Petőfi Népe, 1995. december (50. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-04 / 284. szám

Megérkezett a Vízi Mikulás tegnap délután a kecskeméti fedett uszodába. Ott rendezte meg az Úszni Tudó Mozgássérült Gyermekekért Alapítvány jótékony célú úszóversenyét, melyet lapunk is támogatott. Az egészséges és fogyatékos gyermekek számára megrende­zett versenyről későbbi lapszámunkban írunk bővebben. fotó: Walter Péter A bácskai és vajdasági vállalkozók már konkrét üzletekről tárgyaltak A felső-bácskai és vajdasági üz­letemberek készen állnak arra, hogy a délszláv háború kirob­banása előtti igen élénk gazda­sági kapcsolataikat újjáélesz- szék. Ez derült ki pénteken Ba­ján azon az üzletember-találko­zón, amelyet Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politi­kai államtitkára és Kristóf Ist­ván országgyűlési képviselő kezdeményezett. A találkozón a két régióból a vállalkozók, gaz­daságok, hitelintézetek külön­böző területeit képviselve 60 bácskai, 25 vajdasági üzletem­ber vett részt. Az estébe nyúló megbeszélésen több szóbeli megegyezés is született és meg­állapodás arra, hogy igen rövid időn belül konkretizálják a most körvonalazódott üzleti kapcso­latokat. Főleg a mezőgazdasági együttműködés különböző for­mái rajzolódtak ki, például egy jugoszláv húsüzem a legkülön­bözőbb feldolgozottságú ser­téshúst kínál magyar partnerek­nek. A felsőszentiváni szövet­kezet számára Növi Sad-i üzem szándékozik vetőmagot eladni. (Az embargó miatt ugyanis nemcsak venni, de értékesíteni sem tudtak a vajdasági gazdasá­gok, vállalkozók.) A bajai Cent- rál Bácska Bútoripari Rt. pedig bútort fog készíteni vajdasági megrendelésre, amihez onnan érkezik a faanyag. Kígyó a színidirektor irodájában Hát, ilyen még nem volt! - mondhatnánk az ismert rek­lámszöveggel. A kecskeméti Katona József Színház e hét péntekjén bemutatásra kerülő Shakespeare: Ahogy tetszik című darabjában ugyanis egy 1 méter 20 centis kígyó is szere­pel majd! A királypiton Vla­hovics Editen, Juci alakítóján fog tekeregni. A hüllőt egy kecskeméti állatkereskedés bocsátotta díjmentesen a szín­ház rendelkezésére. A kígyó lakóhelye egy terráriumbán, a színidirektor irodájában van. Mivel vasárnapra virradóra itt kikapcsolták a fűtést és a ki­rálypiton a 24-26 Celsius-fo- kos hőmérsékletet szereti, éj­szakára levitték a terráriumot a portásfülkébe. A portás kö­zölte: ő felmond, csak nem képzelik, hogy egy kígyóval tölti együtt a szolgálatát, de az­tán sikerült meggyőzni. To­vábbi részletek a 3. oldalon. A márkasorompó még nincs felnyitva Élénkülő forgalom A Kis-Jugoszláviát sújtó em­bargó eltörlése óta a tompái ha­tárátkelő forgalma csak az el­múlt hét végén élénkült meg. Mint azt Bálind Mihályné, a tompái vámhivatal vezetője elmondta, az utóbbi három napban átlag száz megrakott kamion jelentkezett be-, illetve kilépésre. Az embergó ideje alatt a napi ötven-hatvan sze­relvény volt jellemző, míg előtte naponta 600-800 kocsit ellenőriztek. A kamionok nagy része macedón, szlovén és hor- vát jelzéssel érkezik, hazánkat tranzitútvonalként használja. Az átlagos vámkezelési idő 30- 35 perc, tehát várakozás gya­korlatilag nincs. A személyforgalomra inkább a vendégmunkások érkezése jellemző. A bevásárlóturizmus az érvényben lévő márkaso­rompó