Petőfi Népe, 1995. április (50. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-20 / 92. szám

2. oldal Hírek - Vélemények 1995. április 20., csütörtök A munkaadóknak nem köteles­sége személyi alapbért fizetni a munkavállalóknak, ha elkésnek a vasutassztrájk miatt - mondta Kiss György, a Munkaügyi Mi­nisztérium illetékese. A törvény szerint ugyanis akkor jár állás­idő szerinti elszámolás, ha a munkaadó a működési körében felmerülő ok miatt nem tud munkát biztosítani. Ebben az esetben viszont nem erről van szó. A szüájk, amennyiben meg­felel a sztrájktörvénynek, akkor jogszerű. A MÁV számításai szerint a vasutassztrájk naponta hét- százmillió forintos veszteséget okoz a nemzetgazdaságnak. Tegnapi számunkban megír­tuk a sztrájk ideje alatt közle­kedő vonatok indulási idejét. Nem áll tehát teljesen le a for­galom, de a szokásosnál jóval kevesebb járat indul. Gedei Kálmán, a kecskeméti MÁV-ál- lomás ügyeletes tisztje el­mondta, hogy a főbb vonalakon késésekre lehet számítani, mert ezek a vonatok bevárják a mel­lékvonalakról a csatlakozáso­kat. De mi lesz azokkal az uta­sokkal, akik emiatt lemarad­A tavaly decemberi után mától - ki tudja, meddig - ismét leállnak a vonatok. nak? Amint azt Somodi Bélá­tól, a Kunság Volán helyközi üzemigazgatójától megtudtuk, a tavaly decemberi vasutas- sztrájkhoz hasonlóan szakem­bereik ezúttal is figyelik szolgá­lati helyeiken a forgalom alaku­lását. Áhol szükség lesz rá, be­vetik tartalék buszaikat. De­cemberben hét-nyolc ilyen, úgynevezett rásegítő járatot kellett indítaniuk. A vasutasok egyébként munkabeszüntetésükkel nem maradtak magukra. Az MSZOSZ már korábban bizto­sította őket szolidaritásáról. A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája szolidari­tási bizottságának szerdai sajtó- tájékoztatóján bejelentették: fo­lyamatosan érkeznek a szolida­ritási nyilatkozatok a vasutasok mellett a Liga központjába. Két szervezet - a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Repülőgép Műszakiak Független Szakszervezete - szolidaritási sztrájkot is kilá­tásba helyezett. Az éjfélkor megkezdett munkabeszüntetés érdekes­sége, hogy 1904 óta ez az első olyan vasutassztrájk, amelyet meghatározatlan időre hirdet­tek meg. Éjféltől sztrájkolnak a vasutasok Bürokraták a hivatalokban Romavita Elutasította a cigány orszá­gos önkormányzati választással kapcsolatban benyújtott kifogá­sokat a Legfelsőbb Bíróság: helybenhagyta az Országos Vá­lasztási Bizottság határozatát, amely megállapította a válasz­tás eredményét. A végzés ki­hirdetése után az ügy több ér­dekeltje is kijelentette a sajtó­nak: á strasbourgi emberi jogi bizottsághoz fordulnak. Az Uránipari Dolgozók Szö­vetsége levélben fordult a kor­mányfőhöz. A megkeresés hi­vatkozik a múlt év utolsó napja­iban - december 23-án - meg­született kormányhatározatra, amely döntött az uránbányászat további sorsáról. Az intézkedé­sek végrehajtásához szükséges pénzügyi döntések határidejét a határozat 1995. január 31-ében állapította meg. A szakszerve­zet levelében nehezményezi, hogy harmadik hónapja folyik a határozat értelmezgetése, a fe­lelősség áthárítása, pontosan azok részéről, akik a pénzügyi konstrukciót kidolgozták. A miniszterelnök kiadta az utasí­tást az ügy tisztázására. Megál­lapították, hogy a kormányhatá­rozat végrehajtását mulasztások és bürokratikus eljárások hát­ráltatták. Civil iroda Civil iroda nyitja meg kapuját április 20-án a Parlamentben. Az országházi irodában a civil szervezetek képviselői a hét bármelyik napján betekintést nyerhetnek a törvénykezés munkájába. Lehetőségük nyílik arra, hogy észrevételeiket, ja­vaslataikat időben eljuttassák az illetékes parlamenti bizott­ságokhoz, szakmai fórumok­hoz. rprw rpf|prrú\TT A \7TT Á GD A XT Hij/j JL vJ Jtt A ü-W A ítl t A A-í^V.