Petőfi Népe, 1995. augusztus (50. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-02 / 179. szám

JÓ Ä napot! Augusztus 2., szerda Napkelte: 5 óra 22 perckor Napnyugta: 20 óra 18 perckor Holdkelte: 11 óra 18 perckor Holdnyugta: 22 óra 44 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajá­nál 322.28 cm volt. A Tisza Szolnoknál -190 cm, Csong- rádnál -120 cm magas volt. Közlekedés A 44-es főúton a reptértől a szentkirályi bekötőútig kavics- felverődésre számíthatnak az autósok, ezért nem árt betartani a 40 km-es sebességkorlátozást. Az 51-esen Dunapataj és Solt közöt, a gáti szakaszon aszfal­toznak. Itt is sebességkorláto­zás, előzni tilos tábla vár a köz­lekedőkre. Traffipax Ma délelőtt Baján, Kecskemé­ten, délután Kiskunhalason, Vaskúton számíthatnak a jár­művezetők radarellenőrzésre. A bárányok hallgattak Minden bizonnyal csendesen tűrték elrablásukat azok a bárá­nyok, amelyeket tegnapra vir­radóra loptak el Szánkon. Az Új Élet Szövetkezet Griinwald- majorjából vittek el az ismeret­len tettesek tizennégy bárányt. A darabonként 15 kilogramm körüli súlyú jószágok összesen hetvenezer forintot értek. Az elkövetők után a majsai rend­őrök nyomoznak. Előadás a jánoshalmi cukorbetegeknek A Cukorbetegek Jánoshalmi Egyesülete taggyűlést tart ma 18 órai kezdettel a Béke tér 7.- es számú ház egyesületi helyi­ségében. A félévi pénzügyi be­számoló előtt a cukorbetegek­nek dr. Csoboth Johanna házi­orvos tart előadást. Ellenőrzés- Mégiscsak nevetséges teremtmény az ember!- Miért?- Mert ha egy csillagász azt állítja, hogy az égbol­ton 987 millió 956 ezer 784 csillag ragyog, azt minden további nélkül el­hiszik, de ha kiírod az aj­tódra, hogy „Frissen má­zolva”, akkor mindenki megnézi, igaz-e. Márójholnapra • expressz apróhirdetések • Kecskemét belvárosában, felújított irodaépület II. emeleti részének bér­leti joga részben vagy egészben el­adó (350 m2 alapterület). Kis ügyfél- forgalom. minimális energiaigény, felújítás és bérleti jog készpénzes kiegyenlítése előnyt jelent. Ajánlato­kat "3000/m2" jeligére, a kiadóba. * 400 kcal ipari hűtő és szennyvíztisz­tító (fizikai) eladó. Schneider József Madaras, Szt. István u 48. 100 q kisbálás füszéria eladó. Katy­már, Gróf Széchenyi u, 12. * 2-28 hl-es ászokhordók eladók Ajtó­sak, jó állapotban. T.: 06-60/307-480 * 25-30 db vágóbirka eladó. Érd.: Ke­cel, Martinovics 124. Késő esti órák­ban és a déli időszakban, v. 78/321 - 712 telefonon. 3 éves Opel Astra 1,4 fehér, eladó 1 millió 60 ezer forintért. Tel.: 77/423­480, 06-60/302-139 * Eladó Audi ,100 dízel 87 évj eny­hén sérült. Ár: 400 ezer Ft. Esetleg elcserélhető Audi 100 1,8 benzi­nesre. Halas, Kocsis L. 43. Több helyen zápor Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGALAT Kereskedelmi Szolgá'tató Iroda ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DLNA-TISZA KÖZE TÉRSÉGÉRE Magyarország időjárási helyzetében változás kezdődött. Az eddigi száraz idővel szemben jelentősen növekedett a záporok, zivatarok kialakulásának valószínűsége. Északkelet felől a ma­gasban pár fokkal hűvösebb, a talaj közelében az eddig itt lévőnél ned­vesebb