Petőfi Népe, 1995. december (50. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-12 / 291. szám

6. oldal PÉNZ, VÁLLALKOZÁS, PIAC 1995. december 12., kedd Csecsemőkorától ismeri a konzervipart Változatosság - helyben maradva A sors különös, de könnyen meg is érthető játéka, hogy Csongovai Tamás szinte ugyanabban az időben (1990- ben) lett a kecskeméti konzerv­gyár vezérigazgatója, amikor bátyja - Csongovai Per Olaf, az 1956- os Tűzoltó utcai felkelő - három évtized után először tér­hetett haza Magyarországra. Mondhatnánk úgy is, hogy mindketten „beérkeztek”. Per Olaf - az egykori filmrendező szakos főiskolai hallgató - számos 1956-os könyv és egy televíziós portréfilm szereplő­jeként, Tamás pedig - mint aki csecsemőkorát is egy konzerv­gyárban töltötte - első számú vezetőként. A most 52 esztendős Cson­govai Tamás Hatvanban, az ot­tani konzervgyárban töltötte gyermekkorát, ahol egy szolgá­lati lakásban laktak. Édesapja 1957- ig a gyár termeltetési ve­zetője volt. így nem csoda, hogy a két fiatalabb fiú a kon­zerviparban találta meg hivatá­sát. Tamás a szegedi élelmi- szeripari főiskola első végzős évfolyamában szerzett diplo­mát, amit azután kertészeti és közgazdasági tanulmányokkal egészített ki. Rövid hatvani visszatérés után 1966-ban ke­rült Kecskemétre. (Felesége, akivel a főiskolán ismerkedett meg, a kecskeméti gyár ösztön­díjasa volt.)- Én nem nagyon vettem észre, hogy a bátyámat évtize­dekig ellenforradalmárként tar­tották számon - mondja. - Leg­feljebb csak annyiban, hogy a kisebbik bátyám és én sohasem kaptunk katonai behívót. Szakmai útra a hetvenes évek­ben már külföldre is kimehet­Egri az év borásza Az év bortermelőjének az idén Thummerer Vilmos egri borászt választotta a Ma­gyar Bor Akadémia és a Hét Borbírák Rendje. A szavazás végeredmé­nyét hétfőn a Földművelés- ügyi Minisztériumban érté­kelték és hozták nyilvános­ságra. Eszerint - rendkívül szo­ros versenyben - a második helyet Polgár Zoltán villá­nyi borász szerezte meg. Harmadikként pedig Pogá­csás János nyugalmazott to­kaji borász végzett a ver­senyben. Az idei évben fordult elő először, hogy nagyüzemi borászok is részt vettek a választásban, és az előzetes várakozásokat meghala­dóan, szépszámú szavaza­tot kaptak. Thummerer Vilmos sike­rét elsősorban borai állandó és folyamatosan jó minősé­gének köszönheti. A szakértők különösen nagyra értékelték az egri borász pincéjéből kikerülő borok zamatát, bukéját, ki­egyensúlyozott savtartal­mát. Az év bortermelőjét - hozzáértésének elismerése­ként és az egri borvidék ér­dekében végzett kiemel­kedő munkájáért - már ko­rábban a borvidék hegy­községi tanácsának elnö­kévé is megválasztották. Nemzetközi vásár Már 150 cég jelentkezett a március 6-10. között Szombat­helyen megrendezendő Ágra Savaria ’96 nemzetközi mező- gazdasági és élelmiszer-ipari vásárra. Ezúttal a kertbarátok állnak majd a középpontban, s kapnak tanácsokat. Csongovai Tamás tem - emlékezik a régi időkre Csongovai Tamás, akinek az irodájában Széchenyi István képe van a fő helyre akasztva.- Több mint tíz éve tettem ki, amikor még más képek vol­tak divatban.- Ha kitette, nyilván olvasta a müveit is.- Igen, szinte minden mun­káját, s a róla szóló irodalmat is. Mai napig érvényes például az a megállapítása, hogy mi a hibája a magyar exportnak, pe­dig 1831-ben vetette papírra. Már akkor a rossz csomagolás­ról és a megbízhatatlanságról beszélt. Mai magyar nyelvre átültetve nyugodtan közölni le­hetne Széchenyi István gondo­latait egy modem közgazdasági szakfolyóiratban.