Petőfi Népe, 1995. július (50. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-29 / 176. szám

1995. július 29., szombat Megyei Körkép 3. oldal Akiket a reménytelenség hajszol határokon át Évtizedek az egészségügyben Jánoshalmán a napokban meg­tartott Semmelweis-ünnepsé- gen Juhász János, a város al­polgármestere vett búcsút két városszerte ismert, nyugdíjba vonuló ápolónőtől. Alexa Ká- rolyné közel negyven eszten­deig védőnőként tevékenyke­dett az egészségügyben, Bene­dek Sándomé a Pelikán szociá­lis otthon ápolónője volt. Ólomlábakon vánszorog az idő a halasi közösségi szállás falai között. Tavaly májusban kapcsolódott be az idegenrendészeti feladatok ellátásába-arendőrségmellett- a Kiskunhalasi Határőr Igazga­tóság. Az azóta eltelt egy év ta­pasztalatait a napokban sajtótá­jékoztatón összegezte az idegen- rendészeti osztály vezetője, dr. Lunger Zoltán százados, vala­mint Molnár Gyula főhadnagy, a közösségi szállás központveze­tője.- Az elmúlt évben az igazga­tóság kétszázhuszonegy főt utasított ki az országból, száz­ötöt a kistarcsai táborba irányí­tott, kilencvenötöt pedig a ta­valy decemberben átadott ha­lasi közösségi szálláson helye­zett el - hangzott el a tájékoz­tatón. - Utóbbiak olyan jog­sértő külföldiek, akik nem tud­ják igazolni magukat, illegáli­san érkeztek hazánkba, vagy a továbbutazásukhoz nincsenek meg a szükséges okmányok. Túlnyomó részük jugoszláv, il­letve afrikai. A közösségi szál­láson addig kell tartózkod­niuk, amíg ügyükben intézked­nek a hatóságok. Ez általában néhány nap. A külföldiek több­sége készséges, együttműködő. Akadnak viszont, akik azt gon­dolják, börtönbe kerültek, s ez olykor súrlódásokhoz vezet. Mátok a bezártság miatt válnak depresszióssá vagy lesznek ag­resszívak. Jogszabály írja elő, hogy a szálláson elhelyezettek reggel nyolc és este nyolc óra között elhagyhatják az épületet. Naponta háromszor kapnak ét­kezést, s hetente orvosi vizsgá­laton kell részt venniük. A hu­szonöt fő befogadására alkal­mas körletben telt ház még so­sem volt, egyszerre tizennégy külföldinél többet nem kellett elhelyezni. (Ottjártunkkor öt ruandai, egy libériái és egy ju­goszláv férfi volt a szállás „vendége”.) A határőrség mun­katársai természetesen igye­keznek szem előtt tartani az il­lető külföldiek társadalmi hát­terét, hagyományait, valamint vallási szokásaikat is. Az eltelt időszak eredmé­nyeit azonban nemcsak „házon belül” értékelték: a Belügymi­nisztérium és több szakmai, va­lamint emberjogi szervezet is jónak ítélte a halasi idegenren­dészet eddigi tevékenységét. A beszámoló végén dr. Lun­ger Zoltán hangsúlyozta: a szál­láson tartózkodó külföldiek - bár jogsértést követtek el - nem bűnözők^ a város közbiztonsá­gára nem jelentenek veszélyt. Adám Miklós Anyatejes nap Kecskeméten Az anyatej világnapjához, au­gusztus elsejéhez kapcsolódva rendezik meg Kecskeméten az anyatej hetét. A programokhoz kapcsolódva augusztus 4-én délelőtt 9-től rendeznek világ­napi ünnepséget a kecskeméti védőnők a Tudomány és Tech­nika Házában. Gyermekgyó­gyász, fogszakorvos, gyógysze­rész, református lelkész és vé­dőnő tart előadást és tanács­adást az anyatejes táplálás je­lentőségéről a kismamáknak. KÖZÉLETI HÍREK A feketegazdaság elleni küzde­lemről tárgyalt csütörtökön Kecskeméten Zwack Péter or­szággyűlési képviselő dr. Boros László politikai szaktanács- ádója társaságában a megyéi, a