levegő érkezik a Kárpát - medencébe. Valószínű, hogy a zápo- ros, zivataros idő péntekig tart. Ma gyakran megnövekszik a gomolyfel- hőzet, többfelé alakul ki záporeső, zi­vatar. Egy-két helyen jégeső is való­színű. A zivatarokat erős, sőt viharos széllökések kísérik, a szél a zivatarok után mérséklődik. Fülledt lesz az idő. A hőmérséklet a délutáni órákra álta- lában 26, 31 fokig emelkedik. _______ A levegő növekvő nedvességtartal­ma miatt egyre jobban fülledtté válik az idő. Gyakran megnövekszik nap­közben a gomolyfelhőzet. néhány órás napsütésre azonban mindenütt lehet számítani. A térség bármely pontján kialakulhat napközben zápor, zivatar, sőt egy-két helyen jégeső is lehetsé­ges. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 27, 30 fok között lesz. Az esti órákban 21, 26 fok valószínű. Vízhőmérsékletek °C °c Balaton: 24 Velencei-tó: 25 Tisza-tó: 25 Fertő-tó: 23 Tisza: 22-26 Duna: 19-23 Várható legmagasabb hőmérséklet °c °c Szolnok: 29 Kecskemét: 29 Jászberény: 27 Baja: 30 Tiszafüred: 28 Kiskőrös: 29 Martfű: 28 Kiskunhalas: 30 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 25-35 Velencei-tó: 20-30 Tisza-tó: 30-35 Fertő-tó: 35-40 Szolnok: 20-30 Kecskemét: 30-35 Jászberény: 20-30 Baja: 25-35 Tiszafüred: 20-30 Kiskőrös: 20-30 Martfű: 25-35 Kiskunhalas: 20-30 Országos előrejelzés j5 napos): 06-90-304-631 Napozási tanács (UV-B): 06-90-304-615 A szolgáltatás Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 77 Ft/perc A Petőfi Népe harmonikaversenye A Petőfi Népe har­monikaver­senyt ren­dez amatő­röknek. Szólóban, duóban és trióban lehet nevezni, augusz­tus 15-éig. A versenyt Kece- len, a művelődési központban tartjuk meg augusztus 19-én 19 órakor. Előadható: 10 per­ces műsor, illetve három szám, szabadon választva. A fő védnökök: dr. Balogh László, a megyei közgyűlés elnöke és dr. Lovas Dániel, a Petőfi Népe főszerkesztője. A főtámogató a megyei önkor­mányzat. Első díj: 40 ezer, II. díj: 25 ezer, III. díj: 15 ezer forint és kiadunk még hét Í0 ezer forintos díjat jó színvonal esetén. A nevezést a Petőfi Népe címére levélben kérjük, a borítékra írják rá: HAR­MONIKA Becsapott turisták Számos autós turista - zömmel jugoszláv vendégmunkás - te­szi meg kétszer oda-vissza a Tataháza-Bácsalmás közötti utat vasárnap óta. A vasárnap délutáni baleset következtében Bácsalmáson a Kossuth utca sarkán lévő, Bajmok-Bácsal- más határátkelőt jelző tábla megfordult. így a határátkelő felé igyekvőket visszairányítja Tataházára, ahol a meg vezetet­tek közül az eltelt két nap alatt legalább húszán érdeklődtek, merre is kell továbbmenniük. |»Ö9i A Csongrád megyei ruzsaiak minden évben elzarándokolnak a tompái búcsúra. Fotónk őket örökítette meg. Az itteni kis Szent Anna-templomnál tartott búcsút ebben az évben is több száz helyi és környékbeli látogatta meg vasárnap. fotó: kiss béláné Leesett kastélya faláról Reinhold Messner, az el­ső ember, aki oxigénpa­lack nélkül jutott fel a Mo­unt Everestre, leesett saját kastélya faláról. Ae 50 é- ves Messner sarokkcsontját törte, amikor észak-olaszor­szági kastélyának egyik fa­láról leesett. Jelenleg kór­házban „lábadozik”. Hubert, Messner testvére sietett cá­folni azokat a híreket, me­lyek szerint a veterán Eve- rest-mászó azért mászta meg kastélya falát, mert ki­zárta magát a lakásból. Esőre várnak a pagodánál is Esőkérő ünnepség a pagodánál. FOTÓ: FEB-REUTERS Nálunk végre esett, de a kambodzsaiakat nem ké- nyeszteti el Esőisten. A jó rizsterméshez szükséges ési A 26 éves Maria de Lourdes de Jesus den Sieg bizonyult a legvisszataszítóbbnak a brazíliai „Miss Csúnya”-vá- lasztáson. A falujában csak „Szutyok Mariként” tisztelt háziasszony adottságaival 13 társát győzte le a Sao Vincente Ferrerben rende­zett bajnokságon, amely a maga nemében az első volt. áldásért hagyományos mó­don imádkoznak a helyiek. Az esőkérő ünnepség szín­helye az ezüstpagoda volt. I A rútak királynője egyéb­ként 78 éves férje biztatá­sára nevezett be, akivel ki­lenc éve él házasságban. A férj ezekkel a szavakkal küldte harcba élete párját: „Menj csak el, te nem ve­szíthetsz.” A győztes díja egy virágcsokor, egy hasz­nált bicikli fék nélkül, de­fektes gumiabronccsal volt. Angliában a nők jobb pilóták A brit polgári repülésügyi hi­vatal megállapította, hogy a női pilóták vezette repülőgé­pek biztosabb kézben van­nak, mint azok. amelyeket férfiak vezetnek. A vizsgálat szerint azok a repülőgépek, amelyeknek pilótaülésében férfiak foglalnak helyet, négyszer több esetben zu­hantak le, mint a nők vezette gépek. Tízezer pilóta telje­sítményét vizsgálták meg. Ennek ellenére a légitársasá­gok előítélettel viseltetnek a női pilótákkal szemben. Eger belvárosában épülő társasház­ban irodák, laká_sok igen kedvező áron leköthetők. Érd.: 36/310-367. * 340 hl-es alutartály eladó. Érd.: Ke­cel, Tó u. 2. * 8 q-ra vizsgáztatott, ponyvás, 2 éves utánfutó eladó. Érd.: 78/311-089 * 815-ös S.3. Tátra billenős jó állapot­ban. 10 hónap műszakival, munkával eladó. T.: 77/423-595, hétvégén. * Albérletbe kiadó 1 szobás széche- nyivárosi lakás. Földi Anita Kmét, Perczel Mór u. 2. * Alfa Romeo 1.4 B. 4x4 85 évj el­adó. Ár: 250 ezer Ft. Telefon: 06- 60/385-825 Autoklíma javítás-beépítés. Bosch Service, Kecel. T.: 78/321-586 Baján, a Sugovica-hídnál 2 szoba, hallos, bútorozott lakás hosszú távra, igényesnek kiadó. Tel.: 79/322-422 Belvárosi (Déry F. sétány), 27 m2 he­lyiség üzletnek vagy irodának kiadó. T.: 79/323-045 Egyéves kaukázusi juhász kutya sürgősen eladó. Érd.: 76/477-475. DÉGÁZ-közlemény: Értesítjük Kun- szentmiklós város lakosságát, hogy a mai napon, 10.00 és 14.00 óra kö­zött, hálózatbővítési munkálatok mi­att, nyomáscsökkenós, ill. gázhiáriy fordulhat elő városukban. DÉGÁZ Rt. Szabadszállási Kirendeltség. FIAT Unó 85-ös évj. 1.3 D eladó. Ér­deklődni: Bátya, Arany J u. 21. * Fogtechnikus-tanulónak érettségi­zett fiút, jó kézügyességgel felve­szek. Érd.: 79/322-422. * GSM 900 telefon és tartozékok ol­csón eladók. 06-30-406-854. * • Golf II. 6 éves turbódízel, fekete, ki­tűnő állapotban, 840 ezer Ft-ért el­adó. 06-60/303-332 * Golf III. Variant 1.4 benzines, másfél éves, tgk.-nak vizsgáztatva eladó. Érd.: 79/323-811. * Hódunán, Hercegszántó alatt, 60 m2-es, komfortos kőház, 850 n-öl földdel, telefonnal eladó. Ir.ár: 600 ezer Ft. T.: 62/438-602 Kiskőrös központjában 2 szobás, vil- lanyfűtéses, 58 m2-es, jo állapotban lévő lakás eladó. Érd.: Kiskőrös, At­tila u. 4. IV/13. IFA V-50-es biilencs, terepes, jó ál­lapotban, érvényes műszakival el­adó. Tázlár, Árpád u. 20. KHS 60-as szőlőprés jó állapotban eladó. T.: 06-60-307-480 Kisbálás szalma eladó, nagy tétel­ben: 22 Ft/bála. Kalocsa, Ciglidi kert 6. Tel.: 78/361-719 Kisbálás tritikálészalma nagy tétel­ben eladó. Irányár: 20 Ft/db. Tel.: 06- 30/530-039 * Lada Samara 1300, másfél éves, 5 ajtós, metálkék, eladó. Telefon: 06- 60/303-531 * Lada Szamara, 8 hónapos, 0 km-es, piros, 1500-as, 5 ajtós, 5 sebessé- ges eladó. Érdeklődni: 06-60-383- 003. * A Modul Gmk. értékesíti,építőipari kisgépeit és szerszámait. Érdeklődni lehet: 76/346-177. Nagylámpás Opel Record rossz mo­torral 140 E Ft, jó motorral 180 E Ft, Audi 80 műszakival 145 E, 813 Mer­cedes platós 1,250 M Ft. T.: 78/321- 597 Öltönyvásár újból az ÉVA-ÁDÁM Divatházban (Kmét. Bethlen krt. 12/A), féláron: 12.500 Ft helyett 5.900 Ft-ért. Olcsót, jót, szépet! Kárpitozott búto­rok vására Csengődön, a Dankó Pista Művelődési Házban, augusztus 3-án és 4-én, 8-22-ig. Franoiaágy: 23.000 Ft, heverő: 13.000 Ft-tól. Ordasi benzinkút megvételéhez és üzemeltetéséhez tőkéstársakat ke­resünk. Tel.: 06-60/392-684 Peugeot J5 dízel, 3 személyes ma­gasított, hosszított, vonóhorgos, friss műszakival, 1987. évj. és egy Bed­ford dízel 3 személyes, 1982. évj. zárt kisteherautók sürgősen eladók. 77/351-461 (napközben) * Platós UAZ benzin-gáz üzemű mun­kagépnek eladó. Kalocsa, Diófa u. 7. Pultos hölgyet keresek a helvéciai Ricsi büfébe. Érd.: 06-30-438-431. * Rendezett, 4 szobás családi ház nagy kerttel, gazdasági épületekkel eladó. Katymár, József A. u. 31. Érd.: a helyszínen. Személygépkocsival vontatható ön­tözőberendezés, benzinmotoros szi­vattyú, Trabant rendszám nélkül el­adó. Tel.: 76/343-074 Wartburg Transot vagy Dacia fur­gont keresek. 77/321-151 íróasztal, 2 db bontásból származó boltíves ajtó eladó. 76/491-427. Szezon végi, kedvezményes csibe­vásár! Sárga lábú előnevelt csibék. Kmét, Márvány u. 18., 16-21 óra kö­zött. * Szoc. Pol.-ra joposult 3-4 gyermekes családok számara családi házat épí­tünk. Önerőt részben vagy egészben biztosítjuk. Kecskemét, Rákóczi út 4. tel.: 76/322-069. Nyitva: 8-18-ig, szombat: 9-12-ig. Takarítónőt felveszünk. Brill Kft Kmét, Halasi út 32. tel.: 06/76-486- 001. * Tátra 815 S3 eladó T.: 06-60/383- 635 * Utolsó helyek! Még az iskolakezdés előtt elutazhat Kecskemétről induló, autóbuszos görögországi nyara­lásra. Aug. 18-27. elhelyezés: apartmanokban, Sarti városkában. Ar: 20.500-23.900 Ft/fő. Már csak 8 helyünk van! Jelentkezés: Extra Uta­zásközvetítő Iroda, Kmét, Deák tér 1. (műv. házban); T./fax: 76/321-697; 479-467 VW Passat 89-es, 1,6 CL, benzines, extrákkal eladó. Ir.ár: 880 E Ft; 9.00 után: 06-60/303-866 tel. Végkiárusítás! Jó húsú csirkék 150 Ft/kg-os áron, babakocsi, vízszivaty- tyú eladó. Érd.: Tiszakécske, Blaha L. u. 13. Szutyok Mari, a világ csúfja

Next

/
Oldalképek
Tartalom