Petőfi Népe, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-08 / 57. szám

1995. március 8., szerda 5. oldal Megyei Körkép Szentkirályi gondoskodó A szentkirályi öregek otthonára (képünkön) nehéz idők járnak. Az idősek szociális ellátása és a gondozásukra fordított pénz felhasználása volt az egyik sar­kalatos pontja a napokban Szentkirályon lezajlott falugyű­lésnek. Szabó Gellért polgár- mester beszámolójával meg­kezdett falugyűlést az 1995-ös költségvetés-tervezetet vitató önkormányzati ülés szünetében rendezték meg, így a falubeliek még a rendelettervezet végleges elfogadása előtt elmondhatták vélemény ükét a község ebben az évben rendelkezésre álló anyagi javainak felhasználásáról. A le­hetőséggel azonban csak Kö­kény Imréné élt.- Tudomással kell vennünk - mondta hogy a korábbiaknál szűkösebb állami támogatás mi­att a község kiadásait is csök­kenteni kell. Azt azonban na­gyon fontosnak tartom, hogy az oktatás területéről egyetlen fo­rintot se vonjunk el. Kökényné, aki az idősek nap­közi otthonának volt a vezetője korábban, felszólalása második részében az intézmény működé­sét és a szociális feladatok ellá­tásának minőségét kifogásolta. Véleménye szerint az idősek klubja nem látja el feladatát. - Kizárólag az ebéd elfogyasztása miatt veszik igénybe még a klu­bot. Ehhez azonban felesleges az épület egész napos költségeit, és az ott dolgozók bérét finan­szírozni. A házi gondozás költ­ségeit is nagymértékben csök­kenteni lehetne, ha az ebédet nem gépkocsival vinnék nap mint nap. A gondozónők régen is saját kerékpárjukkal oldották meg egy-egy területen az idősek étkeztetését. Ennek a régóta be­vált megoldásnak az előnye volt még az is, hogy a gondozásra szorulók és a gondozónők kö­zött a mainál sokkal közvetle­nebb kapcsolat alakulhatott ki. Kökényné felszólalására rea­gálva a polgármester elismerte, hogy az idősek otthona valóban nagyon nehéz időket él át. Nyűi Ferencné, az intézmény jelen­legi vezetője viszont cáfolta azokat az állításokat, amelyeket elődje, a szociális ellátás szín­vonalának romlásáról tett. Az idősek ebédjének házhoz szállí­tásáról szólva elmondta: - Nem tudom hogyan gondolhatja bár­ki is, hogy öt vagy hat gondozó­nőt foglalkoztatni, és arra kény­szeríteni, hogy kerékpárral jár­jon, kevésbé költséges feladat, mint egyetlen gépkocsi üzemel­tetése. Az üggyel kapcsolatban Sz. Varga Jánosné alpolgármester asszony is kifejtette véleményét. - A hivatalt törvények kötelezik az alapvető szociális feladatok ellátására. Természetesen nem tudunk minden területen az el­várásoknak maximálisan eleget tenni. Rendkívül sok gondot okoz a segélyek és jövedelem- pótló támogatások szétosztása. Úgy vélem, az idősek szociális étkeztetése talán az egyetlen olyan terület, ahol nem kell a je­lenlegi gyakorlaton változtatni. A klub működtetésére azonban rövid időn belül más megoldást kell találnunk. A falugyűlés második felében kiderült, hogy a szentkirályiak többségét sokkal gyakorlatia­sabb dolgok érdeklik, mint a költségvetés egyes pontjainak megvitatása. Nyúl Lászlóné és férje például a falu szeméttele­pének tőszomszédságában él­nek. Mint elmondták, rettenetes állapotok uralkodnak környeze­tükben. Az emberek többsége ugyanis nem viszi el a telepig az összegyűjtött hulladékot, ha­nem a Nyúl család házától alig néhány méterre önti le. így ők elviselhetetlen körülmények között, szinte a szeméttelep kel­lős közepén kénytelenek leélni az életüket. Hozzászólásuk után többen is hangot adtak véleményüknek, mely szerint célszerű lenne egy őr beállítása a telep területén. Szabó Gellért ígéretet tett a probléma rendezésére, arról azonban nem ejtett szót, hogyan és mennyi idő múlva kerülhet sor erre. Tóth Katalin Milliókat áldoznak szociális feladatokra Nagy érdeklődés kísérte az im- rehegyi képviselő-testület ülé­sét, ahol a költségvetés tárgya­lása volt soron. Ennek keretében megállapították önmaguk tiszte­letdíját, ami ötezer forint. Emel­lett a bizottsági elnökök és tagok már nem részesülnek külön jut­tatásban. Sőt, Rábel Imre újon­nan megválasztott képviselő az ő pénzét felajánlotta a helyi Gyermekekért Alapítvány ja­vára. A község vezetése az idén 29 millió forintból gazdálkod­hat. Eddig jelentős tartalékaik voltak, ám ez mára már fogyó­ban van. A nagy kasszából min­denképpen megoldják az intéz­mények biztonságos működé­sét. Fejlesztésre szerény összeg jut, de nyitnak egy új utcát, s az ott lévő telkeket közművesítik. A testület szükségesnek tar­totta a korábbi kötelezettségvál­lalás felülvizsgálatát, nevezete­sen a vállalkozó háziorvossal kö­tött megbízási szerződést módo­sítják. Az önkormányzat anyagi támogatását minden évben a pénzügyi lehetőségek figyelem- bevételével fogják megállapí­tani. A szociális feladatokra az idén majd’ ötmillió forintot szánnak. Ebben jelentős az étke­zési támogatás, ami átlagosan 40 százalék. Az óvodás gyerme­keknek egyenként havonta 700, az iskolásoknak 800 forinttal já­rulnak hozzá az étkezési költsé­geihez. Az új térítési díjakat egyébként e hónaptól kell fizet­niük a szülőknek. A képviselők elfogadták az első félévi munkatervüket, majd az egyéb ügyek sorában két óvo­dai dolgozó szakképzési költ­ség-hozzájárulásáról döntöttek. Kedvező határozatot hoztak a körzeti megbízott által beadott benzinköltség-támogatási kére­lem ügyében. P. S. Eladják a halasi varrónőket? Azok járnak rosszul, akik kitartottak? HOGYHA LESÓZTÁK VOLNA AZ UTAT Fizess, önkormányzat? Sokan felkapták a fejüket arra a hírre: a megyei egészségbizto­sítási pénztár 187 ezer forintot követel Miske önkormányzatá­tól. Az önkormányzat a felelős ugyanis azért - véli a pénztár mert egy miskei polgár lábát törte a jeges úton. A társadalombiztosításról szóló 1975-ös törvény ad lehe­tőséget az egészségbiztosítónak arra, hogy kártérítési igénnyel éljen az önkormányzatok, sőt magánszemélyekkel szemben is. Az elmúlt években azonban erre nemigen volt példa. A tb.-pénztár fut a pénze után Héjjasné dr. Korbe ly Zsu­zsanna, a megyei egészségbiz­tosítási pénztár osztályvezetője is mindössze három esetről tud. Ezek az ügyek azonban nem kerültek bíróság elé, az önkor­mányzatok peren kívül elismer­ték a társadalombiztosítás kár­igényét. Az esetek száma azonban szaporodni fog - véli az osz­tályvezető -, ugyanis ma még csak az 1992-es év baleseti táp­pénzes ügyeivel foglalkozunk. A kártérítési igény azonban öt évig nem évül el, a balesetet szenvedett polgárt sem éri hát­rány, hiszen számára a táppénzt folyósítottuk. Most, ha lehet így mondani: törvényes keretek közt ugyan, de futunk a pén­zünk után. Ha ugyanis egyér­telmű, hogy a baleset azért kö­vetkezett be, mert az önkor­mányzat vagy az út kezelője nem sózta télen a jeges utat, akkor utólag meg kell fizetnie azt az összeget, amibe a beteg kivizsgálása, gyógykezelése, táppénzen tartása a biztosítónak került. Magánszemélyekre is érvényes Arra is van jogi lehetősé­günk, hogy magánszemélyek­kel szemben is így járjunk el. Ha valaki a saját háza előtti jár­daszakaszról például nem taka­rítja el a törmeléket, vagy háza tetejéről - a karbantartás elma­radása miatt - leesik egy tégla, s ez balesetet okoz másnak - akkor bizony a tulajdonosnak fizetnie kell. A feldolgozásban még 1993-nál tartanak Az 1993-as ügyek feldolgo­zását a napokban kezdik el, s csak találgatni lehet, hogy a gyors számítások alapján fel­mért harminchárom kecskeméti és város környéki káreset közül hány érint önkormányzatot, vál­lalatot, magánszemélyt. S vajon hány esetben lép fel az egész­ségbiztosítási pénztár kártérí­tési igénnyel? Ábrahám Eszter Borverseny Kiskoroson A Kistermelők Szőlészeti és Borászati Egyesülete március 15-én borversenyt rendez a kis­kőrösi Pátria étteremben. A gazdák egy nappal előtte még leadhatják a bormintákat, faj­tánként két darab hét deciliteres üvegben. Az eredményhirdetésre még aznap, este hat órakor kerül sor, amely után borárverést tarta­nak. A hajdani halasi háziipari szö­vetkezet dolgozói kerestek meg bennünket kétségbeesésükben. Mint elmondták, két éve tart a felszámolási eljárás. Őket arra kérte a felszámolással megbízott Dunaholding Kecskemét Kft. ügyvezetője, s a felszámoló biz­tos, hogy tartsanak ki a végsőkig. Az ígéret szerint az átlagbér és végkielégítés mellé megpróbál­nak munkát is szerezni nekik. Néhány napja azonban a biz­tos, Imre Lászlóné azzal állt elé­jük, hogy eladták a gépeket az emberekkel együtt egy halasi vállalkozónak. Pénteken a szer­ződés is aláírásra kerül, s költöz­hetnek a Csipkeházból a magán­varrodába. Végkielégítésről ek­kor már nem esett szó, s mikor az asszonyok rákérdeztek, az volt a válasz, hogy majd a vállalkozó fizet, ha felmond nekik. Akkor ügyvédhez fordultak, aki azt ta­nácsolta, nyújtsanak be írásos követelést, s egyúttal a bíróság­hoz is juttassák el. Ez meg is tör­tént. Válasz azonban azóta sincs, mondják a panaszkodók, s attól tartanak, kijátsszák őket, miután minden méret csak szóban hang­zott el. Őket írásban mind a mai napig semmiről nem tájékoztat­ták. Kérdéseikre, s a bennünk felvetődöttekre is megkísérel­tünk választ kapni, azonban Im­réné elzárkózott a nyilatkozat elől. Tanácsára a Dunaholding kecskeméti irodájához fordul­tunk, ahol azonban egyetlen ille­tékest sem találtunk. Miután nem tudtunk eleget tenni a hall­gattassák meg a másik fél elvé­nek, ezúton is jelezzük, hogy várjuk a felszámoló cég tisztázó válaszát. Még szerencsésebb lenne, ha egy régóta esedékes munkásgyűlésen, jegyzőkönyv mellett adnának tájékoztatást a dolgozóknak. Mi is ott leszünk. Sziporka ‘Termefcß emutató 7. Tavaszi termékbemutató FOGYASZTÁSI CIKKEK, SZOLGÁLTATÁSOK BAJAI VASÁRA 1995. április 21-22-23-án, Baján, a Petőfi-szigeten, az Ifjúsági Házban és az előtte lévő parkolóban. Jelentkezési határidő: 1995. április 7. Rendező: Sziporka Bt. 6500 Baja, Pf. 324 Tel : 79/321-943 Fax: 79/321-595 A rendezvény támogatója: PETŐFI NÉPE (45210) Technokor KERESKEDELMI KFT. FIGYELEM! Megnyitjuk SOLTON új üzletünket. 1995. március 10-én (pénteken)! IFA-BARKAS-MTZ-LIAZ ALKATRÉSZEK KIS- ÉS NAGYKERESKEDÉSÉT Továbbá: - Lada-alkatrészek,- akkumulátorok,- csapágyak, | - ékszíjak, ■ mobil motorolaj forgalmazása, ■ hivatalos BOSCH MÁRKAKÉPVISELET <-«. s várjuk kedves vásárlóinkat! Tel.: 06-60/382-293 «somi ★ ★ ★ © Tel.: 72/233-022 Palatínus 1. Mi volt az eredeti neve a Palatínus Szállodának? (A március 20-áig egyszerre beküldött három szelvény a válaszok nélkül is érvényes!) (43525)

Next

/
Oldalképek
Tartalom