Petőfi Népe, 1995. május (50. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-04 / 103. szám

1995. május 4., csütörtök Megyei Körkép 5. oldal A tiszai öntözőrendszer sorsának kérdőjelei (Folytatás az 1. oldalról) Amióta a földek magánkézbe kerültek, az öntözőrendszert tu­lajdonképpen csak azok használ­ják, akik továbbra is csoportos formában termelnek. Mint pél­dául a Nyárlőrinci Almatermelő Gazdakör tagjai. Mák János, a gazdakör elnöke elmondta: ültetvényük olyan­fajta almafákból áll, amiket ön­tözni kell. Ennek költsége azon­ban a művelési költségnek csak kis százaléka. Tavaly például a száz tulajdonosnak összesen negyvennyolcezerforintjábake­­rült az ültetvény művelése (a sa­ját munkán felül), ebből héte­zer-egyszáz forintot tett ki az ön­tözés. Gondjuk jelenleg az, hogy a szivattyúrendszemek egyelőre nincs gazdája. A rendszer most úgy műkö­dik. hogy az Ativizig vagy a kis­kunfélegyházi Kiskunsági Víz­gazdálkodási Társulat - miután megkapta az igényelt vízmeny­­nyiség díjának befizetését iga­zoló csekket, illetve annak má­solatát - elküldi egyik emberét, hogy indítsa el a szivattyúkat. A vizet azonnal ki kell szómi, mert a fedetlen alpári csatornából nagy melegben elpárolog, a fu­gák között elszivárog. A rendszer működtetése azonban nemcsak nehézkes, ha­nem bizonytalan is. Az látszana a mindenki számára elfogadható megoldásnak, ha a rendszer mű­ködtetésére vállalkozás ala­kulna. Ahhoz azonban bővíteni kel­lene a szolgáltatást, azaz na­gyobb területet öntözni. Ez lenne a termelők érdeke is - je­gyezte meg MákJános. Sokterü­let most azért van parlagon, mert a gazdák attól félnek, nem tudják értékesíteni portékájukat. Ezen termelési szerkezetváltoztatás­sal lehetne segíteni: azt termelni, amire kereslet van. (A közeli kecskeméti konzervgyár például vevőjük lehetne.) Az öntözés ezekkel a berendezésekkel az egyéni igényekhez igazítható, mivel a gép egyúttal méri is az adott táblára kiszórt vizet. Mindehhez a magángazdák ösz­­szefogására lenne szükség, a termelés, értékesítés közös szer­vezésére. Úgy még az árak ala­kulását is befolyásolni tudnák a piacon. Az öntözőmű csak a nyárlő­rinci határban 860 hektáros terü­let csapadékpótlására alkalmas. Ha felszámolják vagy a sorsára hagyják, nemcsak az a 40 hektár, 25 évre tervezett, értékes fajták­ból álló almaültetvény pusztul ki, amit a gazdakör tagjai mű­velnek. Veszélybe kerül 40 hek­tár fiatal őszibarackos, 40 hektár fiatal szőlőültetvény, de veszte­ség lesz a több terület aszály mi­atti terméskiesése is. Az érték­­vesztés azonban ennél is na­gyobb lesz. Az öntözőmű rendszeres üzemeltetése ugyanis a térség ta­lajvízháztartását is javítja. A vízvisszapótlás elmulasztása pedig a vidék elsivatagosodásá­­nak folyamatát gyorsítja.- almási -Több mint negyven hazai és külföldi érdekeltségű építőipari cég részvételével tegnap megnyílt Kecskeméten a II. Classic építőipari szakkiállítás és vásár. Az Erdei Ferenc Művelődési Központban május 6-áig látható kiállítás nem­csak a gyártóknak és a forgalmazóknak, hanem az építkezők­nek is hasznos információkkal, újdonságokkal szolgál. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A DUNAHOLDING-Kecskemét Kft. mint a MODUL Fogaskerékgyártó Kft. f.a. (Kiskunfélegyháza, Izsáki út 20.) felszámolója nyilvános pályázat útján értékesíti a gazdálkodó szervezet tulajdonában lévő, 2 db ZFWZ CNZ EZ FOGAZÓGÉPET. Pályázati irányár: 4.200.000 E Ft + áfa A pályázaton való részvétel feltétele: A pályázatoknak tartalmazniuk kell a vételárat, a fizetés módját és határidejét, a fizetési garanciát és a 90 napos ajánlati kötöttségre vonatkozó nyilatkozatot. A fizetéshez fel­­számolási hitel számításba vehető. A pályázatokat személyesen vagy meghatalmazott útján, írásban kell benyújtani a DUNAHOLDING-Kecskemét Kft.-hez (Kecskemét, Horváth Döme u. 12.) A pályázatokra kérjük ráírni: "MODUL". A pályázatok benyújtásának határideje: 1995. május 15 Felhívjuk a hitelezők figyelmét, hogy élhetnek az 1991. évi IL. tv. 48 paragrafus (2) bekez­dés szerinti elővásárlási jogukkal. Követelésbeszámítást a felszámoló nem fogad el. A DUNAHOLDING-Kecskemét Kft. fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot ered­ménytelennek nyilvánítsa. További információkkal készségesen áll rendelkezésükre Ecsédi András felszá­molóbiztos (tel.: 76/486-606). A gépek megtekintése a felszámolóbiztossal előzetesen egyeztetett időpontban lehet­séges. (52311) INTERJÚ A RENDŐRFŐKAPITÁNNYAL A HÉTVÉGI ÖSSZETŰZÉSEKRŐL Nem tűrhetjük el a rendbontást, nem teszünk engedményt, kivételt Váratlanul értek mindenkit a közelmúltban Fülöp­­szálláson, Kunszentmiklóson és Kalocsán történt összetűzések, ahol az egyik oldal szereplői minden­hol a cigány kisebbséghez tartozó személyek voltak. Szabolcsban talán nem lenne ez akkora meglepetés, de itt, Bács-Kiskunban mindenképpen az. Dr. Ko­csis Attila ezredest, megyei rendőrfőkapitányt arról kérdeztük: vajon a rendőrséget is meglepték-e a történtek?- Közismert, hogy az or­szágban több helyen történtek olyan, a közbiztonságot meg­zavaró események, amelyeknek résztvevői magyarok és cigá­nyok voltak, illetőleg amelyek­ben a rendőröknek cigányokkal szemben kellett intézkedniük. Ezeket az eseményeket a társa­dalom különböző csoportjai el­térő módon ítélték, illetőleg íté­lik meg. Ilyen előzmények után további, hasonló események bekövetkezését valószínűsíteni lehetett, arra azonban nem számítottunk, hogy azok, hal­mozottan, éppen megyénkben fordulnak elő. Ennek előjeleit nem tapasztaltuk.- Sokan úgy vélik: a rend­őrség azzal is csak gerjeszti az indulatokat, hogy nem men­nek el a meghívásra az érde­kegyeztető fórumokra. Pél­dául Kalocsán és Szabadszál­láson is ez történt, utóbbi he­lyen a fülöpszállási esetet tár­gyalták meg. Miért nem fo­gadják el a meghívást ezekre a rendezvényekre?- A kérdés nem a valóságot tükrözi. Kalocsán április 21-én volt a roma kisebbségi önkor­mányzat testületi ülése, ame­lyen a rendőrkapitányság, va­lamint a bűnügyi osztály veze­tője - eleget téve a meghívás­nak - részt vett. A kapitányság­­vezető és két osztályvezető ugyancsak részt vett a kisebb­ségi önkormányzat április 30-ai jótékonysági estjén. Mindkét alkalommal megbeszélés tár­gyát képezte a cigány és a ma­gyar lakosság, valamint a ci­gányság és a rendőrség közötti viszony. Ezek a megbeszélések - megítélésünk szerint - hasz­nosak voltak. Május 2-ára a ki­sebbségi önkormányzat részé­ről a rendőrkapitányságra meg­hívó nem érkezett. A szabadszállási nagyköz­ségi cigány kisebbségi önkor­mányzat valóban meghívta a kiskőrösi rendőrkapitányságot arra a rendkívüli ülésére, ame­lyen a „hét cigány nemzetiségű ember bántalmazása Fülöpszál­­láson, bántalmazok: 3 rendőr” napirendi pontot is tárgyalták. Tekintettel azonban arra, hogy akkor már hivatalos személy el­leni erőszak bűntettének alapos gyanúja miatt az intézkedő rendőröket bántalmazó két személy ellen a Szegedi Ügyészségi Nyomozóhivatal­nál nyomozás volt folyamat­ban, a meghívásnak nem tettek eleget. Az előrelátható volt, hogy a fórum a történeti tényál­láson fog „vitatkozni”, amihez azonban a szükséges ténybeli adatokkal nem rendelkezett. Olyan megbeszélésen, amely­nek tárgya a cigány lakosság és a rendőrség közötti viszony, akár ezen ügy - jogerős befeje­zése utáni - tanulságai felhasz­nálásával, természetesen bár­mikor készek vagyunk részt venni.- Sokan feszegetik azt is: vajon a rendőrség felkészült-e a jogállami viszonyokra. Arra, hogy ha „eljár” a rendőr keze, az bizony nyil­vánosságra kerülhet. Egyéb­ként az elmúlt egy évben a megyében hány ilyen ügyben indult eljárás rendőr ellen?- Napjainkban már rendel­kezésre állnak azok a jogszabá­lyok - a rendőrségi törvény, a rendőrség szolgálati szabály­zata, stb. - amelyek a jogálla­miság követelményeinek meg­felelően rögzítik a rendőrség kötelezettségeit és jogosítvá­nyait. Ezek közé tartozik, ha ennek törvényes feltételei fenn­forognak, a kényszerítő eszkö­zök (pl. testi erő, rendőrbot) használata is. Ennek ellenére is előfordul azonban, hogy a rendőr megsérti a rá nézve kö­telező szabályokat, „eljár a keze”. Az ilyen esetek azonban, amennyiben azok illetékes ha­tóság tudomására jutnak, nem maradnak jogkövetkezmény nélkül, függetlenül attól, hogy az adott ügy nyilvánosságra ke­rült-e vagy sem. A nyilvános­ság kontrollját egyébként pozi­tívan ítéljük meg. 1994-ben négy rendőrrel szemben fejez­tek be jogerősen büntetőeljárást hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt.- A kunszentmiklósi ci­gány kisebbséghez tartozó hölgy a Magyar Rádióban ki­fejtette: amióta dr. Rákosi Mihály őrnagy a kapitány Kunszentmiklóson. a rend­őrök „cigányvérre szomjaz­nak”. A térség országgyűlési képviselője, Komáromi Ist­ván pedig - egyebek mellett -Dr. Kocsis Attila a következőket nyilatkozta a távirati irodának: „Az eset csupán a jéghegy csúcsa volt, a városban élő etnikai kisebb­séget valójában nem ez az adott ügy, hanem a korábbi, általuk jogszerűtlennek vélt eljárások háborították fel. Elmondásuk szerint a rend­őrök indokolatlanul zaklatják őket, olykor még kisgyerme­keket is megvertek, a cigá­nyok félnek.” Önök is így gondolják?- A kérdésben felvetett problémák meglepnek. A kun­szentmiklósi rendőrkapitányság tevékenységével kapcsolatban, a kérdésben szereplő témában bejelentéssel, panasszal eddig senki sem fordult hozzám. A múlt hét csütörtökjén tárgyalta a kunszentmiklósi közgyűlés dr. Rákosi őrnagy előterjeszté­sében a város közbiztonsági helyzetét. Az ülésen én is jelen voltam, és ott sem hangzott el észrevétel, kifogás a rendőrök­nek a cigány lakossággal szem­beni viselkedésével, magatartá­sával kapcsolatban. A közgyű­lés az előterjesztést elfogadta. Komáromi István képviselő úrral a kunszentmiklósi rendőr­­kapitányság elhelyezése ügyé; ben többször is tárgyaltam. 0 sem vetette fel, hogy az ott élő cigányok és a rendőrök között etnikai alapú konfliktus lenne, vagy hogy rendőrök „felháborí­tóan. jogszerűtlenül” jártak volna el a cigányokkal szem­ben. Amennyiben hozzám ilyen konkrét be- vagy feljelentés ér­kezik, abban törvényesen eljá­runk. Az előbbiek alapján nem látom megalapozottnak, hogy a becsületes emberek féljenek a rendőröktől.- A kalocsai ügyben mi­lyen szerepe volt a rendőr­ségnek?- A rendőrök azt tették, amit tenniük kellett: megszüntették a rendzavarást, a bűncselek­ménnyel gyanúsított személye­ket, akik közül 15 magyar, 2 pedig roma volt, előállították. Közülük 6 magyart és 1 romát vettek őrizetbe. Az ügyben a nyomozást folytatják.- Egyes információk sze­rint az érsek-kerti verekedés­hez igyekezett az a rendőr, aki halálra gázolt egy idős embert Kalocsa közelében. Megfelel ez a valóságnak?- Május 1-jén Negyvenszál­láson a kalocsai rendőrkapi­tányság egyik zászlósa szolgá­lati gépkocsival elütött egy, a közúton közlekedő idős férfit, aki a helyszínen meghalt. A rendőrrel szemben felmerült az ittasság gyanúja, a vizsgálati eredmény azonban még nem áll rendelkezésre. A gázoló rendőrt a rendőrkapitányság vezetője felfüggesztette. Az ügyben a szegedi katonai ügyészség foly­tatja a nyomozást. A baleset és az érsek-kerti rendzavarás kö­zött nincs összefüggés.- Ön szerint várhatók-e hasonló incidensek a megyé­ben?- Reményeim szerint nem. Azonban az esetleges konflik­tusokban a feleknek egymás iránt türelmet, megértést és tár­gyilagosságot kell tanúsítaniuk.- A nem cigány szárma­zású polgárok viszont arról panaszkodnak, hogj félnek a cigánybűnözéstől. Őket meg tudja-e nyugtatni?- A megye lakosságát arról tudom biztosítani, hogy lehető­ségeink határai között fellé­pünk a közrend és közbiztonság megsértőivel, a bűnelkövetők­kel szemben, függetlenül szár­mazásuktól, faji hovatartozá­suktól. Ebben a kérdésben nem vagyunk hajlandóak enged­ményt, kivételt tenni.- A megyei helyzet a fü­löpszállási, a kunszentmiklósi és a kalocsai ügyeket tekintve jobb vagy rosszabb az orszá­gos adatoknál?- Országos adatok nem áll­nak rendelkezésemre, így eb­ben a kérdésben felelősséggel nem tudok véleményt nyilvání­tani. Mint bevezetőül mondot­tam, hasonló esetek máshol is fordultak elő. *** A történtekkel kapcsolatban mindenkinek megvan a vélemé­nye. Lapunk munkatársai több ismert személyiséget is megkér­tek, nyilatkozzanak, kommen­tálják a történteket. A körkér­désre kapott válaszokat holnapi számunkban közöljük. GROKER Kft Kecskemét ♦ Műtrágyák ♦ növényvédő szerek • kukorica hibridek nagykereskedelmi áron. Készpénzfizetés esetén, mennyiségtől függően további árengedmény! AGROKERKft Kecskemét, Halasi üt 29. Telefon: (76)482-682 Kirendeltségeink: Baja-Mátéházapuszta, Kiskörös, Szentes, Gátér, valamint Kalocsa KAGE Rt. AMFORA Kecskemét, Széchenyi tér 15. Tel.: 484-832. Nyitva: H-P 9-17 óráig, Szó: 8-12 óráig. Tájékoztatjuk Kedves Vásárlóinkat, hogy 1995. május 6-án, szombaton, üzletünkben Minden termék árából 20% engedményt adunk. (52256)

Next

/
Oldalképek
Tartalom