Petőfi Népe, 1995. szeptember (50. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-23 / 224. szám

1995. szeptember 23., szombat Sport 13. oldal Meddig tart a csepeli csoda? A hétvégén újabb fordulót bo­nyolítanak a labdarúgó NB I- ben. A Stadler FC gárdája 16 órakor a táblázat élén álló, még veretlen Csepelt fogadja.- Hogy állnak a sérült já­tékosok? - kérdeztem Sándor István, az akasztóiak edzőjét.- Nehéz végleges véleményt mondani. Ugyan Nicsenko és Csehi István is elkezdte az edzéseket, de várjuk meg a szombatot.- A Csepel az NB I. első helyén áll. Hogyan készülnek ellene?- Úgy, mint a többi bajno­kira, de egyet figyelembe kell venni, hogy a vendégcsapat a táblázat élén áll és sokkal eredményesebb a játéka, mint tavaly. Ezt bizonyítja, hogy a Váccal egyformán a legtöbb gólt rúgták, és egyetlenegy csa­pat, amely a bajnokságban ed­dig még veretlen. Megteszünk mindent, hogy ezt a jó csepeli sorozatot megszakítsuk.- Segítette-e a szerdai ku­pamérkőzés a bajnoki felké­szülést?- Segített-e vagy sem, azt most még nem tudom meg­mondani, erre választ kapunk a szombati meccs után. Nem örültünk ugyan a vizes, csúszós talajnak, sérülés könnyen jöhe­tett volna, de a mérkőzéseket a kiírás szerint le kell játszani.- Hogyan látja ezt a sűrű szeptemberi programot?- Nagyon nehéz sorozat előtt állunk, szombaton Győr­ben voltunk, szerdán kupamér­kőzésünk volt a Matáv Sopron csapatával, most jön a Csepel, majd 25-én az elmaradt Kispest Honvéd elleni mérkőzésünket játsszuk, 30-án pedig a Parma- lathoz látogatunk. Végül októ­ber 4-én a kupavisszavágó, amit szeretnénk későbbre ha­lasztani. Ez a három idegenbeli bajnoki találkozó befolyásol­hatja a Stadler FC őszi szerep­lését. Sz. B. Kínai játékossal erősít a Credo A Klubcsapatok Szuperligájá­ban a Credo AC férfi asztalite­nisz-csapata öt forduló után a mezőnyben egyedüliként száz- százalékos teljesítménnyel ve­zeti a táblázatot. A kiskunfél- egyháziak szerepléséről, a vár­ható feladatokról Kalász Káz- mér szakosztály-igazgató a kö­vetkezőt mondta:- Eddig a hagyományokhoz hűen szerepeltünk a ligában, pedig igen erős ellenfelekkel ta­lálkoztunk. A Bratislava, a Ma- lacky, a Schwechat is jó játék­erőt képvisel. Döntőnek tartom, hogy az alapozásunk igen jól si­került, így játékosaink már az idény elején jó formába kerül­tek. Szükség is lesz rá, hiszen a következő napokban újabb erő­próbák várnak csapatunkra. Szeptember 25-én, hétfőn Budapesten játszunk a Postás SE ellen. Másnap, szeptember 26-án kerül sor az LRI Malév el­leni rangadóra. A fővárosiak ké­résére felcseréltük a pályavá­lasztói jogot, így a meccs Kis­kunfélegyházán lesz 16 órakor. A mérkőzés rangadónak tekin­tendő, mivel a fővárosiak is nagyszerűen szerepelnek az idén, négy győzelem mellett egy döntetlent értek el. Igen érdekes, izgalmakban bővelkedő találkozót láthatnak tehát, akik kedden délután kilá­togatnak a Fadrusz utcai csar­nokba. Lehet, hogy meglepetés­sel is tudunk szolgálni szurkoló­inknak. Ugyanis ha megérkezik a mérkőzés napjáig, akkor be­mutatkozik az új kínai szerze­mény, Xiong Ke, aki tagja a kí­nai válogatottnak, jelenleg a 33. a világranglistán, és az otthon játszók közül 3. a hazájában. A versenyző a szeptember 29-én a Wolkesdorfban sorra kerülő BEK-mérkőzésen erősíti csapa­tunkat. A Kiskunhalas többet hibázott VASAS-KISKUNHALAS 19-15 (8-7) NB I-es női kézilabda-mér­kőzés. Budapest, 500 néző. Ve­zette: Nádasdi, Pesti. Kiskunhalas: Vörös - Virág 1, Pásztor 3, Rádinné 1, Aszta­los 4, Szarka, Csábi. Csere: Bartucz 4/4, Tóth E. 1, Kirsner, Kosa 1, Szeri. Edző: Tabajdi Ferenc. Hétméteres: 4/4, ill. 5/4. Kiállítás: 2, ill. 8 perc. A sérült Pucsli és a játékenge­déllyel nem rendelkező Katona nélkül kezdett a Halas, de a Va­sas is tartalékos volt. A hazaiak szerezték aneg a vezetést, Pász­tor átlövésgóljával a KNKSE egyenlített ugyan a 7. percben, ezután azonban fokozatosan el­húztak Erdősék. A félidő végére kiegyenlítetté vált a játék, így szorossá vált az eredmény. Szü­net után a Vasas négygólos előnyre tett szert (12-8). Ezután felváltva estek a gólok, de a kü­lönbség a mérkőzés végéig megmaradt. Közepes színvo­nalú, kemény meccsen a keve­sebbet hibázó csapat nyert. Kitűnt: Ácsbog (k), Erdős 5/2, Hochrajter 5/2, illetve Vö­rös (k), Asztalos. Csengőd-Egyházgelle 2-2! A szlovákiai Dunaszerdahely közelében lévő Egyházgelle labdarúgói barátságos mérkőzést játszottak hét közben Csengődön. A vendégcsapat kulturált játékával megnehezítette a megyei I. osztályú bajnokságban élen álló csengődiek (csíkos mezben) dolgát, akik végül Pin­tér jól eltalált lövésével harcolták ki a döntetlent, fotó: f. t. VASÁRNAPI SPORTMŰSOR Az zimbabwei Hararéban zajlanak a 6. Afrika Játékok, amelyen 48 ország több mint ötezer versenyzője vesz részt. Az atlétikai számokban - főleg a futásban - csak úgy hemzsegnek a jó sportolók. A rúdugrást a dél-afrikai Ockert Brits (képünkön) nyerte 550 centivel. Krocskó-bravúr Noszály Sándornak nem sike­rült. Az ausztrálok elleni Davis- kupa első napján három játsz­mában alul maradt az új tenisz- csillag Philippoussisszal szem­ben. Csapatunk továbbjutásá­nak reménye azonban még nem szállt el, mert Krocskó a máso­dik egyes mérkőzésen 4 játsz­mában verte a világranglista 36. helyén álló Todd Wood- bridge-t. Az állás 1:1. Krocskó József: -Arra fi­gyeltem, hogy rákényszerítsem a saját játékomat, a hosszú lab­dameneteket erőltettem. Életem egyik legnagyobb sikerének tartom ezt a győzelmet. A magyar-ausztrál Davis- kupa-csapattalálkozó szomba­ton 13.30 órakor a párossal folytatódik a Kisstadionban. Atlantáért küzd Japánban Néhány nap múlva kezdődik Japánban a cselgáncs-világbaj­nokság. A magyar válogatott tagjaként tatamira lép Pekli Mária, a Bajai Honvéd SE (56 kg) versenyzője is, aki az el­múlt időszakban már zömmel a fővárosban edzett. A válogatot­tal négy hétig edzőtáborozott, közte Ausztriában és Hollandi­ában is. Felkészüléséről azt tartja, hogy ilyen jól még soha nem sikerült. Szinte minden hazai és külföldi versenyen ér­mes vagy helyezett lett. Ezt kö­szönhette a napi kétszeri ke­mény edzésnek és plusz erősí­tésnek. Súlycsoportjában leg­nagyobb ellenfelei a japán és a koreai, az európaiak közül pe­dig az angol, francia és holland cselgáncsozó hölgyek. Ez év­ben egyikkel sem került össze, de látta és figyelte őket. Leg­erősebbnek a házigazdákat tartja, mivel ők már kiskoruk­ban elkezdik tanulni a sportág alapjait, és főleg a technikára alapoznak, nem erőből cselgán- csoznak. Náluk ez az életmód része. Pekli fő fegyverének a válldobást tartja, alacsony ter­metéből is adódóan, de általá­ban az ellenféltől függően vá­lasztja meg a technikát. Kategóriájában szombati na­pon zajlanak majd a küzdel­mek. A versenyző ezt jó előjel­nek tartja, mivel a hamiltoni vb-n ezen a napon szerzett 5. helyet. Most a hetedik hellyel is elégedett lenne, mivel azzal megszerezné az atlantai olim­pia kvótát. Z. L. Hill a leggyorsabb A brit Damon Hill száguldott a leggyorsabban tegnap Estoril- ban, a Forma-1-es autós gyor­sasági vb hétvégi újabb futama, a Portugál Nagy díj első hivata­los időmérő edzésén. Hillt hon­fitársa, David Coulthard szorí­totta meg a legjobban, őt pedig a világbajnoki címvédő német Michael Schumacher követte a pénteki rangsorban. Izsákon hajtanak Izsákon a Sárfehér-napok kere­tében a díjhajtással kezdetét vette a fogathajtók idényzáró országos minősítő versenye. A nyitó napon huszonkét kettes- és négy négyesfogat-hajtó tel­jesítette a programot. A kettes fogatok mezőnyében a súlyos sérüléséből felépült, új egyesü­letben (Technotex) versenyző Nagy Sándor nyert, míg a né- gyesfogat-hajtóknál némi meg­lepetésre Scheik József (Ve- csés) bizonyult a legjobbnak. Fókák közgyűlése Rendkívüli közgyűlést tartott a Villanó Fókák Kecskeméti Pó­ló Klubja, melyen új ügyve­zető elnöknek Farkas Zoltánt, Kecskemét alpolgármesterét választották. Az egyesület el­nöksége Patay Tiborral és Ádám Ferenccel bővült. A Fó­kák serdülő csapata az osztá­ly ozón a Vasas és a Hódmező­vásárhely felett aratott győze­lemmel kiharcolta az I. osz­tályba jutást. Lovastusa EB Az olaszországi Pratoni del Vivaróban rendezik meg a lo­vastusa Európa-bajnokságot. Az eseményen Magyarország teljes csapattal vesz részt. A kontinensviadal olimpiai kvali­fikációs erőpróba. A magyar színeket négyen képviselik, köztük a Kiskunhalasi Határőr Dózsa két versenyzője, Füzér Gábor Démon és Tuska Pál Dáriusz nevű lovával. Hazai pályán is bemutatkoznak a kecskeméti kosarasok FOGATHAJTÁS III. Sárfehér Kupa fogathajtó verseny: Izsák, 10 órakor aka­dályhajtás. Közben 13 órakor a Lipicai Ménes lovasbemuta­tója. Eredményhirdetés: 15.30. KÉZILABDA NB Il-es férfimérkőzések: Kecel-Kalocsa, 10.30-kor. Si- montomya-Soltvadkerti TE Poli Farbe, 11 órakor. NB Il-es női mérkőzés: Ve- resegyház-Kiskőrös, 10 órakor. Megyei férfi kézilabda­bajnokság: Kiskunmajsa II- Hercegszántó, 11 órakor. Megyei női bajnokság: Her- cegszántó-Csávoly, 10 óra. KOSÁRLABDA NB I. A-csoportos női mér­kőzés: Kecskeméti Univer Pe­tőfi Nyomda KC-Zala Volán, 18 órakor. Id. Tóth Viktor szakosz­tály-igazgató: - A Zala Volán jól erősített: a 70 éves magyar férjjel honosított, Szombathely­ről igazolt orosz-magyar Hor- váthnéval és az egerszegi férfi­csapatnál sikeredzőként mű­ködő, de most a hölgyeket edző Farkas Sándorral. Magas, jó szerkezetű csapat, nehéz lesz ellenük. Tavasszal, idegenbeli jobb teljesítményünkkel a ráját­szásban 3:2 arányban vertük őket. A találkozóra a KTE-fut- ballmeccs után kerül sor, remél­jük, jó vasárnapi szórakozást nyújtunk a hazai pályán bemu­tatkozó új csapatunkkal. NB I. B-csoportos női mér­kőzések: Nagykőrösi KK-Ika- rus KC, MAFC-Bajai TK El- ma, 17 órakor. Két mérkőzés, két kiütéses győzelem, 190-98-as gólkü­lönbség. Ez a bajai tanítókép­zősök eddigi mérlege. A MAFC-nak „nevezett” harma­dik akadály még hazai pályáján sem jelenthet gondot egy olyan csapat játékosainak, ahol az él­vonal Á-csoportjába való felju­tás a cél. A fontos összecsapá­sok novemberben lesznek, így Pump Gábor edző tanítványai­nak október végéig csak a sérü­lésektől kell tartani. És attól, hogy a kötelező győzelmek u- tán ne értékeljék túl teljesítmé­nyüket. LABDARÚGÁS NB II. Keleti csoport: Kecskeméti TE-Salgótarján, Hajdúnánás-Tiszakécske, 15 órakor. Linka József, a Kecskeméti TE edzője: - Az elvégzett munkánk és a játékosállomá­nyunk alapján nem meglepetés az első helyünk. Ám ezután jönnek még a nehéz ellenfelek. Hétközben megnéztem a Salgó­tarján Magyar Kupa mérkőzé­sét. Elmondhatom, hogy az egyik legjobb csapat az NB II- ben. Hozzánk hasonló felfo­gásban, stílusban játszik. Nagy taktikai harc lesz, ahol nem sze­retnénk kikapni. Kérem a kö­zönséget, hogy a Kazincbarcika elleni mérkőzésen már tapasz­talt lelkesedéssel buzdítsák a fiúkat, mert ez sokat segíthet. Szurgent Lajos, a Tisza- kécske edzője: - A múlt héten megnéztem a hajdúnánásiak bajnoki mérkőzését. Harcos, lelkes társaság, a pontrúgásokra koncentrálnak, ahonnak a há­rom magas emberük fejére ívelgetik a labdát. Igaz, hogy csak a 13. helyen állnak, és a papírforma szerint mi vagyunk az esélyesebbek, de én soha nem ebből indulok ki. Termé­szetesen győzni szeretnénk. Igyekszünk fegyelmezett táma­dójátékkal szétzilálni a védel­müket. Maczkó három sárga miatt nem játszhat, Mike Jenő pedig a héten felbontotta a szerződését. NB III. Alföld-csoport: Kisszállási Csont FC-Szentes, Kunbaja-Mindszent, Kalocsa- Szeged FC, Kiskundorozs- ma-Kiskőrös, 15 órakor. Megyei I. osztályú bajnok­ság: Hajós-Hetényegyháza, Tiszaalpár-Mélykút, Baja- szentistván-Dusnok, Soltvad- kert-Csengőd, Helvécia-Solt, Kiskunhalas-Izsák, Nemes- nádudvar-Kerekegyháza, Kun- szentmiklós-Bácsalmás, 15 ó- rakor. Megyei II. osztály, Északi csoport: Nyárlőrinc-Orgo­vány, Tabdi-Éakitelek, Har- ta-Kecel, GAMF-Kunszállás, Kiskunmajsa-Szabadszállási Honvéd, Dunaegyháza-Solt- szentimre, 15 órakor. Déli cso­port: Hercegszántó-Császár­töltés, Bátya-Érsekhalma, Vas- kút-Sükösd, Tompa-Csávoly, Szeremle-Kiskunhalasi Sparta­cus, Gara-Kelebia, János- halma-Szakmár, Katymár- Géderlak, 15 órakor. Megyei III. osztály, Nyu­gati csoport: Ordas-Fajsz, Dusnok II.-Dunapataj, Újte- lek-Homokmégy, Foktő-Mis- ke, Dunaszentbenedek-Uszód, 15 órakor. Keleti csoport: Jászszentlászló-Csólyospálos, Tázlár-Kiskunfélegyházi Vasu­tas, 15 órakor. Északi csoport: Ballószög-Fülöpszállás, Szalk- szentmárton-Kolonker, Szent- király-Harta II., 16 órakor. Déli csoport: Érsekcsanád-Borota, Nagybaracska I.-Nagybaracska II., Csátalja-Tataháza, Bács- borsódi SK-Rém, 16 órakor. MOTORSPORT Országos gyorsasági moto­rosbajnokság: Hungaroring, 10 órától futamok. RÖGBI NB I-es mérkőzés: Érdi Da- razsak-GAMF Bertrans, Érd, 15 órakor. RÖPLABDA Extraliga férfimérközés: Zalaegerszegi TE-Bácstej RC Kecskemét, Zalaegerszeg, 17 órakor. Karagics Mátyás edző:- Régen mérkőztünk egymás­sal, de tudom, hogy a zalai ruti­nos játékosokból álló, gyors röplabdát játszó csapat, amelyet lengyel edző irányít. Jó lenne ellenük győzelemmel rajtolni. Nálunk alaposan kicserélődött a társaság. Kertész abbahagyta, Voronkov távozott, Jantovics és Pusztai a Tűzoltókhoz iga­zolt, Kodácsi és Kovács az Egyesült Államokba ment. Lei­gazoltuk Szolnokról a junior válogatott Surányit és az ukrán I. ligás Lokomotív Kijevből Igor Slahtic$enkót. VÍZILABDA OB I/B-s mérkőzés: Kecs­keméti VSC-Ybl M. FSK, Kecskemét, 15 órakor. Országos ifjúsági bajnok­ság: Szeged-KVSC, 11.30-kor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom