Petőfi Népe, 1995. augusztus (50. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-21 / 195. szám

1995. augusztus 21., hétfő Sport 9. oldal Kerékpárt nyert az éllovas sakkozó Bob van Geldrop holland versenyző (szemben az első táblánál) lett a győztes. Tíznapos nemzetközi sakkver­senyt rendezett a Kiskunhalasi Sakk Klub és a Városi Sakk Szövetség Kunfehértón. A ki- lencfordulós, svájci rendszerű minősítő versenyen kívül a kö­zel ötven tagú mezőny magas szintű sakkoktatásában is részt vett Mészáros Gyula nemzet­közi mester irányításával. Érdekessége volt a tábornak, hogy óvodás csoportot is létre­hoztak. A kis sakkozó palánták részben már szakkörben, rész­ben a táborban sajátították el a sakkozás alapvető tudományát. A legkisebbek (10 évesek) legjobbjának a múlt évihez ha­sonlóan a halasi Tóth Lili bizo­nyult nyolc győzelemmel és egy döntetlennel. Őt a buda­pesti Csabai Viktor követi 7 ponttal, míg a holland Thomas Sevriens 6.5 pontot gyűjtött a harmadik helyhez. A középső korcsoportban asztalhoz ülők győzelmét a katymári Berkes Ferenc sze­rezte meg 8.5 ponttal, születés- napi ajándékként. A tehetséges fiú éppen az eredményhirdetés napján ünnepelte 10. életévét. A második helyezett Tóth Zol­tán (Szentendre) 7 pontot gyűj­tött, 6.5 pontja alapján pedig a hódmezővásárhelyi Bálint Vilmos végzett a harmadik he­lyen. A 14 és 18 év közöttiek csa­tájából a holland Bob van Geld- rop került ki győztesen, a halasi Pap Eszternek a második, a hódmezővásárhelyi Erdős Já­nosnak pedig csupán a harma­dik hellyel kellett megeléged­nie. Mindhárman 6.5 pontot szereztek. Sakk-szimultánra is sor ke­rült, melyben a 27 vállalkozó közül egyedül a holland Beljk Arjennek sikerült pontot sze­reznie a kecskeméti Mészáros Gyula nemzetközi mester ellen. A szép számú támogatónak kö­szönhetően komoly díjazást si­került a rendezőknek biztosí­tani, miáltal a „korosabb” aranyérmesek mountain-bike kerékpárt, a legfiatalabb nyer­tes pedig kertibútor garnitúrát kapott. Vass Katalin Szeles döntőt játszik Torontóban ŰTE-FC Kosice a TV3-on Weglárz Iván, az ÚTÉ elnökhe­lyettese arról adott tájékozta­tást, hogy a TV3 augusztus 22- én, kedden 19 órától élő adás­ban közvetíti az ÚTÉ - FC Ko­sice (szlovák) UEFA Kupa lab­darúgó-mérkőzés visszavágó­ját, Az elsőt az újpestiek nyer­ték 1-0-ra. A legkevésbé sem látszik Sze­les Mónikán a Torontóban zajló, 1.1 millió dollár összdí­jazású nemzetközi női tenisz­tornán, hogy huszonnyolc hó­napos kihagyás után tért vissza a pályára. A világranglista első helyére visszarangsorolt 21 esz­tendős amerikai teniszezőnő meg sem állt a vasárnapi dön­tőig. Az elődöntőben a hatodik helyen kiemelt argentin Gabri­ela Sabatini mindössze 49 percnyi játékra késztette Sze­lest, de erejéből csupán egyet­len játék megnyerésére futotta ellene. A nagy visszatérő a döntő­ben a német Steffi Gráfot ko­rábban búcsúztató dél-afrikai Amanda Coetzerrel játszik. Triatlonünnep Halason Tizedik, jubileumi triatlonver- senyét bonyolította le tegnap a Kiskunhalasi Atlétikai és Triat- lon Egyesület a városi uszodá­ban és környékén. A versenyen közel százan álltak rajthoz. A színvonalra jellemző, hogy Szabó János, Gőg Anikó és Pa- nyor Krisztina személyében a duatlon Európa-bajnokság győztese, illetve a lányok ese­tében a stockholmi EB első és ötödik helyezettje is megjelent. A verseny a gyermek korosz­tály számára kiírt 100 m-es úszást, 3 km kerékpározást és 800 m-es futást magában fog­laló „Éjjel-nappal futammal” kezdődött. A 10 és 14 év közöt­tieknek 27 képviselője küzdött meg a szép versenydíjakért. A minitávú triatlonnak, amelyen 700 m-es úszást, 20 km-es ke­rékpározást és 5 km-es futást kellett teljesíteniük, hetven in­dulója volt. Ez a legjobbnak, a tavaly is győztes Kremmer Zol­tánnak egy órán belül sikerült. A megyebeli versenyzők eredményei, éjjel-nappali fu­tam (100 m úszás, 3 km ke­rékpározás, 800 m futás), gyermek, 10-12 éves fiúk: 3. Szomjú Richárd (Nyárlőrinc) 14:44, lányok: 2. Kunszeri Anna 16:17, 3. Sipos Kata (Baja) 16:40, 13-14 éves fiúk: 2. Kiss Máté Márk (Hírős Triat- lon C.) 13:31, 3. Patocskai Zol­tán (Kunfehértó) 13:51, lá­nyok: 1. Pécsi Andrea (Kalo­csa) 14:20, 2. Regős Dóra (Kate) 16:19, 3. Petrovics Be­áta (Kiskunhalas) 16:21, mini­távú triatlon (700 m úszás, 20 km kerékpározás, 5 km fu­tás), junior, 17-20 éves fiúk: 1. Bálint Zoltán (Lakitelek) 1:00,54, lányok: 2. Regős Di­ána (Kiskunhalas) 1:21,58, férfi abszolút: 3. Bálint Zoltán (La­kitelek) 1:00,54. Különdíjat mint a legjobb halasi férfi és női versenyző: Nagy Jenő (1:18,00) és Regős Diána (1:21,58) kapott. A világbajnok érmet remél Útra kelt a magyar kettesfogat- hajtó-válogatott, hogy augusz­tus 23-27 között a lengyelor­szágbeli Poznanban részt ve­gyen a világbajnokságon. A világbajnokságon részt­vevő három tagú magyar csapat tagjai - Lázár Vilmos, Lázár Zoltán (Energoinvest Kft. Ság- vár), Scheik József (Vecsés) - augusztus 1-től 19-ig Heté- nyegyházán edzőtáborozott. Az elutazás előtti utolsó saj­tótájékoztatót az Aranyló pihe­nőparkban tartották a szakág vezetői, ahol a vendégeket az edzésre is invitálták. Ez adott alkalmat arra, hogy Bárdos Györgyei, az Izsáki Sár­fehér SE világbajnokával inter­jút készítsünk.- A tervek szerint hétfőn már a verseny helyszínén le­szünk - mondta. - Csütörtökön lesz a technikai értekezlet, majd állatorvosi vizsgálat, pályabe­mutató következik, pénteken a díj-, szombaton a maraton-, míg vasárnap az akadályhajtást bonyolítják le. Óriási csatára van kilátás, hiszen 84 fogat ne­vezett, ezért az eddigi legna­gyobb létszámú világbajnokság elé nézünk.- Mit vár Bárdos György a vb-n? Mivel lenne elégedett?- Érmet várok, minél fénye­sebbet, mert bízom az elvégzett munkában és a fiúk elszántsá­gában - mondta az edzőként közreműködő világbajnok. Baranyai Lajos Klocker Edit Bécsben Kalocsa bajnoksága Hétfőn kezdődik Kalocsa kis­pályás labdarúgó-bajnokságá­nak őszi idénye, több pályán. Az I. osztályban 14, a II.-ban 11 csapat vesz részt. Nem az időt lopták Atlantában, a jövő évi olim­piai játékok színhelyén ren­dezték meg a szabadfogású birkózók világbajnokságát. A jeles esemény a résztve­vők számára nem csupán a szőnyegen hozott izgalma­kat. Az örmény küldöttség két meg nem nevezett tagját ugyanis rendőri őrizetbe vették, az egyik iráni ver­senyző hasonlóképpen járt, a mongol erős emberek pe­dig alaposan kifosztva vet­tek búcsút az amerikai vá­rostól. Ami az örményeket illeti, őket áruházi tolvajláson kapták. A biztonságiak lefü­lelték a kéttagú különít­ményt, amikor férfi ruhákat igyekeztek eltulajdonítani. Ugyanebben az áruházban, de annak már egy másik osztályán hasonló sorsra ju­tott az egyik iráni birkózó is, aki számlájának kifizetése nélkül pakolta tele a bevá­sárlótáskáját. A mongol birkózók 5500 dolláros veszteséggel zárták az atlantai világbajnoksá­got. Ennyit loptak el tőlük a szállodai szobából ismeret­len tettesek. Mivel egyetlen pennyjük sem maradt, egy alapítvány nyújtott szá­mukra gyorssegélyt, így si­került kifizetniük a hazauta­zás költségeit. Múlt héten kezdődött Bécsben az úszó, műugró, műúszó, hosszútávúszó és vízilabda Eu­rópa-bajnokság. A vaskúti és bajai sportkedvelők leginkább a női úszás versenyszámait kísé­rik fokozott figyelemmel. Nem csoda, hiszen rajtkőre áll Kloc­ker Edit, a Bajai Kopcsóker Vízügy válogatott úszónője, aki nemrégiben legyőzte Egerszegi Immáron holland földön, Pa- pendahlban készül a magyar női cselgáncsválogatott is. A szeptember 28. és október el­seje közötti, a japán Makuhari- ban esedékes olimpiai selejtező világbajnokságra a formát „éle­sítő” férfiválogatott Hangyási László vezetésével egy hetet el­töltött a „narancsos” tatamin; most Andrássy László, a női együttes szövetségi kapitánya irányításával a lányok is csatla­koztak hozzájuk. A minibusszal holland földre A jövő bajnokai kerülhetnek ki azok közül, akik a kiskunhalasi Sóstó partján vettek részt egy­hetes horgásztáborban. A Kis­kunhalasi MÁV Lokomotív Sporthorgász Egyesület saját if­júsági alapjából és a Megyei Horgász Szövetség támogatá­sával próbálta megoldani, hogy a horgászat iránt érdeklődő húsz tagú gyermekcsoportnak megadja az alapot és megsze­rettesse ezt a szép és küzdelmes sportot. Úgy tűnik, Temesváry Gyula ifjúsági felelős és Hollósi Sán­Krisztinát és három arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szer­zett az országos felnőtt úszó­bajnokságon, Klocker Edit egyéniben a 100 méteres pil­langóúszásban indul, majd Egerszegi Krisztina, Kovács Ágnes és Lakos Gyöngyvér mellett a magyar válogatott 4x100 méteres vegyesváltójá­ban szerepel. utazott női együttes várhatóan megegyezik a Makuhariban fel­lépő vb-csapattal. Az And- rássy-gárda: Gergely Éva (48 kg), Till Barbara (52), Pekli Mária (56 kg, Bajai Honvéd), Soós Rita (61L Lámfalusi Anna (72), Gránitz Éva (nehézsúly). Á Papendahlban készülő fér­fiakhoz (Csák József, 65; Haj- tós Bertalan, 71; Gulyás István 78; Tölgyesi Botond 78; Tones Péter 86; Kovács A., 95; Csősz, nehézsúly) csatlakozott Illyés Miklós (71 kg) is. dór vezetőségi tag - munkája nyomán ez is sikerült. A tanít­ványok nem csak a felszerelés, a csali készítését sajátították el tökéletesen, hanem eredménye­sen használták is fel frissen szerzett tudományukat. Néme­lyikük száz darabot is kifogott az apróhalban is gazdag vízből egy-egy foglalkozás során. Ezen kívül megismerkedtek a tó növény- és állatvilágával, to­vábbá a tóparti viselkedés sza­bályaival. Ütóbbinak betartásá­ban némely felnőtt is tanul­hatna tőlük. V. K. A lányok is vb-re készülnek Sóstón: küsztöl a naphalig MEGHÍVÓ A Magyar Divat Intézet tisztelettel meghívja Önt az 1995. augusztus 27-29. között megrendezésre kerülő BUDAPESTI Ijflf f DIVATNAPOK IX. BUDAPESTI DIVATNAPOK Textil- és Ruhaipari Nemzetközi Szakvásárra és a Dr. Kater Marketing GmbH. az első alkalommal bemutatkozó INTERIOR TEXTILES BUDAPEST '95 Nemzetközi Lakás- és Háztartási Textiiia Szakvásárra Helyszín: Budapesti Nemzetközi Vásárközpont, "A" pavilon: kiállítás, "23" pavilon: divatbemutatók (Budapest X., Albertirsai u. 10.) Nyitva tartás: aug. 27. 9-18 óra, aug. 28. 9-18 óra, aug. 29. 9-17 óra. Szakmai előadások, divatbemutatók egész nap Belépőjegy ára: 400 Ft Szakmai közönséget várunk! Jegyek kaphatók elővételben: Magyar Divat Intézet, Vásáriroda 1085 Budapest, József krt. 29. Tel.: 210-0675, 114-4442 valamint a nyitva tartás ideje alatt a helyszínen

Next

/
Oldalképek
Tartalom