Petőfi Népe, 1995. október (50. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-05 / 234. szám

1995. október 5., csütörtök Sport 11. oldal Hatos a törököknek Győzelemmel kezdte szereplé­sét az Európa-bajnoki selejtező 8. csoportjában a magyar női labdarúgó-válogatott Kecske­méten. Tóth Ferenc szövetségi edző együttese Kecskeméten 6-0-ra (4—0) győzött Törökor­szág ellen. A gólokat Kern (5) és Főfai szerezték.- Szerény képességű csapat ellen, időnként ötletes játék­kal úgy érzem, ilyen arányban is megérdemelten nyertünk - mondta Tóth Ferenc. A magyar csapat következő mérkőzését október 22-én Deb­recenben játssza Ukrajna ellen. Az ukránok első találkozójukon idegenben 1-0-ra győztek Bul­gáriával szemben. Pontot raboltak az ifisták Az Izrael elleni selypi 0-1 után remek eredménynek számít a magyar ifjúsági labdarúgó-vá­logatott szerdai idegenbeli dön­tetlenje! A Piski Elemér szö­vetségi edző vezette 16 évesek pontot raboltak az olaszoktól második Európa-bajnoki selej­tezőjükön. A 3. csoport újabb mérkőzésén: Olaszország-Ma- gyarország 1-1 (0-1). A selej­tezőn reális eredmény született. Az olaszok két hét múlva jön­nek Budapestre.- Kulcsfontosságú össze­csapás lesz, mert nem mond­tunk le a továbbjutásról! - mondta az edző. Húzódik a bírósági ügy Mint ismeretes, a XVIII-XIX. kerületi bíróság június 12-én három ferencvárosi játékost bűnösnek talált csoportosan el­követett hivatalos személy el­leni erőszak bűntettében. A bí­róság Simon Tibort hat, Telek Andrást és Vanicsek Zoltánt négy-négy hónap börtönre ítélte, de a büntetést egyévi próbaidőre felfüggesztette. Az ügynek nincs vége, mindhárom labdarúgó az ítélet kihirdetésénél jelezte, felleb­bezni kívánnak. A rengeteg ügy miatt azonban csak jövő márci- usra-áprilisra várható a másod­fokú tárgyalás. Kovács - középen kosárra tör - az Univer Petőfi Nyomda legeredményesebb játékosa volt a Sopron elleni mérkőzé­sen, tizenegy pontot dobott. fotó: banczik Róbert Hamzók megsérült A szerda viszonylag csöndes, de a kalocsai Hamzók József számára balszerencsés nap volt Dunavarsányban. Az ottani edzőtáborban végzi az utolsó előkészületeket Magyarország kötöttfogású birkózó-váloga­tottja, amely jövő csütörtöktől vasárnapig lép szőnyegre a prágai világbajnokságon.- A súlyos vállsérülést szenvedett Hamzók József (52 kg), a Kalocsai SE Kage Rt. versenyzője ezért nem tarthat velünk jövő kedden - mondta szomorúan Komáromi Tibor szövetségi kapitány. - Megyes Mátyás térdszalagjai ugyanak­kor rendbe jöttek. Hamzók nem utazik, Megyes viszont igen. Totótanácsadó RÖPLABDA Exra Ligás férfimérközés: Bácstej RC-Kazincbarcika, 16 óra. A kecskeméti csapat ma játssza első hazai mérkőzését a két ukrán játékossal és edzővel megerősített Kazincbarcika el­len. DIÁKSPORT Európa Kupa-rendszerű kö­zépiskolás megyei atlétikai verseny: Kecskemét, Széktói Stadion, 9.30 óra. Totótanácsadó A Petőfi Népe totótanácsadója a 40. hétre. Zárójelben a csapa­tok jelenlegi helyezése. Tippjeink: Magyar NB11. 1. Eger (10.)—III. Kér. TVE (2.) x, 2,1 2. Kecskeméti TE (3.)-Tiszakécske (4.) x, 1 3. Tatabánya (16.)-Százhalombatta (9.) x, 2 Olasz B-osztály: 4. Andria (16.)-Foggia (6.) X,1 5. Avellino (9.)-Salemitana (4.) x, 2 6. Brescia (5.)-Venezia (20.) 1 7. Cesena (7.)-Chievo (11.) x, 1 8. Cosenza (17,)-Ancona (13.) X,1 9. Genoa (3.)-Lucchese (12.) 1 10. Perugia (15.)-Palermo (8.) l,x 11. Pescara (14.)-Reggiana (19.) X 12. Pistoiese (10.)-Bologna (2.) X, 1 13. Verona (l.)-Reggina (18.) 1 +1 mérkőzés: Magyar NB II.: 14. Kaposvár (2.)-Siófok (1.) 1,2 Deák István Tudósítóink Jelentik Halasi erős emberek a dobogón ATLÉTIKA A Paprikanapok keretében ren­dezték meg Kalocsán a már ha­gyományos Paprika-futást, amelyen egyes korcsoportok­ban rangos mezőnyök álltak rajthoz. A Bács-Kiskun me­gyei helyezettek, felnőtt fér­fiak: 3. Dómján Ferenc (Kun- szentmiklós), felnőtt nők: 2. Gyenge Erika (Dusnok), 3. Horváthné Raffai Pálma (Kalo­csa), középiskolás fiúk: 1. Ju­hász László (Kalocsa, Dózsa), középiskolás leányok: 1. Máté Edina (Kalocsa, Műszaki), ál­talános iskolás fiúk: 1. Kopri- vanacz Imre (Dusnok), 2. Ho­dov án Róbert (Dusnok), 3. Tóth Tivadar (Eperföld), álta­lános iskolás leányok: 1. Baksa Szonja (Eperföld), 2. Jámbor Mira (Dusnok), 3. Ta- maskó Katalin (Dusnok). ERŐEMELÉS Országos erőemelő versenyt rendeztek Budapesten, amelyen két kiskunhalasi versenyző képviselte Bács-Kiskun me­gyét, s mindkettő a dobogó leg­felső fokán végzett. Az 50 év felettiek korcsoportjában, a 82.5 kg-os súlycsoportban Réz István győzött 130 kg-os telje­sítménnyel. A 100 kg-osok súlycsoportjában dr. Jeremiás Attila lett a bajnok, aki 150 kg-ot emelt. Jeremiás doktor ezzel az eredménnyel az abszo­lút kategóriában is a legjobbnak bizonyult. KARATE Gyulán rendezték meg az idei gyermek, serdülő országos kyo-kushin karate bajnokságot, amelyen a Karát Kupáért száll­tak harcba a versenyzők. Az or­szágos bajnokságon harminc egyesület 155 versenyzője küz­dött a helyezésekért. A János­halmi SE karatékáinak eredmé­nyei, serdülő fiú, nehézsúly: 3. Faragó Péter, serdülő fiú, könnyűsúly: 4. Kárpi Róbert, serdülő leány, nehézsúly: 3. Blum Renáta, serdülő leány, könnyűsúly: 5-8. (holtver­senyben) Bóna Orsolya. LABDARÚGÁS A megyei III. osztályú baj­nokság eredményei, Északi csoport: Ballószög-Szentki- rály 2-1, Fülöpszállás-Izsák II. 3-2, Kunszentmiklős II.