Petőfi Népe, 1995. június (50. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-22 / 144. szám

Ü/JXAI!/ M Fizessenek az őstermelők? Július 1-jétől fizetni kell az árusoknak a Petőfi Sándor utcában. fotó: mihályka gyula Július 1-jétől közterület-fog­lalási díjat kell fizetni Kecs­keméten a Petőfi Sándor ut­cai kispiacon árusítóknak. Illetve, a megnevezés sem he­lyes, hivatalosan nem kispiacról van szó. A piacokra előírt felté­teleknek ugyanis nem felel meg a hely, viszont a jogszabályok szerint zöldséget és gyümölcsöt lehet közterületen árusítani. Az őstermelők természetesen nem örülnek a városházi rendelke­zésnek. Mint mondják, a közte­rületet előre kell lefoglalni, vi­szont a meggy- vagy barackfá­nak ők nem tudják megmon­dani, mikor teremjen. A kis- piac szomszédságában élők vi­szont az árusításnak nem örül­nek. A hajnali zajongásnak, a hátrahagyott kosznak, piszok­nak. Tény, hogy a néhány pád­dal indult kispiac kinőtte magát a Petőfi Sándor utcában, ahol néhány „profi” kofa is megje­lent. Várhatóan a város képvi- selő-testülete mondja majd ki a végső szót arról, hogy egyálta­lán megmaradhat-e a piac. Első lépcsőben viszont a mérnöki iroda saját hatáskörében közte­rület-foglalási díj szedését ren­delte el. Ez nem vonatkozik a műkerti, a széchenyivárosi és a hunyadivárosi kispiaera. Lapunk városházi tudósítója mindenesetre úgy emlékezik: tavaly szándékosan vették ki a közterület-rendelet előterjeszté­séből a kispiacokat, mert nem akarták díjfizetéssel megsar­colni az őstermelőket. Az új tes­tület ezt nem változtatta meg, most mégis fizetni kell. Novák Kornél, a városháza mérnöki irodájának munkatársa erre másként emlékszik. Szerinte a testületnek nem volt ilyen szán­déka. Elmondta, hogy máris 40- 50 közterület-foglalási kérvény érkezett a Petőfi Sándor utcai árusításra. * * * A piaccsamok mögötti nagy­bani zöldségpiaccal kapcsolatos a másik hír. Kun István vásár­igazgató arról tájékoztatta la­punkat, hogy július 3-ától a Zöldfa utcai vásártérre költözik a nagybani. Hétfőn és csütörtö­kön 02 órától 14 óráig tart nyitva, s ha igény lesz rá, más napokat is kijelölnek a nagybani piac tartására. M. Gy. A Volán megvezette a képviselőket? A Kunság Volán Rt. félre­vezette Kecskemét képviselő- testületét - mondta interpel­lációjában Császár Cirill a teg­napi képviselő-testületi ülésen. Ugyanis amikor a testület - mint árhatóság - elfogadta a leg­utóbbi viteldíjemelést, szó sem volt nyári menetrendről. Ráadá­sul az utasok sem tudtak arról, hogy melyik járat jár ritkábban. A képviselőnek is az egyik buszsofőr adott szívességből egy nyári menetrendet, amit amúgy harmincegynéhány fo­rintért lehet megvásárolni. Ka­tona László polgármester a fel­vetésre írásban válaszol. Ada- mik Zoltán, a sportbizottság elnöke azt nehezményezte: bi­zottságukat meg sem kérdezték, hogy a június 30-án Rüsselshe- imbe utazó sportdelegációban akarják-e magukat képvisel­tetni. A polgármester erre azon­nal lehetőséget kínált, de a kép­viselő kijelentette: elvi kérdés­ről van szó, és nem arról, hogy a bizottság bármely tagja is utazni akarna a német testvérvárosba. Simon László azt tette szóvá, hogy Alsószéktón rókák jelen­tek meg. Tóth Tamás pedig azt kifogásolta, hogy a nyári vihar elvonultával - munkaidő után - a Városgazdasági Kft.-nek nincs ügyeleti szolgálata a „ro­mok” eltakarítására. Vita nélkül döntött a testület a városi tűzoltóság átvételéről jú­lius 1-jével, a lapunkban tegnap közölt feltételekkel. A City bu­szokat üzemeltető Forszázs Bt. 20 milliós támogatására pedig a városi tömegközlekedési kon­cepció elfogadása után térnek vissza. A patikák bérbeadásával kapcsolatban pontosították a ha­tározatot. Eszerint nem lesz pá­lyázat. Ha több olyan jogosult gyógyszerész van, aki 1995. ja­nuár 1-jén az adott patikában dolgozott és bérbe szeretné azt venni, akkor két bizottság javas­lata alapján a polgármester vá­lasztja ki a győztest. A szerző­dést a képviselők hagyják jóvá. A közgyűlés elrendelte, hogy apportcsökkentéssel a Rávágy téri és a Csongrádi utcai patikát a város elvonja a Kik-For Kft.- től, hogy bérbe tudja adni. A testület nem döntött Ladies Tamásné, valamint a nyugdíjba vonuló Balog Ödönné és Mál­nás Mária főtanácsosi címado­mányozásáról, mert ez a pol­gármester hatásköre. A képviselők támogatták, hogy a kárpótlás során magántu­lajdonba került volt hetényi agyagbánya területét - az Uni- ver-üzem közelében - lakóterü­letté minősítsék át. A rendezési terv szerint itt korábban közpar­kot terveztek, most építési te­lekként adhatja el gazdája a te­rületet. - m ­Két hét alatt elverték az egymilliót Rendőrkézre került az a három férfi, akit a kecskeméti Record System Kft. irodájában történt egymilliós lopással gyanúsíta­nak. A cég Árpád körúti irodá­jából június 13-án nappal vitték el a zárt lemezkazettát, melyben pontosan 1 millió 31 ezer forint lapult. A meglopott tulajdonos 100 ezer forint jutalmat tűzött ki a nyomravezetőnek. Á három férfi már jól ismerte a cég irodáját, hiszen egy héttel a lopás előtt már tiszteletüket tették ott. Akkor szemügyre vet­ték az irodákat, majd az egyik helyiségből egy táskában talált 4 ezer forinttal távoztak. A siker meghozta a kedvüket, s egy hét múlva visszatértek a tett színhe­lyére. Addig sündörögtek az irodák körül, míg meglátták az egyik helyiségben a lemezszek­rényt, melynek kulcsát valaki a zárban felejtette. Kivárták, mi­kor lesz üres az iroda, majd gyorsan cselekedtek; a lemez- szekrényből kivették a zárt ka­zettát, majd egyikük a hóna alá csapva, kabátját vállára terítve kicsempészte az épületből. A lengyelpiac melletti kiser­dőben vették szemügyre a zsákmányt; egy kővel feltörték a kazettát, s maguk is elámultak, amikor a tömérdek pénzt meg­látták. Nem is számolták meg az egymilliót, kötegenként osztoz­tak. Az egymilliónak két hét alatt a nyakára hágtak. Ruhákat, magnókat vettek, szórakoztak, játékterembe jártak. Feltűnő költekezésük szúrt szemet vala­kinek, aki bejelentette megfi­gyelését a rendőrségen. Infor­mációnk szerint a százezer juta­lom őt illeti majd. Bán Megszúrták a diszkóban A Tánczos Péter Citera- és Népdalkor szerdán este ingyen koncertet adott Kecskemét főterén. A folkszerdák rendezvényso­rozatában ez volt a harmadik koncert, amelyet a jövő szerdán még egy követ. A nagymúltú hírős városi együttes a Táncsics Mi­hály Művelődési Központ fenntartásában működik, a kör vezetője dr. Krajnyákné Varga Katalin. ANYAKÖNYVI HÍREK A kecskeméti öntözőszövetke­zet bejelentése szerint valaki 100 ezer forint értékű szerszá­mot lopott el a cég raktárából. Az elvitt holmi között akadt láncfűrész, motoros kapa is. A Horváth Döme utcán egy után­futót rámoltak ki éjszaka, mely­ben 300 ezer forint értékű ruha volt. Egyelőre nem tudni, ki szúrta meg az István király kör­úti diszkóban szórakozó fiatal­embert június 18-án éjjel. A rendőrségi sajtótájékoztatón el­hangzott, hogy az eset körülmé­nyei tisztázatlanok. Ami tény; a diszkóban veszélyes késszúrás ért egy kecskeméti fiatalt, aki nyolc napon túl gyógyuló, sú­lyos sérülést szenvedett. Kadafalván egy házból az ajtó befeszítése után diplomata- táskát loptak el, amiben 280 ezer forint készpénz volt. Há­Július elsejétől dr. Fehér Tibor, a kertészeti főiskola tanszékve­zető docense vezeti a kecske­méti Áfeosz-középiskolát. A nyugállományba vonuló Bozsó Ferenc igazgató helyére kiírt A Bács-Kiskun Megyei Mun­kaügyi Központ Kecskeméten június 20-án az alábbi beje­lentett, betöltetlen álláshelye­ket regisztrálta: cipőfelsőrész-készítő 25, varrónő 35, takarítónő 15, fel­szolgáló 4, aranyműves-vésnök 1, élelmiszerbolti eladó 3, ru­házati eladó 1, zöldség-, gyü­mölcsválogató 4, mérlegképes könyvelő 1, számviteli ügyin­téző 1, lakatos 25, esztergályos 9, gépjárműszerelő 12, bádo­rom fiatalember több autólopási kísérlet után a Szolnoki úton egy 1500-as Ladát tört fel és a kocsit elvitték. Egy rendőrjárőr azonban üldözőbe vette őket. Amikor az éjszakai autós hajsza kezdett rosszul alakulni szá­mukra: a rendőrök mind köze­lebb értek, váratlanul kiugrottak a Ladából, s futásnak eredtek, de mindhármukat elfogták. A Rávágy tér környékén a temető melletti garázsfalak egyikét kezdte bontani éjszaka egy 45 éves ballószögi férfi. Az arra haladó rendőrjárőr rajta­kapta. A rendőrségen elmondta, hogy már több bűncselekményt is elkövetett a közelmúltban. A Máriahegyben öt tanyát tört fel, s többnyire olyan tárgyakat vitt el, amit a lengyelpiacon azonnal értékesíteni tudott. Bán János pályázatra nyolcán jelentkez­tek. Az új igazgató-főtanácsos személyéről az Áfeosz orszá­gos elnöksége a napokban dön­tött. A megbízatás meghatáro­zatlan időre szól. gos 1, asztalos 42, kőműves 52, hidegburkoló 12, festő és má­zoló 40, ács-állványozó 42, szakács 12, kárpitos 10, faipari munkás 30, cukrász 6, hűtő- gépszerelő 3, víz-, gáz-, köz­pontifűtés-szerelő 3, villany- szerelő 5, kertész 3, targonca- vezető 5, környezetvédelmi előadó 1, rendészeti csoportve­zető 1, kereskedelmi igazgató 1, tömítéskészítő 6, hírlapkéz­besítő 15, export-ügyintéző 1, animátor 6 fő. Elkelt a Bajatex-bolt Az önkormányzati tulajdonban lévő kecskeméti volt Bajatex- boltra megkötötték az adásvé­teli szerződést. A helyiséget egy bt. vette meg, s valószínű­leg söröző nyílik majd itt. A vé­telár 12 millió 650 ezer forint (plusz áfa), amit 15 napon belül kell befizetni. Ismert, hogy elő­ször kínai vendéglőt akartak nyitni az üzletben, de a parko­lóhely-megváltás miatt kútba esett a terv. Felmentését kérte Információink szerint dr. Ko­vács A. Gábor, a megyei kórház orvos-igazgatója felmentését kérte az igazgatói teendők alól 1995. december 31-ével. Az igazgató, aki 1988 óta vezeti a kórházat, a szülészeti osztályon szeretne a jövőben dolgozni. Az oldalt szerkeszti: Mihályka Gyula KECSKEMÉT Születtek (1995. május 21. és június 15. között anyakönyvezet- tek): Mátrai Eszter (Németh Kata­lin), Fenyves Gábor László (Békefy Erika Ildikó), Csík Dániel Péter (Szuleiman Éva) Városföld, Óvári Dalma (Nagygyöngy Csilla), Marsa Katalin (Kovács Katalin), Balogh László (Szívós Erzsébet Ilona) La- josmizse, Sajdik Norman Viktor (Zsemberi Erika), Vereczki Dániel (Bucskó Katalin), Kúti Klaudia (Csingér Judit) Izsák, Ézsiás Emese Zsuzsanna (Csikai Nikolett), Dudás Ákos (Kállai Edit Katalin) Lajos- mizse, Kristofóri Dóra (Bozsik Margit Éva), Saskői Ádám Ernő (Márton Anita Andrea), Kocsi Zol­tán (Almási Ágnes), Nagy Donát (Kasza Irén), Kovács Nikolett (Du­dás Mónika) Helvécia, Csertő Zol­tán (Takács Tünde) Helvécia, Szűcs Enikő Györgyi (Laczkovics Györgyi), Császár Tamás (Albert Katalin) Kiskőrös, Szőke Zoltán (Győrfi Enikő). Házasságot kötöttek (1995. jú­nius 16-án): Horák József és Ma­gyar Julianna, Kovács János és Mi- zsik Andrea, Kovács Zsolt és Deák Tünde, (1995. június 17-én): Kár­páti Zoltán és Lóczi Pálma, Dömö­tör Lajos és Bognár Judit, Bencsik Pál és Gyöngy Mária, Szabó Róbert és Virág Melinda, Zámbori András és Farkas Ilona, Dakó Zsolt és Ko- kovai Nikoletta, Krajczár Arnold Richárd és Nagy Alice Beatrix, Iványosi Szabó Zoltán és Farkas Ilona, Légrádi Attila és Czombos Anett, Csapó Zoltán és Kocsis Krisztina, Pályi Sándor és Méhész Rita, Keresztes Szabolcs és Ágó Szilvia Regina, Csömör Zsolt és Nagy Csilla. Meghaltak (1995. június 9. és júnis 12. között regisztráltak): Őze Péter Pál, Kovács István Szil­veszter, Farkas István, Beke Fe- rencné Rácz Etelka, Bíró Imre, Polgár Balázsné Szalai Irén, Ho­moki Imre (Ladánybene), Nagy Mihályné Tóth Mária Terézia (La­kitelek), Bánóczki Lászlóné Hal- mosi Margit Erzsébet, Nagy Lajos Zoltán, Szepesi Sándomé Drahos Ilona (Szentkirály), Kiss Mihály (Tiszaalpár), dr. Kenyár István Gáspár, Pintér Sándomé Vörös Anna (Kiskunmajsa), Laczi Mi­hályné Lits Anna, Lantos Lajos Pál, Kiss Ferenc, Nagy Antal, Bencze Sámuelné Babies Matild, Hosszú János, Újszászi János (Kunszent- miklós), Zanathy József, Károlyi Pálné Komlódi Anna (Mezőbe- rény), Hászcsuk István (Tisza- kécske), Garas József Béláné Pauer Rozália, Szabó Gergely, Tóthné Pátkay Beatrix Ilona, Soós Lajosné Betyár Mária (Tiszakécske), Golo- vics Antal (Nyárlőrinc), Nyitrai Istvánná Miklós Ilona (Tisza­kécske), Szűrszabó Lajosné Varga Julianna (Tiszakécske), Aczél Jő- zsefné Kuti Terézia (Izsák), Sándor László (Szentkirály), Komjáthy Pál (Szentes), Szuromi Pál, Kiss Henri­etta (Kunszentmiklós), Kátai László, Perczer Tibor Jenő (Kun­szentmiklós), Szép Roland (Kalo­csa), Benkő Mihályné Gera Ilona, Kirí Sándor, Csűrik Mihály, Zetkó László (Szabadszállás), Szőrös Er­zsébet (Lajosmizse), Deák Dezsőné Kovács Erzsébet. Új igazgató az Áfeosz-iskolában Állásajánlatok Kecskeméten

Next

/
Oldalképek
Tartalom