Petőfi Népe, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-22 / 68. szám

1995. március 22., szerda Tisztelt Szerkesztőség: 11. oldal KI VÁLLALJA AZ ERKÖLCSI FELELŐSSÉGET? Segélykiáltás Kecskemét-Matkóról Kedves Olvasóink! Mai összeállításunkban felhívjuk figyelmüket a Kecske- mét-Matkói Általános Iskolából küldött levélre, melyben pe­dagógusok és szülők óva intik az önkormányzatot iskolájuk felső tagozatának megszüntetésétől, az alsó tagozat összevoná­sától. Tiltakozásukat nyomós érvekkel indokolják. Helyet ad­tunk továbbá egy rendőrfeleség levelének, melyből megtudhat­juk, mennyiből él családjával ma egy vidéki rendőr, aki 17 éve teljesít szolgálatot. Közöljük a kecskeméti Szent-Györgyi Al­bert Szakközépiskolából küldött levelet, melyben szép kezde­ményezésről számol be egy végzős diák. Olvashatják egy ser­téshizlaló panaszát, továbbá azt az írást, melynek szerzője a kormány pénzügyi politikája miatt méltatlankodik. Kérjük, írjanak továbbra is. A szerk. Kalap és Himnusz Kérem, szíveskedjenek lapjuk­ban közölni - tanulságul a jö­vőre nézve - a március 15-ei, kecskeméti ünnepséggel kap­csolatos észrevételeimet. Katona László polgármester úr a fején kalappal mondta el ünnepi beszédét. Kalapját még a Himnusz hangjaira sem vette le. Több száz ember jelenlété­ben tette ezt, ami bizony vissza­tetszést váltott ki a tömegben. Nem értem: az egykori piarista diák miért nem tanulta meg, hogy a város első emberének miként kell viselkednie, amikor ő az ünnepi szónok? Igaz, szemerkélt az eső, de az egy szál blúzban táncoló gyermekekre, s valamennyi­ünkre éppen úgy szemerkélt, mint rá. Kibírtuk, hiszen az Március 16-ai lapszámunkban Új seprű rosszul seper címmel közöltük Kenyeres Dénes leve­lei, rnelyben véleményt mondott a kecskeméti színház újonnan megválasztott direktorának szí­nészeket elbocsájtó döntéseiről. Az elmúlt napokban újabb leve­leket kapott szerkesztőségünk a direktor úr intézkedéseivel kap­csolatban. Ezek lényegét az alábbiakban foglaljuk össze. Dr. Miklós Jenő, Kecske­mét: Mint régi színházbérletes, el kell mondanom, a kecske­méti Katona József Színház előadásai mindig nagy élményt nyújtottak számomra. Én első­sorban a zenés darabokért ra­jongok, de szívesen megnézem a prózai előadásokat is. Leg­utóbb a Lili bárónő című nagyoperett, majd a Cseresz­nyéskert (Vitéz László kitűnő alakításával) egyaránt nagy él­mény volt. Most olvasom a Petőfi Né­pében, hogy az új igazgató úr a jövő évadban nem tart igényt a Kecskeméten népszerű, a kö­zönség által nagyon szeretett művészek közül Csombor Te- rézre, Maronka Csillára, Béla Máriára és másokra. Nem sza­badna ezt megtenni a közönség, kedvenceivel. Szerintem még lehetne ezen változtatni, hiszen azt is olvas­tam már, hogy közülük néhá- nyan továbbra is itt maradnak Kecskeméten, mivel ide köti őket a családi helyzetük. He­lyesebb volna kicsit később vál­toztatni a társulat összetételén, miután Bal József igazgató úr valóban meggyőződik a művé­szek teljesítményeiről. De mindjárt ezzel kezdeni...? Mi ebben az ésszerű? Én is emlékszem még azokra az időkre, amikor olyan vezető­sége volt a színháznak, amely egyáltalán nem vette figye­lembe a nagyérdemű igényét, és erőltetett műsorpolitikát próbált ráerőszakolni a könzön- ségre, de ez nem sikerült. A vége az lett, hogy nagyon le­csökkent a színházba járók száma. Javasolnám az önkormány­zat kulturális bizottságának: egykori márciusi ifjak is esőben állva hallgatták a szónokokat, Petőfit, Jókait, Vasvárit stb. De Istenem, hol vagyunk már attól! Szemet szúrt a jelenlévőknek az is, hogy a polgármester úr nem tisztelte meg az ünnepet egy fehér inggel, pedig a ruha­pénzéből bizonyára tellett volna rá. Vagy vette volna fel azt, amit szmokingjához viselt a polgármesteri bálon. Hiszen a legegyszerűbb ember is tudja, hogy karácsonykor, húsvétkor és március 15-én fehér ingben illik ünnepelni. Sajnos a mi vá­lasztott polgármesterünk ezt még nem tudja. Reméljük, megtanulja. D. Kovács József Kecskemét (Név és cím a szerk.