Petőfi Népe, 1995. július (50. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-14 / 163. szám

TELEFON: 76/481-391 § HIRDETÉS • FAX: 76/481-386 Orosz László Gondolatok az irodalomtanításról Tudós tanárok köszöntése- Orosz László hetvenedik és Szekér Endre hatvanadik születésnapjára ­"KŐBŐL, FÁBÓL HÁZAT . . Minden, tanítással, pedagó­giával kapcsolatos vitában el­hangzik: napjainkra eltűntek a tudós tanárok, csökkent azok­nak a pedagógusoknak a száma, akik tudósi életművük­kel, emberi tartásukkal, kie­gyensúlyozottságukkal is példát adhatnak tanítványaiknak. Bács-Kiskun megye, Kecs­kemét szerencsére ebben a vo­natkozásban Is gazdagnak mondhatja magát. Éppen a most hetvenesztendós Orosz László és a hatvanéves Szekér Endre az, aki megmutatta, hogy a taní­tás, a napi munka mellett is mű­velhető a tudomány, s a tanítás mellett is lehet vállalni egy folyói­rat szerkesztését - úgy, hogy közben a tanításban is eredmé­nyek, nem is akármilyen ered­mények mutathatók fel. Orosz László Katona József- kutatásai nélkül a mostaninál jó­val kevesebbet tudnánk a leg­nagyobb magyar nemzeti drá­Korunk emberének magá­nyát, félelmét, kiszolgáltatottsá­gát, elidegenedettségót fejezte ki Füst Milán verseiben, s így eljuthatnak versei, Guillevic szerint szavakból épített kated- rálisai, a mai olvasókhoz: "Sza­bályosabbnak hittem ezt a létet eddig. Ma már megvetem. /Si­etni kell? - És félni emberekl Nem nézhetem a holdat lassan Is? E szép világ hát nem enyém?" /Füst Milán verselnek "vijjogó” kétségbeesése/ /1988/ "őrszemként" áll a költő az éjben. És őszülő hajjal, baráz­dált arccal, öregedve is érzi azt a felelősséget, mint juhász számadó ősei, akik tudták, még nem mehet, vár rá a munka, őrizni kell a nyájat. Nem mene­külhet e feladat elől, de nem is tud, nem is akar. Mint a haj­dani, szétszórt községek papja, neki is "templomtalanul" és "pa- lásttalanul" kell osztania "úrva­csorát s igét!" /Illyés kései köl­tői testamentuma /1983/ Azt reméli, hogy "miénk” a vi­lág: "Adjátok vissza nem csu­pán Kolozsvárt,/ De Párizst, Londont, Rómát, Indiát.” Az egész világgal összekötő vér­keringést igazi áramkört kéri, követeli, amely eddig nem járta át, hisz ő olyan, mint egy leszo­rított, zsibbadt, lekötött végtag. /Vas István verseinek "mógise /1985/ Ahogy az ősember naponta megküzdött a környező világ veszedelmeivel, ahogy varázs­szavaival, ráolvasásaival, bar­langrajzaival kimondotta a fon­tos szót, hasonlóképpen ír We­öres Sándor is, Mind szemé­lyesebbé váló költeményeiben a hajdanvolt ember ősi, és egyben nagyon mai félelmeit vallja meg. /S tudjuk azt, hogy mint Rlmbaud-nak egy különös hajnalon, csak neki megmondja a nevét minden virág./ Weöres Sándor verses harcai az an­gyallal/ /1988/ Márai 1944/1945-ös verses naplója rengeteg dokumen­tumelemet őriz meg: "ég a Krisztinaváros, "ez a város ra­vatal most"... "Márait olvasni, mint ínynek a méz olyan ....je­g yezte meg Lengyel Balázs, az olvasás igazi örömét éreztetve ezzel. Szinte megmagyarázha­tatlan Márai varázsa, szellemi kisugárzása, mellyel olvasóira hat. Komlós Aladár tudta, hogy "Márai félelmetlen úri dölyfe, úri máról és annak szerzőjéről. A Bánk bán kritikai kiadását a szakemberek is a legnagyobb, Ilyen jellegű munkák között tart­ják számon. Orosz László tudo­mányos életműve azonban túl­terjed a Katona-kutatáson: elmé­leti munkái, a felvilágosodás ko­rának és a reformkor magyar irodalmával foglalkozó könyvei, tanulmányai, a kecskeméti iro­dalmi hagyománnyal kapcsola­tos munkái, a Katona-kultusz ápolása során kifejtett tevékeny­sége, az újabb magyar irodalom­ról írott tanulmányai, az általa szerkesztett bibliográfiák és le­xikonok mind erre mutatnak. Mégsem csak tudós, hanem ta­nár is, aki sokak számára éppen emberi tartásával, tanári ótho- szával mutatta meg, milyen erős emberi tartás kell a tudomány műveléséhez. Tudós ember Szekér tanár úr is. A huszadik századi magyar irodalomról, a modern költészet és ha tetszik, szegénylegényes szabadsága felébreszt szuny- nyadásunkból." Igen, Márai Sándor Naplója bölcsességé­vel, érzékeny megfigyeléseivel, Kosztolányit idéző irodalom­központúságával - olvasni tanít bennünket. S élni, a szabadsá­got szeretni, bölcsen búcsúzni. Márai Sándor Napló 1976-1983 /1989/ Határ Győző a magyar nyelv kincstárnoka, talán korábban Weöres Sándorral együtt töltöt­ték be e nemes kancelláriai hi­vatást. S most, hogy messzi útra indult költőtársa, Weöres Sándor, azt hisszük, hogy őrá, Határ Győzőre bízta e felelős kincstárnoki hivatalt. Jékely Zol­tánnal pedig olyan álomorszá­got tudhat magáénak, melynek közösek a határai, s könnyen átjárhatók. /Határ Győző: Üvegkoporsó/ /1994/ 1950 és 1953 között írt bör­tönversei közül hadd emeljük ki kedves kurucos költeményét, a kihallgatás borzalmait idéző versét, melyben Szókrátészre, Erazmusra hivatkozik... Faludy György költészetének egyik jel­legzetes vonása a filozófiai ér­zékenység. Szonettjeiben sok­szor ír ókori mestereiről:" Plátó nevelt engem/ meg Epiktétosz." Faludy György: Dobos az éj­szakában /1993/ A Szabadsághoz című ver­ses naplójegyzetét mintha De­lacroix festménye, a Szabad­ság vezeti a népet ihlette vol­na. Máskor ismeretlen arcok, meztelen lányok, a tehetet­lenség érzése, a kimondatlan gondolat, az elkésettség fog­lalkoztatja. "Megírhatjuk-e, amit meg nem írtunk kellő idő­ben?" - teszi fel a kérdést. /Kálnoky László: Bálnák a par­ton/ /1984/ Perel az idővel, fél, hogy müvét 'az Idő habjai elmossák." Küzdve és barátkozva az idő­vel, közeledik Krúdyhoz és hőseihez, "hajtókámon Reze­da Kázmér szegfűjével". Krúdy és Jékely világában megáll a toronyóra, a múlt és a je­len közötti határ elmosódik: hisz olyan mindegy, hogy va­lami tegnap vagy tegnapelőtt történt meg. "Szerettem volna időtlenül élni a zsongó elmú­lásban..." /Jékely Zoltán álmai/ /1982/ Az oratórium zárórészében különös hang- és fényhatással nyelvéről írt tanulmányokat, könyveket. Legújabban éppen Benedek Marcellről jelent meg könyve: arról a Benedek Mar­cellről, aki az irodalom művelése mellett a tanítást, az olvasás megszerettetését tartotta a leg­fontosabbnak. Szekér Endre életútjának, törekvéseinek is ez a legfőbb jellemzője: megszeret­tetni az olvasást. A