miatt még nem indult be, bár a szokásosnál több személyautó érkezik Belgrád- ból és Újvidék környékéről. Az üzemanyag-szállítók forgalma alaposan lecsökkent, a kilé­pésre jelentkező kocsik száma csaknem a tizedére apadt. Mégis bezárják az iskolát? Az ismert viharos előzmények után szeptemberben elkezdőd­hetett a tanítás a borbási iskolá­ban. A kecskeméti önkormány­zat oktatási bizottsága azonban most ismét az iskola bezárására tesz javaslatot az 1995/96-os tanév végén. A képviselő-testü­let korábban megbízta a bizott­ságot, hogy november 30-áig vizsgálja felül a borbási iskola működését. Ez megtörtént és egyhangúan javasolják a meg­szüntetést. Javaslatukat azzal indokolják, hogy jelenleg hét tanuló jár az iskolába, s így az iskola törvénytelenül működik. Ezen túl a három tanulócso­portból összevont osztály mű­ködését szakmailag is kifogá­solják. A következő tanévre ki­lenc tanuló beíratása várható a kisiskolába, s ez már megfelel a törvényben előírt minimális nyolcfős tanulócsoportnak. Az oktatási bizottság ennek elle­nére úgy véli: az iskola lét­száma hosszú évek óta a törvé­nyes határ körül mozog és lé­nyegesen nem várható a tanu­lók számának növekedése. A javaslatról várhatóan e hét szerdán dönt Kecskemét képvi- selő-testülete. Clinton aláírt Madridban Bili Clinton amerikai elnök va­sárnap délelőtt Madridban meg­állapodást írt alá a transzatlanti csúcs keretében az Egyesült Ál­lamok és az Európai Unió közti együttműködés szorosabbá téte­léről. A csúcstalálkozón az Uniót Felipe González spanyol kormányfő, az EU soros elnöke és Jacques Santer képviselte. Az amerikai-európai csúcstalálko­zó a két kontines közti kapcsola­tokat már a XXI. század szem­szögéből közelíti meg. Elmarad a katonademonstráció Elhalasztotta a katonademonst­ráció megtartását a Honvéd­szakszervezet választmánya. A katonák a jövő év tavaszáig vár­nak arra, hogy a parlament mi­lyen módon fogadja el a szolgá­lati törvényt. Az érdekképvise­let számára ugyanis elfogadha­tatlan, hogy a jogszabályhoz csatlakozó új illetménytábla csak 1999-től lépjen hatályba. Ezért a Honvédszakszervezet levelet ír Horn Gyulának, illetve a parlamenti pártok frakcióve­zetőinek, hogy a tábla már 1997-től hatályba lépjen. Támogatás a szolgálatnak A kalocsai átmeneti szállást üzemeltető Máltai Szeretetszol­gálat azzal a kéréssel fordult a városhoz, hogy az épület tető­burkolatának kijavítására 180 ezer forintot biztosítson szá­mára. A szolgálat - az önkor­mányzattal kötött szerződés alapján - két éve gondoskodik a hajléktalanokról, menekültek­ről. A település tavaly 75 ezer forinttal támogatta a gázbekö­tést, de az állami fejpénzen túl további anyagi segítséget nem tud nyújtani. A máltaiak szerint a szállás tetejét a mellette lévő sportpályáról áthulló labdák tet­ték tönkre. A képviselők kissé furcsának tartották ezt az érve­lést, és felvetődött, hogy erre a célra ne adjanak pénzt, hiszen a működtetés a máltaiak feladata. Végül köztes megoldás szüle­tett. A város 100 ezer forintban állapította meg a felújításra ad­ható pénz felső határát. Koraszülött az első lombikgorilla A világ első lombikgorillája az amerikai Cincinnati város állat­kertjében jött világra. A 900 gramm súlyú újszülött már ok­tóber 9-én megszületett - öt hó­nappal a rendes idő előtt. Az ál­latkert vezetői azonban csak most közölték a hírt, mert féltek a nőstény bébi halálától. Az új­szülött gorillák ugyanis normá­lis esetben több mint 2 kilo­grammot nyomnak. A gorilla anyjába, Rosie-ba három emb­riót ültettek be. A júliusban tör­tént megtermékenyítés céljából 12 petesejtet vettek ki méhéből. Az újszülött lombikgorillát ele­inte mesterségesen kellett léle­geztetni, de az állat már egész­séges. A kert látogatóinak még néhány hétig várniuk kell, amíg megnézhetik az újszülöttet. Egy kis falu nagy ünnepe is volt a Ladánybene 27 zenekar tízéves születésnapi kon­certje Budapesten, az Almássy téri szabadidőközpontban szombat este. Ladánybenéről is sokan mentek el a bulira, ahol ők is nagy ünneplésben részesültek az 1200 fős publikumtól. Felvételünkön a zenekar tagjai és Visontay István benei polgármester elfújják a szülinapi tortán a gyertyákat. Cikkünk és kommentárunk a 2. oldalon. HOVÁNY novemberi ajánlata JÖNNEK Á MÍNUSZOK- szenzációs árkedvezménnyel,- kamatmentes hitellel st EGEN AJÁNLJUK! 221----­F ord HOVANY Kecskemét, Szt. László krt. 20. Tel 76M87-300 Rendkívüli bevezető ár a MAGYAR OFFICE 95 szoftverre, csak egy napig, a WINDOWS EXPO 95 rendezvényen holnap, Kecskemét, Erdei Ferenc Művelődési Központ 10.00-16.00: bemutató előadások Microsoft & Szoftver Stúdió Tel.: 76/480-016 Cikk az 5. oldalon. _____________ (83416) Gy orshírek Gorbacsov indul Az utolsó szovjet elnök, Mi­hail Gorbacsov bejelentette, hogy indulni kíván a jövő évi elnökválasztáson. Az orosz parlament felsőháza 1996. jú­nius 16-ra tűzte ki a válasz­tást, mivel a jövő nyáron lejár Borisz Jelcin ötéves megbíza­tása. r' Püspökszentelés II. János Pál pápa kinevezése alapján Paskai László bíbo­ros, esztergom-budapesti ér­sek, Seregély István egri ér­sek, a Magyar Katolikus Püs- I pöki Kar elnöke és Konkoly I István szombathelyi megyés­ül püspök szombaton az Egri Főszékesegyházban püspökké szentelte Márfi Gyulát, aki I eddig a Szombathelyi Püs­pökség irodavezetőjeként tel­jesített egyházi szolgálatot. Petárdacsempész Egy jugoszláv hölgy 120 ezer darab petárdát próbált vasár­nap a tompái határátkelőnél Kis-Jugoszláviába csempész­ni. A hölgy és két társa egy mikrobuszban, a személyes holmik között elrejtve igye­kezett az 1,2 millió forint ér­tékű szállítmányt hazavinni, ám ebben a tompái vámosok megakadályozták. Cserbenhagyó Két kerékpárost gázolt el teg­nap délután Kelebián egy személyautó. A kerékpárosok - a mentők tájékoztatása sze­rint - súlyosan sérültek, vi­szont az autós elhajtott a helyszínről. A rendőrség megkezdte a felkutatását. I Leégett a libaól Kétezer-hétszáz liba pusztult el egy tűzben péntek este Jászszentlászlón. A tűzoltókat a 2. számú téeszmajorba ri­asztották, ahol már lángolt a húsz méter hosszú, tizenkét méter széles ól. A lángok 800 ezer forintos értéket pusztítot­tak el. A tűz okát szakértők vizsgálják. I Rekordnyeremény A francia lottó történelmének legnagyobb nyereményét érte el a hét végén egy észak-fran­ciaországi fogadó: a szeren­csés nyertes a szombat esti sorsoláson 69 millió frankot (majdnem kétmilliárd forin­tot) nyert. A lottózó mindösz- sze 32 frankkal játszott, s a számokat számítógép jelölte ki számára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom