Petőfi Népe, 1995. június (50. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-10 / 134. szám
4. oldal Kultúra - Művelődés 1995. június 10., szombat Mi, hol mikor? • Június 11-én, vasárnap búcsú lesz Kecelen. Az egyházi ünnepség után az érdeklődőket a vásártéren várják. O Ma délután 6-tól divatshow-t rendeznek a halasi filmszínházban, a mozgássérültek nevelőintézete javára. • Ma 10-től és fél 3-tól, holnap 10-től lesz foglalkozás gyerekeknek a kecskeméti Szó- rakaténusz Játékházban. ALKOTÓTÁBOR AZ ALMA MATERBEN Iskolasorsok Jakabszálláson Az úgynevezett Gál és Hajtó úti iskolát eladja a jakabszállási ön- kormányzat - határoztak a legutóbbi képviselő-testületi ülésen. Az ingatlanokat régóta nem használják már. A felértékelés megtörtént, az előbbi 2,2 millió forintért kerül kalapács alá, az utóbbiért 1,3 milliót szeretnének kapni. A bevételt vagyonba fordítják majd, ugyanis pénz kell a kerékpárút és a vízhálózat építésére. A fentieken kívül még két külterületi, egykoron oktatási célokat szolgáló épületük van. A felsőjakabszállásit a levéltár Festőművészek a Veránka-szigeten A megyei önkormányzat az idén is megrendezi Veránka-szigeti üdülőjében a testvérmegyékből meghívott festőművészek nemzetközi táborát. Kedd óta 13 művész dolgozik Benes József vezetésével. A Gyulafehérvárról, Csíkszeredáról, Palicsról, Lend- váról, Munkácsról, Franciaországból, Dániából, Angliából és a megyénkből érkezett festők műveiből vándorkiállítást állítanak össze. bérli. A Volford dűlőit a Nép- művészeti Egyesület Bács-Kis- kun Megyei Szervezete működteti. Ettől az önkormányzatnak nincs szándékában megválni, sőt - mint Szabó Mihály polgármester mondta - keresik a közös üzemeltetés lehetőségét. A cél ugyanis, hogy minél több megyei alkotó tudjon itt dolgozni. Elkészült már az idei nyári tábor programja is. Az épület egyébként a községtől mindössze négy kilométerre van, s ideális környezetet nyújt a művészeknek. P. S. Gyermekprogramok Hétfőtől programokkal várja a vakációzó gyerekeket a kiskunfélegyházi városi gyermek- könyvtár. Hétfőn és szerdán, 10-től Bense Zoltán tart útibeszámolót. Kedden, csütörtökön és pénteken reggel 9 órától videofilm-vetítés, ezt kedden 10 órától Kecsege csemege címmel játékos nyelvi vetélkedő követi gyermekeknek. A gyermek- könyvtár hétfőtől július 23-ig, szombat és vasárnap kivételével, reggel 8 és délután 4 óra között várja a gyermekeket. Képzőművészek az SOS-gyermekfaluért Évzáró koncert Bácsalmáson A bajai Liszt Ferenc Zeneiskola bácsalmási, kihelyezett tagozata évzáró hangversenyre készül. Az egész estét betöltő műsorban 36 hangszer- és énekszólista lép fel. A színvonalasnak ígérkező évzáró koncert vasárnap 18 órakor kezdődik a művelődési központ színház- termében. Kisérettségi nyolcadikosoknak Gulyás Beáta kicsit izgult, amikor a tételt kihúzta. De egy kis segítség mindenkinek jár. A napokban matematikából és magyarból vizsgáztak Kiskunfélegyházán a Dózsa György Általános Iskola 8. osztályos tanulói. Nyolc év tudásáról adtak számot. A, Jrisérettségi” - csakúgy, mint az igazi - írásbeli és szóbeli megmérettetésből állt. Az eredmény beszámít ugyan az év végi érdemjegybe, de csak akkor, ha annál jobb. Rontani ugyanis ezzel a vizsgával nem lehet. Vőneki Ottó igazgató mégis azt vallja, hogy a gyerekek később nagy hasznát veszik ennek a vizsgának, hiszen megtanulják tételek szerint feldolgozni a tananyagot. - g Diáksikerek A napokban rendezték meg Budapesten az országos tanulmányi versenyt eszperantó nyelvből. A kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium kisgimnazistái kiemelkedően szerepeltek: korcsoportjában Szakái Tivadar második lett, Kiss Bernadett és Fábián Mónika első, Bajzáth Péter pedig harmadik. így az iskola nyújtotta a verseny legjobb teljesítményét az országos döntőn. Túrák a parkban Ma reggel 9-kor a Felső-Kiskunsági szikes pusztára kirándulhatnak az érdeklődők. Találkozó a nagyállási állattartó telep étterme előtt lesz, a Szabadszállás és Kunszentmiklós közötti úton. Ma reggel 9-től a felső-kiskunsági szikes tavak megtekintésére is indul túra. Találkozó a Ki- gyósi csárda előtt lesz. A túrákat és a nyílt napokat a Kiskunsági Nemzeti Park szervezi. Kecskeméti alkotóművészek munkáiból rendeztek tárlatot az Erdei Ferenc Művelődési Központban. A tárlaton harminckét kecskeméti művész negyvenkét műve látható június 11-éig. Az alkotások a helyszínen megvásárolhatók. A bevételt a művészek a kecskeméti SOS-gyermek- falu javára ajánlották fel. Képünk a megnyitón készült. fotó: galambos Sándor 10. Karácsony előtt vagyunk. Pilin- kézik a hó, a budai Skála Áruház előtt már felállították a nagy karácsonyfát. Múlt decemberben, szemműtétre várakozva, a kórházi folyosón adventi hangulatban sétálgatott Vass-Kiss Árpád. A várakozó ember a sebész késétől sem tart. A várakozó ember az időárkokat nem tudja eltüntetni az arcáról, mégis visz- szafiatalodik akár harmincnegyven esztendőt is. Vass-Kiss Árpád arcát múlt decemberben kamaszos boldogság ragyogta be: várta a szamosújvári börtön ajtajának nyílását. Azt súgták az érzései, hogy előbb-utóbb megnyflik a börtönkapu a fia előtt. Vass-Kiss Árpádot a betegség hozta vissza Budapestre. Esztendeje megműtötték az átszakadt könnycsatomáját, 1994 ősze óta azonban újra megeredt a könnye. Csak a műtét állíthatja el. Ülünk az asztal mellett, régi ismerősökként. Vass-Kiss Árpádék életének tanúja lettem, s immár az maradok életem végéig. A Savanyú szél fúj után e könyv végéhez érkezve tudom, hogy az ő történetük, a székely- földi fogyadozó hét magyarok históriája nem fejeződött be. Vass-Kiss Áípád számára azonban - elég görnyedt vállára, százesztendős arcára tekintenem - véget ért a történet. Az öreg sas szeméből kihunyt a fény. A hangjából elszállt az erő. Egy hideg, távoli cinterem falai közül verődnek hozzám a szavai:- Augusztusban, augusztus elején fenn voltunk a hegyi tanyán. Egyik éjjel Előddel álmodtam, hirtelen nagy sötétség vette körül. Reggel szóltam a feleségemnek: el kell mennem Udvarhelyre, a jövőlátó asszonyhoz. „Előd miatt?” „Igen.” Már régebben készültem ahhoz az asz- szonyhoz, hát eljött az ideje. Lementem a faluba, felszálltam a buszra. Az asszony fogadott. Mindjárt mondani kezdte: „Magának három gyermeke van, egy lánya, két fia. Igaz?” „Igaz” - mondtam. „Az egyik fia és az egyik lánya messze él innen, nagyon messze. Igaz?” „Igaz.” „A fia várja magát, beszélni akar magával, keljen útra! ” Nem kérdeztem semmit, eljöttem, felkészültem az útra. Úgy terveztem, hogy augusztus húszadikára jövök Budapestre. Mindent előkészítettem. Augusztus húszadikán Budapesten kell lennem! Nem tudom, miért, nem tudom ma sem, az utolsó pillanatban megváltoztattam a tervet. Nem végeztem otthon, a hegyi tanyán a munkával, előbb befejezem, akkor megyek. Egy héttel később indulok, augusztus végén leszek Elődnél. De azért az járt a fejemben: nem lesz ez jó, a jövőlátó asszony megmondta, keljek útra. Nem lesz ez jó, és mégis odébb tettem egy héttel az utat. Nem bocsájtom meg magamnak, soha. És augusztus huszonkettedikén, hétfőn délután jött a büntetés. Berta telefonált Udvarhelyre , onnan hozták ki a hírt. Az asszony, a feleségem azt hitte, megbolondultam, amikor megmondtam, mi történt. Nem hitte. Én is csak félig hittem. Indultunk azonnal Magyarországra. Ahogy közeledtünk a határhoz, annál kevésbé hittük. Valaki tréfát űz velünk! Gonosz, fekete tréfát űz velünk egy gazember. Becsapták a lányomat is, azérttelefonáltUdvarhelyre. Talán még Pesten sem hittük el, hogy Előd nem él. Talán akkor sem, amikor vittük haza, át a Királyhágón. A határon a román határőrtiszt hosszan rámnézett. „Vass-Kiss Árpád?” „Igen.” „Maguk azok” - mondta. Erre sem figyeltem oda. Megyünk haza Előddel, úgy éreztük. Előd az első kocsival, mi utána a második kocsival. Csak otthon, amikor behoztuk őt az udvarra, akkor fogtam fel, akkor hittem el. Nem tréfáltak velünk. Száraz Vass-Kiss Árpád szeme, pedig átszakadt a könny- csatornája. A szemorvos bizonyára meg tudná mondani, hová folyik a könny a sérült csatornából. Lehet, hogy befelé is folyhat az ember könnye.- Míg a temetőben voltunk, míg eltemettük a fiamat, feltörték a tanyai házat. Elvittek mindent. Amikor kinn voltunk a hegyen, kifosztották a falusi házat. Elvitték a fűrészgépet, a szerszámokat, a traktorhoz vásárolt alkatrészeket. Mindent. Vass-Kiss Árpád biccent a fejével.- Megértettem, hogy üzentek - mondja csöndesen. Ül sokáig, hallgatagon, magába süppedve.- Éjjel mindig megébredek - mondja. - Minden éjjel ugyanakkor. Valaki áll az ágy mellett, megüti a könyökömet. Felülök, nézek a sötétben. Nincs ott senki. (Vége) .....................................................................11111..111.1111111.. B ajai központú ital-nagykereskedés pályázatot hirdet értékesítési munkakörbe. I Pályázati feltételek:- középiskolai végzettség,- B kategóriás jogosítvány,- maximum 35 éves életkor,-jó megjelenés és tárgyalóképesség. Feladata:- a kft. működési területén a termékek boltokba történő értékesítése;- a cég akcióinak ismertetése a területen. Bérezés:- fix fizetés és jutalék,- cégesautó-használat. Jelentkezni lehet: 79/324-414, 79/324-054, a kirendeltség igazgatójánál. Jelentkezési határidő: 1995. június hó 13. <57425) Naptár Június 10., szombat. Névnap: Margit, Gréta. Névnapozóknak Margit: a Margaréta régebben magyarosodon alakja. Több származtatása is ismert. Ha a görög eredetet fogadjuk el, gyöngy a jelentése. Ha a babilóniait, úgy a tenger leánya, vagy a világosság gyermeke. A néveredetre utalva margarétát is köttessünk a köszöntő csokorhoz. Diana: az antik mitológia holdistennőjének a neve, e ritka név viselőinek holdviolát (Lunáriát) is tegyünk a virágcsokrába. Sok boldogságot kívánunk a névnapjukat ma tartó Bács, Bardó, Gyöngyi és János nevű olvasóinkat is! Évforduló 110 éve született, .— 1960-ban hunyt el Mészöly Gedeon /A nyelvész, műfordító. 1' Az egyetemet Budapesten és Kolozsvárott végezte, 1903- 15 között Kunszentmikló- son volt tanár, 1915-22 között az MTA könyvtárának munkatársa, majd haláláig a szegedi egyetem tanára. Ökumenikus naptár Az ortodox hívők ma Szent Timótheosz pruszai püspökre emlékeznek, a görög katolikusok Szent Sándorra és vértanútársaira. SZÍNHÁZ, MOZI SZOMBAT-BAJA József Attila Művelődési Központ: Este 8 órakor: IMÁDOK FÉRJHEZ MENNI. Bérletszünet. KECSKEMÉT A mozik műsora. Városi: 4, 1/2 7 és 9 órakor: ROB ROY. Színes, magyarul beszélő amerikai film. Árpád: 3/4 6 órakor: AZ OROSZ- LÁNKIRÁLY. Színes, amerikai rajzmesefilm. 8 órakor: HpLT KÖLTŐK TÁRSASÁGA. Színes amerikai film. Stúdió: 7 órakor: KÍSÉRTETHÁZ. Színes német-dán film. Otthon: 1/2 8 órakor: MIELŐTT FELKEL A NAP... Színes, feliratos amerikai film. Csalánosi autósmozi: 1/2 10 órakor: TOMMY BOY. Színes amerikai filmvígjáték. VASÁRNAP - BAJA József Attila Művelődési Központ: 8 órakor: IMÁDOK FÉRJHEZ MENNI. Jávor Pál-bérlet. KECSKEMÉT. A mozik műsora azonos a szombatival. ft