Petőfi Népe, 1995. augusztus (50. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-15 / 190. szám
PN kezdőknek és profiknak A PN-KALAUZ VENDEGE Hisz az egyesületben Nevezetes ember Jánoshalmán Dági József. Elhatározta, hogy föltámasztja halottaiból a hajdani egyesületet, amelybe a helybeli szőlő- és gyümölcs- termesztők tömörültek. A végzettsége kertésztechnikus. Harmincegy évig dolgozott a Termelőszövetkezetek Közös Vállalatánál. Agazatvezetősé- gig vitte a szőlőtermesztőknél. A szőlő- és a gyümölcstermesztés, valamint a dísznövénykertészet hobbija és megélhetése is egyben. Egyébként már előnyugdíjas. Szívügye az egyesület. Irodája a háza. Hisz abban, hogy a gazdálkodók összefogással jobb eredményt érhetnek el, mint kü- lön-külön.- A földjeimet kivettem a közösből - mondja -, egy részüket bérbe adtam. Én magam szőlő- és gyümölcstermesztéssel foglalkozom az általam művelt területen. A legfőbb vágyam, hogy a jánoshalmi szőlő- és gyümölcstermesztést - a magántulajdon alapján - a régi rangjára emeljük. A jánoshalmiak 1937-ben hozták létre első egyesületüket. Ezerhatszáz tagja volt. Hatezer kateszteri hold szőlőn és gyümölcsösön gazdálkodtak akkor a helybeliek. 1949 augusztusában megszüntették a gazdák tömörülését.- Kilencven augusztus tizenegyedikén alakult újjá a Jánoshalmi Szőlő- és Gyümölcs- termesztők Egyesülete, harminckét taggal. Jelenleg száznyolcvanhét a tagok száma. Közülük igazán aktív csak körülbelül száz személy. Egyesületünk tagja a Magyar Gazdakörök Országos Szövetségének. Dági József azt tapasztalta, hogy a mezőgazdasági termelésben, a kertészetben is tulajdonos kell a minőséghez. A régi típusú termelőszövetkezeteket éppen ezért nem tartja életképes típusnak a kialakuló verseny- gazdaságban. Viszont szövetkezetekre szükség van: feldolDági József a házuk udvarában, FOTÓ: BLÁZSIK SÁNDOR gozó, szolgáltató, értékesítő stb. szervezetekre.- Egyelőre ha kimondja az ember a szövetkezet szót, az ittenieknek a kolhoz jut róla az eszükbe. Ennek ellenére Jánoshalmán napirenden van a szövetkezés, a nyugati típusú szövetkezés. Új telepítésekre van szükség a jánoshalmi határban. Azonban ehhez kevés a tőke. Egyesek még nem rendelkezhetnek a közösből kijáró vagyonnal sem, tehát nincs miből jövőt alapozniuk. A vagyonkiadás sok problémát hozott a felszínre a városban.- Az egyesület igyekszik könnyíteni a terheken. Különböző akciókat szervezünk, például a termeléshez szükséges anyagok kedvezményes beszerzésére. A gazdaköri tagok egyébként is kedvezményt élveznek a vásárlásaiknál, ha felmutatják tagkönyvüket. Rövidesen országos érvényű tagkönyveket osztunk ki. A Jánoshalmi Szőlő- és Gyümölcstermesztők Egyesülete év elején a helyi borverseny megszervezésével hívja fel magára a figyelmet. Ősszel szüreti napokat rendez. Mindkét esemény pezsgést hoz a város életébe. A tagság szakmai előadásokat hallgathat és kirándulásokon gyűjthet tapasztalatokat. Legutóbb az új almafajtákkal ismerkedtek. Nagy gondjuk, hogy nincs székházuk, pedig hajdan volt. Eddig nem tudtak szerezni helyette, de nem adják föl. Kéthetenkénti klubdélutánjaikat egyelőre a mezőgazdasági szakiskolában tartják. Dági Józsefék már készülnek a szeptemberi kertészeti és növénytermesztési kiállításra, amely hagyományos rendezvényüknek számít. Az egyesület elnöke úgy érzi, nem hiábavalók az erőfeszítéseik: ha lassan is, de kezdenek magukra találni a helybeli gazdálkodók.- a. tóth Pénteken kezdődik a szüreti fesztivál Három város borversenye Kecelen Kecelen augusztus 18-án kezdődik és három napig tart az Alföldi szüreti fesztivál ’95 rendezvénysorozat. Pénteken a könyvtár és művelődési ház nagytermében 9 órakor Csipkó Sándor, az Alföldi Szőlő- és Bortermelők Egyesületének ügyvezető elnöke nyitja meg a bor, pezsgő és borászati eszközök kiállítását. Ezután egy óra múlva a három város, Kiskőrös, Soltvadkert és Kecel borversenyét tartják meg a Fürtös vendéglőben. Másnap, szombaton 9-től a Kecel-kupa meghívásos kettesfogat-hajtó verseny mara- tonhajtását rendezik meg. A sportcsarnokban este 7-kor a Petőfi Népe harmonikaversenye szórakoztatja az érdeklődőket. Vasárnap 9-től a kettes fogatok díj- és akadályhajtása következik. A szüreti felvonulásban 18 órától lehet gyönyörködni, az este nyolckor kezdődő utcabálon pedig hajnalig mulathatnak a táncos kedvűek. Tovább élénkülő beruházások Vezet a mezőgazdaság Tovább folytatódik a beruházási tevékenység élénkülése a magyar gazdaságban - állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb havi jelentése. Az év első három hónapjának adatait összegző statisztikák és becslések szerint ebben az időszakban 141 milliárd forint volt a nemzetgazdasági beruházások értéke, ami folyó áron 31, összehasonlító áron pedig 8-10 százalékos növekedésnek felel meg. A beruházások növekedési üteme meghaladta a gazdaság növekedésének ütemét. A növekmény 94,4 milliárd forint volt, ami folyó áron számítva 45,6 százalékos bővülést jelentett az előző év azonos időszakához képest. A vállalkozói kör beruházásai 66 százalékkal növekedtek, miközben a költségvetési és társadalombiztosítási szektorban 4 százalékkal csökkent a beruházások értéke. Továbbra is a mezőgazdaság beruházási tevékenysége növekszik a leginkább, ebben a szektorban 2,5-szeres beruházásbővülést regisztráltak. Aszeptikus sűrítőüzemet adtak át vasárnap a Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei Vaján. A 375 millió forintért épült, korszerű mezőgazdasági termék- feldolgozó üzemben évente 8- 10 ezer tonna meggyből, paradicsomból, almából és sárgarépából készítenek majd sűrítményt. A termékeket nyugati exportra szállítják, a teljes sárgarépa-sűrítményre például a japánok a vevők, a már megkötött szerződés szerint évi 8 millió dollár értékű árut vesznek Vajáról. A feldolgozó egyébként 120 embernek ad munkát. Vásár Nyitrán Nyitrán szombaton megnyílt a mezőgazdasági és élelmiszer- ipari termékeket bemutató Ag- rokomplex ’95 nevű nemzetközi vásár. A 22. alkalommal sorra kerülő vásár és kiállítás a közép-európai térség egyik legnagyobb szakmai eseménye, ahol a magyar kiállítók kezdetek óta tekintélyes résztvevőnek számítanak. Ma Szlovákiába várják Lakos Lászlót a környező országok mezőgazdasági minisztereinek találkozójára. Tiszaalpáron is megalakult az előkészítő bizottság Alpáron ötvenhét termelő és egy felvásárló jelentkezett a hegyközség tagjai közé - hangzott el a hegyközséget előkészítő bizottság megalakulásakor. A július végi fórumon arról is szó esett, hogy újabb szőlő- termesztők jelezték belépési szándékukat. A bizottság tagjai lettek: Csikós Mihály (Kinizsi u. 10.), Leskowsky Albert elnök (Kecskemét, Lórántffy u. 12.), Nagy József (Lakitelek, Széchenyi krt. 55.), Pásztor István (Hunyadi u. 34.), Szabadszállási Mihály (Budai N. A. u. 56.), Tóth Béla (Szent Imre tér 16.), Megalakult a Márkavédők Egyesülete (H)arccal a hamisítók felé A hamis termékeket forgalmazó, rosszhiszemű kereskedő akár hatmillió forint pénzbüntetésre is számíthat, ha lefülelik. Újabban pedig még jobban vigyázniuk kell a seftelőknek, mert hivatalosan is bejelentette megalakulását a Márkavédők Egyesülete. Tájékoztatójukon Tre só Zoltán elnök az egyesület bemutatása kapcsán elmondta: nagy szükség van a márkanevet használó cégek összefogására még akkor is, ha konkurensei egymásnak. Megdöbbentő méreteket öltött hazánkban a feketegazdaság: értéke eléri a GDP 28-30 százalékát. Ebben pedig nagy szerepet játszanak a hamisítók és forgalmazóik. A kormány minden támogatást megad a Márkavédők Egyesületének, hiszen tevékenységük nemcsak a multicégek termékeinek, hanem a magyar gazdaságnak is védelmet jelent. Az illegális kereskedelem felszámolására alakult egyesület külföldi tapasztalatokra és a hazai hatóságok - a vám- és pénzügyőrség, a rendőrség - együttműködésére számít. Közös fellépésük nyomán a hamisítványok értékesítésére vállalkozó kereskedőnek ezentúl tartania kell attól, hogy lebukása esetén a többi márka forgalmazásától is elesik. A szándékos hamisítókra börtönbüntetés vár. Az egyesület véleményezi a lefoglalt termékeket, és segít a hatóságoknak a hamis áruk megsemmisítésében. A védelem nem utolsósorban a vásárló védelmét jelenti: a pénzéért kapjon olyan minőséget, amit a márka garantál. Bozsó Bea Szeptember 8-ától 17-éig: BNV Az idén is gazdag programmal várja majd az érdeklődőket a fogyasztási cikkek őszi budapesti seregszemléje, amelyet ezúttal szeptember 8. és 17. között rendez a kőbányai vásárvárosban a Hungexpo Rt. - tájékoztatta a társaság sajtóosztálya az újságírókat. Elmondták: eddig több mint 800 hazai és külföldi cég jelezte részvételi szándékát a szeptemberi Budapesti Nemzetközi Vásáron. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az eddig jelentkezett kiállítók a pavilonokban és a szabad területen egyaránt minden helyet lefoglaltak, így a kőbányai vásárváros kapujára máris ki lehetne tenni a megtelt táblát. A tíznapos rendezvényt gazdag programok egészítik ki. A vásárszervezők szerint a legnagyobb érdeklődésre a nemzetközi energiatakarékossági szimpózium és termékbemutató tarthat számot. Ennek keretében mintegy 20 előadás hangzik el a kapcsolódó témakörökből. A vásár idején karitatív programokra is sor kerül. Zoltai Géza (Gr. Széchenyi u. 10.). A bizottság az alakuló közgyűlésig működik és minden héten csütörtökön 18-20 óra közt ügyeletet tart a művelődési házban. Tagjai a hegyközség alakítására és majdani működésére vonatkozó kérdésekre választ adnak. Ugyanakkor minden javaslatot, észrevételt szívesen fogadnak. Ezek figyelembe vételével készítik elő a közgyűlésre a hegyközség alapszabály-tervezetét, javaslatot dolgoznak ki a megválasztandó vezetőség létszámára, a fizetendő hegyközségi járulék mértékére. Helyreállt a rend az alagútban A három napon át tartott sztrájkakciók után zavartalanul közlekednek hétfő reggeltől a Nagy-Britanniát Európával összekötő tenger alatti alagútban a Eurostar vonatok - jelentette a UPI. A szerelvények mozdonyvezetőit tömörítő francia szakszervezet beszámolt arról, hogy egyelőre nem sikerült elérni a magasabb juttatásokat a részleges munkabeszüntetéssel. Családi hitelek a Világbanktól I ^ I A Világbank egészen újszerű módszerrel, úgynevezett mik- rohitelekkel próbál segíteni a világ legszegényebb családjain - számoltak be a hétvé-1 gén a pénzintézet tisztségviselői a kezdeményezésről. A ( kölcsönök valóban mikrojel- legűek, azaz meglehetősen csekélyek lesznek, többnyire 100 dollár körüliek, ám mégis | sokat javíthatnak a legrászorultabb családok helyzetén. A spekulánsokat okolja az elnök Carlos Salinas de Gortari volt mexikói elnök szerint a New York-i és a londoni tőzsde spekulánsai okozták azt a j pénzügyi válságot, amely az ] év elején tönkretette Mexikó gazdaságát - írja legfrissebb számában a Newsweek című nemzetközi hírmagazin. SaliI nas jelenleg a kanadai Montrealban él. Kisparcellák vagy szövetkezetek? A kínai mezőgazdaságnak nincs szüksége 100 millió főnél több munkaerőre, több mint háromnegyeddel lehetne csökkenteni a jelenlegi létszámot - jelentette a Reuter kínai szakértői véleményre hivatkozva. Fen Geng, a Kínai Tudományos Akadémia közgazdásza elmondta, hogy a 100 millió fő sokkal hatékonyabban dolgozhatna szövetkezetekbe tömörülve, mint a jelenlegi kisparcellákon küszködő 450 millió paraszt. Újra megnyitják az Adriát? Horvátország rövidesen újra meg akarja nyitni az Adria- olajvezetéket, miután visszafoglalta a szerbektől a vezeték középső szakaszát. A zágrábi rádió szerint most folyik a műszaki vizsgálat azon a 64 kilométeres szakaszon, amely a közép-horvátországi Kraji- nán át vezeti Szerkeszti: A. Tóth Sándor A fogyasztói árindex alakulása Előző év Előző hónap 108 107 106 105 103 102 101 100- Fogyasztói árindex (előző év azonos időszaka = 100,0) "Fogyasztói árindex (előző hónap = 100,0) A KSH adatai alapján közli: a Magyar Nemzeti Bank Havi jelentése, 1995/6. Az ábra a fogyasztói árindexet az előző hónap százalékában és az előző év azonos időszakához képest mutatja. Sürítménygyártó üzemet avattak