-ben.) próbáljon valami egyezségre jutni ez ügyben. Igaz, azt is ol­vastam, hogy a város képvi­selő-testületi ülésén is szóba került ez a téma, s volt egy “képviselő, aki úgy nyilatkozott, hogy nem szabad ebbe bele­szólni, mert ez a módszer a pártállamra emékeztetne, ami­kor diktatórikusán beleszóltak a színházak ügyeibe is. Szerintem ez nem így van. Amerikát hozom fel ellenpél­dának, ahol a közönségnek, az illetékes testületnek, s a negye­dik hatalomnak, a sajtónak igen nagy szerepe van a művészeti élet befolyásolásában. Csak meg kell találni a megfelelő mértéket, hangvételt. A jogos kívánságokat, elvárásokat nem szabad elhallgatni. Németh Antalné, Kecske­mét: Szomorúan olvastuk a Pe­tőfi Népében megjelent cikke­ket kedvenc színészeink me­nesztéséről és az új igazgató módszereiről. Kecskemét kö­zönsége eddig átvészelte - ha nehezen is - a sok önmegvaló­sító szakembert. Igaz, ennek kárát nemcsak a közönség, ha­nem maga a színház is meg­sínylette a nézők számának ro­hamos visszaesésével. Az elmúlt néhány év alatt a közönségért mindent megtett a színház vezetősége, Kecske­métnek újra lettek kedvenc színművészei, mint Radó Vil­mos idejében voltak. Nehéz „szülés” volt Bal Jó­zsef igazgató úr megválasztása, de nem biztos, hogy szerencsés. A közönség ragaszkodik az összeszokott színházi gárdá­hoz, mert a színház a közönsé­gért van és nem az igazgatóért. A „nagytakarítást” le kell állí­tani, mert mint az országos példa mutatja, a kormány nagy- takarító munkája sem vezet jó eredményre. Szegény Katona József városának a kultúra terü­letén mit kell még megélnie, ha így megy tovább?! Olyan színházvezetőkre van szükség, akik a régi nagyok si­keres útjain tudnak haladni, mert ellenkező esetben a szín­háznak nem lesz közönsége a következő évadokban. A Kecskemét-Matkói Általános Iskola közalkalmazotti tanácsa, iskolaszéke, a szülők, az intéz­mény diákönkormányzata és hatvan tanulója megdöbbenés­sel értesült róla a Petőfi Népé­ből és a Kecskeméti Lapokból, hogy - minden előzetes egyez­tetés nélkül - elhamarkodott lépésekre készül az önkor­mányzat. Eszerint iskolánk felső tago­zatát 1995. szeptember 1-jétől megszüntetik, s az alsó tago­zatban drasztikus összevonáso­kat terveznek. Tiltakozunk a várható intézkedések ellen. In­dokaink a következők. A tanulókra és a szülőkre már így is rendkívüli terheket ró az iskoláztatás. Tanulóink között sok a hátrányos hely­zetű. A hatvan gyerek zöme 4-5 kilométerre lakik az iskolától. Az összevonás miatt nekik to­vábbi kilométereket kell majd megtenni a sokszor nyakig érő sárban a buszmegállóig. Mivel a szülők túlnyomó többsége munkanélküli, a napi bejárás költségei, a városi iskolák kö­vetelményei (ruházkodás, igé­nyesebb felszerelés stb.) meg­oldhatatlan feladat elé állítják őket. Vasárnapi ügyeletén Március 5-én történt velem az alábbi eset. Szombaton reggel arra ébredtem, hogy nagyon fáj a fülem és rosszul hallok. Egész nap nyűgös voltam. Szedtem a fájdalomcsillapítókat, s gondol­tam, majd elmúlik a fájás. De nem múlt el. Szombaton éjjel szinte semmit sem aludtam. Reggel azt vettem észre, hogy valami szivárog ä fülemből, s 39 fok volt a lázam. A férjem azt mondta, men­jünk el az ügyeletre, mert még komolyabb baj is lehet belőle. Az új kórháztól az izsáki úti kórházba küldtek. A doktornő beengedett. Belenézett a fü­lembe és annyit mondott: Hát ez bizony be van gyulladva. írt egy beutalót azzal, hogy más­nap menjek el vele a fülészetre. Gyógyszert nem tud felírni, mondta, mert nincs pecsétje. Ennyi volt a vizsgálat. Én szóhoz sem tudtam jutni. Elballagtunk haza. Közben a hányinger is gyötört, alig vár­tam, hogy ágyba kerüljek. Ki­rázott a hideg. Mit volt mit tenni, előszedtem a megmaradt gyógyszereket és beszedtem, várva a holnapot. Hétfőn el­mentem a fülészetre. Meglepe­tésemre nem kellett beutaló. Utólag arra gondoltam, hogy a kórházi doktornőnek mégis­csak megesett rajtam a szíve. Ha már nem írt fel gyógyszert, vagy nem adott egy injekciót, legalább kezembe nyomott egy beutalót, aminek semmi hasz­nát sem vettem. Tisztelettel: Zsabó Zsoltné Kecskemét, Máriahegy 353. Szót kér a szerkesztő Számtalanszor kértük kedves olvasóinkat: ne küldjenek név­telen leveleket. Sajnálattal kell megállapítani, hogy ennek elle­nére sokan továbbra is névtele­nül próbálnak véleményt mon­dani, segítséget kérni gondjaik, problémáik megoldásához. Is­mételten közöljük, csak névvel és lakcímmel ellátott levelekkel tudunk foglalkozni. A névtele­neket félretesszük, bármi is a tartalmuk. A szerk. Az alsó tagozat összevonása a falu létét is veszélyezteti. Ha nincs iskola, az emberek sem maradnak tovább. De hová is menjenek? Itt a lakásuk, amit egy életen át építettek. Mind­ezek egy tollvonással megszün- tethetők? Aki életében egy-két évet már tanított tanyai iskolában, csak az tudja, milyenek is itt a gyerekek! Sokan közülük - ha nem fogja valaki a kezüket, aki tudja, érzi gondjukat, problé­májukat - elveszett emberek lesznek. Vajon egy 30-as lét­számú osztályban tanító városi pedagógusnak lesz-e elég ideje, energiája ekkora távolságot le­küzdeni, ekkora terhet magára venni? Tanulóink egyharmadának - ha hiszik, ha nem - nincs egy rendes ruhája, amelyben városi iskolában szégyenkezés nélkül megjelenhetne. Ezek a gyere­kek hogyan illeszkednek be egy új közösségbe? Mekkora lelki teher lesz ez számukra? Végig­gondolta-e ezt valaki? Lesz-e, aki mindezért erköl­csileg vállalja a felelősséget? Ha igen, jöjjön ki Matkóra, s közölje a szülőkkel sorsuk ily módon való „jobbra fordulá­Egy korábban megjelent olva­sói levél írója kifogásolta az első ajtón való felszállás tortú­ráját a kecskeméti buszokon. Egyetértek vele, s csupán ki­egészítésképpen közlöm az alábbiakat. Én a 15-ös vagy a 19-es buszt veszem igénybe munka­helyem megközelítéséhez. U- gyanis még át kell szállnom másik járatra. Minden reggel azt tapasztalom, hogy a később felszállók részére - amikor már igencsak megtelt a busz - nem marad elég hely. De miért? Azért, mert a „kedves” utasok nem óhajtanak a busz köze­pébe, végébe fáradni, hanem le­ragadnak mindjárt a második ajtónál, és az életük árán is ott tartják helyüket és magukat. Felkérésre sem hajlandók megmozdulni. Ez persze más buszjáratokon is így van. Nagyfokú közömbösségnek, udvariatlanságnak tartom az utasok többségének ilyen visel­kedését. Nemtetszésemnek többször hangot adok regge­lenként, amikor megkérdezem, hogy ugyan miért nem mennek már beljebb, talán a busz há­tulja nem oda megy, ahová az eleje? Ez többeknek persze nem tetszik, és ahelyett, hogy megmozdulnának, még visszá­sát”. Ne felejtse el senki, hogy a matkói gyerekek szülei is adó­fizető polgárok, akik fizetik azokat az embereket is, akik ezt a tervet előkészítették. Kérjük, még mielőtt ezt a rossz döntést meghozzák, mérlegeljék újra a lehetőségeket. Talán nem az oktatásügyön kellene megspó­rolni azokat a forintokat, ame­lyek a hozzá nem értés miatt nem a megfelelő helyre kerül­tek, és előidézték ezt a képtelen helyzetet. Kérjük azokat a kompetens személyeket, akik véleménynyilvánításukkal te­hetnek valamit értünk és a ha­sonló sorsra kárhoztatottakért, tegyék azt meg! Végül kéréssel fordulunk va­lamennyi iskola igazgatójához, tantestületéhez, nyilatkozataik­kal álljanak mellénk, mert ha így haladunk, nem lehetetlen, hogy egyszer majd valamilyen indokkal akármelyik iskolára is sor kerülhet! A levelet 148-an írták alá a szülők, az iskolaszék, a közalkalmazotti tanács nevében (A diákok hasonló tartalmú levelet juttattak el szerkesztő­ségünkhöz, 60 aláírással. A szerk.) szólnak, hogy menjek én hátra. Az sem baj, ha őmiattuk nem tudok. Idegölő helyzet. S ha már a buszokról szólok, még valamit megemlítek. Tu­domásom szerint már hosszú évek óta nem volna szabad olaj­jal fellocsolni a busz belsejét, mert ez balesetveszélyes, de úgy látszik, nem ér semmit a belső utasítás, mert általában minden héten találkozom egy-egy olajjal szennyezett au­tóbusszal. Korábban szinte minden napra jutott kettő. Ettől eltekintve is a piszkos­ság jellemző a buszokra. Néme­lyik olyan piszkos, hogy az embernek kedve volna a tűzol­tósággal befecskendeztetni a vizet és jó alaposan kívül-belül lemosni. Kérdezem az illetékeseket, mikor szánnak egy kis pénzt a buszok tisztán tartására? Azért, mert esetleg a javításokra nincs pénz, talán a takarítást meg le­hetne oldani valamilyen mó­don, hogy ne ilyen körülmé­nyek között utazzunk számta­lanszor Kecskeméten. Elvétve ugyan akad egy-egy olyan au­tóbusz is, amire rá lehet fogni, hogy ez talán tiszta. R. S.-né Kecskemét, Felsőszéktó (Név és cím a szerk.-ben.) KIÁLLÍTÁS! VÁSÁR! A PIV Kft.-vel Eszék Expo '95. Nemzetközi Újjáépítési és Általános Vásár 1995. május 23-28.- Fogyasztási cikkek teljes skálája, építőanyagok, szerelvé­nyek.- Növényvédő szerek, utcai kisbüfék és falatozók működteté­séhez szükséges kisgépek és berendezések.- Autóalkatrészek. Jelentkezési határidő: 1995. április 15. Jelentkezési cím: Pécsi Ipari Vásár Vállalkozásszervező és Tanácsadó Kft. 7621 Pécs, Széchenyi tér 9. Tel./fax: 72/315-653, 310-465, 442-757 (46866) Színház és közönség A hátulja is oda megy, ahová az eleje Címünk: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A FOGADÓÓRA Hiányos kézbesítés Tavaly öt alkalommal nem kézbesítette a Színes RTV új­ságot a posta Tóth József kecs­keméti előfizetőnek (Bocskai u. 24.) Úgy tűnik, a kihagyások az idén folytatódnak. Tóth úr ugyanis hiába kereste postalá­dájában az említett újság e heti számát. Emiatt múlt csütörtö­kön reklamált a postán. Azt mondták neki: hétfőn, március 20-án pótlólag megkapja a mű­sorújságot. Azóta is hiába várja. Közölték vele azt is, hogy visszafizetik az árát. De hát neki nem a pénzre van szüksége, hanem az újságra, hi­szen azért fizeti elő. Mellesleg időben befizette az idei első és második negyedévre esedékes díjat, valamint - mivel időköz­ben drágult az újság - a külön- bözetet is. Tóth úr kérdése: Ki használja az ő pénzén a Színes RTV-t? Egy gyúró bánata Kökény Tibor, a KSC volt gyú­rója elkeseredett, mert - njint mondja - igazságérzetében sér­tették meg a klub vezetői. Azt állították, hogy 1994 novembe­rében nem volt a csapattal vi­déken, s ezért a 6000 forint já­randóságából levontak 2500 fo­rintot. Holott ő bizonyítani tudja gyúrói naplójával is, hogy lázas betegen még Gyulán is ott volt az utolsó meccsen is. Fél­reértés ne essék - hangsúlyozza Kökény úr -, nem akar vissza­menni a KSC-hez. Mindezt azért kívánja a nyilvánosság elé tárni, mert ki nem állhatja az igazságtalanságot, s mert neki az a kis pénz is sokat jelent, amit jogtalanul levontak tőle. (Kökény úr panaszának he­lyet adtunk abban a reményben, hogy válaszolnak rá az ügyben illetékesek. A szerk.) Kutyaügy Kecskemét előző képviselő-tes- tülete rendeletben szabályozta a kutyatartást. Sétáltatásra kije­lölt területeket, szájkosarat, pó­rázt rendelt. Ennyit tettek, de a rendelet betartását nem ellenő­rizték. Senkit sem bírságoltak meg. Eljutottunk odáig, hogy például a Csokor utca táján napjainkban is nyolc-tíz kóbor kutya riogatja 10-11 óra körül a kerékpárosokat, gyalogosokat, s az út közepén a gépkocsiveze­tőket is. Elvárjuk az új testület­től, söpörje ki az ittfelejtett ku­tyaszemetet. H. P., Mükertváros Az oldalakat szerkeszti: Rapi Miklós L

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom