Petőfi Népe, 1995. november (50. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-30 / 281. szám
1995. november 30., csütörtök Sport 13. oldal Fociidényzáró A labdarúgó NB I. őszi idényéből a Ferencvárosnak két elmaradt mérkőzést pótolnia kell. Az MTK elleni „örökrangadóra” tavasszal kerül sor, a Kispest Honvédőt viszont csütörtökön fogadja. Az Üllői úton 16 órakor kezdődő találkozó (játékvezető: Ständer) még a 4. fordulóból maradt el. Tenisz a tv-ben A Duna TV pénteken és vasárnap 11, szombaton 11 óra 50 perctől közvetít Moszkvából az Oroszország-Egyesült Államok tenisz Davis Kupa-döntőről. Az összefoglalók kezdési időpontja: pénteken 23 óra 40 perc, szombaton 23 óra 30 perc, vasárnap 23 óra 10 perc. Újra szorítóban A hírek szerint december 16-án mérkőzik egymással Mike Tyson, az egykori profi nehézsúlyú ökölvívó-világbajnok és Buster Mathis. Tyson újabb mérkőzését valószínűleg Atlantic Cityben bonyolítják le. Tudósítóink Jelentik A Kecskeméti SC birkózócsapata ezüstérmet szerzett a Kecelen rendezett országos utánpótlás-bajnokságon. FOTÓ: FARKAS TIBOR Kilenc győzelem A december 5-én kezdődő női Nehéz ellenfelekkel vív a Bocsa kézilabda-világbajnokság egyik házigazdája, Ausztria lejátszotta utolsó előtti felkészülési mérkőzését. Az osztrákok sorozatban kilencedik mérkőzésükön is veretlenek maradtak. Olasz nyitás Az olasz szenátus megszavazta, hogy a jövőben a labdarúgócsapatok meghatározatlan számban igazolhatnak olyan játékosokat, akik az Európai Unióhoz tartozó országokból érkeznek. A szenátusi határozat a képviselőház elé kerül és amennyiben elfogadják, úgy alaposan. , átalakulhat az .itáliai labdarúgás. Két fogát vesztette Súlyos sérülést szenvedett Paul Rideout, az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában érdekelt Everton csatára, miután összefejelt a Sheffield Wednesday egyik védőjével, Des Walkerrel. Rideout, aki ebben az évben már nem szerepelhet csapatában, két fogát elvesztette, ajkát pedig 32 (!) öltéssel varrták össze. Mellesleg a meccs eredménye 2-2 lett. Ma RÖPLABDA ASZTALITENISZ NB III-as férfimérkőzésen: Kiskunmajsai AC-Kisújszállás 9:9. A majsai győztesek: Erdélyi 4, Francia 2, Gyuris 1, Sipos 1 és az Erdélyi, Francia páros. Megyei I. osztályú férfi- mérkőzésen: Kecskeméti Spartacus n.-Kiskunmajsa II. 13-5. Egerben I. osztályú újonc leányversenyen a Soltvadkerti TE versenyzője, Ambrus Tímea eddigi legjobb játékával a legjobb eredményét érte el. A 3. helyen végzett úgy, hogy Török Erikát győzte le, a ranglista. 3. helyezettjét. Csapattársai, Ambrus Beáta, Gubi Ramóna 8 évesen a főtáblára, a 17-32 közé jutottak. BIRKÓZÁS Az 1995-ös diák csapatbajnokság elődöntőjének I. fordulóját Bökönyben rendezték meg szombaton. Megyénket Bócsa csapata képviselte. Még nyűt a továbbjutás sorsa, mert a feljutott négy csapat közül a Vasas 4, a Ferencváros 4, a Bócsa 4 és a Bököny 0 pontot szerzett. A továbbjutás sorsa az elődöntő II. fordulóján dől el, amelyet Budapesten rendeznek, ahoi a körbevert, egyenlő pontarányú három csapat között dől el a döntőbe kerülés joga. Kecskeméti, városi A-kor- csoportos és előkészítő diákbajnokságot rendeztek. A Bóbis Gyula küzdőcsamokban 9 általános iskola részvételével száLászló (Mathiász), 22 kg: Kiss László (Lánchíd), 24 kg: Tóth Tibor (Móricz), 26 kg: Vörös István (Lánchíd), 28 kg: Beke László (Lánchíd), 30 kg: Gál János (Móra), 32 kg: Szent- györgyi Zoltán (Lánchíd), 34 kg: Gyüge Ferenc (Kadafalva), 36 kg: Hegedűs Ferenc (Kadafalva), 38 kg: Tomóczky Gábor (Lánchíd), 40 kg: Zelei Zoltán (Rákóczi), +40 kg: Dorogi János (Móra), A-kcs., 28 kg: Molnár Andor (Móra), 30 kg: Szabó Róbert (Lánchíd), 32 kg: Ludányi István (Móricz), 35 kg: Kisházi Attila (Lánchíd), 38 kg: Simon Ferenc (Kadafalva), 41 kg: Sándor Roland (Móra), 45 kg: Orosz Milán (Lánchíd), 50 kg: Ruszlanovics Albert (Kadafalva), +50 kg: Szabó Krisztián (II. Rákóczi). A csapatverseny végeredménye: 1. Lánchíd 47 ponttal, 2. Kadafalva 20, 3. Móra 16, 4. Móricz 13, 5-6. Mathiász és II. Rákóczi F. Általános Iskola csapata 12-12 ponttal. LABDARÚGÁS Nemzetközi Labdarúgó Kupa, Budapest, (1988. aug. 1. után születtek): Kecskeméti LC-BVSC 2-1, KLC-Gold- ball II. 3-0, KLC-Debrecen 1-1, büntetővel 1-0, KLC- Sárvár 1-2 (döntőbe jutásért), KLC-Szombathely 0-0, büntetővel: 4—3 (harmadik helyért). 1. Goldball 94. I., 2. Sárvár, 3. Kecskeméti LC. A Kecskeméti LC: Beke - Székelyi, Ábel, Hegedűs. Edző: Karakas Ferenc. A másik kecskeméti csapat - UFC - a 9. helyen végzett. Edzőjük: Torbevecz József. KOSÁRLABDA Megyei fiú alapfokú bajnokság (16 éven aluliak): Kis- kunfélegyháza-Kunszentmik- lós 98-22, Kiskunfélegyhá- za-Kiskőrös 90-64. Megyei bajnokság, férfiak, 8. forduló: Kiskunfélegyháza Öregfiúk-GAMF DSK III. 89-65, Dunaholding KC-U. Motorcentrum KC 72-61, Kapóka Filtermat-Edu-Show Bt. 94—96, Petőfi Nyomda-Kiskunhalasi KC 83-75, GAMF DSK I.-Kiskunfélegyháza KC n. 115-58, Kiskőrös KC-Ker- tészeti Főiskola 46-76, Kun- szentmiklósi DSK-GAMF DSK II. 72-85. Nők: Szélmalom HSE-Kiskunfélegyháza KC II. 50-21. TEKE NB Il-es férfimérkőzés: Gyula SE-Szanki Olajbányász 5:3. NB III-as férfimérkőzések: Kecskeméti Köbál SE-Tisza- kécske 6:2, Kecskeméti MÁV- Nagykőrös 7:1. Kecskeméti városi bajnokság: Közút lg. férfi-Magyar Nemzeti Bank 5:1, Kecske- métvin-Közút lg. női 4:2, Kecskeméti MÁV Lokomo- tiv-Kecskeméti MÁV női 5:1, Extra ligás férfimérkőzés: Zalaegerszegi TE-Bácstej Coop- traverz Kecskemét, Zalaegerszeg, 15 óra. Totótanácsadó A Petőfi Népe totótanácsadója a 48. hétre. Zárójelben a csapatok jelenlegi helyezése. Tippjeink: Bundesliga I. 1. Frankfurt (10.)-Düsseldorf (16.) 1 2. Mönchengladbach (4.)-Uerdingen (14.) 1 3. St. Pauli (12.)-Karlsruhe (9.) x, 2 4. Stuttgart (7.)-Hamburg (5.) x, 2 5. Rostock (6. )-Kaiserslautem (15.) 1 Olasz A-osztály 6. Atalanta (5.)-Vicenza (9.) x, 1 7. Bari (16.)-Sampdoria (12.) x, 2 8. Intemazionale (10.)-f remonese (17.) 1 9. Lazio (3.)-Müan (1.) x, 1,2 10. Napoli (7.)-Parma (2.) x, 1 11. Padova (18.)-Fiorentina (4.) x, 2 12. Piacenza (14.)-Cagliari (13.) l,x 13. Udinese (1 l.)-Roma (8.) 1, x +1 mérkőzés: Bundesliga I. 14. Bayern München (2.)-Schalke 04 (8.) 1, x Deák István zan indultak. Győztesek, előkészítő kcs., 20 kg: Boda Szabovik, Janicsák, Bencsik, Pintér, Kovács, Nagyhegyesi, Kecskeméti Köbál II.-Knorr- Bremse 2:4. Első Glória Kupa Kecskeméten A svájci Swiss Life többségi tulajdonában lévő és Mezőbank-résztu- lajdonú Glória Biztosító Rt. jól ismert a hazai biztosítási piacon. A kecskeméti igazgatóság - amelyhez Bács-Kiskun és Szolnok megye tartozik - a Fecske utca 25. szám alatt található. A Glória Biztosító Rt. - híven a svájci cég üzletfilozófiájához - biztonságos, értékálló személy-, vagyon és felelősségbiztosításokat kínál. Tavaly három sikeres programot indítottak be, a családi balesetbiztosítást, a Mozaik vagyonbiztosítást és a HÉR elnevezésű hitelfedezeti élet-és rokkantsági biztosítást, amelyet kizárólag bankokon és takarékszövetkezeteken keresztül értékesítenek. A Glória Biztosító Rt. azonban nemcsak a biztosítási piacon, hanem a sport világában is megjelent. A kecskeméti területi igazgatóság értékesítési igazgatóját, Erősné Csikai Ildikót erről az új kezdeményezésről kérdeztük.- Országos ju-jitsu versenyt rendezünk Kecskeméten december 2- án, szombaton, délelőtt 10 órától, a 7-16 éves korosztály számára. A verseny szervezése az én kezdeményezésemre, még tavasszal kezdődött. Sikeres ju-jitsu szakosztály, illetve iskola működik a városban Berkes Lászlónak, a küzdősportok megyei szövetsége elnökének vezetésével. Úgy tapasztaltam, hogy e sportnak és a Glória Biztosító Rt. üzletfilozófiájának szellemisége rokon vonásokkal bír. A magunk eszközeivel mindketten azon fáradozunk, hogy gyermekeink elégedett, sikeres felnőttekké váljanak. A Glória Biztosító Rt. ezt a speciálisan gyermekek érdekében kidolgozott biztosítási módozattal, az Új- Forrás segítségével teszi. Ennek lényege, hogy a gyermek születésétől részesülhet a társaságunk által nyújtott biztonságból már évi 20.000 forint biztosítási dl] befizetésével. Felnőtt korában választhat egy jelentős összeg vagy egy tekintélyes összegű, határozott időre (főiskolai, egyetemi tanulmányok idejére) szóló járadék között. így az élet nehéz pillanataiban tudunk segítséget adni. Ezt teszi a ju-jitsu is, amikor már az ifjakat is igyekszik felkészíteni a küzdelmekre. A testi képességek és ügyesség fejlesztése mellett önuralomra, lelki harmóniára nevel. Az a gyermek, aki kihasználja a sport és a biztosító által közösen nyújtott előnyöket, testben és lélekben megerősödve, pénzügyi gondok nélkül érkezhet a felnőtt kor küszöbére. A verseny szervezésének oroszlánrészét Berkes László végezte, de segítséget kaptunk a Classic Építőipari Kft.-tői, a Fiat Autóháztól és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola igazgatójától, aki rendelkezésünkre bocsátotta az iskola sportcsarnokát a verseny helyszíneként. Az országos küzdelemre 18 klubtól 220 gyermek nevezett be. A versenyt öt korcsoportban rendezzük meg, s háromszor egy perces küzdelmek lesznek: védőfelszerelésben ütő-és rúgótechnikák, földreviteli technikák és földharc. A legjobbak a hagyományteremtés szándékával létrehozott Glória Kupát nyerhetik el, de 90 érmet is kiosztunk. A sportág iránt érdeklődőket szeretettel várjuk. Spanyol királyi gárda vezeti a klubok adósságlistáját A Ferencváros Bajnokok Ligája csoportellenfele, a spanyol Real Madrid vezeti az európai labdarúgóklubok adósságlistáját, amelyen a „királyi gárda” mellett nem kisebb csapátok találhatók, mint az angol Tottenham Hotspur, az olasz Napoli, a belga Standard Liége vagy a dán Bröndby - derül ki a német dpa hírügynökség összeállításából. Közismert, hogy Ramon Mendoza lemondásának hátterében is a Real csillagászati összegekre rúgó adóssága áll. Akkor 160 millió márka körüli tartozásról szóltak a hírek, ám a spanyol lapok szerint ez az ösz- szeg az ősz során, csak tovább növekedett, jelenleg már 250 millió márkáról beszélnek a jólértesültek. Pedig a Real a tavalyi szezonban bajnoki címet szerzett, mérkőzésenként csaknem 100 ezres nézőszámmal büszkélkedhetett, mégis az idényt 23 millió márkás deficittel zárta. Ennek legfőbb oka többek szerint az, hogy egyes sztárjátékosok keresete eléri az évi hatmillió márkát! Csalással vádolta a bírót Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága az utóbbi időben egyre szigorúbb büntetéseket szab ki azokra a labdarúgókra, akik a játékvezetőt sértegetik. így járt Varga Ernő (Fehérvár Parmalat FC) is, akit 1996. március 19- éig minden sporttevékenységtől eltiltottak. Varga büntetése azért is ilyen súlyos, mivel visszaesőnek számít. A játékos az utánpótláscsapatban lépett pályára, amikor reklamálásért sárga lapot kapott. Ezután sem tért azonban jobb belátásra és a bírónak kijelentette: „Minden meccset elcsaltok!” Természetesen megkapta a piros lapot is, majd most az eltiltást. ^Viszonteladók figyelem! KONTAKT NAGYKER KFT. raktáráruházában Kecskemét, Maggi leveskockák 132-144 g 79.Floriol étolaj 1 liter 179,HÉRA margarin 500 g 93,Kókuszreszelék 200 g 50,Mazsola 250 g 58,Lipton tea Earl Gray 125 g 125,Pickwick gyümölcsteák 122,Nesquik kakaó 800 g 333,Olympos citromlé 1 liter 92,KÁVÉ Karaván 275 g 319,Omnia őrölt 250 g 336,Eduscho Dupla 250 g 255,Eduscho Dupla 500 g 499,Omnia 250 g Omnia koffeinmentes 250 g ^ 569,Biopon u.t. 2,4 kg (2 féle) 599,Domestos Fresch 750 ml 177,Tomi Sztár mosópor u.t. 2,4 kg 555,Ultra granulátum 500 g 116,Tip mosogató 1 liter | 1 Balerina kendő J ^ 179,Pur mosogató 1 liter 159,Cif súroló 250 ml 116,Signal fogkrém fogkő ellen 50 ml 2 db 20$,Jordan fogkefe - egyet fizet, kettőt kap 14$,Impulse deo 5 féle 288,Old Spice deo, stiff 299,Safequard szappan 69,Nivea szappan (3 db-os) 209,Camay szappan (4 db-os) 243,Organics sampon 209,Pantene sampon 209.Johnson’s pH 5.5 tusfürdő 263,Johnson’s törlőkendő 70 db-os 254,Fa ajándékcsomag 588,Két karton Old Spice vagy Oil of Olaz vásárlása esetén Old Spice pólót kap ajándékba. Értesítjük partnereinket, hogy decemberben 2, 9, 16-án szombaton is nyitva tartunk! ása