoz áll ifj. Volentér László, a Turmix SC Baja versenyzője is. A 17 éves fiatalember az elmúlt évben megnyerte a kategória juniorbajnokságát, ezért indul majd a nagyok között. A sikeres szerepléshez szükséges feltételek közül már biztos, hogy két olasz gyártmányú TM motorral veszi fel a versenyt, melyhez az éves gumikészletet a Bácska Gumi Kft. adja. A Egy újabb sportévet lezárván elkészítette a világ legjobb labdarúgó-játékvezetőinek rangsorát a wiesbadeni székhelyű német IFFHS cég. Dr. Alfredo W. Pöge, az IFFHS elnöke közölte, hogy 1995 legjobb játékvezetője ismét Puhl Sándor! A 40 esztendős Puhl nem tett mást, mint megismételte 1994-es sikerét. A szavazáson ezúttal is az IFFHS tagországainak szakírói vettek részt. Véleményük 1994-hez képest tehát mit sem változott. A 41 pontos Puhl a második helyre beérkezett 45 esztendős román Ion Craciu- nescut 11 ponttal előzte meg, míg a harmadik helyezett olasz Pier-Luigi Pairettónál tizenhét vokssal volt jobb.-Őszintén szólva nem számítottam erre a duplázásra - mondta hitetlenkedve, de nagy örömmel Puhl. - Igaz, tavaly Építkezők, lakásfelújítók, figyelem! ftsztaCosműhety üveg nélküli ablakajánlata 60x60 4.419 90x60 6.238 120x60 7.053 90x90 7.053 150x60 8.101 90x120 8.101 90x150 9.841 120x120 11.519 120x150 13.168 150x150 14.903 Az áraink természetesen az áfát tartalmazzák. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 7-16-ig. 6345 Nemesnádudvar, Petőfi u. 93. Telefon: 79/378-097, 79/378-551 VISZONTELADÓKNAK TOVÁBBI KEDVEZMÉNYEK! célkitűzés a dobogó valamelyik fokának megszerzése, de a bajnoki címre a fiatal bajai versenyzőnek jelenleg még nincsenek valós esélyei. A hazai küzdelmek mellett elindul az Alpok-Adria versenysorozaton is, melynek állomásai Olaszországban, A- usztriában, Szlovéniában és hazánkban lesznek. Az ezen való szereplés nem kevés pénzbe kerül, emellett folyamatos alkatrészellátásra is szükség van, melyekhez még támogatókat keresnek. Z. L. életemben először fordult elő, hogy UEFA-ellenőrtől maximális értékelést kaptam. A Helsinkiben lejátszott finn-orosz EB-selejtezőt követően 10-es értéket írt be osztályzatul. Másik nagy élményem, hogy lehetőséget kaptam a Wembley „szent gyepén” való közreműködésre. Az angol-svájci barátságos 90 percen bíráskodtam. Fantasztikus volt! Amúgy a bíráskodási stílusom nem változott. Végképp elfogadtak; értem ez alatt a hazai mezőnyt, és most már valóban érzem azt is, hogy külföldön is tudják: Puhl az Puhl. Az igazi „áttörést” idénre terveztem. Ezért is meglepő, hogy tavalyi formámat is első hellyel jutalmazták. Az idén több rangos esemény is lesz. Nagy álmom valamelyik európai kupadöntő, esetleg az EB-döntő levezetése... RÖVIDESEN VEGYESPÁLINKÁT FORGALMAZÓ SZESZÜZEM ÁRUKÍNÁLATA: 1 literes 50 tf%-os: 738 Ft + üveg 1 literes 40 tf%-os: 595 Ft + üveg 0,5 literes 50 tf%-os: 370 Ft + üveg 0,5 literes 40 tf%-os: 299 Ft + üveg Telefon: s 06-60/380-604 | A Soltvadkerti TE Poli Farbe férfi kézilabdacsapata a harmadik helyen zárta az őszi szezont az NB II. Déli csoportjában.- A helyezéssel elégedett vagyok, a mutatott játékkal már kevésbé. Az ősszel szerepelt gárda - bár a játékosállományban jelentős változás nem történt - csak nyomaiban emlékeztetett tavaszi önmagára - kezdte az értékelést Szekeres Sándor szakosztályvezető. - A szezon elején még Boros Géza ült a kispadon, aztán a harmadik forduló után lemondott, így bajnokság közben kellett új edző után nézni. Az ötödik fordulóban Czéma János vette át a Szombaton rajtol a labdarúgó Afrika Kupa-sorozat. Ismert, a címvédő nigériaiak nem mutatnak hajlandóságot a részvételre. Arra hivatkoznak, nem látják biztonságosnak a színhelyt. Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) svájci főtitkára a Dél-afrikai Köztársaságban tegnap így nyilatkozott: - Amennyiben Nigéria küldöttsége nem fut be időcsapat irányítását, ám a váltás némi zavart okozott. Az egész idényre elmondható, hogy a játékosok erőnléti gondokkal küzdöttek. Különböző elfoglaltságok miatt rossz volt az edzéslátogatottság, néhány játékosnál a hozzáállás is. A két kapus, Hegyi és Molnár, valamint dr. Pétervéri, Lekrinszki és a fiatalok közül Kudik nyújtott átlagon felüli teljesítményt. Ők vitték a hátukon a csapatot, ám ez a folytatásban nem mehet így tovább! Az évzárón megmondtam, aki a tavasszal nem „teszi oda magát”, attól megválunk. A játékosok tudását figyeben az eseményre, keményen megbüntetik. Ennek egyik lehetséges módozata az 1998-as világbajnoki selejtezősorozatból való kizárás. Értelemszerűen - elképzelhető, hogy négy évre - megtiltják Nigériának valamennyi FIFA-rendezvé- nyen való részvételt is. Az Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) szóvivője elmondta, hogy a jövő héten várlembe véve a listavezető Duté- pen kívül mindegyik csoportbeli ellenfelünkkel versenyben kell lennünk. Az őszi, idegenbeli 1-2 gólos vereségek a nem megfelelő fizikai felkészültségre vezethetők vissza. Hazai pályán viszont már hosszú ideje nem kaptunk ki, így szerencsére a szurkolók kitartanak mellettünk. Szeretném, ha a napokban elkezdődött alapozás során a bajnoki rajtra sikerülne megfelelő edzettségi szintre hozni a játékosokat. Évek alatt beigazolódott, hogy a soltvadkerti csapat mindig tavasszal nyújtja a jobb teljesítményt. Remélem, az idén is így lesz. ható a büntetés bejelentése, feltéve, ha Nigéria valóban nem fut be az eseményre.- Kötelességünk megvárni, mi lesz Nigéria utolsó szava, végleges döntése - nyilatkozta Joao Havelange, a FIFA brazil elnöke. így tehát még az utolsó pillanatban sem lehet tudni, hogy 15 vagy 16 válogatottal bonyolít- ják-e a 20. Afrika Egységkupát. Pályán a KSC RSC A héten napi két edzéssel megkezdte a felkészülést a KSC RSC NB Il-es labdarúgócsapata. loan Patrascu edző irányításával egyelőre csak 14 játékos végzi a gyakorlatokat, ám a keret hamarosan bővül, többek között Békéscsabáról, a Kispest Honvédtói szeretnének igazolni. Négy-öt labdarúgóval tárgyalnak, a végleges keret január 22-ére, az edzőtábor kezdetére alakul ki. Vásárhelyi maraton Vásárhelyi maraton néven március 30-án első alkalommal rendeznek Bács-Kiskun megyében maratoni futóversenyt a Kec skemét-S zentkirály-Laki- telek-Tiszakécske útvonalon. A szervezők nemcsak egyéni, hanem általános és középiskolás csapatok nevezését is várják. Jelentkezni Szentirmay Tamásnál lehet a 76/441-250- es telefonszámon. Feladták a jogot Az Univer Petőfi Nyomda KKC NB I. A-csoportos női kosárlabdacsapata vasárnap 16.30-kor fogadja a Szombathely gárdáját a városi sportcsarnokban. A két együttes következő bajnokijára szerdán a Vas megyei székhelyen kerülne sor, ám a szombathelyiek feladták a pályaválasztói jogot, így a másik meccs január 15-én, hétfőn 14.30-kor szintén a kecskeméti sportcsarnokban lesz. Zánkára utaznak Szabó Gábor edző vezetésével a héten megkezdte bajnoki felkészülését a Csont FC NB Illas labdarúgócsapata. A régi játékosok közül néhányan nem vállalják, hogy minden edzésen részt vesznek, így tőlük valószínűleg meg kell válni. A táblázaton való előrelépéshez a védelmet és a középpályás sort szeretnék megerősíteni. A csapat hétfőtől két hétre Zánkára utazik edzőtáborba. Halasi vereség NB I-es női kézilabda-mérkőzés: Békéscsaba-Kiskunhalasi NKSE 16-14 (10-6). Békéscsaba, 500 néző. Vezette: Sebők, Taizs. Kiskunhalas: Vörös - Vi- rágh, Tóth E. 4, Pásztor 5, Rá- dinné 2/1, Asztalos 2, Kirsner 1. Csere: Katona (k), Szarka, Bartucz, Csábi. Edző: Tabajdi Ferenc. A hazaiak kezdtek jobban, majd felváltva estek a gólok. Különösen a csabai Kovács T. volt elemében, így a 18. percben már 7-3-ra vezettek. A Halas csak a szünet után talált magára, a 35. percben 11-9-re felzárkózott. Vörösék határozottan védekeztek, ami nem ízlett a csabaiaknak. A 39. percben már csak egy góllal vezettek a házigazdák (12-11), majd jó tízperces gólszünet következett. Áz 55. percben egyenlítettek a halasiak, a vezetést is átvehették volna, de Bartucz hétméterest hibázott. A küzdelmes meccsen a vendégek egy félidőnyi előnyt adtak, s ez döntő volt. Kitűnt: Kovács T., Szigeti, ill. Pásztor, Tóth É, Rá- dinné. Kötelező a bajai győzelem A Bajai TK Elma élvonalbeli női kosárlabdacsapata számára szombaton 11.30-kor kezdődik az alapbajnokság második szakasza. A lányok Budapesten, az Államigazgatási FDSE otthonában vendégeskednek. Pump Gábor, a Bajai TK Elma edzője: - Olga Nedilia, a BSC Szarvas együttesétől nemrégen igazolt sokszoros moldáv válogatott kosaras az első bajai edzésén megsérült. Orvosi vélemények szerint részleges Achilles-ín-szaka- dást szenvedett, néhány mérkőzésen nem számíthatok játékára. Völgyesi Vanda influenzával küszködött, tegnap edzett először. Illés Vanda kisebb bokasérüléssel bajlódik, de vállalja a játékot. Jó hír, hogy idegenlégiósunk, Irina Chirobokova szerdán megérkezett Kirgíziából. Gondjaink ellenére a győzelem kötelező! L, Cs. Puhl Sándor duplázott! Félegyházán magasak az elvárások Az asztalitenisz egész évben űzhető. Ehhez igazodik a versenynaptár is, amikor július kivételével az év minden hónapjára jut valamilyen nemzetközi vagy hazai esemény, így van ez az új évben is, hiszen az ünnepek után folytatódtak a küzdelmek a Klubcsapatok Szuper Ligájában és az azt követő hetekben is számos rangos eseményre kerül sor. A tavaszi idényre történő felkészülésről, a tervekről kérdeztük Kalász Kázmért, megyénk férfi élcsapatának, a kiskunfélegyházi Credo AC- nak a szakvezetőjét.- Ebben a bajnoki évben valóban nem jut idő a pihenésre. A januári olimpiai selejtezők miatt szinte minden hétvégére jut valamilyen esemény. Kénytelenek voltunk mi is ehhez igazodni, ennek megfelelően a két ünnep között, valamint az új év első munkanapjától mindennap két edzéssel készültünk. Az elmúlt év utolsó napjaiban az osztrák válogatottal edzettek játékosaink Félegyházán, majd Ausztriában folytatódott a felkészülés. Az elmúlt hét végén Szlovákiában Szuper Liga-mérkőzéseket játszottunk és mindkét alkalommal fölényesen nyertünk. Ezt követi január 24-én hazai pályán a nagy vetélytárs szlovák Bratislava elleni rangadó, melyet feltétlenül meg kell nyernünk, ha versenyben akarunk maradni a kupa megnyeréséért. A tavaszi idény legfontosabb célkitűzésének a csapatbajnokság újbóli megnyerését tekintjük. Erre kötelez bennünket az utóbbi négy évben kivívott bajnoki címünk is. Céljaink megvalósítása nem lesz könnyű, mivel mindenki a bajnokot akarja legyőzni. Én ennek ellenére bízom a csapat játékosaiban, akik már sokszor bebizonyították, hogy fel tudnak nőni az előttük álló feladatokhoz. Biztos vagyok benne, hogy a sportágat szerető szurkolóink is mellénk állnak, ami megsokszorozhatja játékosaink önbizalmát. Nigéria súlyos büntetéssel számolhat Áraink a földön járnak! A Malév kedvezményes téli repülőjegy-értékesítési akciója folytatódik: az 1996. január 8. és február 28. közötti utazásokra különlegesen kedvezményes áron kínálunk repülőjegyeket 33 európai célállomásra és... New York-ba már 50 000 forintéit. Malév téli akció. Hogy az év jól kezdődjön! A feltételekről érdeklődjön Partner irodánkban: IBUSZ 6000 Kecskemét, Kossuth tér 3. ’s (76) 486 955 FAX (76) 480 557