-Kun- adacs 2-0, Tass-Szalkszent- márton 5-3, Kolonker FC- Harta II. 3-0. A Kertvárosi MAV-Apostag mérkőzés el­maradt. Déli csoport: Bácsbo- kod-Nagybaracska I. 0-3, Nagybaracska II.-Felsőszenti- ván 0-0, Bácsborsódi Me- dosz-Érsekcsanád 0-15, Bát- monostor-Borota 2-1, Tata- háza-Kunbaja II. 0-1. Szabad­napos: Bácsborsódi SK. Vissza­lépett: Csátalja. Az élmezőny állása: 1. Nagybaracska I., 2. Kunbaja II., Bácsborsódi SK. Nyugati csoport: Miske-Újte- lek 3-4, Homokmégy-Dusnok II 1-3, Dunapataj-Solt II 5-0, Öregcsertő-Ordas 2-1, Uszód- Foktő 3-2, Fajsz-Dunaszent- benedek 6-2. A Keleti csoport eredményeit nem kaptuk meg a halasi szövetségtől. A megyei II. osztályú baj­nokság hétvégi fordulójának eredményei, Északi csoport, felnőttek: Harta-Kiskunmajsa 2-7, Kecel-Tabdi 2-1, Lakite- lek-Ladánybene 2-2, Kiskun- félegyháza-Dunavecse 2-3, Akasztó-Nyárlőrinc 1-1, Or- govány-GAMF 3-1, Kunszál - lás-Dunaegyháza 3-1, Solt- szentimre-Szabadszállás 0-2. Hétközi eredmény: Kiskún- majsa-GAMF 12—1. Az Északi csoport állása 1. Kecel 2. Dunavecse 3. Tabdi 4. Kiskunmajsa 5. Ladánybene 6. Lakitelek 7. Nyárlórinc 8. Akasztó 9. Kunszállás 10. Szabadszállás 11. Orgovány 12. GAMF 13. Kkf.Honvéd 14. Dunaegyháza 15. Harta 16. Soltszentimre 8 7 1 - 18-10 22 8 7 - 1 30- 6 21 8 6 - 2 16- 4 18 8521 37-12 17 8521 29-10 17 8341 29-14 13 8413 22-15 13 7 4 1 2 12- 9 13 8 3-5 12-15 9 8233 15-19 9 8 2 - 6 9-19 6 7 2-5 11-31 6 7115 6-15 4 7115 8-31 4 7 1 - 6 6-26 3 7 — 7 5-29 ­Északi csoport, ifjúsági eredmények: Harta-Kiskun­majsa 0-16, Kecel-Tabdi 7-1, Lakitelek-Ladánybene 5-3, Akasztó-Nyárlőrinc 2-4. Az ifjúsági bajnokság állása 1. Lakitelek 7 6- 1 47-13 18 2. Kunszállás 6 5- 1 18- 9 15 3. Orgovány 7 5- 2 20-15 15 4. Kiskunmajsa 5 4 1-36-2 13 5. Kecel 7 4 1 2 41-16 13 6. Dunavecse 5 4- 1 19- 7 12 7. Nyárlórinc 6 3- 3 21-15 9 8. Ladánybene 6 3- 3 19-13 9 9. Soltszentimre 5 1 1 3 14-26 4 10. Tabdi 6 1 1 4 9-30 4 11. Akasztó 7 1- 6 14-29 3 12. Dunaegyháza 5 ­- 5 7-33­13. Harta 6 ­- 6 1-58­Déii csoport ­a felnőttbaj­nokság eredményei: Sze- remle-Katymár 1-0, Kiskunha­las-Tompa 0-2, Csávoly-Vas- kút 6-0, Sükösd-Bátya 2-2, Érsekhalma-Hercegszántó 1-2, Császártöltés-Jánoshalma 0-0, Szakmár-Gara 3-1, Kele- bia-Géderlak 3-1. A Déli csoport állása 1. Sükösd 8 7 U­23- 6 22 2. Tompa 8 7-1 25- 5 21 3. Szakmár 8 4 3 1 13- 6 15 4. Gara 8 4 2 2 18- 8 14 5. Hercegszántó 8 4 2 2 17-14 14 6. Bátya 8 4 2 2 13-11 14 7. Csávoly 8413 24-17 13 8. Jánoshalma 8 2 6 ­12- 6 12 9. Kiskunhalas 8 3 14 9-16 10 10. Katymár 8 2 3 3 12- 7 9 11. Császártöltés 8 2 15 8-17 7 12. Szeremle 8 2 15 9-20 7 13. Géderlak 8 2 15 7-23 7 14. Vaskút 8 2-6 14-22 6 15. Kelebia 8 12 5 8-21 5 16. Érsekhalma 8 1-7 10-23 3 Déli csoport, az ifjúsági baj­nokság eredményei: Sze- remle-Katymár 0-11, Kiskun­halas-Tompa 3-2, Csá- voly-Vaskút 2-2, Sükösd-Bá­tya 3-0, Érsekhalma-Herceg­szántó 2-1, Császártöltés-Já­noshalma 0—1, Szakmár-Gara 1-2, Kelebia-Géderlak 4-1. Az ifjúsági bajnokság állása 1. Jánoshalma 8 8 - - 46- 7 24 2. Vaskút 8 6 2 - 26-10 20 3. Sükösd 8611 34-10 19 4. Gara 8 6 - 2 32-16 18 5. Császártöltés 8512 24-10 16 6. Kiskunhalas 85-3 37-19 15 7. Érsekhalma 85-3 15-24 15 8. Katymár 8413 32-16 13 9. Kelebia 8 4 1 3 20-13 13 10. Csávoly 8332 19-13 12 11. Szakmár 8 3 - 5 26-22 9 12. Tompa 8215 20-32 7 13. Bátya 8 1-7 6-38 3 14. Géderlak 7 - - 7 8-35­15. Hercegszántó 7 - - 7 6-43­16. Szeremle 8 - - 8 2-45­Mai Műsor TV I. MŰSOR 5.30: Gazdatévé 5.50: Határtól - határig 6.00: Napkelte 9.00: Tízórai 9.05: A Faller család Német filmsorozat 36/7. 9.30: Tízórai 9.50: Játék 11.10: Happy Holiday Német tévéfilmsorozat XIII/5. 12.00: Déli harangszó 12.05: Gazdasági ábécé 12.10: Képújság 15.10: Repeta 15.50: Lalion tornya Horvát rajzfilm 16.00: Hírek 16.05: Népzenei összeállítás 16.30: Topmodell Brazil sorozat 180/11. 17.05: Európai utas 17.50: Multimédiázzunk! 18.15: Üzlet 18.30: Képjáték 19.00: Barbapapa Holland rajzfilmsorozat Háp-háp Vili kalandjai Angol rajzfilmsorozat 19.13: Múzsa 19.30: Híradó 20.03: Telesport 20.15: Kisváros Tévéfilmsorozat 20.55: Töltsön velem egy órát! Vitray Tamás műsora 22.00: Fekete perpatvar Francia film 89’ 23.30: BBC-híradó 23.50: Képújság TV II. MŰSOR 15.25: Képújság 15.30: Musorajanlat. Időjárás 15.35: Mit ér az ember, ha vidéki...? 15.50: Repeta Euripidész: Trójai nők Tévéjáték 101' 17.30: Kormány váró 17.55: Műsorajánlat 18.00: Körzeti híradók 18.13: Körzeti magazinok 18.45: Műsorajánlat 18.50: Kriminális 19.25: Kojak Amerikai filmsorozat 20.20: Ezredforduló 20.55: Környezetünk hírei 21.00: Eaynap... 21.30: Járni tanulunk Horvát rajzfilm 21.45: Híradó 22.00: Objektív 22.30: Időjárás 22.35: Hidak TV 3. MŰSOR 17.50: Hírek 18.00: Lana szerelmes Kanadai film 87’ (ism.) 19.30: Határváros Kanadai filmsorozat 78/4. 20.00: Telefonos Játék 20.30: Hírmagazin 21.00: Megvagy! Amerikai film 97’ 22.40: Magyar tarka: A műgyűjtő labirintusa HBO 16.30: Taz-mánla 17.30: Mackintosh embere Amerikai akciófilm 95’ 19.10: Falcon Crest 20.05: Tyson - Az acélharcos Amerikai dokumentumfilm 21.10: Halál a hídon Amerikai krimi 103' 22.55: Véres kéz Amerikai thriller 98' 0.35: Forró kalandok DUNA TV 8.00: Képes Krónika 14.00: Lapozó 14.15: Emlékképek... 14.30: Helikon Irodalmi figyelő (ism.) 15.00: Férfihűség Magyar film 95’ 16.35: Hubertus Vadászati magazin 17.00: Héléne es a fiúk Francia tévéfilmsorozat 17.25: A csodakörhinta Ness család 17.55: Műsorismertetés 18.00: Híradó 18.15: Az első száz év Ebéd a szabadban Francia film 89’ 19.45: Mesterművek 20.00: Váltó 20.45: Esti kérdés 21.00: Híradó 21.15: Az elképzelt Grúzia Robinzonáda, avagy az én angol nagyapám 22.25: Terrorizmus Amerikai dokumentumfilm­sorozat 23.10: Starting Business English 23.35: Kormos István: Nakonxipánban hull a hó SZÍV TV 19.10: Gyermekmozi 19.30: Príma torna 19.55: Seiko-shop 20.00: Különjárat 20.30: Pénzvilág 21.00: Szív TV-mozi: A menekülés Amerikai sci-fi 22.45: Seiko-shop KOSSUTH 4.30: Reggeli Krónika 4.40: Határok nélkül 5.40: Falurádió 8.10: Műsorszemle 8.30: Mindennapi tudomány 8.40: Paragrafus 8.50: Gyorsfénykép a kultú­ráról 9.05: Napközben 11.05: József és a bűvös kabát 11.34: Jostsein Gaarder: Sofie világa 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Törvénykönyv 12.50: Külpolitikai figyelő 13.05: Vendég a háznál 13.20: Rosario és Patrona Hungáriáé 13.30: A római katolikus egyház félórája 14.05: Klasszikusok minden­kinek 14.55: Első közlés 15.05: Beszéljük meg! 15.55: Cégér 16.00: Délutáni Krónika 16.10: Mindennapi gazdaság 16.20: Forró drót 16.25: A hét muzsikusa 17.05: Magyarországról jövök 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Összeállította: Polcz Alaine 20.05: Hagyományápolók 20.30: Határok nélkül 21.05: Diszkotéka 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Párizs - Pigalle 23.05: Egy énekes - több szerep PETŐFI 4.33: Hajnali dallamok 6.03: Reggeli csűcs 7.45: Sportreggel 8.10: Helykereső 8.25: Rivaldafényben 9.00: Hírpercek. Lapszemle 9.10: Háló 9.15: Sok hűhó 10.00: Zene-szó 11.00: Hírek 11.10: Háló 11.52: Gordiusz plusz 12.00: Nóták 12.50: Korkérdés 13.00: Hírpercek 13.10: Háló 13.15: Örökzöld filmmelódiák 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés 14.00: Kabarécsütörtök 15.00: Hírek 17.00: Hírpercek 17.10: Háló 17.15: Mágnes 18.00: Észkerék 18.30: Helykereső 19.00: Hírek. Időjárás 19.03: Blues 19.30: Jazzlista 20.00: A Deep Purple együttes összes lemeze 21.00: Hírpercek. Időjárás 21.10: Háló 21.15: Karinthy Színpad 22.15: Sok hűhó 23.00: Hírek Színház — Mozi KECSKEMÉT Ciróka Bábszínház (Rá­kóczi u. 3.): 10 és 14 órakor: PLÜM-PLÜM ÉS PLUF KALANDJAI. A mozik műsora. Városi: 1/2 4, 3/4 6 és 8 órakor: AZ ELSŐ LOVAG. Szí­nes amerikai film. Árpád: 3/4 6 és 8 órakor: CONGO. Színes amerikai kalandfilm. Stúdió: 7 órakor: PONY­VAREGÉNY. Színes ameri­kai film.

Next

/
Oldalképek
Tartalom