Petőfi Népe, 1995. augusztus (50. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-14 / 189. szám
2. oldal Megyei Körkép 1995. augusztus 14., hétfő Programegyeztető vasárnap reggel a bajai kempingben. Az ország egyik leghosszabb ideig tartó vízitábora és kempingtalálkozója nyílt meg pénteken Baján, a Petőfi-szigeti kempingben. A tíz napig tartó programon állandóan változik a résztvevők össszetétele, de naponta 140-150 fő sportolásáról, pihenéséről kell gondoskodniuk a szervezőknek. Az előzetes jelentkezések szerint ötvenhárom egység vesz részt a XIII. bajai rendezvényen - tudtuk meg Ka- rádi Károlynétól, a Baranya Megyei Kempingklub titkárától, főszervezőtől. A vizes programok a legkedveltebbek. Tartanak családi úszóversenyt, vízi túrákat és kajakversenyeket, sétahajózást. Külün programokkal várják a gyerekeket. Közülük, aki nem tud úszni, az használhatja a kemping medencéjét, ami nagyon népszerű a kicsik körében. Karádiné azt is elmondta, hogy tagságuk zöme szívesen tér visz- sza évente Bajára, mert a város és a kemping nagyon hangulaFOTÓ: P. Z. tos, gyakorlatilag hazajárnak a Sugovicára. A táborozók 30 százalékos fizetési kedvezményt kaptak a kemping üzemeltetőjétől. Még a héten megalakul a bajai kempingklub is, amely elsősorban információkkal segíti majd a bácskai emberek nemzetközi turizmusát. Szóba került még az a javaslat, hogy jövőre Baja várossá válásának 3Q0. évfordulóján itt rendeznék meg az országos évadnyitó találkozót. Papp Zoltán A tompái újságkihordó asszony Két újságkihordó viszi házhoz Tompán a Petőfi Népét. Egyikük Mintái Lajosné Morvái Zsuzsanna fiatalasszony. Egy éve még 210 előfizetővel vette át a területet, ma már 240 újságot kézbesít. Hajnali fél ötkor kezdi a kihordást, és általában hét órára már végez is vele. Ha a megszokott időpontnál később érkezik a lappal - bevallja, szeret kicsit elbeszélgetni az emberekkel -, sokszor már a kapuban várják az előfizetők. Gyes mellett vállalta a munkát, de augusztus végétől már főállásban végzi. Örülnek az emberek a korai kihordásnak, hisz így alkalmuk nyílik a munkakezdés előtti böngészésre, kinek, hogyan engedi ideje - mondja Zsuzsi asz- szony. Összeütközésbe eddig csak a kutyákkal került. Az első héten meg is harapta egy tacskó, azóta nagyon vigyáz. Nem megy közel a kerítésekhez, tisztes távolságból, a kezére is ügyelve helyezi el az újságokat. Kiss Béláné Mintái Lajosné szeret elbeszélgetni az előfizetőkkel. XIII. Kempingtalálkozó a Sugovica-parton Hazajöttek Bajára a turisták Naptár Augusztus 14., hétfő. Névnap: Özséb, Marcell. Névnapozóknak Özséb: Görög eredetű név, jelentése jámbor. Marcell: a latin Marcellus családnévből ered, ami a Marcus (jelentése védő, őrző) alakból alakult ki. Köszöntjük a névnapjukat ma tartó Atanáz, Atanázia, Bere, Menta, Menyhért, Mikeás nevű olvasóinkat is! Évforduló E napon született ,— 1867-ben John Gals- worthy angol regény- /LN és drámaíró, irodalmi 1' Nobel-díjas. A realista regényábrázolás egyik jellegzetes képviselője volt. Több éven át írta monumentális családregényét, a Forsyte Saga című művét, amely világhírűvé tette. A regényt számos nyelvre lefordították, majd nagy sikerű film is készült belőle. Ökumenikus naptár A névnapjukat ma tartó Özsébek védőszentje Boldog Özséb esztergomi kanonok, a pálos rend alapítója. A katolikus liturgikus naptárban Szent Maximilán Kolbe áldozópapra, lengyel szerzetesre emlékeznek ma, aki 1940-ben az auswitzi koncentrációs táborban halt meg. Mi, hol, mikor? • Augusztus 18-20-án rendezik meg Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában a VI. Nemzetközi Természetgyógyászati Kongresszust. • Pataki Ferenc vajdasági