Petőfi Népe, 1995. augusztus (50. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-10 / 186. szám
8. oldal Petőfi Népe-Riport 1995. augusztus 10., csütörtök Vándorcirkusz a város szélén „Figyelem! Figyelem!” - harsogja az utánfutós Mercedesre szerelt két tölcséres hangszóró. „Kecskemétre érkezett a Royal Amerikano Cirkusz! Szenzáció! Látványosság! Artista-, zsonglőr- és bohócmutatványok! Kígyóbűvölés! Különböző egzotikus állatok: alaszkai ezüstpuma, szibériai barnamedve, nyest- kutya, póniló, továbbá pávák, majmok, tigrispitonok! Szenzáció! Látványosság! Előadások délután négy és este hét órától! Figyelem! Figyelem!...” Misa bohóc és labdazsonglőr, a gyermekek kedvence. Miénk ez a cirkusz Kerékpáros gyermekek gyűrűjében termetes asszonyság áll a Nagykőrösi utca sarki jelzőlámpánál. Kezében szatyor, arcán kíváncsiság. Ajkai hangtalanul ismétlik a hangszórók szövegét. Kétszer is végighallgatja, még meg is kérdezi a mellette csoportosuló gyerekektől, jól értette-e? Csak aztán indul hazafelé, hogy elújságolja a szomszédoknak: újabb cirkusz vert sátrat a buszpályaudvar mögötti téren. A nagy sátrat körülölelő lakókocsik egyikének nyitott ajtaján tánczene árad a délelőtti hőségbe. A ponyva árnyékában fehér inges férfi ül egy műanyag karosszékben. Nyakában vastag aranylánc. A láncon különös formájú kézfej lóg egy érem társaságában. Kár, hogy nem hamarabb érkezett. A főnökasszony néhány perce ment be a városba - sajnálkozik. Azért, ha tudok, én is szívesen segítek - teszi hozzá vigasztalásképpen. Két, vödröt cipelő férfi bukkan elő az állatok ketreceit eltakaró ponyva mögül. István! Ha végzett, hozzon bentről egy széket! - szól egyiküknek a fehér inges úr, akiről közben kiderül, a főnökasszony férje, egyben igazgatója és tulajdonosa a cirkusznak.- Különös világ ez a mienk. Különös és semmi máshoz nem hasonlítható. Aki ebbe születik bele, azt a cirkuszon kívül semmi más nem érdekli. Az én őseim legalább kétszáz évre visszamenőleg cirkuszisták voltak. Az volt az apám, a nagyapám, a déd- és az ükapám, és valószínűleg azok ősei is. Járták a világot, az országot, a városokat. Minden vásárban, búcsúban ott voltak. Mindenütt, ahol a nép szükségét érezte, hogy szórakoztassák. A tömeg igényli, hogy időnként bolondságokkal tömjék a fejét, hogy ügyes szemfényvesztők, mutatványosok feledtessék velük a hétköznapok gondjait. Főleg a gyermekek körében népszerű a cirkusz. Régebben, ha valahol megálltunk és felvertük a sátrat, pillanatok alatt körénk sereglett a környék valamennyi lézengő gyermeke. Kétszáz év nagy idő. Sok minden megváltozott azóta. A cirkusz ugyan a régi, csak a közönség fogyott el időközben. A tévézés, videózás kiszorította ezt az ősi mesterséget. A cirkusz mosolya A cirkusz világa kemény világ. Szabadságot ígér, de a szabadságért cserébe nagy árat fizettet. A cirkusz több egyszerű szórakoztatásnál: a cirkusz életforma. A közönség csodálattal és elismeréssel szemléli az állandóan mosolygó illuzionista, a zsonglőr ügyessségét, a mókusfürgeséggel kötélre mászó akrobatát. De a közönség nem látja, mennyi munka áll egy- egy „mosolygós” produkció hátterében. A társulat huszonkét tagja közül hét gyermek. Misenka apjával, Misával és Viktorral bohóckodik. Mátyás a zsong- lőrködés mellett kerékpározik, két fellépés között pedig a keverőpultnál cseréli a kazettákat. Claudia a kígyós produkcióban statisztál, egyébként üdítőt és pattogatott kukoricát árul a széksorok mögött. Mariann már kész nő. Kötélgyakorlatával mindig nagy sikert arat. Szinte valamennyi produkcióban részt vesz. Hogy a gyerekből jó artista, illuzionista vagy zsonglőr váljon, korán, még egészen zsenge korában munkába kell venni. A vándorcirkuszisták gyermekei nem járnak artistaképzőbe. Kiválasztásuk, felkészítésük az igazgató és a főnökasszony feladata. Délelőttönként, amikor még nem elviselhetetlen a hőség, együtt próbál a társulat apraja és nagyja. Próbák nélkül nincs sikeres produkció. Márpedig a pénzéért szórakozni vágyó nagyérdemű könyörtelen az ügyetlenkedő artistával szemben. A gyakorlatlan akrobata saját vagy társa életével fizet egyetlen elhibázott mozdulatért. A produkciók tökéletessége a fennmaradás alapfeltétele a cirkuszisták számára. Örökös vándorlás Az igazgató tizenöt évig külföldön élt. Aztán gondolt egyet, hazatért. Fagylaltozót, butikot nyitott, és elhatározta: felhagy a vándorcirkuszos életmóddal. Egy év után eladta a két üzletet, visszaállt cirkuszistának. Akit a cirkusz egyszer megfog, azt többé nem ereszti. Ez alól csak az első házasságából született két gyermek a kivétel: mindketten hátat fordítottak a vándor életmódnak, és „civil” pályára léptek. A fiúból sikeres nyomozó, a lányból könyvelő lett. Második házassága már másképp alakult. A három kamaszkorú gyerek: Mariann, Mátyás és Lali szívvel-lélekkel a cirkuszért él. Sógornőjének, Marikának és Misának, a bohócnak két- két gyemeke van. Valameny- nyien iskolások. A cirkusszal együtt vándorolnak városról városra, iskolából iskolába. Öt nap itt, öt amott, így telik el az iskolaév. A próbák, előadások mellett ez is szép eredmény. Amikor hidegre fordul az idő, a cirkuszisták is megállapodnak. Az idősebbje hazaköltözik, a fiatalok pedig nekivágnak a nagyvilágnak. Télen melegebb tájakra, afrikai, délamerikai társulatokhoz szerződnek. Tavasszal aztán a vándormadarakkal együtt ismét hazaszállnak és mindent ott folytatnak, ahol ősszel abbahagyták. A direktor szerint: „a cirkuszhoz úgy hozzátartoznak az állatok, mint kutyához a bolha.” Egy részük aktív szereplője a különböző produkcióknak, legtöbbjüket azonban pénzért mutogatják az előadások szüneteiben. Állatok és emberek Az ember sok mindenre megtanította az állatot. Például, hogyan leplezze indulatait. A rabságban tartott vadállat számára vigaszt jelent az üvöltés. Az üvöltés azonban félelmet kelt, ezért az ember arra is megtanította az állatot, hogy üvöltés helyett inkább dörmögjön. Cserébe az állat is megtanította az embert egy sor olyan dologra, amit tud: vándorolni, fedél nélkül élni, bírni a szenvedést, a nélkülözést. Dorisz és Sacika jó viszonyban él egymással. Dorisz, az alaszkai ezüstpuma egyéves múlt. Állatkertben született, s valószínűleg soha sem adatik meg számára, hogy eljusson ősei földjére, Alaszkába. Hasonló Sacika sorsa is. Az alig négy és fél hónapos szibériai bamamedvebocs legfeljebb génjeiben őrzi a tajga, vagy a hatalmas tundra emlékét. Dorisz testi fogyatékos. Jobb hátsó lábát kölyökkorában megharapta az apja. A seb elfertőződött, és a puma lábát térdtől amputálni kellett. Ráadásul jobb szemére hályog ereszkedett. De Dorisz meg- adóan viseli sorsát, nyoma sincs benne a rosszindulatnak. Sacika már türelmetlenebb. A SZERZŐ FELVÉTELEI Marika, a főnökasszony húga kiváló akrobata. Mátyás kiváló egyensúlyozó. Háttérben apja, az igazgató. Időnként mérgesen felmordul, közben szorgalmasan liheg és kitartóan nyalogatja ketrece hideg rácsát. Az ő sorsa is megpecsételődött: hormonkezelést kap, nehogy túlságosan nagyra nőjön. Dorisz és Sacika egyfajta felsőbbrendűséggel és közönynyel viszonyul a szomszédságukban raboskodó többi állathoz: a két tigrispitonhoz, a kosfejű nyulakhoz, cerkófmaj- mokhoz, pávákhoz, nyestku- tyához. Csupán két gondozójuk, István és Tibor iránt éreznek némi tisztelettel vegyes szeretetfélét. A háttérben A bohócok, zsonglőrök, akrobaták mellett öt műszaki egészíti ki a társulatot. A műszakiak nem lakókocsikban alszanak. Fekhelyüket maguk hevenyészték össze egy pótkocsi sarkában. Az élet különböző területeiről csapódtak a cirkuszhoz. Csupa csalódott, a társadalom perifériájára sodródott ember. Olyanok, akik számára a cirkusz jelenti a valahova tartozás utolsó esélyét. Nem vesznek részt a produkciókban, de nélkülözhetetlen részei a cirkusznak. Összerakják és szétszedik a kellékeket, festenek, takarítanak, gondozzák az állatokat. A sors mindenhez értő, univerzális embereket faragott belőlük. Minden cirkuszi produkció csapatmunka eredménye. Az eredmény szempontjáből nincs különbség művész és műszaki között. A művész szórakoztat, de az állatgondozó - idomár - szerepe épp oly fontos: az ő feladata kihozni az állatból a legnemesebb tulajdonságokat - vagy a legrosszabbakat. Akár így, akár úgy, nélkülük nem volna teljes a kép. Azé a cirkuszé, amely, ha egy-egy pillanatra is, de képes felvillantani az ember és az állat igazi jellemét. A cirkusz szabja meg a Mátyások, Misák, Mari- annok, Claudiák, Doriszok, Sa- cikák sorsát. Néha kegyetle- nebbül, mint a pénz, de sohasem aljasabbul, emberteleneb- bül. Vándorcirkuszistának lenni nem dicsőség és nem is megaláztatás. Egyszerűen sors. Emberek sorsa, mint a világban mindenütt, ahol a ház nem jelent otthont, a föld nem jelent hazát. Adrienne, a főnökasszony, két hatalmas tigrispitonnal. Szász András
