Petőfi Népe, 1995. október (50. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-31 / 255. szám

PN Kalauz es profiknak A Pn-Kaiavz Vendége A keceli vásárban tegnap volt vagy háromszáz malac, vevő viszont alig. így van ez mostanában másutt is. Az öregcsertői Vén András erről számolt be. Vasárnap Hajósra vitte a kilenchetes jószágokat, tegnap Kecelre. Ottjártunk- kor a képen láthatót 4800 forintért eladta. Ha még maradt, akkor azokat ma Soltvadkerten kínálja. fotó: PULAI Sára néhány gazda, aki ebből remélt hasznot, a paksi, a kecskeméti konzervgyárral, illetve a bajai hűtőházzal kötött szerződést. A felvásárlási árakról keveset tudni, mert az érintett cégek a konkurenciától tartva elzárkóz­nak a tájékoztatástól. Baján a szombati piacon vál­tozatos képet mutatott az ár, mert 40 forinttól 60 forintig mérték az 5 darabos csomót sárgarépából. A petrezselyem 80 forintig is felment, míg a zellert csak darabra adták, nagyságától függően 10-től 30 forintig. A zöldség-nagykeres­kedők nagy része Szegedről, il­letve a budapesti nagybani pi­acról szerzi be áruját, ezért a szállítási költséget is belekalku­lálva Baján az átlagosnál drá­gább minden. A kalocsai piacon a felügye­lők arról számoltak be, hogy mindössze három őstermelő és egy tucatnyi kofa jelenti a fel­hozatalt. Mellettük két-három zöldségkereskedő vált még te­rületet. Az őstermelők elmond­ták, hogy az öntözés mellett is kettőjüknél jó közepes a ter­més, míg egyikük meg van elé­gedve az átlaggal. Ok látják el Kalocsa nagyobb konyháit, ahol nem panaszkodnak a mi­nőségre. Itt a sárgarépa csomó­ját 40-60 forintért adták, míg a petrezselyem kilóját 50-100 fo­rintéit mérték, a zeller induló ára pedig 20 forint volt dara­bonként. Bácsalmáson a hétfői piacon egy kiló sárgarépát 35-60 forin­tos áron kínáltak minőségtől függően. Az extra minőségű petrezselyem és az édes gyökér kilója nyolcvan forint volt, a kevésbé szép áruért hatvan fo­rintot kértek a kofák. A zeller gumója harminc forintba került a piacon. Aki nem tudott ki­menni a piacra, és a leveszöld­séget a boltban vásárolta, mé­lyebben kellett a pénztárcájába nyúlnia. A sárgarépa kilója nyolcvan, a petrezselyem száz, a zeller gumója hatvan forint volt a zöldségesnél. Kubatovics-Papp-Pásztor Az imrehegyi libás A gyökérzöldségek idén öntö­zött körülmények között adtak jó közepes termést. Kritikus hi­ány tehát nem várható, az áruk mégis magas, és várhatóan to­vább fog emelkedni. A vásár­lóknak ez természetesen rossz hír, de a termelők még így is évről évre csökkenő jövede­lemre tesznek szert. Idén a gombabetegségek támadása to­vább emelte a már magas ter­melési költségeket, s az aszály miatt kevesebb zöldség termett. Valószínűleg a vetésterület csökkenése is oka, hogy az idén kevesebb a zöldségféle. Ennek hatását a piacon lehet lemérni, mert például Baján a heti vá­sárban a kofák még mindig csomójára mérik a levesbe való zöldséget. Sajnos a gazdajegy­zők sem tudnak nagyobb össze­függő zöldségestáblákról, ami azt jelenti, hogy a kis parcellá­sok csupán a családi konyhára termeltek zöldséget. Még Fájsz és Bátya térségében sem volt jellemző az idén a termesztés. Információink szerint az a A gabonabotrányról A Magyar Agrárkamara Kecs­keméten tartott elnökségi ülé­sén arra az álláspontra helyez­kedett: ki kell vizsgálni, miért híresztelik - hisztériát keltve -, hogy a hazai szükséglethez ké­pest kevés gabona maradt az országban. A szervezet elhatá­rolta magát a „gabonabotrány- tól”, leszögezve, hogy a túlter­melésről szóló, illetve az érté­kesítéssel kapcsolatos más egyéb, a valóságnak meg nem felelő hírek terjesztésében nem vett részt. Viszont élénken foglalkoz­tatja az a kérdés a kamarát, hogy az igen előnyösen alakult gabonaárnak a termelő miért nem látja hasznát? Kedvezményes pénztárgép-akció december végéig Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi törvény alapján az adóigazgatási azonosításra alkalmas nyugtát adó pénztár­gépek üzembe helyezéséhez csak 1995. december 31-éig vehető igénybe kedvezmény. A pénztárgépet forgalmazókat megillető kedvezmény meg­szűnése miatt ezen időpontot követően a kereskedőknek nem lesz lehetőségük (25 000 Ft-tal, számítógépes rendszer esetében 50 000 Ft-tal) csökkentett áron történő vásárlásra. A kedvezmény csak az üzembe helyezett, azaz a „fe­kete doboz” indítását (szerviz általi „élesítését”) követően jár. Tehát a kedvezmény igény- bevételéhez nem elegendő a pénztárgépet megvásárolni, azt a fenti időpontig üzembe is kell helyeztetni, szabályszerű nyugta kibocsátására alkal­massá tenni. Várhatóan a pénztárgéppel történő nyugtaadásra kötelezett adóalanyok köre jelentősen bő­vül a jövő évben. Tehát év végéig érdemes megvásárolni és beüzemelni a pénztárgépet. A választás elő­segítéseképpen az APEH ügy­félszolgálati irodáin rendelke­zésre áll az adóhivatal által jó­váhagyott pénztárgéptípusok jegyzéke. A jegyzékben nem szereplő (1993 év előtt jóváhagyott) pénztárgépeket az üzemeltetők természetesen tovább használ­hatják, de ezen régebbi típu­sokból új pénztárgép vásárlása nem lehetséges. Az igazi állatbarátból hama­rabb, s hosszabb távra válik gazdálkodó, mint aki nincs más kiút, vagy ha már falun élünk alapon fog hozzá a jó­szágneveléshez. Az imrehe­gyi Stencel Ferencék ház kö­rüli udvarán állandóan voltak szárnyasok, s akadt hely a négylábúaknak is.- Mostanára már igazi li­bafarmot hoztak létre.- Édesapám tanyája itt maradt. Az állatokat pedig mindig szerettük. Egyetlen fi­unk is innen ment szakmun­kásvizsgára. A feleségemet egy baleset miatt leszázalé­kolták. Magam meg sokáig kőműveskedtem Kalocsán. A székesegyház tatarozása után abbahagytam. Azaz, itthon egyik év szeptember 21-én hozzáfogtam alapozni a 300 négyzetméteres ólat, s no­vember 21-én be volt me­szelve. Először - az idén ép­pen tíz esztendeje - 860 libá­val kezdtük. Most éppen há­romezer koncertezik kint.- Napos koruk óta nevelik a jószágokat?- A kelebiai Kel-Féder Kft. nagyon jó partner. A kis pelyheseket tőlük fogadjuk. Nagyon jó a téglaépületünk. A fogadóteret 33 fokra fűtjük, majd három nap után kezdjük csökkenteni a hőmérsékletet. Az első héten az almozásl is - forgáccsal - három-négy óránként végezzük, majd ké­sőbb ritkázzuk. Úgy bánunk velük, mint a csecsemőkkel. A feleségem főzi nekik a kamillateát. Némelyik állo­mány olyan iszákos! Az ete­tésüket is a korukhoz kell vá­logatni. Nem mindegy, hogy mikor milyen - granulált, dercés, vagy szemcsés - ele­delt kapnak. Stencel Ferenc- Láthatóan meghálálják a gondoskodást.- A jószágok, és mi sem szeretjük a koszt. Itt élünk egymás közelében. Kora haj­nalban csörög az óra, s este ti­zenegy, mire ágyba kerülünk. Akkor mint a melegre került fagyos paprika, összero­gyunk. Csak a tépést adjuk ki bérbe. Nyolchetes korukban megérkezik Orosházáról a negyvenfős brigád, s el is vi­szik a tollat. Minden mást mi csinálunk. Velünk élnek a nagyszülők is. Rengeteget se­gítenek. Szeretnénk gépesí­teni. Nehéz az almozás, a trágyázás, a 25-28 zsák ta­karmány napi mozgatása. Rá­adásul egy turnusban száz li­bát is megtörnünk. Kiskunha­lasra, Pusztamérgesre, Mező- kovácsházára kerülnek az igencsak súlyos szárnyasok. Hosszú távon gondolkodunk. Bár nagy lábon nem lehet eb­ből élni, de nekünk, a három generációnak megvan a havi fizetése - mondta a csa­ládfő. Pulai Sára Drágák a zöldségek Csendes tőzsdei nap Eseménytelen volt a hétfői nap a Budapesti Értéktőzsdén, j Nagy forgalom csak a Global részvényeiből volt: 1500 fo­rintos árfolyamon 28 915 da­rab Global-papír kelt el egy kötésben. A BUX index ér­téke 4,39 ponttal növekedett, 1490,60 ponton zárt. Megállapodás a szakképzésről Az Ipari és Kereskedelmi Mi­nisztérium a Magyar Keres­kedelmi és Iparkamarával kö­zösen határozza meg ezután a szakmunkásképzés feltétel-, illetve követelményrendsze­rét. Erről írt alá megállapo­dást Dunai Imre ipari és ke­reskedelmi miniszter és Tol- nay Lajos, a Magyar Keres­kedelmi és Iparkamara elnöke hétfőn Budapesten. Több lakás épült Enyhe növekedés volt tapasz­talható az év első háromne­gyed évében a lakásépítés te­rületén. A Központi Statiszti­kai Hivatal adatai szerint az idén 1 -2 ezer új lakással töb­bet építenek fel, mint tavaly. Kínai árukat foglalt le a VPOP A Vám- és Pénzügyőrség egy Ecseri úti telephelyen 12 ka­mionnyi, kínai kereskedőktől lefoglalt ruhaneműt mutatott be hétfőn a sajtó képviselői­nek. Ezeket a termékeket azoknak az akcióknak a kere­tében foglalták le, amelyeket a VPOP azért kezdeménye­zett, mert a piacokon feltű­nően alacsony árakat lehetett megfigyelni e kereskedőknél. Erdőégetés rohamtempóban Az év eleje óta 18 ezer négy­zetméternyi őserdőt égettek fel a dél-amerikai Amazonas térségében, hogy szántóföl­deket és legelőket nyerjenek - közölte a FAN bolíviai kör­nyezetvédő szervezet La Paz- ban. A környezetvédők az Amerikai Űrhajózási és Űrku­tatási Hivatal, a NASA adata­ira hivatkoztak. Ez döbbene- j tes - 370 százalékos - növe­kedést jelent az előző évhez : hasonlítva. A Nikon tervei A japán Nikon cég bejelen­tette, hogy a jelenlegi 30 szá­zalékkal szemben 1999-ben külföldön fogja gyártani a fényképezőgépek 75 százalé­kát. A Reuter szerint ez újabb jele annak, hogy erősödik a nyomás a japán vállalatokra a költségek lefaragása és a ter­melés külföldre telepítése ér­dekében. Szerkeszti: A. Tóth Sándor Tehenek legelésznek békésen a szélturbinák alatt. Az észak-német szeles partvidéken (Niebuell) gazdaságos a szélenergiát hasznosítani. fotó: feb-reuters Eurostar-díj Tokaji borcímkéjével Eurostar- díjat nyert a francia Cofinec vállalatcsoporthoz tartozó bé­késcsabai KnerNyomda Rt. (A Cofinec tagja a kecskeméti Pe­tőfi is, amely ezt a díjat szintén elnyerte már.) Jelenleg egész Európában ez a csomagoló­anyag-gyártók legmagasabb rangú szakmai elismerése. A dí­jat az European Packaging Fe­deration (Európai Csomagolási Szövetség) ítéli oda a nemzet­közi mezőny legjobbjainak. A díjra nevezett termékkel a cégnek először a nemzeti cso­magolási versenyen kell ered­ményt elérnie, a hazai díj a részvétel föltétele. A békéscsa­bai Kner Nyomda ezt a „belé­pőt” a tavalyi Hungaropack- versenyen szerezte meg a Bo­degas Oremus Kft. számára gyártott domborított, aranyfóli­ázott címkéivel. □B BD HD KÖZPONT A Regionális Minőség Központ és a "Minőségért" Alapítvány, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium és a MTESZ közötti együttműködési megállapodás által támogatott BELSŐ AUDITORI KÉPZÉST indít Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában. 1995. nov. 13-15 között. A tanfolyam időtartama: 3 munkanap (reggel 8-17 óráig); vizsga: a hallgatókkal egyeztetett időpontban. A tanfolyam tematikája: kielégíti a tanúsító szervezetek Nemzeti Akkreditációs Tanácsa (NACCB) követelményét. Sikeres vizsga esetén: MTESZ Képzési Központ "belső minőségbiztosítási auditor" oklevél kiadásával zárul a tanfolyam. A képzés költsége: 9.500 Ft. Jelentkezés: 76/481-184-es telefaxon. (79ei9) REGIONÁLIS minős.ég

Next

/
Oldalképek
Tartalom