Petőfi Népe, 1995. december (50. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-14 / 293. szám

1995. december 14., csütörtök 5. oldal Hazat Tükör Esély a korai költségvetésre Tegnap viszonylag csöndes tárgyalási nap volt a tisztelt Házban. Mint ismeretes, a múlt héten a honatyák meg­szavazták a jövő évi évi költ­ségvetés főbb számait: a ki­adási és bevételi fő összege­ket, a hiány mértékét, vala­mint az egyes fejezetek kia­dási és bevételi fő összegeit. A házszabály szerint módosító javaslatokat most már csak a fe­jezeteken belüli átcsoportosítá­sokra lehetett benyújtani. Ezek­kel foglalkoztak tegnap a tör­vényhozók. A képviselők „lobbyzását” azonban igencsak korlátozta, hogy meg kellett ne­vezniük, honnan akarják elvenni azt, amit máshová többletként szántak. Mivel ez a szabály ala­posan megrostálta a módosító indítványokat, várhatóan de­cember 21-én sor kerülhet a költ­ségvetési végszavazásra, s így az utóbbi évek legkorábban elfo­gadott költségvetésével vághat neki az ország az új esztendőnek. Még az előző parlament fo­gadta el az egyes fontos tisztsé­geket betöltő személyek ellen­őrzéséről szóló törvényt, ám en­nek egyes részeit az Alkotmány- bíróság alkotmányellenesnek ítélte, és 1995. szeptember 30- áig adott határidőt a javításra. A késlekedő kormányt meg­előzte Balsai István (MDF), aki­nek törvénymódosító javaslatát tegnap kezdte tárgyalni a tisztelt Ház. S. Á. Magyar-ukrán katonai együttműködés Alkatrészekért gyógyszerek Magyarország katonai felsze­relések alkatrészeinek be­szerzését tervezi Ukrajnából, cserébe pedig gyógyszereket szállítana. Keleti György honvédelmi miniszter és Va- lerij Smarov ukrán védelmi miniszter tegnapi sajtótájé­koztatóján az is kiderült, hogy Budapest és Kijev némi­leg eltérően ítéli meg a NATO bővítését. A tárgyalásokon megállapod­tak: hazánk katonai alkatrésze­ket szerez be Ukrajnából, hogy működtetni tudja a szovjetektől vásárolt harci technikákat. Bu­dapest cserébe gyógyszereket szállít az ukrán hadseregnek. Valerij Smarov elmondta, hogy Ukrajna a magyar állás­ponttól eltérően ítéli meg a NATO bővítését. Kijev szerint ez csak hosszabb folyamat eredménye lehet, mert a gyors Valerij Smarov FOTÓ: feb átalakulás újabb szembenállás veszélyét hordozza magában. A tárgyalások után ma­gyar-ukrán megállapodást írtak alá a katonái együttműködésről. Nincs sztrájk az egészségügyben Az MSZOSZ ellenzi a nyugdíjkorhatár emelését Szolidaritását fejezte ki az MSZOSZ Szövetségi Taná­csának tegnapi ülése az Ika­rus sztrájkoló dolgozóival. Az ülésen elsősorban a nyug­díjkorhatár emelésével foglal­koztak; sürgették az erre vonat­kozó szakminisztériumi előter­jesztés visszavonását, és jelez­ték: 3 millió ember mozgósít­ható olyan demonstrációra, amely a korhatár növelését el­lenezné. Csak átfogó, önálló törvény és 10-15 éves átmenet alapján támogatnák a nyugdíj- reformot. •A zárt ülést követő sajtótájé­koztatón Sándor László elnök elmondta: egyenlőre párhuza­mosan tölti be az egészségbizto­sítási önkormányzat elnöki tisz­tét is, az MSZOSZ-nek pedig ja­nuártól három alelnöke lesz. A sztrájk elhalasztásáról döntött tegnap az Egészség­ügyben Dolgozók Demokrati­kus Szakszervezete alapszerve­zeti tanácsa. A küldötteknek mindössze 15 százaléka szava­zott a munkabeszüntetés mel­lett. A sztrájkkészültséget az EDDSZ a tb-alapok költségve­tésének elfogadásáig fenntartja. A jövő év közepéig 144 ingatlant kapnak vissza az egyházak Hatszázmillió jut kártalanításra A volt egyházi ingatlanok tulajdonjogának rendezése fokoza­tosan ölt végleges formát. A közelmúltban két határozatot is hozott a kormány a visszaadandó épületekről. Azokat pedig, amelyek helyett inkább pénzt kérnek a felekezetek, most ve­szik számba a tárca egyházi tulajdonrendezési irodáján. Száznegyvennégy ingatlan sorsáról intézkednek a nemrég megjelent határozatok. Fedor Tibor irodavezető elmondotta: az egyházakkal együttesen ál­lapodtak meg a lista tételei­ben. A kártalanításra mintegy hatszázmillió forint áll rendel­kezésre. Várhatóan a jövő év köze­péig szabadítják fel az önkor­mányzatok, és más használók azokat az épületeket, amelyek a református, a katolikus, a zsidó, valamint az ortodox hit­életet, oktatást, a karitatív és művelődési célokat szolgálják majd. Az előző, még szeptem­ber végén nyilvánosságra ke­rült jegyzék csaknem száz- nyolcvan katolikus, reformá­tus, evangélikus és zsidó egy­házi épületet sorol fel - kán­torlakástól iskoláig. Az egyházi ingatlanok tu­lajdonrendezése a szükséges­nél lassabban halad. Nagy mértékben késlelteti a rende­zést, hogy sokba kerül a mai tulajdonosok kártalanítása. A még mintegy három és fél ezer volt egyházi ingatlan vissza­adása a törvényben rögzített 2001-es határidőig aligha old­ható meg. Ha ezt tíz évvel ki­tolnák, minden bizonnyal ren­dezhető lenne az egyházak pénzbeli kártalanítási igénye. A művelődési tárca az el­mondottaknak megfelelően már megkezdte a törvénymó­dosítás előkészítését, és dol­gozik a pénzzel megváltható ingatlanok jegyzékén is. Az egyházak ugyanis joggal felté­telezik, hogy tíz-tizenöt év múlva egyik-másik korábbi tu­lajdonuk állapota a mainál is rosszabb lesz, ezért a kárpótlá­sul kapott pénzen inkább újat építenének. (deregán) Januártól kötelező az új recept Nem fogadják örömmel az orvosok a vonalkódos vényeket Többször beharangozták, és többször el is halasztották már az illetékesek az új típusú receptek bevezetését. Ezúttal azonban végleges a döntés: január elsejétől kizárólag a sok­féle adat rögzítésére alkalmas vonalkódos vényekre szolgál­nak ki gyógyszereket a patikák. Mint a Népjóléti Minisztérium illetékesei hangsúlyozzák, a lakosságnak nincs miért tarta­nia az új rendszertől, mert a változtatás főképp az ő érde­keiket szolgálja. Ismert, hogy mi magyarok évtizedek óta több gyógyszert fogyasztunk, mint ahogy a szakemberek szükségesnek tartanák, és ez rendkívül meg­növeli a társadalombiztosítás kiadásait. A nemzetközi ösz- szehasonlítás is kiugró túlfo­gyasztást mutat. Vagy másfél esztendeje vált szélesebb körben ismertté az úgynevezett országos vény­elemzési rendszer bevezetésé­nek a terve. Másutt már jól bevált módszer ez. Lényege, hogy a gyógyszertárakban a számítógépek a recept, a vény vonalkódjai alapján nem csu­pán azt rögzítik: melyik gyógyszert, milyen mennyi­ségben és mikor vásárolják, hanem azt is, hogy melyik or­vos kinek írta fel. így megfe­lelő adatok birtokában követ­hető például a fogyasztás terü­leti és időbeli megoszlása. Pontos kép rajzolódhat ki a hagyományos és korszerű gyógymódok alakulásáról, és az orvosságrendelési szoká­sokról is. December elsejéig 139 mil­lió új receptet küldött ki a tár­sadalombiztosítás az orvosok­hoz. Már felírható rajtuk gyógyszer, de január elsejétől kizárólag az új vényekre térít a biztosító. Az új vényekhez szükségük lesz az orvosoknak a biztosítottak tb-azonosító, úgynevezett taj-számára is, ezért a tb-kártya mellett a ko­rábban kipostázott taj-értesíté- seket is kérik majd a rende­lőkben. Cs. B. J. A minisztérium és a pedagógus-szakszervezet közös ajánlásai Mi az elégséges szolgáltatás? Országszerte sok a bizonytalanság a péntekre meghirdetett pedagógussztrájk körül. A művelődési tárcánál ezért tegnap sajtótájékoztatón ismertették azoknak a szolgáltatásoknak a körét, amelyeket az oktatási intézményeknek a munkabe­szüntetés napján nyújtaniuk kell. A testi, érzékszervi és ér­telmi fogyatékos óvodás és is­kolás gyermekek egész napos felügyeletét és szokásos étkez­tetését, valamint egészségügyi ellátását, az orvosi előírás sze­rinti gyógyszerezését az in­tézményen belül kell biztosí­tani. Két szakember egyidejű je­lenléte szükséges a fogyatéko­sok óvodáiban és az alsó tago­zatos általános iskolákban, va­lamint a speciális szakisko­lákban tanuló látás-, mozgás- és középsúlyos értelmi fogya­tékos tanulók felső tagozatos csoportjainál. Egy szakember szükséges a beszéd-, hallás- és enyhe értelmi fogyatékos felső tagozatos tanulócsoportoknál, valamint az egyéb óvodás és általános iskolás osztályoknál, közösségeknél. A sztrájkról és az igényel­hető szolgáltatásokról a szülő­ket tájékoztatni kell. A tanul­mányokat záró vizsgák, vala­mint azok a szakmai gyakorla­tok, amelyek időszakhoz kö­töttek, és az adott évben már nem pótolhatók, nem marad­hatnak el. Az intézményeknek az ét­keztetésről is gondoskodniuk kell, viszont ha a szülők ezzel nem kívánnak élni, lehetősé­gük van arra, hogy az étkezte­tést lemondják, (németh) Rossz üzlet. A Fidesz-Ma- gyar Polgári Párt levélben for­dul Horn Gyula miniszterel­nökhöz, hogy akadályozza meg a Budapest Bank államérdeke­ket sértő privatizációját - jelen­tették be a párt tegnapi sajtótá­jékoztatóján. A fiataldemokra­ták véleménye szerint ugyanis megengedhetetlen, hogy a pénzintézetet mindössze 15 milliárd forintért akarják eladni úgy, hogy a magyar állam le­mond többségi tulajdonáról. Évforduló. A polgári véde­lemnek, amely a napokban kü­lönvált a tűzoltóságtól, a jövő­ben a természeti és ipari ka­tasztrófák megelőzését és elhá­rítását kell szolgálnia - hangoz­tatta Kuncze Gábor belügymi­niszter a szervezet 60. évfordu­lója alkalmából rendezett szer­dai ünnepségen. Tagfelvételi stop. Elmarasz­taló határozatot hozott tegnap a Pénztárfelügyelet a Támasz Nyugdíjpénztár elleni vizsgála­tot követően. A felügyelet azt kifogásolta, hogy az alapsza­bályt módosító közgyűlés nem volt határozatképes, s az egyösszegű befizetések 90 szá­zalékát a befizetést követő egy hétig nem maga a pénztár hasz­nálta, hanem a Cooptourist, ami jogszabályba ütköző gyakorlat. A nyugdíjas tagfelvételeket ezért a Támasznak január 13-ig fel kell függesztenie - jelentette be a Pénztárfelügyelet. Kiküldetés. Lezárult a jelent­kezés a boszniai békefenntar­tásra induló magyar műszaki alakulatba. A legfeljebb 500 fős műszaki alegység várhatóan ja­nuár második felében utazik a délszláv térségbe. Fizetésük előreláthatóan átlagosan havi nettó mintegy 200 ezer forint lesz. Vámújdonságok. Az árufor­galmi viszonyokhoz igazítják a vámhivatalok szervezetét és létszámát, a kiemelt helységek­ben pedig átcsoportosítással gyorsítják a vámügyintézést. Mint az APEH vámparancsnok elnöke tegnap egy fórumon el­mondotta, a jövedéki terméke­ket hamarosan új, nem hamisít­ható zárjegyekkel látják el. Akadályok. Az időjárás kés­lelteti az amerikai békefenn­tartó erők szállítmányainak ér­kezését. A taszári légibázisra tegnapra várt hat repülőgép és egy helikopter a havazás és a rossz látási viszonyok miatt nem indult el Németországból. A leszállópályát éjjel-nappal szórják. Egy nehézgépjármű­vekből álló kocsioszlop is el­akadt és néhány jármű az árokba csúszott Vas megyében. Sgy tóábécé Az Antológia Kiadó gondo­zásában megjelent az el­ső olyan hazai szakkönyv, mely lexikon módszerrel, címszavakba szedve nyújt átfogó ismereteket a helyi lapok készítéséről. A betűrendbe szedett 544 címszó és 38 ábra témakö­rök sokaságát dolgozza fel, egyebek között: cikkírás, hirdetés, források, lapki­adás, műfajok, nyomda, ol­vasók, politika, sajtóetika, sajtófotó, sajtójog, stílus, számítógép, szerkesztés, ti­pográfia. Az eligazodást se­gíti a könyv végén elhelye­zett Témakereső. A szerző, dr. Lovas Dá­niel (lapunk főszerkesztője) gazdag tapasztalatokat szer­zett az újságkészítés terüle­tén. A helyi sajtó ABC-je című könyv 690 Ft-os áron megrendelhető az alábbi címen: Antológia Kiadó, 6065 Lakitelek, Pf. 31. Könyvespolc A táj, ahol élünk Gyönyörű ez a táj, ahol élünk. Mi, itt, Bács-Kiskun megyében. A közelmúltban megjelent egy könyv, amely bizonyságot ad erről idegennek és ittlakónak egyaránt. A megyei önkor­mányzat és a Kecskeméti La­pok Kft. kiadásában megjelent kötet elsősorban az érzelmek­hez szól. Bár minden leírt mon­dat a két folyó között élő és év­századok óta itt dolgozó, érték­teremtő emberekről, földieink- ről szól, igazán a látvány az, amely önmagáért beszél. Walter Péter csodálatos fotói adják a színes album gerincét. A kiadvány nem titkolt célja, hogy a megyét a külországgal ne csak megismertesse, hanem meg is szerettesse. Ez sikerült. Az olvasó, mintha varázsdo­bozt nyitna föl, titkok és csodák tucatjait leli a lapokon. A pa­rasztember, a városlakó, a min- dennaook megszokott. talán megunt környezetében valami különlegeset talál. Nem is tud­tam, hogy ez ilyen szép! - pedig nap mint nap itt megyek el mel­lette! - mondhatjuk. Ezt nyújt­ják a könyv fotói. A forma a Petőfi Nyomda szaktudását dicséri, az albumot Borbély Lajos Kós Károly- díjas megyei főépítész szer­kesztette, az összekötő szöveg szerzői: Csatári Bálint, Fűzi László és Heltai Nándor. Kis­kunság, Duna mente, Bácska, a két folyó közötti tájegységek úgy szerepelnek a képeskönyv­ben, mint a jelenben létező, de a történelemben született régiók. Ahogy az itt élő emberek is év- ezrednyi örökséget építették tovább, szorgalommal, hittel és földjük szeretetével. A tartalomjegyzék viszont hiányolható a könyvből, hiszen az idegen nem csak csodál­kozni. tájékozódni is szeretne. Könyv a könyvtárról A Kalocsai Főszékesegy­házi Könyvtár címmel érté­kes és hiánypótló kötet je­lent meg az elmúlt évben a Balassi Kiadó gondozásá­ban. Szerzője Boros István, a könyvtár igazgatója. A kétszáztíz esztendős gyűjtemény a legjelentő­sebb honi egyházi könyvtá­rak egyike, állománya több mint száznegyvenezer kötet. A könyvtár történetét és anyagát 1932-ben Winkler Pál ismertette meg a nagy- közönséggel, azóta nem ad­tak ki hasonló kiadványt. Az ízléses kiállítású, színes képekkel illusztrált kötetben olvashattunk a könyvtár előzményeiről, a középkori könyvtár anyagáról és az ér­sekek magángyűjteményé­ről; a jelenlegi állományt is ismerteti a szerző. A kötet­hez dr. Dankó László kalo- csa-kecskeméti érsek írt előszót.

Next

/
Oldalképek
Tartalom