Petőfi Népe, 1995. április (50. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-11 / 85. szám
1995. április 11., kedd Petőfi Népe 7. oldal MÉLYPONTON AZ ORSZÁG GAZDASÁGI HELYZETE? Új szemléletmódra van szükség A magyar közgazdaság és tudomány helyzetét elemezték vasárnap a felszólalók a Lakiteleki Népfőiskola háromnapos nemzetközi konferenciájának zárónapján. „Vigyázó szemünket Maast- richtra vessük!” - figyelmeztetett a harmadikként felszólaló Kádár Béla, az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke, Magyarország gazdasági helyzetét elemző beszédében. A volt miniszter elsősorban a külgazdaság és az export fellendítését szorgalmazta, kiemelve ezek jelentőségét az ország szuverenitásának megőrzésében. „Jövedelemelvonással nem lehet növekedést elérni” - hangsúlyozta, egyben rámutatott, az ország jelenlegi gondjainak gyökerét a gazdaságban kell keresni. Kádár Béla kifejtette, hogy a költségvetési deficit nem oka, csupán tünete nyomorúságunknak, ezért, aki a költségvetési hiány visszaszorításában látja az ország egyensúlyi problámáinak megoldását, „az csak tüneti keKádár Béla zelést javasol”. Az előadó szerint a magyarországi gondok megoldásában nem lehet mérvadó a fejlett államok gazdaság- politikai stratégiája, a módszereket sajátos helyzetünknek megfelelően kell megválasztanunk. Végül Kádár Béla a fekete- gazdaságból származó óriási mintegy kétezermilliárd forint- nyi(!) - nem adózó jövedelem, legalább részleges legalizálását, a bank-, és általában a pénzügyi rendszer átszervezését, valamint a megtakarítások ösztönzését javasolta ahhoz, hogy Magyar- ország is felzárkózhasson Európa nagy családjához. „Magyarországnak nem szabad kiengednie a kezéből a stratégiailag fontos iparágakat!” (például a villamosenergiaipart) - figyelmeztetett beszédében Schamschula György, képviselő. Ha ugyanis ez bekövetkezik, az ország teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerül. Az exminiszter figyelmeztetett az országban élő, mintegy 2,5 millió nyugdíjas elszegényedéséből származó gazdasági veszélyekre is, valamint arra a tényre, hogy az elöregedett népesség a jövőben nem biztos, hogy képes lesz egy, a környező fejlett országokéhoz hasonló jövedelemkoncentrációt produkálni. Szász András Nyugat felé, de nem mindenáron! Lakiteleken, a hét végén tartott háromnapos politikai tanácskozáson, amely a Magyarország és Európa címet viselte, egyes megfigyelők számára nagy meglepetést jelentett Lőrinz Kálmán nyugalmazott altábornagy jelenléte, ő ugyanis az MDF-kormányzat idején volt a hadsereg főparancsnoka, s a Göncz Árpád alkotmányos hatásköréről folytatott polémiával egy időben komoly viták folytak arról, hogy a főparancsnokság és a minisztérium mely kérdésekben illetékes. Arról is keringtek hírek, hogy nem a legjobb a viszony Lőrincz Kálmán és Für Lajos között. Ezek után logikus a kérdés:- Mit keres itt?- Nyugdíjas vagyok, oda megyek, ahova akarok - mondja az altábornagy. - Ide eljöttem, mert hívtak. Für Lajossal melegen üdvözöltük egymást, amikor találkoztunk, hisz’ közöttünk semmilyen probléma nincs. Ami volt, annak sem volt semmilyen emberi vonatkozása. Egyszerűen egy Lőrincz Kálmán alkotmányos kérdést, a főparancsnokság és a minisztérium viszonyát kellett tisztázni.- Más pártok rendezvényeire is eljár?- Semmilyen pártnak nem vagyok a tagja, a rendszerváltás óta nem is voltam. Nem politizálok, nemigen forgolódok az MSZP köreiben sem. Igaz, nem is nagyon hívnak. Akkor megyek el, ha úgy érzem, érdemben tudok a dolgokhoz hozzászólni. A nyugdíjazásomat megelőző négy-öt évben sok katonai diplomáciai tanácskozáson vettem részt, tanultam egyet, s mást. A katona nem politikus, egyaránt védenie kell minden magyart, akármilyen pártállású. Értelemszerű tehát, hogy ahol hazában és népben gondolkodnak, ott nem érezhe- tem idegenül magam.- Itt miről beszélt?- Arról, hogy hazánk az érdekeink határozott érvényesítése nélkül ne legyen egyoldalúan elkötelezett. Áz európai integráció ugyan szükségszerű, de nem mindegy, hogy hogyan és milyen áron. Ennek a NATO-hoz való csatlakozás előkészítése során is érvényesülnie kell, hisz’ ebben a témában sok olyan cikket és tanulmányt olvastam, amelyek még csak meg sem említik a várható előnyöket, mint ahogy nemzeti érdekeink érvényesítését sem. Bálái F. István ANYAKÖNYVI HÍREK KISKUNFÉLEGYHÁZA Születtek (március 20. és 30. között any aköny vezettek): Emszt Petra (a. n.: Magyar Klára), Pöszmet Péter (Rácz Klára), Ónodi István (Kovács Erzsébet), Dányi Kitti (Vincze Edit), Klinkó Kata (Mizsei Katalin), Tajti Tamara (Nemcsók Anna), Kocsis Péter József (Tarjányi Márta Éva), Gyalog István József (Magyart Erzsébet Rozália), Rádi János (Hufnägel Katalin Veronika), Köteles Norbert József (Csánki Ildikó Erika), Mihálykó Bálint (Bense Márta Terézia), Mártha Brigitta Katalin (Barta Katalin Terézia), Seé- berger Jennifer (Fekete Erika). Házasságot kötöttek: Szűcs Krisztina Katalin és Bánok Tamás, Vancsik Zsuzsanna és Vízhányó László. Meghaltak: Vígh Jánosné Lőrincz Erzsébet (Kiskunfélegyháza), Némedi-Varga Ferenc (Tiszaalpár), Török Mi- hályné Rádóczi Zsuzsanna (Kunszállás), Boldog Lajos Je- nőné Törteli Mária (Kiskunfélegyháza), Fekete Istvánné Pólyák Margit (Kiskunfélegyháza), Horák Pálné Hevér Rozália (Szánk), Szabó János (Gátér), Szombati Józsefné Szabó Erzsébet (Fülöpjakab), Csordás János (Bugac), Horváth Józsefné Tajti Anna (Kiskunfélegyháza), Török Imre (Kiskunfélegyháza), Forgó Sándomé Kis Erzsébet (Kiskunfélegyháza), Besze Fe- rencné Seres Mária (Fülöpjakab), Víglási Imre (Tiszaalpár), Fehér Lajosné Farkas Irén (Kiskunfélegyháza), Szemerédi Istvánné Kirí Mária (Kiskunfélegyháza), Barta Sándomé Fazekas Mária (Kiskunfélegyháza), Bozorádi Mihályné Bócsa Irén (Bugac). KISKUNHALAS Születtek (március 17. és 22. között anyakönyvezettek): Kovács Renáta (Vida Erzsébet), Czinege Csenge (dr. Krammer Ágnes), Tóth. Máté Csaba (Szabó Melinda), Farkas Tamás (Zúbor Piroska), Csik Bernadett Tímea (Csemók Tímea Györgyike), Somodi Sándor Mihály (Pintér Klára Anikó), Szerencsés Ánita (Kollár Katalin), Vékony Ramóna (Szanyi Zsuzsanna), Becsei Tímea Ivett (Szitás Ágnes), Sós Norbert (Malisák Zsuzsanna Erika), Mészáros Tímea (Doszkocs Erzsébet), Nagy Róbert (Gelányi Mónika), Farkas Károly (Dani Erzsébet Anna), Szentgyörgyi Patrícia (Digner Dóra), Farkas Dávid (Szőke Anikó), Dudás Dóra Gabriella (Kovács Mária), Soltész János (Zadravecz Terézia), Novák Ri- chárd (Frólján Erika Tünde). Házasságot kötöttek (március 25-én): Kemy Zoltán és Fazekas Noémi, Tóth István és Piszman Erika, Fekete Károly és Molnár Ilona. Meghaltak (március 21. és 27. között anyakönyvezettek): Mihaliczkó Mihály (Kiskunhalas), Laczi Józsefné Horváth Rozália (Soltszentimre), Farkas Antalné Tamaskó Eszter (Kecel), Danis Jánosné Moravcsik Mária (Kiskőrös), Böröczi Lajos (Kiskunhalas), Lajkó Jánosné Judák Erzsébet (Akasztó), Rácz Jánosné Gémes Anna Mária (Csólyospálos), Daru János István (Kiskunmajsa), Csima Mihályné Katona Irén (Jánoshalma), Nagy Istvánné Marto- nosi Emília (Kiskunhalas), Pintér Jánosné Latki Ilona (Kecel), Kulcsár Andrásné Hambalkó Ida (Kiskunhalas), Nyitrai Sándor (Kiskunhalas), Csesznegi Istvánné Dózsa Margit (Kiskunhalas), Bánóczki István (Kiskunhalas), Szemerédi Imre (Zsana), Csősz Imre (Kecel). KUNSZENTMIKLÓS Házasságot kötöttek: Kovács József és Lukácsi Mónika, Áipli Tibor és Jurászik Judit, Ordasi Lajos és Horváth Mária, Szobo- dek László és Kis Beáta, Farkas Károly és Balogh Szilvia. Meghaltak: Fekete Gyula. NAGYKŐRÖS Születtek: Hajdik Máté (a. n.: Tóth Sarolta), Lados Réka (Paja Erzsébet), Botlik László (Vá- róczi Éva), Sinkó Dávid (Vecsei Edit), Gazsi Zsanett (a. n.: Balogh Julianna), Józan Nikolett (Bállá Ágnes), Józan Norbert (Bállá Ágnes), Tóth Tünde (Hajnal Erika), Bonáté Éva (Mocza Ilona). Házasságot kötöttek: Fehér János és Gulyás Judit, Halápi Imre és Fakan Erzsébet, Parázs Sándor és Székelyhídi Katalin, Cselóczki Győző és Tóth Erika. Meghaltak: Pécskai Ilona, Radics Imre, Magyar Lászlóné Parázs Eszter, Horváth Józsefné írházi Eszter, Kiséri János, Molnár József, Király Ottó György, Illés Ferencné Tóth Margit, Regdon Balázsné Nyitrai Julianna, Dezső László József, Héjas Ferencné Huszár Juliánná, Mikina Jánosné Fábián Anna. POROTHERM® N+F 28%-kal kisebb energiaáremelés! Ha Ön döntés előtt áll, miből építse házát gyorsan és takarékosan, legjobban teszi, ha a POROTHERM® nutfederes téglarendszert használja. E téglák kialakítása gondos tervező- munka eredménye, a hagyományos technológia előnyeit a kor legújabb vívmányaival ötvözi. Az ún. nutfederes megoldásnál a téglák oldalt horonnyal és eresztékkel kapcsolódnak egymáshoz, így a függőleges illesztéshez nem kell habarcsot használni. Rendkívül jó a hőszigetelő képessége. hí HUNGÁRIA WIENERBERGER Téglaipari Rt. H-1502 Budapest, Pf: 384 Fax: 1851-610 Tel.: 1852-266 Télen jól tartja a meleget, nyáron óv a túlzott fel- melegedéstől. Mindent összegezve: • 28%-kal kevesebb fűtési energiát használ • 57%-kal kevesebb a felhasznált habarcsmennyiség • 38%-kal rövidül az építési idő A POROTHERM® N+F téglarendszerrel az építkezés nemcsak takarékos és gyors, hanem természetbarát is. Kitűnő lakóklímát biztosít családjának, akikért építkezésbe kezd. Kérem, küldjenek címemre részletesebb információt. Név:....................................................................................... 9. Cím: mm □ tervező r~j kivitelező ___ H ungária Wienerberger Téglaipari Rt. 1502 Budapest, Pf: 384 Fax: 1851-610 Tel.: 1852-266 Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!