Forrás című, Országos jelentőségű folyóirat szinte örökös főszerkesztő-he­lyetteseként a század második felének legjelentősebb magyar íróival került kapcsolatba: Né­meth Lászlóval, Illyés Gyulával, Weöres Sándorral és másokkal. Élményeit, tapasztalatait azon­nal megosztotta tanítványaival. Ritka élmény, lehetőség tanár­nak, diáknak - más példát nem is mondhatunk erre ... Orosz László és Szekér Endre tanári munkája a kecs­keméti Katona József Gimnázi­umhoz kötődik a legerősebben. Meg lehetne számolni, hány száz, vagy akár hány ezer diák­nak mondták el azt, amit a lég­éi a költő. Omlás zajait hallatja. S a gyertyák lángját elfújják, és továbbadják a kórusnak. Mint­egy jelképes ellobbanást, befe­jezést és tágabb újraéledést érzékelteve ezzel. S a varsói estét idéző szavak után hang­zik az oratórium korábbi címe:" Én sötét mennyországom." A lámpák kialszanak, már csak a szavak fénylenek. " Itt patakzik minden az arcomon." /Pilinszky János: Sötét mennyország./ /1980/ Kányádi Sándor különösen nagy szerepet tulajdonít az anyanyelv minden elemének: az írásjelnek, a nagybetűnek, az ékezetnek. Mögöttes értel­met tulajdonít nekik, megsze­mélyesíti, a maguk megkülön­böztetését, emberi jogi problé­máit, kifosztottságukat érzékel­teti. Hisz a "hangtompítós fegy­verekkel" kivégzett hosszú hangzókról ír, s magyar ma­gánhangzók ékezeteiről, me­lyek - mint Márai Sándor Ha­lotti beszédéből is tudjuk - le­hullanak, elkopnak, eltűnnek a jelek az idegen nyelvi környe­zetben. /Kányádi Sándor "fe­kete-piros" költői stílusa./ /1994/ Napjainkban klasszikusaink, így József Attila témaköreinek körülhatárolásakor is szemér­mesen hallgatunk a Hazám fe­lejthetetlen sorait megfogal­mazó költőről, aki "mégis ma­gyarnak számkivetve” vallott hűségéről, hazaszeretetéről. Simonyi Imre tudja azt, hogy valamilyen "szalonspicc", "rög­eszme", "finom elmebaj”, "disz­krét téboly" kell ahhoz, hogy magyar legyen, magyarnak vallja magát. S hogy néha ezen elkönnyezze magát. /Simonyi Imre két szerelme/ /1985/ fontosabbnak tartottak az élet­ben. Meg lehetne számolni, en­nél azonban fontosabbnak tar­tom annak megállapítását, hogy éppen diákjaik révén tanári te­vékenységük is túllépett a Ka­tona József Gimnázium valódi, és Kecskemét város képzelt fa­lain. Egyetemi tanárok, tudósok, orvosok, tanárok sokasága őrzi magában azokat az élménye­ket, amelyeket Orosz László vagy Szekér Endre óráin sze- reztsk "Kőből, fából házat ... igékből várat" - írta Kányádi Sándor Kós Károlyról. A költői képhez kö­tődve írom le: Orosz László és Szekér Endre a tudásból épített várat, a legszebb emberi törek­véseket kiteljesítve, s talán azért is, mert tudták: más vár itt a homokon nem is építhető. Születésnapjukon szeretettel köszöntőm mindkettőjüket. Dr. Balogh László a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Elnöke Katona József korának írói közül máig is egyike a leg- élőbbeknek. A Bánk bán a középiskolákban csaknem száz éve kötelező olvasmány, színpadjainkon még hosszabb ideje "kötelező" műsorszám, ez elszürkülésének veszélyé­vel is járhatna, de épp a mű­ről megújuló viták azt jelzik, hogy nem veszítette el ele­venségét, korunk is keresi hozzá az utat, igyekszik meg­találni a mához szóló monda­nivalóját. A dráma kiadásai rendre elfogynak, rádiós és te­levíziós változata százezrek­ben, ha nem milliókban kelthe­tett új, vagy erősíthetett meg régi élményt. A Bánk bán számunkra, magyarok szá­mára az emberi sors, maga­tartás, küzdelem egyik alap­képlete: olvasása vagy nézése eredményeként történelmi, tár­sadalmi és erkölcsi tanulsá­gokkal egyaránt gyarapodunk. (Orosz László: Katona Jó­zsef, Gondolat Kiadó, 1974) Némi erőfeszítéssel, a ritmu- sos olvasás, skandálás gya­korlásával... könnyen fülünkbe fogadhatjuk Berzsenyi versei­nek szép zenéjét, s olyan él­ményben lehet részünk, mint amilyenről, ifjúkori Berzsenyi­rajongását fölelevenítve, a költő Takáts Gyula beszól: "Szavainak tüze, indulata és az addig csak poétikából is­Most látom csak, belefogva az írásba, mennyire nem szá­moltam a nehézségekkel, ami­kor vállalkoztam erre a cikkre. Csaknem egy évtizede hagytam abba a tanítást. Emlékeim egyre halványabbak, s még ha élén­kebben tudnám is fölidézni őket, akkor sem hihetném, hogy meggyőző tanulsággal szolgál­hatnak a mai tanárnak vagy a mai diáknak. Elbizonytalanít az is, hogy érdeklődésem megosz­lott a tanítás meg az irodalom- történeti kutatás között. Ha tud­tam és vallottam is, hogy az iro­dalomtörténet értelmét, hasznát eredményeinek minél szélesebb körbe való szétáramlása adja, s hogy a szétáramoltatás legha­tékonyabb módja az iskolai iro­dalomtanítás, bele kellett nyu­godnom, hogy azok az eredmé­nyek, amelyekre irodalomtörté­nészként jutottam, nem haszno­síthatók közvetlenül az óráimon. Legföljebb közvetve, irodalmi művek, jelenségek megközelí­tésének, értelmezésének mód­jában. Inkább irodalomtörténeti munkáimra hatott jótékonyan, hogy írásuk közben tanítottam: tanítványaim befogadóképes­ségére gondolva törekedtem mindig érthetően fogalmazni. A divattól koronként felkapott, sőt kötelezőnek nyilvánított irányzatoktól irodalomtörté­nészként is, tanárként is igye­keztem elhatárolódni. Meste­reim Horváth János, Keresztury Dezső irodalomszemléletét nem valami makacs konzervativiz­musból, nem is csak rám nagy hatást tett egyéniségük tisztele­téből, hanem az irodalomértés és -magyarázat megbízhatónak talált eszközeként vállaltam és követtem. Másfajta szemléletet előíró tantervekkel, ilyet érvé­nyesítő tankönyvekkel a negy­venes évek végén meg az ötve­nes évek elején kész lettem volna a vitára, de akkor írt vita­cikkeimet nem közölték, csak jóval később, 1992-ben, a sze­gedi egyetem Actájában jelen­hettek meg - történeti dokumen­tumként. írásban is, szóban is mert forma az ő verseivel most egyszerre mint élő, lük­tető valóság szólalt meg nyel­vemen és jelentkezett ideg- rendszeremben. Feledhetetlen élmény." Ne riasszanak meg bennünket az ismeretlen antik nevek se! Érdemes megke­resni őket a Berzsenyi-kötet jegyzetében vagy akár lexi­konban. Nemcsak megvilágo­sodnak, hanem érzelmekkel, hangulatokkal is telítődnek Berzsenyi költeményei, ha szövegüket a költőtől megidé­zett antik istenek, hősök vilá­gához kapcsoljuk. (Orosz László: Berzsenyi Dániel, Gondolat Kiadó, 1976) A hazafiság irodalmunkban századok óta középponti téma, legnagyobb jelentőségre azonban a reformkort közvet­lenül megelőző évtizedekben s főként a reformkorban jutott.. A hazafiság nemcsak a költé­szetet hatja át: egyre széle­sebb körökben válik meghatá­rozójává a közhangulatnak, közgondolkodásnak is. Ez az a kor, amelyben kezd kiala­kulni az egész nemzetet ma­gában foglaló azonosságtudat, amikor - Illyés Gyula szép megfogalmazása szerint "futó homokok, népek, házak/ Magyarországgá összeálltak". A kor legjobbjai - Kölcsey, Széchenyi - a hazafiságot tá­kifogásokat emelhettem azon­ban 1981-ben egy akkor beve­zetett, a maga nemében szín­vonalas, de a diákok számára megemészthetetlen új tankönyv ellen. Legszívesebben olyan tankönyveket láttam volna a gimnáziumban, mint amilyenek a negyvenes évek elején kiadott Kincsesházak voltak: sok iro­dalmi szemelvényt, kísérőszö­vegül csak a legfontosabb ada­tokat tartalmazó antológiákat. Meggyőződésem ugyanis, hogy az irodalmat csak a művek tud­ják megkedveltetni, a hozzájuk vezető utat pedig az a tanár mu­tathatja meg, aki nemcsak a műveket, hanem tanulóit is is­meri. Nem jó az, ha a tanár arra kényszerül, hogy a tankönyv tu­dós szövegét magyarázza. Vé­gül is miért tanítunk irodalmat? Azért-e, hogy a tanulók csak fé- lig-meddig értett műelemzése­ket tanuljanak meg, vagy azért, hogy megszeressék az irodal­mat, saját véleményt formálja­nak a művekről, olvasó embe­rekké váljanak? Aggódva néztem, amennyire tudtam, igyekeztem ellensú­lyozni a magyar irodalom, külö­nösen a régi térvesztését az is­kolai anyagban a világiroda­lommal szemben. Persze jó, ha az iskola kaput nyit a világiroda­lom legjelesebb alkotásai előtt, nekünk mégis saját irodalmunk­hoz van legszívbélibb közünk. Az irodalomtanítás értelmén gondolkodva a nehéz időkben gyakran jutott eszembe Illyés Gyula Haza a magasban című költeménye: "Ha új tatárhad, ha kufárhad/ özönli el e tiszta tájat,/ ha útaink megcsavarodnak,/ mint giliszta, ha rátapodnak:/ te mondd magadban, behunyt szemmel,/ csak mondd a szó­kat, miktől egyszer/ futó homo­kok, népek, házak/ Magyaror­szággá összeálltak." Az irodal- lomtanár szép feladata, hogy tanítványait bevezesse sokféle módon megosztott nemzetünk "magasban", irodalmában, mű­veltségében létező közös hazá­jába. gabb összefüggésben, az em­beriség szolgálataként is ér­telmezték. Jellemzi ez a távla­tos gondolkodás Vörösmartyt is. "Legszentebb vallás a haza s emberiség" - hirdette Páz- mán című epigrammájában. (Orosz László: A százötven éves Szózat, Forrás, 1986. december) Orosz Lászlót és Sze­kér Endrét ma délután három órakor köszöntik barátaik, tisztelőik, tanít­ványaik az Erdei Ferenc Művelődési Központban. A Petőfi Népe olvasóit is szeretettel várják a ren­dezők: a Katona József Társaság, a Forrás Szer­kesztősége és a Duna-Tisza köz írócso­port. Összeállította: Fűzi László Erős várunk a vers Szekér Endre írásaiból Nemzet és irodalom Orosz László írásaiból

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom