Petőfi Népe, 1995. április (50. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-13 / 87. szám
Április 13. csütörtök Napkelte: 6 óra 01 perckor Napnyugta: 19 óra 30 perckor Holdkelte: 17 óra 18 perckor Holdnyugta: 4 óra 41 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajánál 302 cm volt. A Tisza Szolnoknál -57 cm, Csongrádnál pedig -53 cm magas volt. Közlekedés Útszűkületre és sebességkorlátozásra számítsanak az E75-ÖS főút 87-88. kilométere között (kecskeméti felüljáró). Padka- rendezés okoz forgalomkorlátozást az E75-ÖS főút 80-83., valamint az 51-es főút 135-137. kilométere között. Folytatódik a szárazfa-kitermelés a 44-es főút 13-32. km-szelvényében. Traffipax Ma délelőtt Sükösdön, Kiskunhalason, délután Baján, Kecskeméten számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Balesetek Az Országos Rendőr-főkapitányság budapesti sajtóközpontjától kapott tájékoztatás szerint tegnap reggelig az ország közútjain összesen negyvenegy közlekedési baleset járt személyi sérüléssel, ezek közül négy eset végződött halállal. Tizenkilenc helyszínről súlyos, tizennyolcról könnyű sérülteket szállítottak kórházba a mentők. Kecskeméti übpok Igaz, hogy a halál négy keréken érkezett? Hol fertőzi veszélyes hulladék tonnaszámra a várost? Hogyan bukott le a nőkkel erőszakoskodó cingár figura? Milyen a fiatalok szexkultúrája? Mit hozott a polgármester elmúlt száz napja? Miért lett világcsúfja a vadaskert? Hogyan ütötték el a gokartosok a piacigazgatót? Jól látom, jön a diri lóháton? - Ezekre a kérdésekre kaphat választ a húsvéti összeállítással kiegészített Kecskeméti Lapok legújabb számából. ízlésváltozás- Mielőtt megnősültem, sehogyan sem ízlett a vendéglői koszt - meséli Kovács a barátjának.- És most? - kérdezi barátja.- Most már nagyon finomnak találom - ismeri el Kovács. Máróiiholnapra ♦ expressz apróhir«cté$<sk « 2 db bikaborjú eladó. Érd.: Foktő, Aradi u. 59. * 2 db feleidős magyartarka vemhes üsző eladó! Érd.: Bácsszőlős Szent l.u.10 este. * 2 db platós Barkas eladó. Érd.: 79/323-127 tel., 8-16 h-ig. * 2 éves, 1500-as, 5 sebességes Lada Combi eladó. 78/346-050. * 20 hl Kertitox ás T 25-ös traktor után tárcsa eladó. Csengőd, Táncsics M. u. 13. * 3 fejes IH ekék eladók. Érd.: Kecel, Fűzfás u. 18. T.: 78/321-676 * 87-es VW LT benzines eladó. Ár: 500 E Ft. T.: 06-30/455-719 * BINGÓ HÍREK! Április 14-én, pénteken 22-23 óra között játszott játékok összege 100 ezer Ft. Legyen Ön a nyertes! Kecskemét, Akadémia krt. 19. T.: 488-841. * Citroen BX TRD 19 86-os évj. nagyon jó állapotban eladó. Érd.: Városföld, Felszabadulás u.57. Tel.: 76/474-364. Hűvös, csapadékos idő ■ ............ ......... s. * O RSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TÉRSÉGÉRE Ma is országszerte folytatódik az évszakhoz képest hideg idő. Észak, északkelet felől folyamatosan sarki eredetű, nedves léghullámok áramlanak a Kárpát-medencébe. Emiatt általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, inkább csak a Dunántúlon lehet pár órás napsütés. Főleg az Északi-középhegységben, valamint az Al- fbldön várható csapadék. Eső, havas eső, hó egyaránt valószínű. A megélénkülő északi, északkeleti szelet időnként erős széllökések kísérik. Napközben csak lassan emelkedik a hőmérséklet. A délutáni órákra általában 5, 10 fok várható. Az északkeleti megyékben azonban kevéssel 5 fok alatt lesz a hőmérsékleti maximum. Egész nap hűvös, barátságtalan idő várható. Túlnyomóan borult lesz az ég, csak néha csökken kissé a felhőzet. Többfelé várható eső, időnként havas eső, hó is valószínű. Napközben az északi, északkeleti szél olykor megélénkül. Nappal csak lassan emelkedik a hőmérséklet. A délutáni órákra általában 6, 7 fok valószínű. Ez átlagosan 7, 8 fokkal elmarad az április derekán szokásos hőmérséklettől. Vízhőmérsékletek °c °C Balaton: 6 Velencei-tó: 7 Tisza-tó: 8 Fertö-tó: 6 Tisza: 4-8 Duna: 7-9 Várható legmagasabb hőmérséklet °C °C Szolnok: 6 Kecskemét: 7 Jászberény: 7 Baja: 7 Tiszafüred: 6 Kiskőrös: 6 Martfű: 7 Kiskunhalas: 7 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton' 40-50 Velencei-tó: 40-50 Tisza-tó: 3540 Fertő-tó: 45-50 Szolnok: 3540 Kecskemét: 3540 Jászberény: 3040 Baja: 4045 Tiszafüred: 3040 Kiskőrös: 3540 Martfű: 3545 Kiskunhalas: 3040 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Budapesti előrejelzés: 06-90-304-621 A szolgáltatás Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 dija: 77 Ft/perc Húsvéti áldozati bárány Közeleg a húsvét, elszaporodtak a juh- és báránylopások. Április 4-re virradóra negyven juhot, illetve bárányt loptak el a bugaci Aranykalász Szövetkezet juhhodályából. A rendőrség ezúttal rekordidő alatt elfogta a tetteseket, akiket gyorsított eljárással hétfőn már bíróság elé is állítottak. A két birkatolvajt nyolc-nyolc hónap börtönbüntetésre ítélték, három évre felfüggesztve. Közben a mintegy 300 ezer forintot érő jószágok is előkerültek: Jakab- szállásról harminchét juh és bárány, Bugac-Felsőmonostor- ról pedig két anyajuh. Ám akárhogyan is számoljuk, ez mindenképp csak harminckilenc állat. Tehát egy bárány hiányzik. Kérdés: netán ő az áldozati bárány? Nem ő volt a rongáló A kecskeméti ifjúsági garzonban történt rongálásról - három ajtó betöréséről - írtunk tegnapi számunk 5. oldalán. Délután jelentkezett telefonon az a hölgy, aki a házmester szerint dühében elkövette ezeket. Tamé Ötvös Dóra kategorikusan visszautasította a gyanút. A rendőrség tovább folytatja a vizsgálatot, keresik a rongálót. Alkalmi autója egy keceli fiatalembernek ez a járgány. Bizonyára a napokban kereket kap, s átfestik a kocsi oldalát. Akkor pedig olvashatóbb lesz: piros tojás, kék tojás, nekünk is jár sok tojás. S ha valaki nem tudná, hát ez egy „locsolókocsi”!. fotó: pulai Sára 5 éves Trabant Combi jó állapotban eladó. T.: 06-60/382-133 * Csepel fórfi-versenykerékpár, 5 sebességes eladó. Érd.: Kecel, Honvéd u. 15. szám alatt. * Eladó nyitott VW Transporter. Tel.: 76/343-074. * Elveszett egy fekete német dog kan. Kérem a megtalálót, jutalom ellenében jelentkezzen. Kecskemét, Pelikán u. 25. Tel.: 485-096 * Eredeti német BEEM 20 db-os edénykészletek, felszámolás miatt, áron alul sürgősen eladók. 76/487- 102, 30-442-044. * Ford Cargo 8,2 t teherbírású, 1987- es, emelőhátfalas eladó. Tel.: 06-60- 303-983 * Használt mezőgazdasági gépek vására április 15-én (szombat), 8.00-12.00-ig. Hozza el, ha eladni akar; jöjjön el, ha venni szeretne! Adásvétel, cserelehetőség, bizományi értékesítés. Mg.-gépke- reskedés: 54-es út, 55. km-szelvény. Keceltől 2 km-re, Soldtvadkert irányában. T.: 78/321-534 * Kecelen, IV. hó 5. körül elveszett egy palotapincsi kiskutya. Kérem a megtalálót, jutalom ellenében értesítsen! Ezüst nyakön/ volt a nyakában, a benzinkút környékén. T.: Hajós 619 Jánoshalma mellett, a Kiserdőben tanya 1400 n-öl területtel eladó. Víz, ipari áram van. 06-60/305-102 * FIAT Tipo 1,9 TD 1990-es eladó. 76/323-204. * Kertitox permetező (20-as) átmenőkardán és Axiál ventilátorlapát (újak) eladók. Kecel, Thököly u. 45. * Kössbohrer gyártmányú ponyvás teherkocsi felépítmény eladó, komplett vámzáras ponyvával, alu. oldalakkal, tartókkal. Mérete: 7,1 m x 2,45 m; össz. 45 lég-m3. Érd.: 76/472-078, 06-60-302-314. * Lada 21053 93. évj. 1500-as, 5 seb. eladó. 06-30-406-475. * Lada 2107-es, 10 hónapos, piros eladó. Érd.: 06-30-434-926. * Lada Samara 11 hónapos, 1300-as, 5 seb. 5 ajtós eladó. Érd.: 76/327- 486, 17 után. * MTZ targoncavilla, Volvo 244 D (81.), Mercedes 309 (84.) hosszú, magas, 2 t vonóhoroggal eladó. T.: 78/321-597, este 06-60/381-842 Méhek kereten eladók 79/363-227. * Magyar billenős pótkocsi 5 év műszakival eladó. Érd.: Kiskőrös, Csokonai u. 7. Tel.: 06-30/436-422 Öltöny- és kosztümvásár 60%-os árengedménnyel, az ÉVA-ÁDÁM divatházban (Kmét, Bethlen krt. 12/A), valamint Bácsalmáson, az Éva-Ádám butikban. ÚJ KÉSZLET ÉRKEZETT! * Peugeot 405 90-es évjáratú, dízel, hátsó része törött eladó. Ár: 480 ezer Ft. Ugyanitt 2 karos presszókávéfőző és Salina Super Ball OMH-engedély- lyel eladó. Izsák, Kossuth L. u. 2., Borka Mihály. Tel.: 76/374-799, 06- 60-389-251 Renault gépkocsit bontásra veszek. Érd.: 78/362-947 tel. * Vennék kitűnő állapotú P126-ot, 4-5 éveset. Tel.: 06-30/431-518 * Volvo 244 GLE D6 84-es évj. eladó. Kitűnő állapotban, Goodyear Aqaplan gumikkal. Irányár: 450 E Ft. Tel.: 77/423-666 Wartburg 4 ütemű, 5 éves, megkímélt, 182 ezerért eladó. Telefon: 76- 329-266, du 15-től. * Egy darab új, 380 V-os villanymotor, 4 kW-os és 1 db használt, 2,2 kW-os eladó. T.: 06-60/305-102 * Ú] 2-3 fejes ekék, nehézfogasok, 6 soros kultivátor, forgóoldalas fűkasza, 1 éves MTZ-800-as eladó. Érd.: 06- 60/302-351. Világtükör A pénz nem mindig boldogít Egyetlen éjszakára a milliomosok közé számíthatta magát egy észak-csehországi házaspár. A Vsech- lapy községbeli magánfuvarozó azt a téves információt kapta egy teplicei (teplici) banktól, hogy 67 millió koronát írtak jóvá a számláján. A házaspár álmatlanul töltötte az éjszakát, de nem az örömtől. Az asszony a hír hallatán nyomban kapcsolatba lépett a pénzintézettel, közölve, hogy várják ugyan néhány ezer korona átutalását, de nem milliókét. „Egész éjszaka le sem hunytuk a szemünket, mert attól féltünk, hogy rajtunk keresztül mossa valaki tisztára a pénzét” - nyilatkozta az asszony a sajtónak. A bank vezetőinek egyike szerint a tévedésért egy banktisztviselő a felelős. Minden ujján több millió Egyetlen gyűrű egy vagyont ér. FEB-REUTERS Összesen tízmillió dollárt visel a kezén a képen látható hölgy. A gyémántok a napokban kerültek árverésre a New York-i Sotheby’s-nél. A középső gyűrű 52 karátos és önmagában négymillió dollárért kelt el. Egyedülálló hajkollekció John Reznikoff amerikai könyvkereskedő további becses „trófeákkal” gyara- píthatta egyedülálló haj- gyűjteményét: egy nemrégiben megtartott londoni árverésen csaknem négyezer fontért - az előzetes becslések alapján várt összeg nyolcszorosáért - szerezte meg I. Károly angol király egyik hajfürtjét, 1265 fontot tett az asztalra IV. Henrik szakálltincséért, egy Bonaparte Napóleon fejéről származó hajfürt pedig 345 fontot ért meg neki. Egyes becslések szerint Reznikoff hajgyűjteménye a világon a legnagyobb. Dinó tojta sokat ér, mi az? Tojásokat akart kicsempészni Kínából egy japán hölgy. A nőt nem a közelgő hús vét motiválta, hanem a busás haszon: a tojások 70 millió évesek és dinoszauruszoktól származnak. A rán- tottának „kivénhedt” négy tojást összesen 475 dollárért vette a japán hölgy. A csempésznőt feltehetően nehéz kézipoggyásza buktatta le. Hess, flamingó! Hess, hess! Szállj, szállj, szállj fel magasra! feb-reuters Véget ért a tél, a hosszú és unalmas bezártság ideje. A hamburgi Hagenbeck állatkert vonakodó flamingói hitetlenkedve fogadják a hírt, őket próbálják a gondozók kiterelni téli szállásukról a szabadba.