Petőfi Népe, 1995. július (50. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-04 / 154. szám

1995. július 4., kedd 7. oldal PÉNZ, VÁLLALKOZÁS, PIAC Mennyiért aratják a gabonát? A szolgáltatók, akik maguk Is termelők, először a saját gabonájukat takarítják be. Baján és környékén a szolgál­tatók öt- és hatezer forint körüli áron vállalják egy hektár ga­bona betakarítását. Mint azt Varga Józseftől, a Bácskai és Dunamelléki Mezőgazdasági Szövetség munkatársától meg­tudtuk, a szolgáltatók szíveseb­ben vállalnak nagyobb táblákat. Baján és környékén is több veszteséggel számolhatnak a kisebb területek tulajdonosai, ugyanis táblájuk az aratás vé­gén kerül majd sorra. Általában a gazdajegyzőknél jelentkez­hetnek a gazdák, a mezőgazda- sági nagyüzemekben pedig a növénytermesztési ágazatokban írják össze az igényeket. A Bácskában nagyjából egy­ségesek az árak: 4 400 és 5 600 forint között alakulnak, áfa nél­kül. Csikérián vállalják 4 400 forintért az aratást, ha a terület nagyobb, mint öt hektár. Az öt hektárnál kisebb táblákat 4 600 forintért aratják le. Az öt hek­tárnál kisebb területek betakarí­tása szinte mindenütt gondot fog okozni. Ugyanis a szolgál­tatók - akik maguk is termelők - először a saját gabonájukat takarítják be, azután a nagyobb, összefüggő területeket veszik sorra, és utolsónak maradnak a kis parcellák. Bácsalmáson 4 600 forint egy hektár gabona aratása, Ta­taházán 4 900 forintért vállal­ják ezt a munkát. Mélykúton a szövetkezet gépei 5 600 forin­tért vágnak le egy hektárt, a magánkézben lévő kombájnok ötezer forintért. A szalma bá­lázása 1 000-1 600 forint kö­zött alakul, attól függően, hogy milyen bálázót igényel a gazda. Kiskunhalason a volt Vörös Október Téeszből alakult szol­gáltató szövetkezet a terület nagyságához szabott árral vál­lal aratást. Egy hektár alatt 11 ezer forintért, öt hektárig hét­ezerért, öt hektár fölött pedig 4 500-ért. A mezőgazdasági vál­lalkozók átlagban hektáronként ötezer forintért vonulnak ki, ha azonban szállítaniuk is kell, akkor hektáronként 6 500 forin­tért aratnak. Sokfelé aratnak már a maj- sai határban is. A hivatalosan, számlákkal történő terménybe­takarításért holdanként általá­ban 3 000-3 600 forintot kémek a kombájnosok. Hektárra át­számítva éz 5 200-6 300 forint költséget jelent a gazdáknak. A dőlt gabona esetében 10-15 százalék felárat kell fizetni. A bálázásért, kisbálák esetében, 20-30 forintot, míg a nagy kör­bálákért 300 forintot kémek. Nagykőrös térségében a be­takarító kapacitáson nem múlik a mezőgazdasági nagyüzemek és a több száz magángazdál­kodó kenyér- és takarmányga­bonájának a biztonsága. A körzetben most öt-hat ma- gánkopibájnos dolgozik. Ők 4 700-5 000 forintért vágják le hektáronként a kalászosokat. A helyi Toldi szövetkezet három aratógépével alig három nap alatt befejezte a valamivel több, mint százhúsz hektár árpája be­takarítását. További kétszáz hektár árpa vágására a kisbirto­kosokkal kötöttek szerződést. Náluk tíz hektár alatt 4 500 fo­rint a tarifa hektáronként, az ennél nagyobb, összefüggő táb­lákon tíz százalék engedményt adnak. ígéretes termés jó exportlehetőségekkel Biztos piacok várják a búzát Az exportálható gabona mennyisége az idén valamivel több lesz, mint az 1994/1995- ös évben volt, a kivitelt szám­szerűsíteni azonban most, jú­niusban még korai lenne - vá­laszolta a várható búzaexpor­tot firtató kérdésünkre Ma- kay György. Emelkedő exporttal számolnak A Gabona Terméktanács el­nöke szerint a magyar búza főbb felvevőpiacai az Európai Unió, a tengerentúl, a volt FÁK-államok, valamint a Du­nától délre fekvő országok. Az Európai Unióba a társu­lási szerződés nyújtotta lefölö­zési kedvezménnyel első ízben tavaly szállítottunk búzát. Az Gabonatüzek ellen Az aratás a megye mezőgazda­ságának egyik legtűzveszélye­sebb időszaka. A szárazság és a meleg miatt nagyon könnyen lángra lobban a gyúlékony szalma, odaveszhet az egész termés. Az Országos Tűzvé­delmi Szabályzat a megelőzés érdekében meghatározza azo­kat a szabályokat, melyeket nem csak a szövetkezeteknek, de a magángazdálkodóknak is be kell tartaniuk. Az ebben fog­laltakról a helyi tűzoltóságok szívesen tájékoztatják az érin­tetteket. Gyógyításra váró burgonyaágazat A burgonyamizériával, árfelhaj­tással azok jártak jól tavaly, akiknek semmi közük sincs a termeléshez. Szükség van tehát állami tartalékolásra. A többi között ezt hangsúlyozta Man- ninger Sándor, az FM helyettes államtitkára egy tanácskozáson. Hozzátette: meg kell teremteni a megfelelő minőségi vetőgumó­választékot, a termelési és táro­lási biztonságot. Úgy vélte, a ki­lónkénti 30-40 forintos ár mel­lett gazdaságos lehet a termelés. engedélyezett, 214 ezer tonnás kontingens az idén 236 ezer tonnára emelkedhet. Az expor­tőrök részéről nincs akadálya e mennyiség kivitelének. Magas vámtételek kedvezmények nélkül Gondot okoz ugyanakkor a terméktanácsnak, hogy még nem láttuk áz aláírást az Euró­pai Unió és Magyarország kö­zött megkötött szerződésen. Ez azokat az új vámszabályokat és vámkedvezményeket tartal­mazza, amelyek 1995. július 1- jével - az Uniónak a GATT- hoz történő csatlakozásával - lépnek érvénybe. Értesüléseink szerint a közösség olyan magas beviteli vámot állapított meg, hogy kedvezmények nélkül ez- A kenyér nem csak azért fon­tos, mert a szó szoros értelmé­ben „mindennapi”, hanem azért is, mert 1,1 millió hektáron termelünk kenyérgabonát - mondja Bálint György, közis­mert nevén Bálint gazda. Jó termés várható, de az aratás nehéznek ígérkezik. Szeren­csére annyi eső esett, hogy az elmaradt műtrágyázás dacára a E hét végén immár negyedik alkalommal rendezik meg Ke- celen az országos aratófeszti­vált. A kétnapos programot jú­lius 8-án 9 órakor dr. Orosz Sándor, az Országgyűlés me­zőgazdasági bizottságának el­nöke nyitja meg. Ezután kez­dődik a hagyományos kézia- rató-verseny. Az óriás tábla szélén négy külföldi és - az or­szág minden tájáról - huszon­három honi csapat áll majd a rajtnál. Lesz hagyományos cséplési bemutató is. Délután a város központjában, az ÁMK környékén rendezett progra­mok csábítják a résztvevőket. akár lehetetlenné is teheti ex­portunkat. Szállítások az adriai kikötőkből Új értékesítési lehetősége a magyar búzának az adriai kikö­tőből történő kiszállítás a ten­gerentúlra. Az idén az export- támogatással valószínűleg el tudjuk juttatni az árut az Ad­riai-tengerig. Ha ez a módszer beválik, a jövőben akár több százezer tonna búzát is tudunk ilyen módon értékesíteni. Alternatív piac az exportőrök számára a Duna déli területe, noha a háborús események miatt ez sok bizonytalanságot hordoz magában. Megnyugtatóan stabi­lizálódik a FÁK országainak felvevőpiaca is. U. G. gabona szépen kifejlődött. Ám ha előzőleg még műtrágyát is kap, akkor a búzatáblák megdől­tek volna. Az elavult gépek miatt az egy hektárra jutó kombájnidő jelentősen hosszabb, mintha nagy táblákon kellene aratni, s mintegy 15 százalékkal megnő az aratás ideje. Ennek ellenére ha nem lesz eső, akkor időben rak­tárba kerül az új termés. Népi játékok, ebtenyésztők bemutatója, sörivóverseny, show-műsor - a palettáról. Vasárnap az élőkakasoké a főszerep, majd 9 órakor kezde­tét veszi a Petőfi Népe megyei bográcsos főzőversenye. Ez­után kihirdetik az aratás ered­ményét, majd szabadtéri kon­cert, majorett-bemutató, s non­stop folklór műsor következik. Ez utóbbin fellépnek bajaiak, érsekcsanádiak, hajósiak, kalo­csaiak, kecskemétiek, kiskun- halasiak és szeremleiek is. Mi mással fejeződhetne be a min­den bizonnyal sokakat vonzó rendezvény, mint aratóbállal. Szép termés, nehéz betakarítás Ezreket várnak Kecelre A hét végén aratófesztivál Az OTP BANK tulajdonosa Olyan pénzintézetet mondhat magáénak, amely összesen több mint 10.000.000 számlát vezet. 1.250.000 lakossági folyó­számlát és 1.100.000 deviza- '** számlát kezel. A hazai bankvi lág 14.000 fős szakembergárdája ^jg ál'mögötte és a teni/etkó/i pénz világ iegnagyobbjaival működhet együtt Saját bankja kezeli a lakossági betétek 60 %-át és a lakáshitelek 90 %-át. Évről évre ^Éjjm imponálóbb üzleti eredmények jelentik számára a befektetés biztonságát - és vetítik előre a profitot Hamarosan ön előtt is nyitva áli a lehetőség, hogy a legnagyobb hazai bank üzleti sikereit a saját számlájára írja. A nagyszámok részvényé sz o ej

Next

/
Oldalképek
Tartalom