Petőfi Népe, 1995. július (50. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-07 / 157. szám
1995. július 7., péntek Megyei Körkép 3. oldal Patikaprivatizáció bajai módon Bajai egyeztetés A mai megyei közgyűlés előtt Baján ültek össze egyeztető tárgyalásra a helyi SZDSZ- szervezet képviselő tagjai. Ezen rendhagyó módon részt vett Széli Péter (MSZP) polgármester is. A várossal kapcsolatos előterjesztésekről adott tájékoztatót Nemes Gábor, a kulturális bizottság elnöke. Backnangból Bácsalmásra Egy 25 tagú fiatalokból álló csoport indult el kerékpáron, július elején a németországi Backnangból Bácsalmásra. A vakációzók 1100 kilométert tesznek meg 8 nap alatt. Naponta 190 kilométert hajtanak le két gépkocsi kíséretében, és az úton kétnapi pihenőt tesznek. A bringás kirándulók szombaton délután 4 és 6 óra között érkeznek meg a célpontként kitűzött testvérvárosba, Bácsalmásra. Megyei cigánynap Szabadszálláson Szombaton Amáry Jag (A mi tűzünk) címmel megyei cigánynapot rendeznek Szabad- szálláson. Tíz órától a cigányfolklór hagyományait ápoló népi együttesek vetflkedője veszi kezdetét. Az égész napos programot este kilenctől cigánybál zárja a helyi Róna étteremben. Operettestet rendeznek Kecelen Az országos aratófesztivál első napján, szombaton operettestet rendeznek Kecelen. A 8 órakor kezdődő műsorban fellép Pitti Katalin, Csombor Teréz, Pál Attila, Szokolai Péter, Gulyás Zoltán. KÖZÉLETI HÍR • Csemus Ferenc, az MSZP országgyűlési képviselője tart fogadóórát ma 14-15 óra között a városföldi, 15-16 óra között a kunszállási polgármesteri hivatalban. Nagyon elégedetlen az önkormányzat eddigi ténykedésével Várhalmi Miklós képviselő. Főképp a várható pénzügyi-gazdasági jövő tükrében. Ezúttal a helyi patikaprivatizácó miatt háborodott fel. Baján a kilenc gyógyszertár közül négy van még állami tulajdonban. A testület úgy határozott, hogy zárt - csak az adott patikában dolgozók részére kiírt- pályázaton értékesíti ezeket. Az ossz pályázati díj 6,8 millió forint, a nyertes pedig majdnem örökre elnyerte a pati- kavagyon szinte megváltoztathatatlan hasznosítását. A pénzügyi és gazdasági bizottság elnöke szerint olyan nyílt, licitálásos pályázatot kellene kiírni, amelyre valamennyi Baján dolgozó gyógyszerész jelentkezhetne. Ezzel 20-30 millió forint ossz pályázati díj lenne elérhető. Helytelen az is, hogy a törvény által előírt 5 év helyett 10 évre emelték a gyakorlati időt. A korlátozások miatt csak jelenlegi vezetők lehetnek igazi pályázók, ezért kár a színjátékért. A tájékoztatások szerint a négy patika összforgalma 300 millió forint évente, ennek bruttó nyereségtartalma körülbelül 50 millió. Ennek 14 százalékáért adja az önkormányzat a vagyonrészét, szinte örökös használatra. Nagykörös-Szolnok skinhead-kapcsolat Benzinespalackkal támadtak A nagykőrösi rendőrség lapunknak adott tájékoztatása szerint egy erős és szerteágazó, szolnoki központú skinhead- szerveződés vezéregyéniségei kerültek horogra annak a két fiatalnak a személyében, akik alaposan gyanúsíthatok a V. Á. nagykőrösi lakos portája ellen elkövetett Molotov-koktélos merénylettel. Valószínűnek tartják, hogy közük van más bűncselekményekhez is. A tanyán élő cigánycsalád otthonát még márciusban egyik este botokkal és benzinespalackokkal felszerelkezett banda vette körül. V. A-t kicsalták a lakásból, bántalmazták, majd az ablakon keresztül égő benzinespalackot dobtak a szobába. A család lélekjelenlétén múlt, hogy az épület nem égett le. A nagykőrösi rendőrségi nyomozás első adatai szerint úgy tűnt, hogy a cigánycsalád otthonát valamilyen üzleti nézelteltérést követő bosszúból akarták felgyújtani. A 19 és 21 éves - nagykőrösi, illetve szolnoki illetőségű - fiatalemberek lakásán talált ütő-vágó fegyverek valóságos arzenálja, valamint a nagy mennyiségű fasiszta jelvény viszont egyértelműen arra utalnak, hogy a bűncselekményt faji előítélet motiválta. M. J. Halasi városvédők közgyűlése Június 29-én tartotta tisztújító közgyűlését a Kiskunhalasi Városvédő és Városszépítő Egyesület. A tagok írásban kapták meg a Rácz Fodor Mihály elnök által szerkesztett beszámolót. Ez a Nyárfa utca 11. szám alatti épület megmentéséről, a Városfejlesztési Bizottság tevékenységéről, régi, városképi jelentőségű polgárházakról, valamint a „Szép ház” és a „Tiszta, virágos utca” pályázatokról adott számot. Beszámolójában Rácz Fodor Mihály elnök az egyesület kapcsolatairól, gazdasági ügyeiről, folyamatban lévő ügyekről, s a tervekről is írt. A tájékoztatót a közgyűlés elfogadta, majd megválasztották az új elnökséget. A Kiskunhalasi Városvédő és Városszépítő Egyesület elnökévé Rácz Fodor Mihályt választották, a titkár Dóka József lett. Más fejezte be a meggyszüretet A nagykőrösi B. G. és családja fölöttébb meglepődött, amikor észrevették, hogy a tázerdei kertjükben estefelé félbehagyott meggyszüretet valakik hajnaltájt befejezték. A hívatlan látogatók alapos munkára törekedtek, hisz’ a gyümölccsel együtt magukkal vitték a több ezer forintot érő létrát is. A rendőrök a legközelebbi felvásárlótelepen kezdték a nyomozást. A bizonylatokat átlapozva ráakadtak a két környékbeli fiatalkorú meggytolvajra. A fiúk több mint hétezer forintot vágtak zsebre az elorozott portékáért. Azóta kiderült, hogy más bűncselekmények elkövetésében is gyanúsak. Bizonyítási kísérlet preparált autóval Százzal robogott a Fiat A baleset, aminek a bizonyítási kísérletét tegnap tartották meg Kecskeméten, 1992. szeptember 23-án, este történt. Az E75- ösön, Kecskemét és Kiskunfélegyháza között, két személyautó karambolozott. Egy Talbot Horizont és egy Fiat Duna. A Talbot 18 éves utasa meghalt, a vezetője életveszélyesen sérült. A Fiat sofőrje és utasa súlyos sérüléssel került kórházba. Nehezíti a történtek rekonstruálását, hogy a baleset bekövetkeztéről csak feltételezések vannak. Az ügyész a Talbot vezetőjét vádolja. A szakértők egy része szerint ő tért át a bal oldalra, emiatt rohant bele a Fiat. A védelem más szakértőket hozott. Szerintük a Fiat Duna ittas sofőrje (a vérében mintegy 2 ezrelék alkohol volt) ment át balra és 90-es tempónál korrigált. „Ez az, ami lehetetlen” - tromfoltak a vád szakértői: a Duna mindenképpen felborul, ha a sofőr így vezet. Szelecki Zoltán bíró bizonyítási kísérletet rendelt el. A védelem Pestről hozott egy Duna taxit, és a sofőr vállalta a szerinte rutinfeladatot. Csikorgó gumikkal, de megcsinálta. Már A szakértő magyarázza, mi a feladat. FOTÓ: NOSZLOPY pakoltak a szakértők, amikor kiderült: a taxis csalt. Biztos, ami biztos, negyven kiló követ tett a kocsiba. Kivették a terhet és megismételték a bravúrt. A kocsi 90-nél ismét irányt változtatott és talpon maradt. A vádlott védekezése eszerint elképzelhető. Most már a bíróság dönt... Noszlopy Jegyzői klub Érsekhalmán Negyedik éve működik eredményesen a Baja környéki tíz település önkormányzati vezetőiből alakult jegyzői klub. Tegnap Érsekhalmán tanácskoztak. A legfontosabb napirendi pont az volt, hogy a gazdasági stabilizációs programból a településeknek milyen feladatokat kell végrehajtani. Ehhez dr. Metzinger Éva, a megyei közigazgatási hivatal vezetője nyújtott szakmai segítséget. Török roham a hét végén Az előző hétvégéknél nagyobb számú vendégmunkás átutazására készült fel a határőrség. A hét végén Németország négy, Hollandia, Ausztria és Belgium több tartományában kezdődnek meg a nyári szabadságolások. Többek között számos multinacionális óriáscégnél, ahol jelentős számban dolgoznak török vendégmunkások. Az átutazó vendégmunkásoknak és a hét végén Romániába utazó magyar állampolgároknak a szóvivő egyaránt azt ajánlja, hogy a Budapest-Kecs- kemét-Kiskunfélegyháza-Szen- tes-Orosháza-Mezőkovácsháza útvonalon közelítsék meg az új nemzetközi átkelőhelyet, Batto- nyát. Az átépítés alatt levő nagylaki határátkelőt csak a teherautók, az autóbuszok, valamint személyautóval a magyar és a román állampolgárok vehetik igénybe. A hazatérő jugoszláv vendégmunkások miatt a hét végén Tompánál és Röszkénél is néhány órás várakozás alakulhat ki a kilépő forgalomban. Gázhálózat épült Dunaszentbenedeken Dunaszentbenedeken a közelmúltban befejeződött a gázhálózat építése. A községi vezeték több mint tizenegy kilométer, s 17,5 millió forint Dégáz-beru- házásból valósult meg. A gyors, három hét alatt tartó precíz kivitelezés a lajosmizsei Csorbagáz szakembereit dicséri. A település polgárainak 80 százaléka, azaz 335 család kérte a korszerű energiát. A helyi önkormányzat lakásonként ötezer forint vissza nem téritendő támogatást adott. Ezen felül a műszaki átadásig megelőlegezte a mérőóra és a nyomáscsökkentő költségét, mintegy 10 ezer forintot. így négyezer forintnál alig került többe a lakók bekötési hozzájárulása. Gazdasarok A víziszárnyasok tartása I. A víziszámyasok fokozottan érzékenyek a fehérjehiányra, ami több gond forrása lehet: könnyebben megbetegedhetnek, lassabban fejlődnek stb. Ezért gondoskodni kell arról, hogy mindig megfelelő meny- nyiségű fehérjét kapjanak - hívta fel rá a figyelmet dr. Hegedűs Dénes, a Bács-Kiskun Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás szakállatorvosa. A víziszárnyasok táplálékának fehérje- tartalma tehát napos kortól 3-4 hetes korig 24-25 százalékos legyen. Ha nem tápot esznek, akkor külön gondoskodni kell a szükséges fehérjebevitelről, például tojás formájában. Azonban sokkal célszerűbb az indítótáp, de vigyázat: a vízi- szárnyasnak véletlenül se adjunk baromfitápot! Ez ugyanis olyan anyagot tartalmaz, amitől a vízibaromfi elpusztulhat. Négyhetes kor után kaphatnak a libák, a kacsák nevelőtápot, ami tartalmazza az ilyen korban szükséges 18-22 százalékos fehérjét. Emellett zöldet is tegyünk eléjük, ivóvizük állandóan legyen. A tojásból kibújva a kisliba, kiskacsa bírja legrövidebb ideig az éhezést. Kómába esik, ha 6-8 órán belül nem kap enni. Ezért ajánlatos az ivóvizükbe 3-5 százaléknyi szőlőcukrot tenni (10 liter vízbe 30 dkg-ot). Amit a kristálycukor nem helyettesíthet! Napos korban kapjon a víziszámyas olyan készítményt, ami több, nélkülözhetetlen vitamint tartalmaz! Ezt 1-2 hetes korban meg kell ismételni. Libának antibiotikumot csak végszükség esetén szabad adni! Jó tanács: a liba, a kacsa pecsenyekorban tisztítható a legkönnyebben. Érdemes tehát úgy táplálni, hogy 7-8 hetes korában elérje a pecsenyekorban szükséges súlyt. A Bokros-program néhány pontját az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette. Ezek közé tartozik, egyebek mellett, a gyed eltörlése, a gyes időtartamának a csökkentése, a családi pótlék folyósításának a korlátozása. A megyei honatyák többsége megszavazta a csomagot, de olyan képviselő is akadt, aki az egész intézkedés ellen voksolt. Változott-e véleményük a bírák állásfoglalása után? - erről kérdezett meg négy országgyűlési képviselőt lapunk munkatársa. Dr. Bernáth Balázs kisgazda képviselő: A kisgazdapárt a Bokrosprogramot nem szavazta meg, így én sem - mondj a az FKgP po- litikusa. Mindenekelőtt azért, mert mi sem értettünk egyet azokkal az elképzelésekkel, melyeket az alkotmánybírák megsemmisítettek. Az az álláspontunk, hogy a kormánynak gazdálkodnia kell, méghozzá takarékosan. Meg kell szüntetni a mérhetetlen végkielégítéseket, az ész nélküli pénzkiáramlást, s akkor nem kell hozzányúlni ahhoz a szociális hálóhoz, mely európai szinten működik. Az FKgP-nek a válság további elmélyülésének megakadályozására van elképzelése. A külföldi adósság kérdését a nyugati bankárokkal újra kell tárgyalni. Megmagyarázni, hogy az eladósodás részben a kommunisták számlájára írható, s a régi rendszer európai bukásához mi jelentős részben hozzájárultunk, de ne mi fizessük meg a Nyugat helyett ennek az árát. Másrészt úgy véljük, hogy az elrabolt nemzeti vagyont vissza kell szerezni a költségvetés számára. Dr. Garai István, az MSZP félegyházi képviselője a Bokros-csomag végszavazásánál igennel voksolt, bár egyes pontjait a részenkénti szavazásnál nem szavazta meg: Annak idején a 44 százalékos tb-járulék-emelést nem szavaztam meg. A csomag szociálpolitikai részével sem értettem egyet. Több pontot szintén nem szavaztam meg, illetve több módosító indítványt is tettem képviselőtársaimmal. Ezek egyike a közgyógyellátottak fogászati ellátását szabályozta. Egy másik pedig a fogyatékos gyereket 1,5 szorzóval veszi figyelembe a családi pótlék számításánál. Az alkotmánybíróság döntése után remélem, hogy Bokros úr olyan irányban fog lépni - például a feketegazdaságban - ahonnan bőségesen lehetne pótolni a hiányzó milliárdokat. Ha én volnék pénzügyminiszter, szigorúbban tárnám fel az adócsalásokat, és behajtatnám a kintlévőségeket. Dr. Brúszel László, az MSZP képviselője a csomag végszavazásánál igennel szavazott: Megítélésem szerint a legutolsó voksolásom helyes volt. Bár a részszavazásnál a honor-, illetve a tb-csomag egészére nemmel szavaztam. Sejtettem, hogy ez alkotmányjogilag nem elfogadható. A családi pótlék esetében igennel szavaztam viszont. Az alkotmánybírók tb- döntésével egyetértek, de a döntés többi vonatkozását mint jogász legfeljebb csak tudomásul veszem. A végletekig ugyanis nem lehet végigvinni egy olyan elvet, hogy bizonyos megszerzett jogosítványok örökké élnek. Zwack Péter, Kecskemét egyik képviselője, a Bokrosprogramra összességében igennel szavazott: A Bokros-program egészében szükséges. Ma is ugyanúgy szavaznék. Ha a pénzügyminiszter újabb megszigorító intézkedéseket hoz, akkor megszavazom. Volt azonban az említett csomagban néhány olyan tétel, amely elkapkodott volt, s amelyet igazságosan meg kell változtatni. Ma nem tudunk egy olyan jóléti rendszert finanszírozni, ami jelenleg létezik. Többet költünk a szociális hálóra, mint a hollandok vagy a dánok. Bármenynyire is szociálisan érzékeny vagyok, az ország érdekében csökkenteni kell a kiadásokat. A Bokros-programból azonban hiányzik valami. Ez pedig a továbblépés koncepciója. Nem lehet egy gazdaságot úgy felépíteni, hogy csak elveszünk folyamatosan, s nem fejlesztünk. Barta Zsolt Fenyő rúdfa érkezett! 4 és 6 tm-es Kecskemét, Serfőző u. 19. (Katona J Gimnázium mögött) T 76/482-005 I (65970) $ Megyei honatyák a Bokros-csomagról és az Alkotmánybíróság döntéséről Egy feladó, tíz és fél millió címzett