Petőfi Népe, 1995. április (50. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-27 / 98. szám
4. oldal Kultúra - Művelődés 1995. április 27., csütörtök Naptár Április 27., csütörtök. Névnap: Zita, Mariann. Névnapozóknak Zita: Néveredete vitatott, származtatják a Felicitás név német rövidüléséből, illetve a latin Cita-ból, ennek jelentése sebes, gyors. Fehér orgona és rózsaszínű telt virágú afrikai ibolya illik a névhez. Köszöntjük a névnapjukat ma tartó Anasztáz, Arisztid, Mariann, Péter, Petúnia, Pintyőke, Poppea, Tas, Tullia és Zoárd nevű olvasóinkat is! Évforduló 65 éve Miskolcon született, és Ausztriában, 1992-ben hunyt el Turián György rendező. A Színművészeti Akadémia elvégzése után Pécsett, majd Veszprémben rendezett. 1966-1973-ig a kecskeméti Katona József Színház főrendezője volt, majd a Magyar Rádió rendezője. A Savaria történelmi karnevál, a nagyvázsonyi lovasjátékok és a visegrádi palotajátékok rendezője is volt. Ökumenikus naptár Az ortodox és a görög katolikus naptár ma Szent Simeon papvértanúnak, az Úr rokonának ünnepét jelöli. • Rádi András festőművész kiállításának megnyitója április 27-én, 17 órakor lesz Kiskunfélegyházán, a Móra Ferenc Művelődési Központ galériájában. A tárlat, melyet Dulity Tibor festőművész nyit meg, május 14-éig látogatható 10 és 18 óra közt. • Ma délután 5 órakor a kecskeméti tanítóképző főiskola dísztermében Koltai Róbert színművész vendégeskedik. • Halason Dunay Terézia festményeiből, grafikáiból nyílt tárlatot 18 órakor nyitja meg a Közösségek Házában B. Boros Ilona alkotóművész. A kiállítás május 22-éig tekinthető meg. Hangverseny a templomban Hagyományos tavaszi hangversenyét tartotta vasárnap délután a Szent István-plébánia- templomban a félegyházi Móra Ferenc Gimnázium. A rendezvényen fellépett Simándy József és Gyímesi Kálmán operaénekes. A Móra-gimnázium énekkara mellett közreműködött H. Tóth Tibor hegedűn, Seres József és Sejban Ilona zongorán valamint Tóth Ákos klarinéton. A kórust Kapusi Béla zenetanár készítette fel, és ugyancsak ő állította össze a hangverseny programját. FOTÓ: NÉMEDI LÁSZLÓ Jugoszláv és magyar csillagászok Bqján A délszláv háborús helyzet miatt elrendelt embargót az ENSZ nemrég enyhítette a kulturális kapcsolatok terén, ami lehetővé tette hazánk és a szomszédos ország tudósainak újbóli kapcsolatfelvételét. Ennek egyik jelentős alkalma a tegnap Baján megkezdődött Első jugoszláv-ma- gyar csillagászati konferencia, Országosan már 29. alkalommal rendezik meg a magyar nyelv hetét. Ennek keretében 28-án (péteken) délután fél 3-tól Nagybaracskán a művelőBartók halálának 50. évfordulója tiszteletére hangversenyt tartanak Kecskeméten pénteken délelőtt 10 órakor a Kocsis Pál mezőgazdasági szakközépiskolában. Az emlékkoncerten a rendező iskolán kívül részt vesz a Kecskeméti Református, a Bányai Júlia Gimnázium, a Dolgozók Németh László Gimmelynek házigazdája a megyei önkormányzat helyi csillagvizsgáló intézete. A konferencián 24 fős, kis-jugoszláviai csillagászból és a kulturális minisztérium képviselőiből álló küldöttség, valamint a magyar csillagászat csaknem minden intézményének képviseletében 16 hazai kutató tanácskozik még ma is. dési ház kistermében Grétsy László professzor Anyanyelvűnk csodái címmel tart előadást, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. náziuma, a Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskola, a halasi Szilády Áron Gimnázium, a félegyházi Petőfi Sándor Gépészeti Szakközépiskola, a jánoshalmi Mezőgazdasági Intézet, a bajai Tóth Kálmán Szakközép- iskola, valamint a franciaországi Orschestre Harmonique d’ Etrepagny. Tárlatnyitás Kalocsán Benkő T. Sándor festőművész kiállításának megnyitóját tartják április 30-án, vasárnap 11 órakor a kalocsai városi kiállítóteremben (Kalocsa, Szt. István u. 12-14.). Házigazda: Hámori Zoltán, a Petőfi Népe vezető szerkesztője. A kiállítás május 21-éig, naponta 10-12 és 14.30-17.30 óra között tart nyitva. Kitüntetés Halas fotósának A napokban vette át Temyák Jenő kiskunhalasi természetfotós a kiemelkedő munkásságát elismerő Pro Natura kitüntetést. Lapunk régebbi olvasói talán emlékeznek korábban közölt képeire, méltattuk a Sós-tó melletti Fejeték védetté nyilvánításában kifejtett szerepét. Legutóbb hírt adtunk a Védett növények Kiskunhalas környékéről című kiadványának megjelenéséről is. Az anyanyelvről Nagybaracskán Emlékezés Bartók Bélára HORVÁTH PÉTER: Szabadjáték 9. How can I get to the Bazilika? Löki itt a rizsát, közben meg... Fogd már be a szádat, apám. Hát féltél! Hallod, Cofi? LÁTTAM, hogy félsz valamitől! Nekem van szemem az ilyesmihez! László, vigye már ki. Copfos...! Gyere, apám. Kobra visszarikolt. Várj meg kint, jó?! Cofi! Hallod?! Várj meg...! A nyakkendős kicibálja. Hát ezt megcsináltad, apám! Nagyon megcsináltad! Hogy a túróba tudtad így megcsinálni? Nem hiszed el, hogy láttam, László? A videón! Az nem video, apám, azok monitorok, érted? Ez nem mozi! Ez a METRÓ! Azoknak jobban hiszel? Mert ballonkabátjuk van? László! Én nem hiszek semmit, apám, de nagyon megcsináltad. Fegyelmit kapok miattad, apám, egy FEGYELMIT! Érted? László, én esküszöm, én... Meg a pénzemből is le fognak venni, mert kiszaladtam a trafikba. Miattad, érdet? Csak temiattad! Engem meg kirúgtak, mit sírsz? Nagy bunkó vagy te, apám! Le vagy szarva. Nagy bunkó vagy. Odakint. Fent. Zuhog az eső. Zászlókat cibál a szél. Busz hörög, villamos csikorít. A járókelők - horda. Juli arcán patakzik az eső, varkocsa lóg, teste reszket. Lökik, sodorják. Még mindig a síneket látja, az alagútba vesző, fekete vaspályát a betonteknő alján, a fékező szerelvény fehér szemeit, a vezető ablaka mögött álló zöld ruhás alakokat, az őrültet, aki elvágta az útját. Hé! Copfos! Halló! Vizes hátak, esernyők állják útját. Mit akar tőlem? Hát nem engem vártál? Mondtam, hogy várjál! Nem vártál? Hát itt vártál a megállóban! Csak a buszra. Sietnem kell. Hova? Hagyjon. Nem azért, csak... Esküszöm, hogy láttam őket. Pont úgy volt, ahogy abban az izében, abban a videóban, tudod, ahol azok a keskeny csákók a jövőből, tudod, akik el akarták kapni a csajt. Teljesen olyanok voltak. Még a kabátjuk is. Mind a három ballonkabát. Meg az a sál. Az a kalap. Szóval sapka. Engedjen el. De hát én hozzád se... Csak úgy! Gondoltam, beszélgetni. Én megéreztem. Nekem ez olyan, mintha... Én megérzem, ha valaki fél. Jön a buszom. Tőlem nem kell félni. Hallod? Én nem vagyok olyan. Én aztán nem. Egy légynek se. Hadd szálljak fel. Én segíteni... Kérem! IMHHKBHiMMMIHai Kurvannya! Az ajtó becsukódik, kék füstfelhő csap föl a busz alól, a jármű nekilódul. Hátsó üvege tükréből a lány arcát kimossa az eső. * Szűk, macskaköves utca om- latag falú, szürke bérházak között. A járda mentén fekete pinceablakok, némelyiken beton- párna, légópincét védhettek ötven éve, az ostrom alatt. Húgy- foltos kapualjak, szemben rikító plakátok sora. Kifosztott autóroncs, kibelezett telefonfülke, hirdetőoszlop horpadt hengere. Ez a huszonhét B, torpan meg Juli egy szálkás, fekete fakapu előtt. Menjünk akkor, biccent a másik lány, mire várunk? Próbálok emlékezni. Mire? Nem tudom. Akármire. Itt laktam kiskoromban. Csupi elhúzza a száját, nem voltatok túl gazdagok. Senki nem volt akkor gazdag, mondja Juli. Dehogynem, anyám. Gazdagok mindig voltak. Na, mi van, legyökereztél? Vagy már nem akarod? Csupi fintorog. Beszartál, mi? Talán, ha nem így kérdi, ha nem ilyen gunyoros, bántó éllel... Nem szartam be. Gyerünk. (Folytatjuk) MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 5.28: Műsorismertetés 5.30: Gazdatévó 5.50: Határtól - határig 6.00: Napkelte 9.00: Tízórai 9.05: Tarzan Kanadai-francia-mexikói tévéfilmsorozat 9.30: Tízórai 9.50: Játék 10.00: Ezüstkor 10.45: Játék 10.55: Hírek 11.05: Moselbrückl történetek Német-osztrák filmsorozat 12.00: péll harangszó. Hírek 12.05: Üzlet délidőben 15.25: Műsorismertetés 15.30: Mit ér az ember, ha vidéki...? 15.45: Népzenei összeállítás 16.00: Hírek. Időjárás 16.05: Kormányváró 16.30: Akisasszony Brazil tévéfilmsorozat 17.05: Körző 17.50: Palackposta 18.15: Üzlet 18.30: Kérdezzl Felelek 19.00: Barbapapa Holland rajzfilmsorozat Pötty kalandjai Angol rajzfilmsorozat 19.10: Múzsa 19.30: Híradó 20.03: Telesport 20.15: Szomszédok Teleregény 20.50: Frlderlkusz-show 22.20: Klsvllág 22.45: Hitel, Világ, Stádium 23.35: BBC-híradó 23.55: Képújság TV II. MŰSOR 15.55: Képú]ság 16.00: Műsorajánlat 16.05: Repeta - Irodalom 16.30: Nóra Henrik Ibhsen színművének tóvéváltozata (ism.) 17.55: Műsorajanlat 18.00: Körzeti híradók 18.13: Körzeti magazinok 18.50: Kriminális Bűnügyi magazin 19.25: Kojak Amerikai bűnügyi sorozat '69 nyara 20.20: Egy nap... Egy nap Ági szerencsét próbál 20.55: Ütköző 21.45: Híradó 22.00: Objektív Háttérmusor hírekről, eseményekről 22.30: Időjárás 22.35: Környezetünk hírei 22.40: Telesport TV 3. MŰSOR 18.00: Hírek 18.10: Topmodell 18.40: Negyedóra 19.00: Játék 19.30: Brémai muzsikusok 20.00: A hegylakó visszatér Amerikai film 96' 21.45: Háromnegyed tíz 22.00: Az élet dolgai Francia film (Ism.) HBO 16.30: Tapsi Hapsi és vendégel 17.30: Amerikai himnusz Amerikai sportfilm 97’ 19.15: Falcon Crest Amerikai filmsorozat 20.05: Hőhullám Amerikai krimi 90’ 21.45: Földönkívüll zsaru Amerikai film 86’ 23.15: Az országút fantomja Amerikai bűnügyi film 0.55: Forró kalandok DUNA TV 8.00: Képes Krónika 14.00: Lapozó 14.15: Emlékképek... 14.30: Rendhagyó beszélgetés Szeleczky Zitával Portrófilm 15.00: Egy éjszaka Erdélyben Magyar filmvígjáték 16.20: A csallóközi aranyász Dokumentumfilm 17.05: Kertgazda 17.30: Pumukll kalandjai 18.00: Híradó 18.15: Jób lázadása Magyar játékfilm 96’ 20.00: Váltó 20.45: Esti kérdés 21.00: Híradó 21.15: Tízparancsolat Lengyel film 22.10: A II. világháború 23.00: Remenylk Sándor: Halotti beszéd a hulló leveleknek KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás Útközben 4.30: Reggeli Krónika 4.40: Határok nélkül 5.40: Falurádió 8.10: Műsorszemle 8.30: Mindennapi tudomány 8.40: Paragrafus 8.50: Gyorsfénykép a kultúráról 9.05: Napközben 11.05: Hotel Aranyszivárvány 11.35: Föld, Földi... 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Törvénykönyv 12.50: Külpolitikai figyelő 13.05: Vendég - a háznál 13.20: Istenes énekek 13.30: A római katolikus egyház félórája 14.05: Klasszikusok mindenkinek 14.55: Szepesi Attila versei 15.05: Válogatott perceink 15.35: A benesi jogfosztó rendeletek 1945-ben 15.55: Cégér 16.00: Délutáni Krónika 16.10: Mindennapi gazdaság 16.20: Forró drót a rendőrséghez 16.25: A hét muzsikusa 17.05: Magyarországról jövök 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.30: Jó éjszakát, gyerekekl 19.40: A magyar nyelv hete 20.05: Hagyományápolók 20.30: Határok nélkül 21.05: Felhang 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Az 1915. évi örmény népirtás a történelem tükrében 23.05: Egy énekes - több szerep PETŐFI 4.30: Hajnal 6.03: Reggeli csúcs 7.45: Sportreggel 8.00: Állomáskereső 8.10: Rivaldafényben 8.45: Helykereső 9.00: Hírpercek 9.10: Villám német öt percber 9.15: Sok hű-hó... 10.00: Zene-szó Ránki Júliával 11.00: Hírek 11.30: Trubadúr 11.50: Állomáskereső 11.52: Gordiusz plusz 12.00: Válogatás magyar- nóta-lemezekről 12.50: Korkérdés Telefonos vetélkedő 13.00: Hírpercek 13.10: Örökzöld dallamok 13.45: Időjárás-és vízállás- iAlantá^ 14.00: Kabarócsütörtök Benne: 15.00: Hírek. Időjárás 16.45: Szfinx 16.58: Útközben 17.00: Hírpercek 17.10: Trubadúr (ism.) 17.30: Mágnes 18.10: Észkerék 18.30: Helykereső 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: A Reggeli csúcs slágerlistája 20.00: Zeneközeiben 21.00: Hírpercek 21.45: Jazzlista 22.15: Sok hű-hó... 23.00: Hírek 23.03: Sporthíradó SZÍNHÁZ, MOZI KECSKEMÉT Katona József Színház: 1/2 3 órakor: ÓZ, A NAGY VARÁZSLÓ. Bérletszünet. 7 órakor: IMÁDOK FÉRJHEZ MENNI. Salamon Béla-bér- let. A mozik műsora. Városi: 1/2 4, 3/4 6 és 8 órakor: STARGATE - CSILLAG- KAPU. Színes amerikai film. Árpád: 3/4 6 és 8 órakor: AZ ÁRNYÉK. Színes, magyarul beszélő amerikai film. Stúdió: 7 órakor: LAMERICA. Olasz film. Otthon: 3 órakor: FILMTÖRTÉNETI SOROZAT - FEKETE PÉTER.