Petőfi Népe, 1995. június (50. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-01 / 127. szám

2. oldal Hírek - Vélemények 1995. június 1., csütörtöl Parlamenti maraton Az Országgyűlés keddi, késő estébe nyúló munkanapján a Bokros-féle gazdasági stabili­zációs törvény javaslatcso­magja mellett elfogadta a kör­nyezetvédelmi törvényt, vala­mint az alkotmány módosításá­ról szóló előterjesztést, melyre az új alaptörvény előkészítésé­hez volt szükség. A Ház szava­zott a Hírközlési Alap, a víz­gazdálkodási törvény és két munkajogi törvény módosító javaslatairól is. Ugyancsak kedden a kormány sürgősség­gel benyújtotta a Parlamentnek a rádiózásról és a televíziózás­ról szóló javaslatát. Tegnap a Parlament meg­kezdte a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak idei költ­ségvetéséről szóló törvényja­vaslat tárgyalását. Expozéjában Szabó György népjóléti minisz­ter bejelentette, hogy a kor­mány visszavonja saját előter­jesztését, vagyis a vita során nem a kabinet, hanem a tb-ön- kormányzatok szövegváltozatát tárgyalják. Az Állami Számve­vőszék szónoka különösen a tb működési költségeinek túlzott mértékére hívta fel a figyelmet. Az Országgyűlés ezután megkezdte a Polgári Perrend­tartás módosítását kezdemé­nyező törvényjavaslat részletes vitáját. A tárgyalás során Sep- sey Tamás (MDF) önmagában üdvözlendő célnak nevezte a polgári perek felgyorsítását. Azt viszont helytelenítette, hogy a bíróságok számára igen fontos jogintézményeket, vív­mányokat a kormány módsze­resen kigyomlálta a perrendtar­tásból. Mozgásba lendült az egész megye Majsán reggel 8 órakor rajtolt a városi futóverseny mezőnye. Az elsőnek beérkezők ju­talma egy-egy póló volt. fotó: tapodi Kálmán A kihívás napján Kiskőrösön a diákok mozogtak a legtöbbet. A város általános iskoláinak diákjai, tanáraik, sőt a polgármesteri hivatal dolgozói is futottak, kerékpároztak néhány kört tegnap délelőtt a kiskőrösi városi sporttelepen. A több száz diák futásban, kézilabdában, labda­rúgásban és kötélhúzásban mérhette össze tudását, erejét. FOTÓ: w. KIRÁLY ERNŐ A következő tanév rendje MÓDOSÍTOTTÁK A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉT Betegszabadság szigorításokkal A szakszervezetek több javasla­tának figyelembevételével hatá­rozott az Országgyűlés kedden a Munka törvénykönyve korsze­rűsítésének képviselői módosító indítványairól. E változtatáso­kat a legutóbbi konzultációkon már a munkaadók képviselői sem kifogásolták. Eddig a beteg­ség 10 napjáig kellett fizetnie a munkaadónak a táppénzt, ezen­túl 25 napig. Az első 5 napra vi­szont nem jár térítés, csak sza­badság vehető ki. Megszűnik a háromnapos orvosi igazolás Csecsen kommandók A csecsenföldi függetlenségi harcosok kamikáze-zászlóalja- kat szerveztek, amelyeknek tag­jai bármilyen megbízatás teljesí­tésére, s szükség esetén terror­akciókra is készek-jelentette ki Daud Ahmadov, a csecsen milí­ciák egyik vezetője tegnap Groznijban. Ahmadov szerint a csecseneknek már nem kell te­kintettel lenni a nemzetközi közvéleményre, amely a cse­csenföldi fejleményeket több mint fél éve szótlanul figyeli. Hajószerencsétlenség Egy ember szörnyethalt, kettő pedig eltűnt tegnap egy angliai hajószerencsétlenségben. A vi­lág legöregebb üzemképes ke- resztvitorlázatú hajója, a María Asumpta öszetört a délnyu­gat-angliai Cornwall északi parti szikláin. Egy ötvenes éveiben járó brit nő holttestét megtalál­ták, egy másik nő és egy férfi - szintén britek - eltűnt. Atommegsemmisítés Hagyományos robbanószerke­zettel megsemmisítették tegnap a kazahsztáni szemipalatyinszki atomkísérleti telepen az 1991 óta a föld alatt tárolt, utolsó szovjet kísérleti atomtöltetet. A jelentés nélküli betegszabadság lehető­sége. Ugyancsak átmeneti in­tézkedésként idén még a 25 nap helyett 20 napig fizetik a munka­adók a táppénzt, illetve nem öt, hanem három napig tart a táp­pénz nélküli betegszabadság ideje. A foglalkoztatási törvény módosításánál még nem fogad­ták el a képviselők az előnyugdíj helyett bevezetendő nyugdíj előtti munkanélküli-segély in­tézményét, ezt későbbre, a nyugdíj szabályok átfogóbb mó­dosításának idejére halasztották. szerint a szakemberek kifejezet­ten hangsúlyozták: nem atom­robbantásról volt szó, hanem a töltet robbantás útján történő megsemmisítéséről, amely nem okozott kárt a környezetben és nem jelent veszélyt az embe­rekre. A jövő tanév szeptember 4-én, hétfőn kezdődik és 1996. június 14-éig tart majd. Az első félév tanulmányi eredményéről feb­ruár 7-éig kapnak értesítést a ta­nulók, illetve szüleik - közölte a művelődési minisztérium sajtói­rodája. A közlemény szerint a téli szünet előtti utolsó tanítási nap december 21-e, csütörtök lesz és január 3-án, szerdán foly­tatni kell a tanulást. A tavaszi szünet ugyanolyan hosszúságú lesz, mint a téli, s a karácsonyi­újévi, illetve a húsvéti ünnepek is részét képezik a szüneteknek. Repülőgép-katasztrófák Czestochowa közelében tegnap délután lezuhant egy „Drome­dar” típusú tűzoltó-repülőgép. A katasztrófára éppen egy erdőtűz megfékezése során került sor. Lengyelországban ezen a napon A tavaszi szünet április 1-jétől 9-éig tart. Új szabályt is tartal­maz a jövő tanév rendjéről szóló rendelet: a jövő tanévtől bárme­lyik középiskola és szakiskola szervezhet előfelvételit novem­ber 15-e és december 15-e kö­zött. Ez a lehetőség nem zárja ki a tanulót a további felvételi eljá­rásokból, még akkor sem, ha az előzetes felvételi eljárás során bejutott valamelyik - iskolába. Minden nyolcadikos három helyre jelentkezhet, akár három gimnáziumba, szakközépisko­lába, illetve szakiskolába. immár másodszor történt a pilóta halálával járó repülőgép-sze­rencsétlenség. Délelőtt ötszáz kilogramm robbanóanyaggal megrakodva egy SZU-29-es ka­tonai bombázó robbant fel a le­vegőben. Megfenyegették az RMDSZ elnökét Ausztriában feladott, Markó Bé­lának, az RMDSZ vasárnap új­jáválasztott szövetségi elnöké­nek címzett, nyilvánvaló fe­nyegetést tartalmazó levél­bomba-utánzat érkezett tegnap a szövetség bukaresti hivatalába. A szerkezetet egy néptelen parkban „bontották fel”. Mostari ámokfutó Mostarban hétfő este egy ideg­összeroppanásban szenvedő férfi agyonlőtt egy spanyol or­vost, s egy másik személyt, és négy járókelőt megsebesített. A boszniai horvátok rádiójának je­lentése szerint a férfi egy gép­fegyverből tüzet nyitott a város egyik utcáján sétáló emberekre. A spanyol orvos a Világ orvosai nevű szervezet tagjaként dolgo­zott a városban. Az ámokfutó végül öngyilkosságot követett el. Az incidens miatt a hatóság megtiltotta, hogy a szórakozóhe­lyek este 9 után nyitva legyenek. Bankjegyekkel etetik az angol gázművek igazgatójáról elnevezett disznót a szakszervezeti aktivisták. Felháboro­dásuk sajátos megnyilvánulására az adott okot, hogy az igazgató fizetését 75 százalékkal felemelték, ugyanakkor 25 ezer dolgozót el akarnak bocsájtani. feb-reuters EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Nézőpont Minél előbb kellene Nagy Mária írása Tiszta beszéd volt Jézus válasza, amikor az adófizetésről fag­gatták. Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, Istennek, ami Istené! Az állam és az egyház szétválasztásának igényét egyes gondolkodók ezzel a kijelentéssel próbálják igazolni. A kereszténység története azonban másról szólt: Európa orszá­gainak többségében a katolikus hit államvallás lett. A vallás­gyakorlás ma lelkiismereti kérdés: szeretnénk hinni, hogy hite miatt sohasem kell üldöztetést szenvednie bárkinek az or­szágban. II. János Pál pápa látogatásakor a többségében evangélikus Csehországban feszült helyzetet teremtett egy jezsuita szentté avatása: mint tudjuk, a kiválasztott a katolikus hitre való visz- szatérítésért kapta a legmagasabb egyházi elismerést. A szentatya a történelmi tévedésekért a megbocsátását adta és a bocsánatot kérte. Hogy mennyi sérelem, igazságtalanság érte a történelmi egy­házakat, egyáltalán a vallásos embereket hazánkban a kom­munizmus évtizedei alatt, azt egyedül a Fennenvaló tudja. Az állam és az egyház viszonya e negyven év alatt az évezredes együttműködés után az egymás elleni harccá vált. Örvend­jünk, hogy mindennek vége. Illetve vége lesz: ha megkapja a császár is, az Isten is, ami az övé. Az 1991-es törvény alapján mintegy 4 500 ingatlan jár vissza természetben, vagy pénzbeni kártérítés formájában. Szeptem­ber végéig elkészül a lista, amit majd az egyházak és a kor­mány képviselőiből álló bizottság véleményez. Az egysze­rűbb esetekben már megszülettek a döntések: ami ezután jön, az a nehezebb. Különösképp, hogy a történelmi egyházak vezetőinek kéré­sére létrejött tegnapi találkozón a miniszterelnök szándékát fejezte ki a pénzbeli megváltás tízéves határidejét megdup­lázni: hivatkozva az ország nehéz gazdasági helyzetére. E nehéz helyzet nyomja az egyházak vállát is: kötelezettsége­iknek szeretnének eleget tenni: oktatni fiatalokat, a betegeket ápolni, a szegényeket gyámolítani kívánják. S mindehhez épületekre, anyagi javakra van szükségük. Minél előbb. l|Sll i MENNYIT ÉR l|li|| A FORINT? AZ MNB VALUTAÁRFOLYAMAI (ÉRVÉNYES: MÁJUS 31-ÉN) Vételi Közép Eladási Pénznem árfolyam 1 egységre, Ft-ban angol font 196,52 198,46 200,40 német márka 88,05 88,94 89,83 osztrák schilling 12,52 12,65 12,78 USA-dollár 122,50 123,71 124,92 C+C & Diszkont Kecskemét, Mindszenti u. 2. Tel: 76/485-716 1995. júnins 1-2-3-án! Ariel mosópor, utántöltő, 3,6 kg-os Domestos, általános fertőtlenítő Domestos Star, konyhai tisztító Sunlicht mosogató 990.­180.­140.­158.­LIBERO UNISEX nadrágpelenkák 299.- PAMPERS UNI nadrágpelenkák 287.- PAMPERS PHASIS nadrágpelenkák 612.­Elelmlszerelnkből -10% engedménnyel; FLORIOL étolaj TCHIBO Family kávé, 250 gr. NESCAFE Classic NESTLÉ Ricore 50 gr. togy.ár átás váll.ár 147.­140,00.­248.­229,46.­261.­242,08.­177.­163,64.-J íujuA eijtj íáuexa'. EDUSCHO kávékóstoló június 1 -jén (csütörtökön) 9-16 óráig!- SZTÁR |E ÁRAS termékeink: 1 PHILIPS videomagnó GORENJE porszívó 39.990.­12.450.­MÁR KAMATMENTES HITELRE IS Jöjjön el hozzánk! Nyitva tartás: H-P.: 8-17 óráig. Szombaton: 8-12 óráig. Ziccar-rek

Next

/
Oldalképek
Tartalom