Petőfi Népe, 1995. október (50. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-16 / 243. szám
lMVILÁÍi Bronzérmes a női csapat a vízilabda Világ Kupán Olimpiai, világ- és Európa-bajnokok Old Boy tornászversenye Nosztalgiázás Halason A kiskunhalasi Hegyes Csaba, a nyújtó egykori nagy reménysége ismét bizonyította, hogy nem felejtett el tornászni. fotó: pn-arch1v Amikor az idegpályák még emlékeznek, amikor a mozdulatok még „fejben” vannak, az izmok, az ízületek azonban már korlátok közé szorítják a mozgáskiterjedést, akkor döbbensz rá: tornász barátom, megöregedtél. Október 14-én került megrendezésre Kiskunhalason a ll. Old Boy tornász- verseny. Hogy kik voltak a főszereplői? Európa-, világ- és olimpiai bajnokok egész sora. Magyar Zoltán, a lólengés koronázott királya, Guczoghy György, aki még mindig versenysúlyánál van, Borkai Zsolt, Szöul aranyérmese, Donátit Ferenc, a legendás csapatember, volt válogatottak, bajnokok, a torna alázatos eminenciásai jöttek a halasiak hívó szavára. Eredmények, 35 év feletti csapat: 1. Gymnova Budapest (Vadász János, Kelemen Zoltán, Donáth Ferenc, Magyar Zoltán), 2. Be-Toyota- Zöld-S(H)asok Budapest (Szekeres Béla, Puskás Jenő, Láng Géza, Bérezi István), 3. KSI Budapest (Tímár László, Läufer Béla, Jordanov Zoltán, Király Sándor), egyéni: 1. Bérezi István, 2. Magyar Zoltán, 3. Láng Géza. 35 év alatti csapat: 1. Jumping Jack Bp. (Veres Attila, Kovács László, Boda László, Guczoghy György), 2. Reuma SC Kiskunhalas (Horváth Kálmán, Csillag István, Hegyes Csaba, Báthori Gábor), 3. Kintorna SC Győr (Bak Attila, Horváth Ferenc, Czeglédi István, Borkai Zsolt), egyéni: Boda László, 2. Borkai Zsolt, 3. Hegyes Csaba. Különdíjak: a verseny legmagasabb pontszáma: Magyar Zoltán lólengés: 10 pont, a legidősebb versenyző: Deák Ferenc „Dixi” 54 éves, a kézállóverseny győztesei: Jordanov Zoltán, Rezács Zoltán. Tóth István A svájciak Hodgsont engedik is, meg nem is Bronzérmet nyert a magyar női vízilabda-válogatott az ausztráliai Sydneyben befejeződött Világ Kupán. Az alaposan megfiatalított világbajnok és EB- ezüstérmes együttes a harmadik helyért játszott mérkőzésen hosszabbításban győzte le 11- 10-re Oroszország legjobbjait. A házigazda ausztrálok ünnepelhették a VK-diadalt, ők a hollandoknál bizonyultak jobbnak 8-6-ra a fináléban. A magyar válogatott a csoPárizsban tartották az Európai Atlétikai Szövetség tanácsának tisztújító kongresszusát. Az eseményen magyar sportdiplomáciai siker született, Schulek Ágostont, a Magyar Atlétikai Szövetség elnökét az EAA alel- nökévé választották. A tanács határozott arról is, Vasárnap hazaérkezett az 1996- os olimpia színhelyén, Atlantában járt MOB-küldöttség. Török Ottó, a Magyar Olimpiai Bizottság igazgatója röviden így foglalta össze a tapasztalatokat: - A legörvendetesebb, A német Henry Maske maradt az IBF-szervezet profi félnehézsúlyú ökölvívó bajnoka, miután Münchenben megvédte címét honfitársa, Graciano Rocchiagiani ellen. A két ökölvívó legutóbb tavasszal mérkőzött egymással, és azt az összecsapást ismételték meg, mert Maske akkor erősen vitatott pontozásos győzelmet aratott. Az egykor NDK-színekben olimpiai bajnokságot nyert, 31 éves Maskénak ez volt a 28. profi összecsapása és eddig minden mérkőzését megnyerte. Míg tavasszal „Rockynak” többször is sikerült megsorozRepka Attila pénteki, a 68 kg- ban megszerzett ezüstérme után elvileg volt még esély egy újabb dobogós helyezés begyűjtésére. De csak elvileg. Vasárnap délelőtt Takács Ferenc (90 kg) sima veresége után befejezte reményági szereplését, nem került a legjobb hat helyezett közé. így azután a práportmérkőzések során 11-8-ra legyőzte az oroszokat, így Tóth Gyula szövetségi kapitány érthetően a bronzérem megszerzését remélte tanítványaitól. A találkozó sorsa végül is óriási küzdelemben dőlt el, a magyar csapat a kétszer háromperces hosszabbítás második felvonásában Eke emberelőnyből szerzett góljának köszönhette a sikert. Az összecsapás legjobbjának Stieber Mercedes bizonyult, aki hét gólt lőtt. hogy a jövőben kétévenként Eu- rópa-bajnokságot rendeznek a 23 éven aluli atléták részére, erre először 1997-ben kerül sor. A jövő évi fedett pályás EB-nek március 8. és 10. között Stockholm ad otthont. Létrehozzák a gyalogló Európa Kupát, amely a tervek szerint jövőre rajtol. hogy a kajak-kenu csapat szálláshelyének tulajdonosával megkötöttük a szerződést. A versenyzőknek így nem kell majd naponta kétszer megtenniük az olimpiai falu és a La- nier-tó közötti 85 km-es utat. nia ellenfelét, ezúttal szinte mindvégig Maske volt fölényben, ő ütött többet és tisztábban, s erőnlétileg is ő bírta jobban. Győzelméhez nem férhetett kétség. Az RTL műholdas televízió által egyenesben közvetített összecsapás a győztesnek 1,65 millió, a vesztesnek másfél millió márka bevételt jelentett. A müncheni Olimpia-csarnokban több mint 12 ezer néző látta a ringcsatát, amelyen a jegyüzérek is alaposan meggazdagodtak. A mérkőzést megelőző napokban ezer márkát is elkértek egy-egy belépőért. gai bparta-csamokban délutánra már egyetlen magyar sportember sem maradt versenyben a 42. kötöttfogású birkózó-világbajnokságon. Az összesített mérleg a cseh fővárosban: egyetlen érem, további nyolc olyan magyar birkózó, aki a legjobb hat helyezett között nem tette tiszteletét. A svájci labdarúgó válogatott szövetségi kapitányát, Roy Hodgsont napok óta hősként ünnepük a helvétek. Európa- bajnoki selejtezőn a Magyarország ellen aratott 3-0-ás győzelemmel bejutottak az angliai kontinensviadal 1996-os döntőjébe. Roy Hodgson egy nappal a meccs után mégis bejelentette: távozik. A svájciak úgy döntöttek, elengedik az Inter- nazionaléhoz, de szövetségi kapitányi megbizatását sem kell feladnia. Diego Maradona az olimpián? Elképzelhető, hogy az 1996- os nyári olimpián sportolóként szerephez jut Diego Maradona, az argentin labdarúgó-bajnokságban szereplő Boca Juniors játékosa. A szabályok értelmében Pasarella kapitány igénybe vehetné Maradona „szolgálatait” Atlantában. Igaz, hogy az ötkarikás válogatottakat 21 évesnél nem idősebb futballistákból kell összeállítani, viszont lehetőség van három „túlkoros” játékos benevezésére. Győzött Bécsben Czakó Krisztina nyerte a Bécsben 24. alkalommal megende- zett Karl Schäfer műkorcsolyaemlékversenyt a nőknél. Remekül szerepelt Sebestyén Júlia is, aki a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A 25 ország versenyzőjét felvonultató mezőnyben a férfiaknál Vidrai Szabolcs a hetedik lett. Indurain feladta Nem sikerült a spanyol Miguel Indurainnak megjavítania a kolumbiai Bogotában az egyórás kerékpározás világcsúcsát. A svájci Tony Rominger 55,291 km-es rekordját túlszárnyalni készült sportoló 25 km megtétele után feladta kísérletét. A címvédő búcsúzott A franciaországi Nimes-ben zajló férfi asztalitenisz Világ Kupán a világranglistán második helyen kiemelt kínai Kong Linghui az elődöntőben búcsúztatta a címvédő francia Jean-Philippe Gatient. A másik ágról a német Rosskopf jutott a fináléba a kínai Liu Guoliang legyőzésével. Jegyek a meccsre A Fradi labdarúgócsapatának hazai, Bajnokok Ligája-mérkő- zéseire a bérlettel rendelkező szurkolók október 16-án 10-17 óráig az Üllői úti elővételi pénztáraknál vásárolhatják meg jegyeiket. A nem bérletesek a spanyol Real Madrid elleni összecsapásra október 20-án 10-től 17 óráig, a svájci Grasshoppers elleni mérkőzésre pedig november 6-án 10-től 17 óráig vehetnek belépőket. Totó A totó 41. heti mérkőzéseinek eredményei: 1. Debrecen-Haladás 3-0 1 2. Zalaegerszeg-Csepel 2-1 I 3. Düsseldorf-Freiburg 0-0 x 4. Frankfurt-St. Pauli 2-2 x 5. Hamburg-1860 München 2-2 x 6. Karlsruhe-Uerdinge 2-0 1 7. Atalanta-Intemazionale 1-1 X 8. Cagliari-Cremonese 1-0 1 9. Lazio-Padova 1-0 1 10. Parma-Udinese 1-0 1 ll.Piacenza-Sampdoria 3-2 1 12. Torino-Roma 2-2 x 13. Vicenza-Bari 2-0 1 +1 mérkőzés: 14. Milan-Juventus 2-1 1 Tisztújítás az európai atlétikai szövetségben Sportdiplomáciai siker Olimpiai tapasztalatok Maske világbajnok maradt Megyei szellemi olimpiai vetélkedő mmi 1. kérdés: Kik voltak a magyar olimpiai csapat eddigi legeredményesebb vízilabdázói? Válasz:............................................................................................. 2. kérdés: Három Varga vezetéknevü sportoló nyert olimpiai bajnokságot, kikről van szó? Válasz: ...................................................................................... + 1 kérdés: Ki az a négy, megyénkben született labdarúgó, aki olimpiai bajnok volt? Beküldési határidő: 1995. október 19. Bács-Kiskun Megyei Sporthivatal, 6001 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3. Az IV. forduló helyes válaszai, 1: Kulcsár Gergely, 2. 1912, Stockholm, 1952, Helsinki, +1: 1988, Szöul, Iszrail Avramakov. AIV. forduló díjazottja: Torgyik Attila, Baja. Az MTK szerződést bontott Bicskeivel Az MTK sportegyesülete szombaton az MTK-Vasas Casino Vigadó (0-0) NB I-es találkozó után az eredmények elmaradása miatt azonnali hatállyal szerződést bontott Bicskei Bertalannal, a labdarúgócsapat vezetőedzőjével. A kékfehér együttes edzéseit hétfőtől Kisteleki István irányítja.- Bevallom, kicsit megdöbbentem, amikor a vezetők a Vasas elleni mérkőzés után közölték velem a hírt - mondta az 51 éves szakember. - A profi világban, de Magyarországon sem szokás a kilencedik forduló után felállítani egy ötödikhatodik helyen álló csapat edzőjét. Hozzá kell tennem, hogy a klubnak ehhez joga volt, s ez ellen nem tehetek semmit. Én mindenesetre nem akarok sárdobálásba kezdeni.- A felmondás indokaként az eredmények elmaradását jelölték meg. Milyen célt tűztek ki a csapat elé?- Szóbeli megállapodásunk szerint év végén az első ötben kellett volna végeznünk, s most éppen az ötödik helyen állunk.-Semmilyen előjelet nem tapasztalt? Nem suttogták a folyosón, hogy a vezetők erre a lépésre készülnek?- Folyosói sugdolózások nem voltak, de mindig is volt egy olyan érzésem, hogy Kisteleki István akar az edző lenni.- Ezt már nyáron is megtehette volna...- Akkor nehezebb lett volna félreállítani engem, hiszen visszahoztam a csapatot az NB I-be, ráadásul úgy, hogy utcahosszal nyertük meg a bajnokságot.- Vannak-e az egyoldalú szerződésbontásnak valamilyen következményei az MTK-ra nézve?-A klubnak természetesen vannak kötelezettségei velem szemben, s ezeket tizenöt napon belül kell teljesítenie. A részletek azonban, úgy érzem, nem tartoznak a nyilvánosságra.-Mihez kezd most? Vannak ajánlatai?- Egyelőre végiggondolom a történteket, addig azonban nem szeretnék többet mondani. Repka ezüst, Takács búcsú