\jí JtSxVJM Ukrajnai amnesztia Amnesztiát hirdetett szerdán az ukrán kormányzat, a rendeletet Leonyid Kucsma államfő írta alá. Ä humanitárius döntés ki­zárólag azokra az elítéltekre vonatkozik, akik részt vettek a honvédő háborúban vagy leg­közelebbi hozzátartozójuk volt részese a harcoknak. Ugyan­csak kiengedik azok özvegyeit, akik részt vettek az afganisztáni háborúban. Vizsgálat Szerbiában? Slobodan Milosevic szerb el­nök beleegyezett abba, hogy ÉPÍTKEZŐK FIGYELEM! Az alábbi betongerendák kaphatók a telepen (term.ár + áfa) E 7-24 1.490 Ft/db E 7-30 1.850 Ft/db E 7-42 2.690 Ft/db E 7-48 3.030 Ft/db E 7-54 3.400 Ft/db AMlG A KÉSZLET TARTI Továbbiakban megrendelhetők a betongerendák minden méretben termelői ár + áfa + szállítási díj. kedvező Áron kaphatók: cement, oltott mész, kerítésoszlop, ukrán hullámpala, hazai és import fürdőszoba berendezések és felszerelések, faárúk, fa lemzeárúk, ajtó, ablak, 5 cm-es ásványgyapotlemez, nikecell, mozaiklap, csempék, padlólapok CÍM: TÜZÉP Kunszentmiklós Rákóczi u. 57. Tel.: 76/351-182. Nyitva: H-P: 7,00-15,30-ig Sz: 8-11-ig. (50274) külföldi szakemberek megvizs­gálják a szerbiai radarok által észlelt repüléseket rögzítő adatbázist, s így kiderítsék, hogy repültek-e helikopterek Jugoszláviából Bosznia szerb ellenőrzése alatti területeire. Meggyilkolt főszerkesztő Belehalt sérüléseibe Vlagyimir Ivanov újságíró, a Szlava Sze- vasztopolja uevű krími lap fő- szerkesztője. Az újságíró ellen még múlt pénteken követtek el robbantásos merényletet: la­kása közelébe érve egy szemét­tartályt röpített szét a távvezér­lésű robbanószerkezet, a vasda­rabok egy része pedig belefú­ródott a testébe. A Krímben nem ez az első eset, hogy a sajtó munkatársai is áldozatul esnek a helyi maffiózók belső küzdelmének. Robbanás Oklahomában Hatalmas robbanás rázta meg szerda reggel Oklahoma City központi részét. Az első beszá­molók szerint a robbanás való­sággal letépte egy hatemeletes épület oldalát. A helyi bíróság­gal szemközti épületben külön­böző kormányszervek tartanak fenn irodát. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tragédiát. A helyszíni jelentések szerint a robbanáskor nagyon sokan megsebesültek, és valószínűleg halálos áldozatok is vannak. Csecsenfóldön tűntek el Öt segítőtársával együtt másfél hete nyoma veszett Frederick Cuny neves amerikai segélye­zési szakértőnek Csecsenföl- dön. A Soros Alapítvány bízta meg azzal, hogy szervezze meg az orosz hadművelet elől me­nekülők segélyprogramját. A The New York Times szerdai jelentése szerint legutoljára ki­lenc nappal ezelőtt hallottak a csoportról. Azóta is keresik őket, mindhiába. Pénznem angol font német márka osztrák schilling USA-dollár A NATO bővítése ellen Viktor Csemomirgyin orosz kormányfő szerdán Moszkvá­ban bírálta a NATO keletre tör­ténő kiterjesztését célzó javas­latokat. Csemomirgyin Ingvar Carlsson svéd kormányfővel ta­lálkozva kijelentette: semmi jót nem eredményez az észak-at­lanti szervezet kibővítése. Kivonulni a Golanról? Az izraeli jobboldali ellenzék és a goláni telepesek éles reagá­lását váltotta ki Peresz külügy­miniszternek közlése, hogy Iz­rael esetleg kész kivonul a Go- lán-fennsíkról. Peresz kijelen­tette, hogy a Szíriával folyó tárgyalásokon Izrael a ,nem­zetközi határig” kész kiüríteni a magaslatokat. ittf MENNYIT ÉR "1% f2 Ilii A FORINT? A$ A AZ MNB VALUTAÁRFOLYAMAI (érvényes: április 19-ÉN) Vételi Közép Eladási árfolyam 1 egységre, Ft-ban 190,69 192,43 194,17 87,35 88,06 88,77 12,41 12,51 12,61 118,12 119,19 120,26 Nézőpont Keserű pirula patikusoknak ✓ Abrahám Eszter írása Kell a gyógyszer. Kell, s nem mindegy, hogy délelőtt 8 és 12 óra között váltható ki, vagy mondjuk reggeltől estig. Esetleg éjszaka. Úgy szól a törvény: januártól már csak gyógyszerész működ­tethet patikát. Nincs is ezzel semmi baj, mert kell a patika a patikusnak. Csak nem mindegy, mennyiért. Az önkormányza­tokon áll most, hogy milyen feltételekkel adják bérbe vagy tu­lajdonba a területükön lévő gyógyszertárat. Ha csak a bevétel vágya sarkallja őket, könnyen lehet, hogy nehezen, vagy egyáltalán nem teljesíthető feltételeket szab­nak. A patika meg működésképtelen lesz. Vagy csődbe megy. A gyógyszerész ugyanis kötött árakkal, sőt, kötött árréssel dolgozik. Bevétele 70 százalékát az orvosok által felírt, meg­határozott árú gyógyszerek eladása jelenti. Ha meg a kozme­tikumok, vagy a nem receptre kiváltható gyógyszerek árán akarná behozni a bérleti díjat, becsukhatja a boltot. A betegek elmennek máshová. Ahol olcsóbb az aszpirin. Becsukni a boltot persze nem lehet, mert a csőd ehhez kevés, még kell hozzá egy népjóléti miniszter is, aki hivatalosan is engedélyezi a tönkremenést. Furcsa helyzet. De lehet másnaponta is nyitva tartani, vagy naponta két órá­ban működtetni a patikát. így nyilván olcsóbb. De nem a be­tegeknek. Bács-Kiskunban a 90 önkormányzati gyógyszertár egyharmada kistelepülésen van. Ha a patika csak néhány órán át lesz nyitva, a betegek napközben is utazni kényszerülnek a gyógyszerért. Kérdés, hogy az anyagi gondokkal küzdő önkormányzatok belátják-e: a patika nem butik, nem virágbolt, nem farmersza­lon. Kérdés, hogy az eladósodott városok, például Kecskemét képes lesz-e nem pusztán vagyongyarapodásnak, könnyen jött bevételnek tekinteni a patikák magánosítását. A csábítás nagy, hisz pénz nincs, patikából viszont - a városok­ban legalábbis - van elég. Diktálhatnak a piac farkastörvényei. A megyében több önkormányzat gondolja úgy: fontos egész­ségügyi feladatot vállal magára azzal, hogy működőképessé teszi a patikát. A bérbe adás, a magánosítás előtt pedig kikérik a szakemberek, a patikusok véleményét. Információink sze­rint Baján és Félegyházán például így történt. Mert azt mindenki tudja, hogy kell a gyógyszer. De a patikus azt is tudja: milyen áron. fék ^midair# 'HeUKSMEt, JtAMVHM/t* Pepdezj Pí ÜZLiTKÖZPONT i- -Ll * E C S K E M E T Fővédnök IPARI ES KERESKEDELMI MINISZTÉRIUM PÁL LÁSZLÓ miniszter H 6000 KECSKEMET, ÁRPÁD KRT II FSZ. 36 TEL/FAX: 76/323-929,06-60 380-798 A MÁV 50%-os utazási kedvezményi biztosít. BOLT A BOLTBAN Az OFOTÉRT bajai üzletében megnyílt a FOTEX TELECOM mintabolt, ahol megtalálja a GSM mobiltelefonok és tartozékok széleskörű választékát. A helyszínen azonnal bekapcsolódhat a WESTEL 900 hamarosan országossá váló GSM hálózatába. Westel 900 GSM » Mobil Távközlési Rt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom