Petőfi Népe, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-02 / 52. szám

4. oldal Kultúra - Művelődés 1995. március 2., csütörtök Naptár Március 2., csütörtök. Névnap: Lujza. Névnapozóknak Lujza: a Lajos név francia formájából alakult ki, jelentése híres, viráguk az indigókék vagy fehér-kék kö- zepű cinerária. Köszöntjük a névnapjukat ma tartó Ágnes, Harri, Henrik, Károly és Lél nevű olvasóinkat is! / Évforduló 75 éve Soltvadker- ten született Haraszti Sándor baptista lel­kész, orvos. 1956 vé­gétől az Egyesült Államok­ban él, ahol a baptista ma­gyar egyház egyik vezetője, Billy Graham amerikai evangelizátor munkatársa. Ökumenikus naptár Az ortodox és a gö­rög katolikus hívők ma Szent Theodótosz kyrineai vértanú püs­pökre emlékeznek, a zsinagó­gái naptár ros hódes (újhold) első napját jelöli. • A Kaskantyúi Harmónia Szakosított Szociális Otthon­ban március 3-án, pénteken délután két órától rendezik Színre lép a színitanoda Kiváló produkcióval hívta fel magára ismét a figyelmet a közelmúltban az egy éve alakult Kecskeméti Színitanoda. A tizenhat fős csoport vezetője, tanára Sirkó László, a Katona József Színház közkedvelt művésze. Felvételünkön jobbról ő és a társulat néhány tagja látható. (A ta­nodáról későbbi lapszámunkban bővebben írunk.) fotó: mester b. László Diáknapok a Kertészeti Főiskolán Az építészetről A kecskeméti Építéstudományi Egyesület ma 14 órakor elő­adást rendez a kecskeméti Tu­domány és Technika Házában. A téma az új építési törvény, az épített környezet alakításának kérdései, amelyről a tárca kép­viselője beszél. Mától szombatig hallgatói na­pokat rendeznek a kecskeméti Kertészeti Főiskolán. Az ese­mények sora ma 17 órakor fó­rummal kezdődik, megnyílik a fotókiállítás, lesz teaház, majd este 9-től blues-koncert és diszkó szórakoztatja a diákokat. Holnap sportvetélkedők, ta­nár-diák focimeccs, sörfutás, diavetítés és éjszakai vetélkedő lesz. Szombaton déltől pedig tombola, casino és este 9-től a záróbuli színesíti a programot. Szavalóverseny iskolásoknak meg a már hagyományos far­sangi mulatságot. # Március 4-én rendezik meg délelőtt 10-től a kecskeméti Erdei Fe­renc Művelődési Központban a József Attila szavalóversenyt. • A kecskeméti planetári­umban március 4-én délután 3-tól lesz bemutató előadás. A kecskeméti Móra Ferenc Ál­talános Iskola diákönkormány­zata az idén is megrendezi a vá­ros általános iskolásainak a már hagyománnyá váló városi sza­valóversenyt. Nevezni március 20-áig lehet az iskolában. A versenyre felső tagozatos diá­kok jelentkezhetnek szabadon választott verssel. A zarándok útja Kecskemét után Kiskunfélegy­háza polgárai is részesei lehet­nek egy érdekes előadásnak. Március 4-én fél 3-kor a szak­maközi művelődési házban John Bunyan: A zarándok útja című allegorikus történetét ad­ják elő a veszprémi adventista gyülekezet fiataljai. Kik nézhetik a mozicsatomát? Kecskeméten több ezer lakás­ban van hamis dekóder, mellyel az HBO műsorát lehet fogni. Az utóbbi hetekben azonban egyre többen tapasztalják, hogy nem tudják venni a mozicsa- toma műsorát a hamis dekóder- rel. Ökrös Gergelyt, a Telemozi Kft. ügyvezető igazgatóját kér­deztük ennek okáról.- Csillagpontos hálózatot é- pítünk ki szerte a városban, hogy hamis dekóderrel ne le­hessen fogni az HBO műsorát ­mondja az igazgató. - így ga­rantáltan csak a 2 ezer előfizető tudja nézni a műsort.- Mikorra várható az egész városban a csillagpontos kiépí­tés?- Ez egy folyamat, amit el­kezdtünk az egész városban.- Most mennyi az HBO elő­fizetési díja?- Havonta 770 forint. Pél­daként megemlítem, hogy a Filmnet, ami egy angol nyelvű csatorna és csak feliratos fil­meket lehet teletexes tévén nézni, ott több mint 2 ezer fo­rint a havi előfizetési díj.- Ahol a lépcsőházban van legalább egy előfizető, ott is meg tudják műszakilag oldani, hogy hamis dekóderrel ne le­hessen fogni az adást?- Természetesen, meg is fogjuk oldani, az anyagi erőn­ket most erre összpontosítjuk. Ahol pedig hozzányúlnak - mert van rá példa -, ott a rend­őrség segítségét kérjük. Ifjú kémikusok Az ifjú kémikusok területi szaktárgyi versenyét Jászszent- lászlón tartották a közelmúlt­ban. A verseny végeredménye a következőképpen alakult: Első helyezést ért el Vincze Nó­ra (Széchenyi-iskola, Kiskun- majsa). Második lett Pencz Andrea (Jászszentlászló), a harmadik helyen pedig Papp Krisztina (Kömpöc) és Szabó József (Arany-iskola, Kiskun- majsa) végzett. T. K. A REMÉNYTELENSÉGTŐL A GYÓGYULÁSIG Harcunk a rák ellen Egy szlovákiai magyar házaspár sikerrel küzdötte le a rákot. Sorozatunkban megismerhették történetüket, a következőkben pedig a gyógyulást hozó kúrát. A gyógyulás reménye - hitünk szerint - segítheti az orvosok munkáját is. Ma tehát már megint • többet tudunk a kér­désről. Valaha rejtélyt jelentett számomra ez az eset: 1969-ben egy asszonynál jártam, aki nem műthető gyomorrákban szen­vedett. Ez a nő másfél hónapig szinte semmit sem evett-ivott, de naponta hányt. Az ember arra gondol: miként lehetséges ez egyáltalán? Arra jutottam, hogy az asszony egyenesen a rákos daganatából él. Nyitott gyomorrákja volt. Betegsége alatt reggel és este három-há­rom cseppnyi kivonatot csöp- pentettem a nyelvére vérontó­fűből (Potentilla erecta vagy Tormentilla), mert képtelen volt lenyelni vérontófűteát. Ezeket a vérontófűcseppeket azért kapta, hogy nyitott rákos sebe lezáruljon, összehúzódjék, s ez meg is történt. Három nap múlva már nem hányt, s két evőkanál zöldséglét is le bírt nyelni, majd mindennap többet és többet kortyolt belőle. A ti­zedik napon az őt naponta láto­gató háziorvosa megállapította: „Csodálatos fordulat állt be”, s megkérdezte, tudna-e enni va­lamit. Az asszony mondta, hogy igen. Az orvos firtatta, mit fogyasztana. A válasz az volt, hogy zöldséglét, csakis zöldséglét. Ez az asszony az egész kúra idején igen kevés zöldséglét fogyasztott, ma is egészséges, és 87 esztendőt számlál. Ma már világos számomra, miért van az, hogy a nagy da­ganattal szenvedők kevés zöld­séglét fogyasztanak, s kívüle semmit sem kell enniük, a kez­deti stádiumban vagy kis daga­nattal élők viszont nem érik be csak zöldséglével. Ezekben a kezdeti vagy apró tumoros ese­tekben ajánlatos hozzáadni fi­nomra metélt, mixelt zöldség­pépet fehérjetartalmáért. Mind­ezt amiatt, hogy a kis vagy a megműtött daganat kevés épí­tőanyagot kínál a szervezetnek. Bruno Vonarburg, a Gottes Segen in der Natur (szabadon: Isten áldása fűben-fában) című könyv szerzője így értékeli zöldséglékúrám hatását: Mivel a rákos képződmények kifejlő­dését, növekedését és burján­zását a fehérjék táplálják és serkentik, a zöldséglével való gyógyítás előnyeit a követke­zőkben látom: A zöldséglékú- rával a külső fehérjebevitel le­áll, tehát napi étkezésünkből a fehérjéket kizárjuk. Mivel azonban a szervezet nem nél­külözheti a fehérjéket, a rájuk éhes vér fölfalja a testben ta­lálható ráksejtek fehérjéit. A sejthulladék a vizelettel távo­zik. Igazi kés nélküli műtét ez, amelyet maga a vér bonyolít le, finoman adagol és kormá­nyoz. A másik elem a zöldséglé­ben rejlő ásványi anyagok gazdagsága. Bizonyított, hogy a rákos burjánzás a sejtek ás­ványi cseréjét megzavarja. A növényi levek bővelkednek ás­ványi anyagokban, amelyek ezt a zavart - hiányt jótéko­nyan befolyásolhatják és kie­gyenlíthetik. E koplalókúra fo­lyamán fontos, hogy a széke­lés, illetve a vizelés rendben bonyolódjék le, hogy a bom­lástermékek ne maradjanak szervezetünkben, s ne okozza­nak benne mérgezést. (Folytatjuk) TV I. MŰSOR 5.28: Műsorismertetés 5.30: Falutévé 5.50: Határtól - határig 6.00: Napkelte 9.00: Tízórai 9.05: Határváros 9.30: Tízórai 9.50: Játék 10.00: Ezüstkor 10.50: Játék 11.00: Hírek 11.05: A fogadalom Brazil filmsorozat 12.00: Déli harangszó. Hírek 14.35: Műsorismertetés 14.40: Mit ér az ember, ha vidéki...? 14.55: Szemelgetó' 15.45: Népzenei összeállítás enelánc nekelt vers Nyitott stúdió 16.00: Hírek. Időjárás 16.05: Kormányváró 16.30: Akisasszony Brazil tévéfilmsorozat 17.05: Körző 17.50: Palackposta 18.15: Üzlet 18.30: Kérdezz! Felelek 19.00: Barbapapa Holland rajzfilmsorozat Pötty kalandjai Angol rajzfilmsorozat 19.10: Múzsa 19.30: Híradó 20.08: Telesport 20.20: Szomszédok 20.55: Frlderikusz-show 22.25: Kisvilág 22.50: Hidak 23.40: BBC-híradó 24.00: Képújság TV II. MŰSOR 15.15: Képújság 15.20: Műsorajanlat 15.25: Grüß dlchl 15.40: Repeta - Irodalom 16.10: Bűn és bűnhődés Szovjet film (ism.) 17.55: Műsorajánlat 18.00: Körzeti híradók 18.13: Körzeti magazinok 18.50: Kriminális 19.25: Kojak Amerikai bűnügyi sorozat 20.20: yton 20.55: Ütköző 21.40: A llmburgl katedrálls Dokumentumfilm 22.00: Objektív 22.30: Időjárás 22.40: Környezetünk hírei 22.45: Altalanos iskola Csehszlovák film 97’ 16.45: Észak állatvilágában Idegen a környezetünkben 17.10: Hubertus Vadászati magazin 17.30: Pumukll kalandjai 17.55: Műsorismertetés 18.00: Híradó 18.15: Közjáték Animációs film 18.20: A káprázatos Francia film 90’ 19.50: Auguszta szerelmes levelet ír 20.00: Váltó 20.45: Esti kérdés 21.00: Híradó 21.15: Tízparancsolat Lengyel film 57’ 22.10: AII. világháború 23.00: Arany János: Hídavatás KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás Útközben 4.30: Reggeli Krónika 4.40: Határok nélkül 5.40: Falurádió 8.25: Mindennapi tudomány 8.35: Civilpercek 8.40: Paragrafus 8.50: Ajánlott levél 9.05: Napközben 11.05: A tegnap slágereiből 11.35: Madelon, az eb Szerb Antal novellája 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Törvénykönyv 12.50: Külpolitikai figyelő 13.05: Vendég - a háznál 13.20: Nagyböjti népénekek 13.30: A romai katolikus egy­ház félórája 14.05: Klasszikusok mindenkinek 14.55: Szakács Eszter versei 15.05: Válogatott perceink 15.35: Erdély a szovjet kül­politikában 15.55: Forró drót 16.00: Délutáni Krónika 16.10: Mindennapi gazdaság 16.25: A hót muzsikusa 17.05: Magyarországról jövök 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Összeállította: Nyerges András 20.05: Hagyományápolók 20.30: Határok nélkül 21.05: Felhang 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Elefántok forradalma 23.05: Egy énekes - több szerep TV 3. MŰSOR 18.00: Hírek 18.10: Topmodell 18.40: Negyedóra 19.00: Játék 19.25: Sport 19.30: Brémai muzsikusok Spanyol rajzfilmsorozat 20.00: Paradicsom klub Amerikai film 92’ 21.45: Háromnegyed tíz 22.00: Uramisten Magyar film (ism.) HBO 16.30: Tapsi Hapsi és vendégel 17.30: Haragban a világgal Amerikai film 106’ 19.25: Falcon Crest Amerikai filmsorozat 20.20: San Franclscó-I kölyök Amerikai vígjáték 114’ 22.20: Halálhágó Amerikai film 125’ 0.55: Playboy Erotikus ábrándozások DUNA TV 8.00: Képes Krónika 14.00: Lapozó 14.15: Emlékképek - régi hiradók (ism.) 14.30: Murát! Lili filmjei Házasság - Magyar film 79’ 15.50: A Queen Elisabeth II. óceánjáró hajó PETŐFI 4.30: Hajnal 6.03: Reggeli csúcs 7.45: §portreggel 8.00: Állomáskereső 8.10: Rivaldafényben 8.45: Helykereső 9.00: Hírpercek 9.15: Sok hű-hó... 10.00: Zene-szó Mélykúti Ilonával 11.00: Hírek 11.30: Trubadúr 11.50: Állomáskereső 11.52: Gordiusz plusz 12.00: Válogatás magyarnóta- lemezekrol 12.50: Korkérdés 13.00: Hírpercek 13.10: A 75 éve született Hollós Ilona slágereiből 13.45: Időjárás- és vízállás­iolpntf&c 14.00: Kabarécsütörtök 15.00: Hírek. Időjárás 16.45: Szfinx 17.00: Hírpercek 17.10: Trubadúr (ism.) 17.30: Mágnes 18.10: Eszkerék 18.30: Helykereső 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Színházi magazin 20.00: Zeneközeiben 21.00: Hírpercek 21.45: Jazzlista 22.15: Sok hű-hó... 23.00: Hírek 23.03: Sporthíradó 23.10: Záróra Szomszédok klub KECSKEMÉT Katona József Színház: délelőtt 11 órakor: ÓZ, A NAGY VARÁZSLÓ. Bérlet­szünet. Este 7 órakor: KA­KUKKFÉSZEK. Nagy Lász- ló-bérlet. A mozik műsora. Városi: 1/2 4, 3/4 6 és 8 órakor: IN­TERJÚ A VÁMPÍRRAL. Színes amerikai film. Árpád: 3/4 6 és 8 órakor: A NAGY UGRÁS. Színes amerikai film. Otthon: 15 órakor: Filmtörténeti sorozat. A KI­ÁLTÁS (1957.) R.: Micha- langelo Antonioni. Stúdió: 7 órakor: RAPA NUI - A VI­LÁG KÖZEPE. Színes ame­rikai film.

Next

/
Oldalképek
Tartalom