festőművész időszaki kiállítása látható hétfő kivételével naponta délelőtt 10-től este 6-ig Kecskeméten, a Magyar Naiv Művészek Múzeumában. • Augusztus 16-án délután fél háromkor lesz kézműves-foglalkozás a kecskeméti Népi Iparművészeti Múzeumban. • Augusztus 15-éig tart Duna- vecsén, az értelmi fogyatékos gyermekeket nevelő otthonban a II. Országos Drámapedagógiai Tábor. • Augusztus 16-án 20 órától A divat örök címmel rendeznek kiállítást, táncos estet és divatshow-t a kecskeméti ifjúsági otthonban. " ""l ....................1..... ‘............................... .......................................... I Ba lesetek, Bűnügyek ...................................................>............................................................ S zemélygépkocsik ütköztek Tegnap délután háromnegyed ötkor két személygépkocsi ütközött a 44-es főút 18. kilométerénél. A balesetben két személy súlyos, kettő könnyű sérülést szenvedett, valamennyi- üket Kecskemétre szállították. A rendőrség a helyszínelés idejére (egy óra tíz perc) teljes szélességében lezárta a főút egy részét. Tömeges baleset az E75-ÖS főúton Ugyancsak súlyos közlekedési baleset történt szombaton délután az E75-ÖS főút megyei szakaszán. A 97-es kilométer- szelvénynél két személygépkocsi ütközött frontálisan, az ütközés során heten megsérültek, közülük ketten súlyosan, élet- veszélyesen, öten pedig súlyosan. A baleset sérültjei valamennyien külföldiek. Ital és dohány az ABC-ből Ismeretlen tettesek szerdára virradóra betörtek a kiskunfélegyházi Kossuth utca egyik ABC-jébe. A betörők nyilván bulira készülhettek, ugyanis nagy mennyiségű italt, kávét és különböző dohányárut vittek magukkal. A félegyházi rendőrség nyomozást rendelt el az ügyben. Csalót keres a rendőrség Az emberi arcátlanság már-már nem ismer határokat. A minap például egy orgoványi káefté ügyvezetőjének teherautóját adta el mintegy félmillió forintért egy mindeddig ismeretlen .tettes. Az ügyben a kecskeméti rendőrkapitányság nyomozást rendelt el. Elvitte kipróbálni, de nem vitte vissza Augusztus nyolcadikán egy ér- sekcsanádi férfi odaadta kipróbálni autóját egy állítólagos vevőnek. A „vásárlási” szándékkal érkezett tolvaj azonban máig sem vitte vissza a kipróbálásra megkapott személy- gépkocsit. A hiszékeny autótulajdonos kára mintegy száztízezer forint. Meglovasított segédmotor K. György kalocsai lakos segédmotorjával ment ki a miskei úti parprikaföldjére, hogy szemügyre vegye az idei termést. Míg pásztázta a vetést, valaki elkötötte a föld végében hagyott, lezáratlan Simson motorkerékpárját. De nem járt jobban K. József sem, aki a városban a Szőlőköze utcában hagyta személygépkocsiját. Neki az autóstáskáját vitték el, benne 100 ezer forinttal. Igaz, a táskát az iratokkal a helyszíntől nem messze szétszórva megtalálták, de a pénznek lába kelt. Gázolajat a tanyából Múlt csütörtökön hajnalban száznyolc hektoliter gázolajat lopott el ismeretlen tettes egy Kiskőröshöz közeli tanyából. Az olaj 400 ezer forintot ér. Már az udvar sem biztonságos? Kelendő kocsi a Lada. Keddre virradóra egy ismeretlen tettes ellopta a kecskeméti B. István Lada gépkocsiját. Az ügy furcsaságát az adja, hogy a százezer forintot érő gépkocsit az udvarból lopták el. Hogy hová került a lopott autó, azt nem tudni - egyelőre. Nézőpont Sok hűhó semmiért? Mihályka Gyula írása Egy egészséges rúgás volt ezen a meccsen. Amikor a kisfiú elvégezte a kezdőrúgást - vélekedtek sokan a tegnapi KTE-KSC örökrangadó után. Ez persze erős túlzás, mert Bagi szépítő gólja, Barna Csaba gólbeadása vagy vezető találata tényleg szép volt. Tény azonban, hogy a mérkőzés nem váltotta be a hozzá fűzött felfokozott reményeket. Pedig hányán rohantak haza a Forma-l-ről, hogy ott legyenek Széktón! Többen balatoni nyaralásukat szakították meg a nagy élmény reményében. Nos, ez egyelőre elmaradt. Biztató jelek voltak csak. Azok is a lelátón. A négy és fél ezer néző, az alakuló KTE B-közép, a többnyire sportszerű szurkolás. Biztató ez akkor is, ha fényévekre vagyunk a 70-es évekbeli „aranykortól”. Amikor - ha esett, ha kánikula volt - az a 3 ezer néző mindig kint volt a stadionban. Magam gyermekkorom óta KTE-szurkoló vagyok. Bár amióta a helyi hatalomnak szinte a hivatalos csapata lett, egy kicsit megfakult számomra a lila-fehér szín. Persze nem állítom, hogy baj az, ha a hatalom „belefolyik” a focibizniszbe. A városházi stratégák nélkül például nem jött volna létre a tegnapi élő tévéközvetítés. A látottak alapján abban is igazuk volt, hogy sok Kecskeméten két NB Il-es csapat. A kettőből kellett volna egy jót csinálni. így talán mindig kimenne 4-5 ezer ember. A körítés, a show is profibb lenne. A mecénások is bőkezűbben adakoznának és nemcsak az a néhány kopott, tavalyról maradt hirdetőtábla árválkodna a Széktói stadionban. De ez a hajó már elment és itt van nekünk ez a két másodosztályú csapat. Az NB II. ritmusához ugyan lassúak még, álló- képességük is egy közepes NB III-as csapaténak felel meg. De - mint az a bizonyos magyar narancs - a mienk. Annyit mindkét csapat megérdemel, hogy minél több kecskeméti polgár menjen ki mérkőzéseikre. Hátha lesz ez jobb is! Remeny van a kunpeszén iskolaügy rendezésére Remény van az iskolaügy rendezésére. Mint hírül adtuk, a helyi általános iskolában az elmúlt években folyamatosan beindított felső tagozatos osztályok miatt megnövekedett a tanteremszükséglet. Az ön- kormányzat ezt a felszámolás alatt lévő téesz központi épületének megvételével akarta megoldani, ám a felszámolóbiztos túl magas árat határozott meg. Boros Sándor polgánnester elmondta, hogy megkereste a volt termelőszövetkezet legnagyobb hitelezőjét, a Bács-Kiskun Megyei Egészségbiztosítási Pénztárt és felajánlotta, hogy az önkormányzat kifizeti a téesz tartozását részletekben a kiszemelt ingatlanért. A még további egyeztetést kívánó ügy azonban nem veszélyezteti a szeptemberi iskolakezdést. W. Király Ernő Ejféli rablás négyesben Valamivel éjfél előtt négy férfi kereste fel a napokban a Kun- fehértó külterületén lakó nyolcvanesztendős B. E.-t. A szegényes körülmények között éldegélő nénike látogatóit nem az udvariasság vezérelte, hanem az, hogy amit csak arra érdemesnek tartanak, magukkal vigyék. Tehették ezt nyugodtan, hiszen az idős, egyedülálló házigazdának esélye sem lehetett arra, hogy megakadályozza a betolakodókat. A „vendégek” körülnéztek a tanyán, s mivel semmi számukra értékeset nem találtak, úgy döntöttek, a házigazda tizenkét tyúkját viszik el. egy RENAULT 19-es! (PN-kártyával: 180 Ft-ért) Sorsjegy már csak 4 napig kapható a Petőfi Népe kézbesítőinél, hirdetésfelvevő irodáiban és az olvasószolgálatnál. Hogy a néni még csak véletlenül se léphessen közne, egyikük egy cserépléccel sakkban tartotta őt. Minden simán ment volna, ha két közelben dolgozó éjjeliőr fel nem figyel a zajra, kiabálásra. Oda is mentek a tanyához, mire a meglepett társaság autóba ugrott és elhajtott. A bátor segítők nem sokkal később jelezték is a halasi rendőrségnek a történteket. A helyszínre érkező nyomozók pár órával később el is fogták a kompánia tagjait. A vizsgálat még tart, a gyanúsítottak ellen csoportosan elkövetett rablás a vád. HÍRÖSVIN KFT. A TÖRLEY MÁRKAKÉPVISELET ÚJ CÍME: Kecskemét, Róbert Károly krt. 1. Nyitva: 8-16-ig. Tel.: 76/484-815 AKCIÓK, KÓSTOLÓK. Lakosságot is kiszolgálunk.