városi bíróság elnökével, a megyei főügyésszel s a megyei rendőr-főkapitányság gazda­ságvédelmi osztályvezetőjével. FELHÍVÁS! A Kecskeméti Közúti Igazgatóság bontási árverésre meghirdeti a 44. sz. főút mellett elhelyezkedő, "PILÓTA BÜFÉ" épületét. Az árverés ideje: 1995. augusztus 7., 14.00 óra. Az árverés helyszíne: "Pilóta büfé" (reptéri bejárattal szemben). Az árverési feltételek a helyszínen lesznek ismertetve. A közúti igazgatóság fenntartja az árveréssel kapcsolatos azon jogát, hogy eredményt nem hirdet. Pályázatbontás szeptemberben A kecskeméti városi önkor­mányzat egészségügyi bizott­sága saját felhasználású, 9,3 millió forintos pénzalapja fel- használására pályázatot hirde­tett. Egészségügyi gép és mű­szer beszerzésére, az alapellátás színvonalát emelő egészség- ügyi programok támogatására, új háziorvosi rendelők kialakí­tására. A pályázatokat folyama­tosan várják, a beérkezett igé­nyeket elsőként szeptember 4- én bírálják el. Gazdasarok Készüljünk fel a pocokirtásra 1. A megyei növényvédő ál­lomás szakemberei, a gyakorló gazdák valamennyien aggódva figyelik a gabonatarlókat, mert a téli-tavaszi pocokinvázió folytatódhat. Az élénk moz­gású rágcsáló az aratás után át­települhet a még zöld növényi részeket kínáló cukorrépa- és burgonyatáblákba. A napja­inkra jellemző, száraz perió­dusban a nedvdús növényi ré­szeket keresi táplálékul, ősszel és télen pedig a gabonaveté­sekben és az évelő pillangó­sokban okozhat jelentős káro­kat. A mezei pocok szapora- sága és állandó rágcsálása mi­att rendkívül veszélyes káro­sító. Sok növényt és termést elfogyaszt, de még többet el­pocsékol. A gyökértől a termé­sig minden részt megrághat, tönkretehet. A mezei pocok társaságked­velő, az új lakó és fialó fészke­ket a régiek mellé készítik a fia­tal egyedek, így alakulnak ki a nagy fertőzési gócok. Az átte­lelt, ivarérett nőstény pocok áprilisban fial először, majd te­lelés után 4-5-ször 6-8 fiat vet, de telelés előtt, nyár végén, ősszel még kétszer fialhat. A kölykök 40-50 nap alatt ivar­éretté válnak. Kedvező, száraz, meleg időjárásban előfordul, hogy havonta fial a nőstény, így átlagosan 30-40, maximum 80-90 utódot is a világra hoz­hat. Ha egy táblában, egy tízszer tíz méteres területen ötnél több lakott járatot találunk, akkor már erős fertőzésről beszé­lünk. A gabonatarlók művelé­sével, a tarlóhántással, a szán­tással gyérítjük az állományt, de az őszi védekezésre fel kell készülni. Leginkább a mono­kultúrás gabonatáblákon vár­ható az őszi tömeges felszapo­rodás, és a megye déli részein ott, ahol idén is nagy volt a po­cokkártétel. (Folytatjuk) Leszerelés a repülőktől Tegnap a kecskeméti légibázis­ról kétszáz sorkatona szerelt le. Ünnepélyes állománygyűlé­sen Kovács Sándor alezredes, törzsfőnök köszönte meg a tá­vozó fiatalok katonai szolgála­tát. Egy felmérés szerint a civil életbe visszatérőknek mindösz- sze 20-25 százaléka számíthat biztos munkahelyre. Többsé­güknek nincs semmilyen mun- kiaviszonya. A leszerelők több­sége segélyt is kapott. Segély a hazatérőknek Baján tegnap reggel, a bajai Mészáros Lázár Gépesített Lö­vészdandárnál 396 katona sze­relt le. Amint Matúz István ez­redestől megtudtuk, valameny- nyi leszerelő megkapta járan­dóságát. Összesen 1 millió 200 ezer forintot osztottak szét. Át­lagosan 4-6 ezer forintot kaptak fejenként. Figyelembe vették az egyes katona rászorultságát is. Az ezredes arról is tájékozta­tott, hogy augusztus 16-án és 17-én tartják a következő állo­mány bevonultatását, 460 fős újoncgárdát várnak laktanyá­jukban. A kiképzésük után szeptember 9-én délelőtt 11 órakor lesz az ünnepélyes eskü­tételük. Fizetési felszólítás mindenkinek Nem mondható, hogy zökke­nőmentesen bonyolódik Baján az önkormányzati lakások érté­kesítése, illetve a bérleti díj be­szedése. A héten például fizetési felszólításokat küldött ki a Kommunális és Szolgáltató Kft. Szerkesztőségünket ezért töb­ben felkeresték. Nem akarnak fizetni, mert már megvásárolták az ingatlant. Az pedig mégiscsak furcsa — mondják -, hogy még bérleti díjat is fizessenek a havi törlesztés mellett. Márpedig aki augusztus 15-éig nem fizet, az­zal szemben kérlelhetetlenül in­tézkednek a hátralék behajtásá­ról a városi bíróságnál. Az újdonsült lakástulajdonosok azonban nem kívánnak bérleti díjat fizetni. Aggódva várják a jövőt, de makacsul kitartanak. Ingyenes patikabérlet Borotán Borota önkormányzata a gyógyszertár üzemeltetésére a jelenlegi gyógyszerésszel kö­tötte meg az előszerződést. A képviselők döntése szerint az év hátralévő részében nem kér­nek bérleti díjat a patikáért, de a következő év elején felülvizs­gálják a döntést. A szolgálati lakásért természetesen a min­denkor érvényes bérleti díjat ki kell fizetni. A borotai patika bú­torzatát a Semmelweis Orvos- történeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár védetté nyilvánította, ezért nem adható el. A klasszi- cizáló eklektika stílusában 1819-ben készült pácolt dió bú­torzat eredetileg a kiskunfél­egyházi patikát szolgálta, Boro- tára 1952-ben került.- pásztor ­Forgalmi csőd az E75-ösön (Folytatás az első oldalról) A kialakult helyzet tarthatatlan­ságával az illetékesek is tisztá­ban vannak - ismerte el Reibl Pál, a Kecskeméti Közúti Igaz­gatóság osztályvezető főmér­nöke. A munkálatokat azonban két ok miatt sem halaszthatják későbbre. Egyrészt az őszi, esős időszakban képtelenség aszfal­tozni. Másfelől a munkálatokat világbanki támogatással végzik, és a pénzintézet szigorúan ra­gaszkodik a szerződésben meg­határozott határidőhöz. Kérdésünkre a főmérnök el­mondta, a kivitelezéssel megbí­zott Magyar Aszfalt Kft. nem rendelkezik olyan anyagi és technikai feltételekkel, amelyek lehetővé tennék, hogy a nyuga­ton bevált módszer szerint éjjel végezzék a munkálatokat. A megkezdett aszfaltozást pedig már csak azért sem lenne cél­szerű abbahagyni, mert ha az el­készült szakaszra ráengednék a< járműforgalmat, a gépkocsik néhány óra alatt szétnyomnák a frissen felvitt aszfaltréteget. A forgalom irányításához rendőri segítséget kértek a kivi­telezők, de a helyzeten ez nem sokat változtatott. Ezért a bosz- szúság és a torlódások elkerülé­sére mindenkinek a Kiskunfél­egyháza-Jakabszállás útvonalat javasolják. Az Utinform hétvégi forga­lom-előrejelzése minden eddi­ginél nagyobb „török inváziót” jelzett, ezért a Kecskeméti Köz­úti Igazgatóság úgy határozott, a hét végére felfüggesztik az aszfaltozást. Szász András Létszámleépítés a bajai tanítóképzőben Kevesebb tanár is elég?- Rettenetes érzés volt végig­csinálni ezt az intézkedéssoro­zatot - mondja dr. Fátrai Klára, a bajai Eötvös József Tanító­képző Főiskola főigazgatója azután, hogy az intézményben megszülettek a leépítés sze­mélyre szóló döntései. A főis­kola 67 fős oktatói gárdájából tizenketten kapják meg az el­bocsátó üzenetet a napokban. A betöltetlen álláshelyekre meg­hívott előadók számát kényte­lenek csökkenteni, hárman sa­ját kérésükre korengedményes nyugdíjba mennek, ketten öreg­ségi nyugdíjba vonulnak, és to­vábbi három oktatótól válnak meg. Jelenleg egyetlen leépí­tésnél nem született még sze­mélyi döntés. Az adminisztratív és technikai dolgozók közül 23- an kényszerülnek távozásra. A korábbi 110 alkalmazottból há­rom személyt kellett felmen­teni. Többen nyugdíjba vonul­nak, hatan közös megegyezés­sel mennek el. A pénzügyi szi­gorításokkal jövőre 18 millió forintot „spórolnak meg” a fő­iskolán, de már szeptembertől elvonnak tőlük négy és fél mil­liót. A leépítés ötmillióba kerül, és ezt a pénzt igénylik a minisz­tériumtól. Dr. Fátrai Klára hangsúlyozta, hogy a szakmai munka látja kárát a kényszerin­tézkedésnek. Áralku a háziorvossal Élénk érdeklődés kíséri Bátyán azt az üzletet, amely dr. Szabó László háziorvos-alpolgármes­ter és az önkormányzat között jön létre. A képviselők egy hó­nappal ezelőtt döntöttek arról, hogy a központban lévő terüle­tet értékesítik, amelyen Szabó doktor házat és orvosi rendelőt épít. Ezután olyan vélemények hangzottak el, amelyek nehez­ményezték ezt. A község tulaj­donának elkótyavetyélését is említették, illetve hiányolták a pályáztatást. A bátyai képviselő-testület csütörtöki ülésén már a terület áráról tárgyaltak. A helyzetet bonyolította, hogy az ingatla­non talajvízszint-ellenőrző ku­tak vannak, és azokat át kell he­lyezni, ha létrejön az üzlet. Rá­adásul az önkormányzat áraján­lata és a leendő vevő által fel­kért ingatlanértékelő számításai között jelentős különbség volt. A falu 800 forintot kért egy négyzetméterért, és további 200 ezret a felépítményekért. Az al­polgármester induló ajánlata 450 forintos egységárról szólt. Az alku során figyelembe vették a szabadpiac árait, vala­mint azt, hogy a település ér­deke a háziorvosi munka felté­teleinek javítása, és elégedettek Szabó doktor munkájával, de nem kívánják ajándékba adni a területet. A zsebszámológépek nem unatkoztak, és percről percre újabb árak kerültek szóba. Alapos mérlegelés után született a megegyezés, mely szerint négyzetméterenként 700 forintért, és további 200 ezerért adják el a területet. K.T. Sok kárt okoznak a tarlótüzek Az elmúlt két hónapban 139 esetben riasztották megyeszerte a tűzoltókat. Ebből huszonki­lenc alkalommal műszaki men­tésnél segítettek a lánglovagok. A 110 tűzből negyvennyolcszor avar- vagy tarlótűzhöz kellett vonulniuk. A stasztikai adatok is jól mu­tatják, hogy az emberek sok he­lyütt megszegik a tilalmat. Ar­ról a tűzgyújtási tilalomról van szó, amely ezekben az aszá­lyos, meleg napokban az ország egész területén érvényben van. Ilyenkor a kijelölt helyeken kí­vül nem lehet tüzet gyújtani az erdőkben, a mezőkön, a mező- gazdasági területeken, de még a hobbitelkeken sem. Néha előfordul, hogy az út­padka melletti száraz növény­zet kap lángra egy-egy fegyel­mezetlen autós eldobott cigaret­tacsikkétől. Az eddigi három kombájntűz pedig arra figyelmeztet, hogy nem árt aratás előtt átvizsgálni, megfelelő-e a gépek műszaki állapota. Az 0n nyaralása nyugodt marad, Hűm mert az értéke a helyén marad! A gépkocsi riasztókat 6000 Kecskemét Vörösmarty u. 5. Tel/Fax: 76/480-782 ingyen a lakás riasztókat féláron szereljük az idén nyáron!

Next

/
Oldalképek
Tartalom