- Mi az oka, hogy egy olyan ember, akit nem csak a szükebb szakma érdekel, harminc éve ugyanott dolgozik?- Én Kecskeméten találtam A mezőgazdasági termékek ér­tékesítési idejének meghosz- szabbítására nagy szükség lenne egy jól működő hűtőházi hálózatra - szögezték le az áru­tárolási lehetőségek fejlesztésé­ről hétfőn, Nyíregyházán tartott konferencián. Az utóbbi öt esz­tendőben a nagyüzemi hűtőhá­zak többségét nem működtet­ték, ezek egy részét a privatizá­meg a változatosságot. A szakmában és azon kívül egy­aránt. Egy ember lehet bármi­lyen elfoglalt, ha akar, tud időt szakítani színházra, olvasásra. Ha valamit megkedveltem, sze­rettem elmélyedni benne. Szé­chenyi mellett így vagyok Dosztojevszkijjel és néhány modem, divatos íróval is. A konzerviparban szintén volt al­kalmam elmélyedni több szak­területen. Műszakvezetőként kezdtem, de a termelésben szerzett tapasztalatokat később kereskedelmi gyakorlattal is ki­egészíthettem.- Mennyiben segíti a mai munkáját, hogy látókörét így ki tudta szélesíteni?- A nyelvtudás, amit gyer­mekkoromban, családi örök­ségként kaptam, segített eliga­zodni a világban. Már én vol­tam a cég első számú vezetője, amikor végigvittük a privatizá­ciót. A gyár többségi tulajdo­nosa ma már a Heinz Company, amely a bébiételek gyártásában világelső. Talán jól tudom ka­matoztatni a tapasztalataimat a velük való kapcsolattartásban, s akkor is, ha egy komoly döntést előkészítünk és végrehajtunk. Emellett a konzervgyárban - például a bébiételekkel kapcso­latban - gyermekorvosokkal, táplálkozástudományi szakem­berekkel is tárgyalni kell. Más­kor meg a beszállítókkal vitat­kozni. A munka tehát sokrétű és izgalmas. A legizgalmasabb persze az a fejlesztés, amit most kezdtünk el: 2,6 millió dolláros beruházás után megkezdjük a Heinz termékeinek gyártását, s bekerülünk a cég világkereske­delmi vérkeringésébe. Bálái F. István ció és a felszámolások során el­adták, az új tulajdonosok pedig nagykereskedelmi élelmiszer- raktárakat, italkereskedéseket, bútoráruházakat alakítottak ki az épületekben. A mai helyzetet az jellemzi, hogy a használaton kívüli létesítmények állagmeg­őrzéséről a pénzügyi gondokkal küzdő agrárüzemek gondos­kodni nem tudnak. ÉRTÉKPAPÍRPIAC Kis Zoltán City Broker Kft. Az elmúlt hetek eseménydús programjához képest csende­sebb hetet zárt az értékpapír­piac. A teljesség Igénye nélkül három eseményt emelnek ki: A nagy olajipari társaság jegyzése gyenge kisbefektetői érdeklődést hozott, a MOL-pa- pírok tőzsdei ára kibocsátási ár alá csökkent (pénteki záróra 1085 Ft), ez motiválhatta a jegyzés során előnyt élvező kisbefektetőket a kivárásra, így vélhetően még a héten is tud jegyezni belőle az a magán- személy, aki akar. Másik érdekesség a decem­ber 8-án indult Dunaholding Rt. részvényeinek jegyzése, ahol minimum 500.000 db, de ma­ximum 1.200000 db részvény kerül kibocsátásra, (kibocsá­tási ára 6.000 Ft) tehát a mini­mum 3 milliárdos jegyzés ve­tekszik a MOL-kibocsátás nagyságával. Hírek szerint a folyamatosan emelkedő rész­vényárfolyamot produkáló tár­saság az így befolyt összeget privatizációra használja fel. A harmadik esemény a disz- kontkincstárjegy-hozamok emelkedése. A kisbefektetők körében magas hozama és biz­tonsága miatt kedvelt értékpa­pír maximális hozama 28 na­pos esetén 29,88%, 91 napos esetén 30,31 %-ra emelkedett, ami újra megmozgathatja a szeptembertől tartó hozam- csökkenés miatt elpártolókat. A múlt héten a Budapesti Ér­téktőzsdén tovább folytatódott a bessz, az árfolyamok több­nyire stagnáltak, vagy erőteljes ütemben csökkentek. Legna­gyobb vesztes a Globus és a Domus. Mindkét papír 10%-ot veszített értékéből. A többi részvény ára érdemben nem változott, csak a Prímagáz és a Zalakerámia tudott felmutatni némi erősödést. A piac likvidi­tására jótékony hatással volt a MÓL részvénye, kedden 170, pénteken 233 millió forintos forgalmat produkált. A kárpót­lási jegy gyenge forgalom mel­lett 175 Ft-on fejezte be a he­tet. A hét nem marad botrány nélkül, a már melített MOL RT.- nél a magyar-orosz olajkeres­kedelemmel kapcsolatban ki­robbant botránynál a kormány vizsgálatot indított, a vizsgálat lezárásának határideje e hó­nap 18-a. A kialakult helyzet nem igazán hat serkentően a most folyó MOL-kibocsátásra. Hűtőházakra van szükség Nehezen tudják malacaikat értékesíteni a kistermelők A hizlaldák sovány haszna Ha a felvásárlási árak tovább csökkennek, veszteségessé vál­hat a sertéstartás, vélekednek a tenyésztők. Novemberben a feldolgozók a nagyüzemi hízó­sertések kilogrammjáért 185- 200, a kisüzemiekért 175-188 forintot fizettek. A jövedelme­zőséget elsősorban a takar­mányköltségek jelentős drágu­lása rontotta. Ezt a Bács-Kis- kun megyei sertéstartók is ér­zékelték. Hasonló folyamatok zajlanak a malacpiacon is. A megyei földművelésügyi hivatalok jel­zései szerint a nagyüzemekből származó malacok kilójáért még megadják a 250-300 forin­tot, a kistermelőktől azonban már csak 175-225 forintért ve­szik át az állatokat. Megélénkült viszont a keres­let a kocasüldők iránt. Mivel a kínálat meglehetősen szűkös, ezért a kocasüldőkért megadják a 40-45 ezer forintot is. A Sertéstermelők Országos Választmánya szerint a jöve­delmezőség csökkenése miatt félő, hogy a kistermelők közül jövőre - átmenetileg - többen felhagynak a sertéstartással. Az sem kizárt, hogy a sertéste­nyésztéssel foglalkozó nagy­üzemek közül néhánynak le kell mondania nyereségének egy részéről. Ha ugyanis a köz- gazdasági feltételek nem vál­toznak, a hitelterhek a kamat- támogatás ellenére elvihetik a nyereséget. A tőzsdén a jövő év első hó­napjaira kilogrammonként csu­pán 210 forintos áron kötöttek üzleteket. Addigra azonban a gazdálkodók költségei is to­vább növekednek. A sertéshiz­lalást mégsem lenne szabad ab­bahagyni, már csak azért sem, A hitelterhek a kamattámogatás ellenére elvihetik a nyere­séget, ha a közgazdasági feltételek nem változnak. mert a megüresedő telepeket lalda újraindítása akár százmil­hosszabb idő eltelte után lehe- lióba is kerülhet. tetlen újjáéleszteni. Egy hiz- Újvári Gizella NiOL CARRIER HIDROKOMOL SOROZAT A MOL Carrier Hidrokomol hidraulikaolaj sorozat tagjai között minden felhasználó megtalálja a rendszerhez illő, megbízható működést elősegítő hidraulikaolajat. Sokoldalú tulajdonságaik alapján felhasználási területük igen széles. Megfelelnek a nemzetközi szabványoknak és több gépgyártói jóváhagyással is rendelkeznek. Kiválasztásukhoz, alkalma­zásukhoz a MÓL Rt. szakemberei készséggel állnak a vásárlók rendelkezésére. Minden kedves vásárlónknak három darab 216,5 literes vagy kilenc darab 60 literes hordós Carrier Hidrokomol hidraulikaolaj vásárlása esetén kézi hordószivattyút adunk. Az akció 1995. november 20-tól december 31-ig tart, amely nagykereskedőinkre nem vonatkozik. MÓL Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság ISO VG32 ÄÄit

Next

/
Oldalképek
Tartalom