Petőfi Népe, 1995. szeptember (50. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-06 / 209. szám

1995. szeptember 6., szerda Tisztelt Szerkesztőség! 7. oldal A kantinpénz áldozatait hallgattam a buszon Fáradtan zötykölődtem haza­felé a buszon. Teljesen el vol­tam foglalva a saját problémá­immal. Egy idő után feladtam a harcot és megpróbáltam kikap­csolni az agyamat. Felbőszített, hogy nem engedelmeskedett, ehelyett furcsa szövegfoszlá­nyokat igyekezett összerakni: megdöbbentő volt. Na nem az, hogy nem engedelmeskedett, hanem inkább az lepett meg, amit összeeszkábált a mögöt­tem ülő két férfi beszélgetésé­ből. A 20-25 éves srácok egy vi­deomagnó eladását beszélték át alaposan. így megtudtam, hogy a „mesélő” angol fontért érté­kesítette. De ez még eddig nem hátborzongató, nem szívfájdító, nem fölháborító, vagyis szok­Gyermekkoromat, évekkel ké­sőbb a szünidei nyarakat Kecs­keméten töltöttem, rokonaim most is ott élnek. A várost má­sodik szülőföldemnek érzem, és ez az érzés úgy gondolom, feljogosít arra, hogy véleményt mondjak a polgármesteri hiva­tal legutóbbi „ténykedéséről”. Megdöbbenéssel hallottam, hogy a körülbelül száz éve mű­ködő zsibvásárt, amit minden rendszer - a monarchiától Ká­dárig - engedélyezett, mert tud­ták a vezetők, hogy mindig van egy réteg, aki csak ott tud vásá­rolni, illetve eladni, Kecskemét város mai vezetői érzéketlenül a napi realitások iránt, meg­szüntették. Pontosabban havi nyolc lehetőségből - amikor a kisnyugdíjasok, munkanélkü­liek, szociálisan az élet mezs­gyéjén küszködök segíthetné­nek magukon - hat alkalmat el­vett. Ostorcsapásszerűen - nem nekik fáj! -, villámgyorsan al­kalmazva a kormányrendeletet - ami ugyan október 1-jéig le­hetőséget ad a végrehajtás el­odázására - a „hírős” város ta­nácsnokai, hivatalnokai gon­dolkodás nélkül „bátran” föl­lépve a legegyszerűbb emberek ellen, két hónappal előbb „in­tézkedtek”! Tisztelt polgármester úr, hi­vatalnok urak! Jártak-e önök valaha ezen a nyomorult kö­rülmények között működő pia­con? Látták-e, kik árulnak és főleg mit?! Nem hiszem, hogy azok az ócskaságok gyengíte­nék a magyar gazdaságot. Ha ványos. Amikor azonban a „mesélő” arra tért át, hogy be kellett volna váltani a valutát, kiderült, hogy ez nem egyszerű „eladási buli” volt. Ugyanis a font nem más volt, mint kantin- jegy. Igaz, felénk már ez is mindennapi. De itt még nem ért véget a történet: a továbbiakban az is elhangzott, hogy a fiatalember nem a rendőrséghez, hanem a bosszúhoz fordult. Ez annyit je­lent, hogy még aznap vonatra ült és elment egy másik vá­rosba. Ott felkeresett egy címet - apróhirdetés útján - és elját­szotta a nagy szerepet. Mindent úgy csinált, mint ahogy a na­gyoktól látta. Vagyis a kantin- jegy fejében elhozott egy hifi­tornyot és valamennyi forintot, önök szívből városuk lakossá­gának, illetve egy kisebb réteg­nek - akikkel azért illene tö­rődni! - érdekeit képviselnék, akkor inkább tiltakoztak volna a rendelet ellen, ami a piactar­tás meghatározásával erősen csorbítja az önkormányzati au­tonómiát. Sem a kormánynak, sem önöknek nem komoly érvük, hogy így lehet küzdeni a csem­pészet, feketegazdaság ellen! A zsibvásáron megjelenők nagy része szegényes anyagi hely­zete miatt van kint és nekik kell bűnhődni a néhány valóban ül­dözendő gazember miatt. Azt alig említem, hogy a helypénz, ami bármilyen kis rész a város költségvetésében, mégiscsak pénz, nem hiányzik Kecskemé­ten?! Az emberiességre bőveb­ben nem hivatkozom, mert akik maguktól érzéketlenek mások problémái iránt, ahogy Kecs­kemét város vezetése is, azok­nak írhatnak számtalan levelet, azért csak nyugodtan fognak aludni. Azért majd ne csodálkozza­nak, ha a szociális osztályon több lesz a sorbanálló, több lesz a hajléktalan koldus, mert nem elképzelhetetlen - csak önök­nek! - hogy jó néhány ember piacozásával ezen lépcsőfo­kokra való lelépését próbálta kivédeni. Nagyon örülnék, ha a város vezetése ugyanilyen gyorsan intézkedne a szemetes, elhanyagolt, rendetlen utcák, parkok, terek rendbehozatalára is. (Név és cím a szerkesztőségben) mondván, annyi a visszajáró. Milyen szuper dolog: egy-két ebédjegy, és már miénk is a fél világ. Viszont tisztában kell len­nünk azzal is, hogy ez a srác egy érzékeny, kedves, tisztes­séges embe palánta volt. így egy átforgolódott éjszaka után lelkiismereti szerint cseleke­dett és posta úton visszaküldte a hifit, valamint mellékelve a visszajárót is Lehet, hogy ő jóvátette így a bűnét, de vétkezett. Ő ezt be­látta. De vaj >n belátják-e azok az emberek, akik mára már té­vét, videót, és még ki tudja, mit vásároltak „angol fonttal”? Túl rövid í z élet ahhoz, hogy mindig vétkezzünk! M. T. Valóság, s nem álom A déli hőségben 17-18 éves fia­talember keré kpározik, s közben kortyolgat az üdítős fémdoboz­ból. Az ital elf ogy ván a doboz fe­leslegessé válik, meg kell tőle szabadulni. K apóra jön az autó­buszmegállót an elhelyezett hul­ladékgyűjtő. A fiú megkísérli a „göngyöleget' a szeméttartóba dobni, és bár lassan halad, elhi­bázza a dobást, ezért az leesik a földre. A fia alember habozás nélkül tovább kerekezik, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. E sorol: írója á megálló­ban várakozva szemtanúja volt az esetnek, és bár rosszallja, de kényszerűen tudomásul veszi a történteket. .Alig 8-10 másod­perc telhetett el, mikor a fiú - visszafordulva az úton - a sze­métgyűjtő mellé gumi, felveszi a dobozt, és most már „csont nél­kül” juttatja a helyére. E sorok sokat megélt, és ezért előítéletes gondolkodású íróját elégedett­séggel töltik el a látottak, de azt gondolja, hogy a fiatalembert nem az késztette visszafordu­lásra, hogy az elhibázott dobást korrigálja, hanem valami más motiválta. S ha már ott halad el a „tetthely” mellett, rendet tesz a környezetben és lelkiismereté­ben. Ez is igen tiszteletre méltó viselkedés. Az előítéletre azon­ban rácáfolt az élet: a jóképű, szimpatikus fiatalember vissza­fordul eredeti haladási irányába, és kerekezik célja felé. A törté­net augusztus 23-án, 13 óra 20 perckor történt Kecskeméten, a 20-as autóbusz Nyíri úti megál­lójában. Név és cím a szerkesztőségben A zsibvásár védelmében Vigyázat, frissen mázolva! 1995. augusztus 22-én, 11 órakor a K. J. Színház közelé­ben rosszul lettem. A színház- park)?) egyik padjára le akar­tam ülni pihegni, szeren­csémre jó szokásom, hogy az „ilyen” szabadtéri ülőalkalma­tosságokat ujjheggyel leellen- őrzöm, reáülhető-e. Most, e művelet után az ujj aim bika­vadító vörös színben virítot­tak. Ugyanis a pad, illetve a padok frissen lettek, voltak festve! Én vöröslő ujjaimat fel­tartva átkoztam a festőmű­vészt, aki a színház melletti utolsó festett pad mellett egy marék madzagot bogozott és „egy” szál újságpapír-jelző­zászlót lobogtatott. Mondom neki: ha ráültem volna a fris­sen mázolt padra, hát lenyalat­tam volna vele mindkettőt! Ha történetesen az ott bóklászó külföldi turisták ráültek volna a padra, azok ott helyben agyon - ugyan? - csapják. Az a cég, amely a művele­tet végezteti, ne hülyéket bíz­zon meg ilyen munkával, avagy oktassa ki az illetőket! Már a festés kezdetén meg - ki - kell jelölni a munkaterü­letet „jelzőzászlócskákkal”. Tisztelettel: Id. Ruzsonyi Gábor, Kecskemét A szemeteskonténer fertőzhet Köztudott, hogy a fertőző be­tegségek terjedése szinte vala­mennyiünket veszélyeztet na­ponta! Ha nem teszünk meg mindent a higiéniás követel­ményeknek, úgy odahaza, mint az utcán, a közterületeken, ak­kor saját egészségünk is ve­szélyben van! Sajnos, vannak olyan helyek, olyan gócok és létesítmények, amelyek szinte terjesztik környezetükben a bűzt és a fertőző betegségek terjesztését! Az egyik ilyen a városunk közterületén elhelye­zett vaskonténerek, amelyek a lakosság szemétgyűjtő helyeit hivatottak szolgálni! A konté­nerekért havonta 1800 forintot fizetnek családonként a lakók, ami nem kis pénz a szemétdí­jért! Az említett konténereket rendszeresen ürítik, amelyek­ben mindenfajta szemét bele­kerül! Ürítésük után az alján mindenféle giliszták és férgek láthatók, és a konténerek illata a környezetükben elviselhetet­len! Ezek tényében jogos a vá­ros lakosságának a felháboro­dása. Azt kérdezik, mit te­gyünk, hol van ekkor a Köjál? Ezért a közérdekű kérdésért ragadtam tollat, ugyanis úgy érzem, és úgy érzi a lakosság is, hogy ezeket a vaskonténe­reket néha ki kellene fertőtlení­tenie az illetékeseknek, hogy megóvjanak bennünket a fer­tőző betegségektől és ne ront­sák a levegő tisztaságát! Úgy látjuk, hogy a szemétdíj a kon­ténerek fertőtlenítését is fe­dezi! Pechtler Ferenc, Baja Gyes - méltányossági alapon 1992. január 2-án megszületett első gyermekem, Mezei Zsolt. Bácsalmáson dolgoztam a sze­gedi ruhagyárban. Fél év mun­kaviszonyom volt, otthagytam, és nem tudtam, hogy terhes va­gyok. Mikor megszültem, mél­tányossági alapon kérelmeztem a gyermekgondozási segély fo­lyósítását. 1993-ban elváltam a férjemtől, ezután létesítettem egy kapcsolatot, most is az élet­társam, azóta együtt neveljük a kisfiámat. 1994-ben terhes let­tem. 1995. január 28-án szüle­tett második gyermekem, Pek- ker Roland Sándor. 1995 febru­árjában lementem Bajára sze­mélyesen, s kérelmeztem a gyermekgondozási segélyt mél­tányossági alapon. Akkor azt mondták, hogy írjak egy kérel­met, hogy az elsőre megkap­tam, és hogy a másodikra is megkapjam. Mindjárt írtam is és elküldtem az anyakönyvi ki­vonatot, meg a munkakönyvét. Visszaküldték, és ezt a választ kaptam: kérjük, szíveskedjék közölni, hogy miért küldte a ki- rendeltséghez. Amennyiben a gyerekeknek is betegbiztosítási kártya kell, azt csak abban az esetben adhatja ki a kirendelt­ség, ha azt igazolja, hogy kinek a jogán kéri, és az hol dolgozik, stb. Ilyen választ kaptam 1995. március 13-án. Akkor utána bementem Bajára személyesen, és mondtam, hogy én nem a kártyát igényeltem, hanem a gyermekgondozási segély mél­tányossági alapon történő fo­lyósítását. Megtalálták a kérelmemet, amit beküldtem, és azt mond­ták: elküldik Kecskemétre. On­nan azt a választ kaptam, hogy nem vagyok rá jogosult, és fel­lebbezéssel nem élhetek. Ekkor bementem a bácsalmási városi önkormányzathoz, Tóth Árpád polgármesterhez, kérni tőle ta­nácsot, hogy hova forduljak. Mondta, hogy dr. Tabajdi Csa­bához. 1995 májusában elmen­tem, elmondtam a bajomat. Azt mondta, hogy június végén, jú­lius elején kapok választ, tü­relmesen várjak. Vártam, de vá­laszt nem kaptam még a mai napig sem. Élettársam havi 1200 forint, meg a gyermektar­tási díj 4000 forint és a családi pótlék 6500 forint. Ebből havi tizenpárezer a fizetnivaló, a többiből élünk négyen. Már nem bírtam tovább, be­mentem Bácsalmáson a Petőfi Népe kirendeltségéhez, hogy munkát vállaljak. Nem volt fel­vétel, de mondták, ha lesz, ak­kor majd szólnak, és leírták a nevem és a címem. Ekkor volt a szőlőgazda­ságban fölvétel. 1995. augusz­tus 1-jén kezdtem. A sógor­nőm vigyáz a gyerekeimre, hogy ki tudjunk jönni egyik hónapról a másikra és nem beszélve a tűzrevalóról. Ahogy elkezdtem dolgozni, rá nemsokára mondták, hogy meg lehet igényelni a gyest a tanácsházán. Bementem, ösz- sze-vissza küldözgettek. És már egyszerűen nincs erőm menni, mert nem foglalkoznak velem. Nagyon szeretném, ha tudnának rajtam segíteni. Tisztelettel: Nádaskai Zsuzsanna, Bácsalmás, Árpád u. 119. Még egyszer a temetőről Hármas családi ünnep: két generáció, egy szertartás A család százévnyi házasságot ünnepelt. Az, hogy ismételten visszatérek már a leírt és e helyen közölt témához, két okra vezethető vissza. Nem volt kellően érzé­keltetve a felvetett probléma, vagy nem talált megértésre a fe­lelős vezetők körében. A kecs­keméti köztemetőben rendsze­resített kolumbáriumi falak használhatóságáról van szó. A falak embermagasságot meghaladó méretben lettek megépítve, ezért a két felső sorban kialakított urnahelyek földről nem érhetők el. Tudják ezt jól a temetőt kezelő vezetők is, hisz azért rendszeresítettek oda falépcsőket. Csakhogy azok súlyuknál fogva oly nehe­zen szállíthatók odébb, hogy fiatalos erővel rendelkezzen az, aki igénybe kívánja azokat venni víz- vagy virágcsere al­kalmával. Elmondható tehát, hogy az urnahelyeket megváltó hozzá­tartozók egy része a bérleti díj ellenértékeként nem megfelelő szolgáltatásban részesül. De nem úgy például a budapesti Farkasréti temetőben, ahol földről elérhető magasságig építették meg az azonos rendel­tetésű falakat. Talán ezért is terjed el job­ban a minimális helyet igénylő kolumbáriumi temetkezés, pe­dig a mind jobban fogyatkozó temetőterület épp az ellenkező­jét indokolná Kecskeméten. Abban viszont reménykedhe­tünk, hogy az egyházak kezelé­sében levő, évtizedek óta lezárt temetők tervezett újbóli meg­nyitásakor gondolnak majd a fent említett kellemetlenségre. Az érdekeltek nyilván örömmel vennék, ha az érintet­tek több humán érzéssel kezel­nék az ügyet, és valamilyen módon könnyítenének különö­sen a gyengébb fizikumú embe­rek helyzetén vagy indokolják meg: az igény túlzott vagy alap­talan, ezért nem is teljesíthető. Tisztelettel: Lédeczi József, Kecskemét Jeles ünnep Madarasnak a Nagyboldogasszony napja, au­gusztus 15., de ez évben ez keddre esett, így a megelőző vasárnap, 13-án volt a búcsú napja. Ilyenkor pihen az ember, pi­hen a szerszám. Mindenki ün­nepel. A község szorgalmas, dolgos polgárai templomba, majd a búcsúba mennek, vagy otthon várják a vendégeket. Ez így szokás minden évben rend­szeresen, de amiért most írok, az egy rendkívüli, csodálatosan szép és nagy esemény volt. Úgy gondolom, a résztvevők mind­egyike felemelő érzéssel volt je­len és fog még sokáig emlékezni rá. 13-án, délután 5 órakor a gyönyörűen feldíszített temp­lom bejáratánál 50 éves házas­sági évfordulójukat újra szente­síteni jött el Rapcsák János és felesége, Erzsiké, valamint idő­sebbik fiuk, Gyuri és felesége, Adrienn, kiknek ez év áprilisá­ban volt a 25 éves házassági év­fordulójuk és a fiatalabbik fiuk, József és felesége, Erzsiké szin­tén most augusztusban ünnepel­ték 25 éves házasságukat. Eljöt­tek a szüleikkel együtt újra szen­tesíteni. Orgona hangjára vo­nultak be az egybegyűltek, az oltár elé három pár állt szépen, sorban, hol már várta őket Deli Imre lelkész, ki ezt az ünnepi misét celebrálta. Ő egyébként 1959—1962-ig volt Madaras plébánosa, s akkor hittanra ta­nította a fiúkat, majd Svájcba került, de a családdal a barát­ság megmaradt. Szívesen tett eleget e tisztes meghívásnak és áldását adta a három párra. A szertartás után először a négy unoka gyönyörű virágkosárral köszöntötte a nagyszülőket: Ágoston, Róbert, Richárd és Renátó. Pintér Pálné, szomszédasszony Címünk: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom