Petőfi Népe, 1995. május (50. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-25 / 121. szám
2. oldal 1995. május 25., csütörtök t Hírek - Vélemények Az ellenzék nem veszi át a csomagot Torgyán József napirend előtti felszólalásával kezdődött meg az Országgyűlés szerdai munkanapja. A kisgazda frakcióvezető a bankbotrányokkal kapcsolatosan kért szót. Arra hívta fel a figyelmet, hogy Bokros Lajos pénzügyminiszter egy olyan bank működésével összefüggésben emelt hatalmi szót, mint az OTP Rt., amelynek tavalyi bruttó nyeresége 10 millárd forint volt. Arra is kíváncsi volt Torgyán József, hogy milyen arányban áll Bokros Lajos 20 ezer forintos pénzbírsága, amit a Budapest Bank ügyéért kapott, jövedelmeivel. Akar László államtitkár hangsúlyozta, hogy nem tesz jót a magyar pénzrendszernek, ha ügyei a napi politikai harcok színterére kerülnek. Szájer József, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője úgy vélekedett: igen ellentmondásos, hogy amíg Bokros a Budapest Bank elnök vezérigazgatója volt, nem zavarta a két tisztség együttes betöltése, de most szét kívánta választani az elnök vezérigazgatói funkciót az OTP Rt.-nél. Isépy Tamás, a KDNP frakciójának vezetője úgy fogalmazott: a keddi országgyűlési munkanap nem tartozik Magyaroszág dicsőséges napjai közé. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a tb.-járulék kiterjesztése nagy problémákat fog okozni a hazai kulturális és szellemi élet területén. Pető Iván (SZDSZ) azzal indokolta frakciója keddi álláspontját a tb.-járulékalap kiterjesztésével kapcsolatban, hogy ez egy igazságos döntés. Szerinte ugyanis igazságtalan olyan privilégiumokat biztosítani a szellemi élet szereplőinek, mint a tb.-mentesség, amikor a társadalom minden rétege kiveszi részét a megszorításokból. NÉV SZERINTI SZAVAZÁS dr. Bemáth Varga Balázs igen Ivanics István igen Lezsák Sándor igen Márfai Péter nem dr. Brúszel László igen Juhász Pál nem dr. Csikai Zsolt tartózkodott Zwack Péter nem volt jelen Csemus Ferenc tartózkodott Komáromi István tartózkodott dr. Garai István igen Aszódi Ilona Katalin nem volt jelen Alföldi Albert igen dr. Várnai László tartózkodott dr. Kristóf István nem Tabajdi Csaba nem Aki nemet mondott, az mondta az igent. Az Országgyűlés kedden este elvetette azt a módosító indítványt, amely megakadályozta volna a 44 százalékos tb.-járulék kiterjesztését a szerzői honoráriumokra. Táblázatunk szerint azok a Bács-Kiskun megyei képviselők szavaztak nemmel, akik kiálltak az újabb adó mellett. Az igenesek voltak a Bokros-csomag ellenzői. Egyébként a sok tartózkodó miatt maradt csak a megszorítás. Áradás a Körösökön Körös-vidéki Vízügyi Igazga-Az SZDSZ Bokros mellett Mivel az elmúlt napok esőzése miatt a Fehér- és a Fekete-Körös romániai szakaszán kisebb árhullámok alakultak ki, szerdán leszerelték a gyulai duzzasztóművet, megkezdték a békési duzzasztó üzemen kívül helyezését és megszüntették a Körös-csatorna gyulai vízbetáplását. A Fekete-Körös áradásától függően szükségessé válhat a Gyepes-csatornát vízzel ellátó mű leszerelése is. Erről a Lezárult az 1994. október 22-én történt, 10 halálos áldozatot követelő orosházi helikopterbaleset kivizsgálása a Közlekedési Repülési Felügyeletnél. A tragédia körülményeinek tisztázása során kiderült: a baleset közvetlen kiváltó oka a pilóta tóság tájékoztatta a távirati irodát. A szükséges intézkedések következtében Gyula belterületén igen alacsony vízszint várható, Békéscsabán állóvízzé alakul a Körös-csatorna, s Békésnél is vízutánpótlás nélkül marad a városon átvezető Holt-Körös. Gondok lehetnek az öntözésben, és a Körös-csatornák vizének tisztasága is veszélybe kerülhet. figyelmetlensége volt: az esetleges vészhelyzetek figyelmen kívül hagyásával, kis magasságban, a légügyi utasítás korlátáit meghaladó manővereket hajtott végre. Ugyanakkor az üzemeltető is megszegett néhány szabályt. Az SZDSZ szerint nem tekinthető sokkterápiának a Bokroscsomag, amelynek módosító indítványairól kedden este döntött a T. Ház. Sokkterápiát az országnak akkor kellene elszenvednie, ha nem került volna sor a gazdaságstabilizációs programban megfogalmazott lépésekre. Minderről Pető Iván pártelnök beszélt az SZDSZ szerdai sajtótájékoztatóján, emlékeztetve arra, hogy a szabaddemokraták kezdettől fogva elkerülhetetlennek tartották a megszorító intézkedéseket. A csomag parlamenti tárgyalása során az SZDSZ abból indult ki, hogy az ország pénzügyeinek rendbetétele érdekében az elosztáson változtatni kell, akkor is, ha ez némelyeket hátrányosan érint. Tiszteletben tartották a szabaddemokraták a módosító indítványok kidolgozásakor a csomagban rögzített pénzügyi kereteket, és próbálták a szociális támogatások elosztásánál a rászorultság elvét érvényesíteni, ezért is dolgoztak ki egy bizonyos szorzószámos rendszert. Ehhez azonban a szocialisták családi pótlékról szóló döntése után nem ragaszkodtak, mint ahogy nem próbálták meg keresztülvinni azokat az indítványaikat sem, amelyeket a szocialisták nem tudtak elfogadni. Pető Iván szerint - a kormány ellenében, sok szocialista képviselő támogatásával elfogadott Nagy Sándor-féle indítvány megszavazásával - a szocialisták padsoraiban megsértették a koalíciós pártok megállapodását, amelynek értelmében a képviselőcsoport egyharmadánál többen nem „szavazhatnak ki” a frakcióból. Ehhez Pető Iván hozzáfűzte: Nagy Sándor ígéretet tett a javaslat visszavonására, ám nem tette ezt meg. A pilóta volt figyelmetlen Szarjgevói harcok Szarajevóban szerda délután is folytatódtak a reggeli órákban kirobbant harcok, s a helyszíni jelentések szerint legalább nyolc polgári személy vesztette életét a szerbek által kezdeményezett összecsapásokban. A sebesültek száma eléri a húszat, s a sérültek között van egy francia ENSZ-katona is. Gyengül az Ebola? A gyógyíthatatlan Ebola-kór halálos áldozatainak száma 108-ra emelkedett Zaire-ban. Valerij Abramov, a WHO szóvivője elmondta, hogy a kutatók most egy 12 tagú kikwiti családot tanulmányoznak. A háztartásban heten megfertőződtek a vírussal és belehaltak a betegségbe. Az életben maradt öt személyen azonban nem fedezték fel a fertőzöttség tüneteit. A tudósok most azt az elméletet akarják ellenőrizni, hogy az Ebola-vírus fokozatosan annyira elgyengült - bár erre csak elméleti föltevés van -, hogy már nem tudja megfertőzni az öt embert. Meghalt Harold Wilson volt brit miniszterelnök. Hetvenkilenc éves volt. Wilson volt az utolsó munkáspárti vezető, akinek irányítása alatt a párt választást nyert. FEB-REUTERS sára szőtt tervet, de ő maga nem vett részt az akcióban. Ő már kezdetek óta az FBI látókörében volt, de mindeddig nem találtak bizonyítékot ellene. / Árvíz Olt megyében Az elmúlt napok viharos esőzései következtében a Kárpátok déli lejtőjének több kisebb, szabályozatlan folyócskája kilépett medréből. Olt megyében és másutt mintegy félezer házat és több mint ezer hektárnyi területet öntött el a víz. Áldozatokról és sérültekről semmi jelentés nem érkezett. ' “■ 11"11 *11 * * ■ 1 111 ......." i nrmii'miwi i mi n i m EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Nincs bizonyíték A csaknem százhetven halálos áldozatot követelő Oklahoma City-i terrormerénylet első számú gyanúsítottjának, Timothy McVeigh-nek közeli barátja elmondta a hatóságoknak: előre tudott arról, hogy a támadáshoz használt robbanóanyagot Terry Nichols, a kettes számú vádlott fogja összeállítani. Michael Frontier bevallotta, hogy részleteiben ismerte ugyan a merénylet végrehajtá-AZ MNB VALUTAÁRFOLYAMAI (érvényes: május 24-éN) Vételi Közép Eladási Pénznem árfolyam 1 egységre, Ft-ban angol font 197,35 199,29 201,23 német márka 86,93 87,82 88,71 osztrák schilling 12,36 12,49 12,62 USA-dollár 125,63 126,84 128,05 Nézőpont Elcsomagolt minisztérium * Abrahám Eszter írása Rájár a rúd a művelődési minisztériumra. Nem elég, hogy azért marasztalják el, mert nem áll ki az elbocsátás előtt álló tanárokért, a megszüntetésre ítélt iskolákért. Most még a tételcsere miatt is a kultusztárcát szidják. Holott - mint nyilatkozták - még éjjel is, sőt, egész éjjel dolgoztak. Dolgoztak, hogy jóvá tegyenek egy aligha megbocsátható hibát. Több ezer érettségiző és felvételiző diák várta kedden reggel, hogy megírhassa a mindent, s valóban mindent eldöntő felvételi dolgozatot matematikából. A tételsor elkeveredett, a diákok hiába utaztak a megyeszékhelyekre. Szerdán fáradtan, kedvetlenül írtak. Úgy vélik, s joggal, hogy az esélyegyenlőség, a „szabad a pálya, csak jöjjetek” elve szép eszme csupán. Mert nemcsak egynapnyi késésről van szó. Aki valaha felvételizett már, az jól tudja: hosszú, áttanult évek reménye veszhet el, ha az a dolgozat nem sikerül. A joghoz értők szerint könnyen lehet, hogy perek sokasága indul, mert a tételcsere okozta izgalmak miatt gyengébben sikerültek a dolgozatok. A Somogy megyei szülők és diákok tiltakozó levelet írtak a minisztériumnak az esélyegyenlőség sérelme miatt. Azt kérik, hogy a felvételizők ismét megírhassák, most már a nekik szánt dolgozatot. Az egész ügyben mégsem ez a legbosszantóbb. Hanem az, ahogy a művelődési minisztérium technikai hibának minősíti a tételcserét, s mondjuk ki nyugodtan, elkeni a felelősség kérdését. Alig hihető, hogy a tételcsomagokat postázó „valakik” vétettek csupán. Bár kétségtelen, a legegyszerűbb megoldás áttestálni az egészet egy-két emberre. Azoknak van igazuk, akik úgy vélik: valami nincs rendben ott, a magas minisztériumban. Nincs rendben, mert hétfő délutántól kedd reggelig senki nem akadt, aki tudta volna, mit csináljanak. Azaz csináltak valamit. Levizsgáztak. Pedig nem is felvételiztek.- Ki kell hívnom a szerelőt! Mindenkinek ezt mutatja... Ej GYERMEKNAPI VÁSÁR! jE május 26-án SE CSAK EGY NAPIG = divatosztályunkon minden gyermekruhát 164-es méretig; cipőosztályunkon minden gyermekcipőt 18-tól 34-es méretig 1 ÁRENGEDMÉNNYEL ÁRUSÍTUNK. EE lllíllllíll ALFÖLD ÁRUHÁZ KECSKEMÉT Van benne / / R Á C IÓ A RÁCIÓ életbiztosítás rugalmas és sokoldalú lehetőséget kínál azok számára, akik a jelenben a jövőjükről is gondolkodnak. Ésszerű válasz. Aktív gondoskodás. Egy életrevaló biztosítást ajánlunk Önnek! Vegye fel velünk a kapcsolatot! 6000 Kecskemét, Batthyány u. 25., íí (76) 328-829 g Európa-GAN Biztosító § ERŐT AD. HOLNAP y