Petőfi Népe, 1995. március (50. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-14 / 62. szám
1995. március 14., kedd Petőfi Népe-Interjú 7. oldal BESZÉLGETÉS DR. GIDAI ERZSÉBETTEL, AZ MTA JÖVŐKUTATÁSI BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉVEL Modernizáció vagy gyarmatosítás? Becslések szerint hatezer milliárd forint körül lehet az ország külső és belső adósságának az összege. Ezzel Magyarország a világ legeladósodottabb országainak az egyike. Egy főre legalább félmillió forint adósság jut, s ebbe mindenki beletartozik az újszülöttől az aggastyánig. Ez az a béklyó, amely jelentős részben akadályozza a gazdasági szerkezetváltást. Magyarország már évekkel ezelőtt adósságcsapdába került. A gazdaság ugyanis az elmaradottság következtében nem tudja finanszi- rozni a külföldi hiteleket. Ma az ország nemzetközi tartozása 28 milliárd dollárnál már több. A jelenlegi gazdaságpolitika célja ugyanaz, mint a rendszerváltás előtti kormányzaté volt: az adósságszolgálat teljesítése, a hitelképesség megőrzése bármi áron. Mindez azért, hogy kölcsönöket tudjunk felvenni az adósságszolgálat teljesítésére. Dr. Gidai Erzsébet professzor asszony szerint - aki a Magyar Tudományos Akadémia Jövő- kutatási Bizottságának az elnöke, s a Társadalomkutató és Előrejelző Intézet igazgatója is - az adósságprobléma jelenlegi kezelése teljesen tönkreteszi az országot. A hatalmon lévő politikai körökkel szemben ő úgy gondolja, hogy az évtizedek óta követett törlesztési politika nem járható. • Professzor asszony! Az ezredfordulóig eldől, hogy az egykori vasfüggöny mögötti országok melyik fejlődési úton haladnak tovább. Magyarország, úgy vélem, választhat: vagy a gazdag Nyu- gat-Európa legszegényebb, vagy pedig a Balkán irigyelt gazdag országa lesz. A jelenlegi helyzetben mire lehet számítani? Ha a jelenlegi helyzetet nézzük, akkor egy gazdasági- lag-társadalmilag rendkívül leromlott helyzetben lévő országról beszélhetünk. A gazdaság mélyponton van, amelynek a további leépülése egy pénzügyi összeomlást, s egy olyan konfliktus helyzetet is jelenthet, mely egy háborús veszélynek a lehetőségét sem zárja ki. A hanyatlás évtizedei Történelmileg nézve a folyamatot, a 60-as években volt egy konszolidáció, mely együtt járt bizonyos gazdasági reformokkal. 1972-ben egy erőteljes - Moszkvából irányított -, durva diktatórikus beavatkozás következtében visszarendeződés történt. Ennek nyomán a 70-es évek végén megkezdődött egy mai napig tartó gazdasági hanyatlás. Az akkori hatalom képviselői ügy gondolták, hogy a romlást meg lehet állítani, ha hiteleket vesznek fel. Részben külső nyomásra, részben rossz belső döntések következtében elindult az eladósodási folyamat. A hitelek egy része politikai érdekeket szolgálva el is hagyta az országot. Akkor az adósság nagysága 3-5 milliárd dollár között mozgott. Az adósság csapdájában Az ország a 80-as évek elején belekerült egy adósságspirálba. Ezekben években megugrottak a korábbi olcsó hitelek kamatai. Az akkori vezetés pedig már azért vett fel újabb dollár milliókat, hogy a korábbi tartozást törleszteni tudja. Ekkor- 1982-ben - lépett be az állam a Nemzetközi Valutaalapba, s ezzel elindult az a diktátumsorozat, mely alatt ma is sínylődik az ország. A valutaalapnak az a szerepe, hogy az adósországoktól behajtsa a hiteleket. Ahol a fizetőképesség gondot jelent, ott a szervezet megpróbál kölcsönt szerezni, de meg is szabja ennek a gazdasági és társadalompolitikai feltételeit is. Akkor még nehezebb volt politikai feltételeket szabni, de a gazdaság irányításába benyomult az a pénzügyi - monetáris - politika, amely mind a mai napig érvényes idehaza. Ennek a gazdasági szemléletnek megjelent az a közgazdászköre is, akik szorosan kapcsolódtak a Nemzetközi Valutaalaphoz, illetve a chicagói monetáris iskolához is. A monetáris politikát egy fejlett piacgazdaságra találták ki Nyugaton. Ám Magyarországon nem létezett egy olyan piacgazdaság, ahol a monetáris politikát csakúgy simán lehetett volna alkalmazni. Különös helyzet alakult ki. Ezzel a pénzügyi politikával ugyanis lehetett a Moszkvától történő függést oldani. Ám ugyanezzel a pénzügyi szabályozással olyan módon avatkoztak be a gazdaságba, hogy a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank érdekeit ki lehessen szolgálni. Ez a pénzügyi szemlélet azonban alkalmatlan volt arra, hogy a modernizáció beinduljon idehaza. Csak arra volt jó, hogy kiszolgálják azt a gazdaságpolitikai érdeket, melynek egyik fő motívuma az, hogy az adósságot törleszteni kell. Egy másik alapelv az volt, hogy egy olyan piacgazdaságot kell kialakítani, amely lényegében kiszorítja az államot a piacról. A politikai hatalom és a liberális közgazdaságtan szemlélete lassan összefonódott a 80-as évek második felében és elfogadta a koncepciót. Sajátos helyzet alakult ki. Magyarország kettős szorításban Itt volt már a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank, ugyanakkor Moszkvából még kézben tartották az országot. Már akkor látni lehetett, hogy szétrobban a gazdaság. Készítettünk a kollégákkal egy előrejelzést 1984-85-ben. Ekkor az MSZMP XIII. kongresszusa még azt harsogta, hogy hét szűk esztendőnek nézünk elébe, de utána jön majd a fellendülés. Tanulmányunkban jeleztük, hogy itt nem modernizációs átalakulás van napirenden, hanem egy gazdasági összeomlástól kell tartani. Végeztünk egy technológiai fejlettségi összehasonlítást is, melyből azt szűrtük le, hogy a fejlett államok és Magyarország között a különbség 60-80 év. Ekkorra egyértelművé vált, hogy az erőforrások felélése kezdődött el. Lehetetlenné vált egyszerre törleszteni, illetve a fejlődést beindítani. Az ország a súlyos gazdasági válság első szakaszába került. 1985-1990 között megduplázódott az adósság, elérve így a 20 milliárd dollárt, mely mára újabb 10 milliárddal növekedett. Ezredfordulóra a nemzetközi tartozásunk elérheti a 40 milliárd dollárt. A mai belső és külső eladósodottság olyan mértékű, hogy meghaladja a bruttó nemzeti termék névleges értékét. Ahol az adósságállomány nagyobb, mint amit az ország egész évben megtermel, ott a modernizációra nem marad erőforrás. A törlesztés ugyanis elviszi a befektethető tőke jelentős részét. Összefoglalva: a 70-es évek végén megindult a gazdaság leépülése, mellyel együtt járt a növekvő eladósodás. Ehhez kapcsolódott a lakosság elszegényedése. Az elszalasztott lehetőség 1990-ben a politikai hatalomváltás történt, ám ezt nem követte a gazdasági rendszer- váltás. Ekkor olyan lehetőség kínálkozott, amely nem tér vissza. Az Antall-kormánynak ugyanis tárgyalni lehetett volna az adósságkönnyítésről, annak egy részének a leírásáról. Ma már az adósságkérdés döntően nem közgazdasági, hanem politikai kérdés. A rendszerváltás után a monetarista közgazda- sági szemlélet totális hatalmat kapott Magyarországon, csakúgy, mint a Nemzetközi Valutalap, amely képviselői be is épültek a hatalomba. Minden döntésnél folyamatos konzultáció folyik a nyugati szakértőkkel. Gyakorlatilag a Nemzetközi Valutaalap megszállt bennünket. 9 Egyes politikusok ezt a sajátos helyzetet úgy fogalmazták meg, hogy kimentek a tankok, s bejöttek a bankok. Ez egy nagyon-nagyon szellemes megfogalmazás, s igaz is. Valójában egy totális pénzügyi hatalom van idehaza. Egy nemzetközi pénzügyi csoportok megszállása alatt nyög Magyarország, s ebben partner a kormány. 1985-ben volt egy olyan köz- gazdasági csoport, mely nemzeti érdeket képviselve azt mondta, nem szabad több kölcsönt felvenni, hanem lassan törleszteni kell a hiteleket. 1981-1992 között majdnem 13 milliárd dollárnak megfelelő erőforrás áramlott ki az országból. Ez az óriási összeg, ha idehaza marad a modernizációt elősegíthette volna. De nem maradt itthon, s tovább nőtt az eladósodás, mellyel együtt járt egy sokkterápia bevezetése. Itt drasztikus áremelésre gondolok. A végső terheket természetesen a lakosság viselte. így persze fenn lehetett tartani a fizetőképességet. Ez 1995-re azt eredményezte, hogy ma már csak a lakosság végtelen elsze- gényítése árán lehet fenntartani a fizetőképességet. • Úgy tűnik, hogy kényszer- pályára került Magyarország. Pénzügyi gyarmattá vált az ország Ez nem annyira kényszerpálya, mint inkább a pénzügyi politika kiszolgálópályája. Ha ezen a szemléleten nem változtatunk, akkor olyan rákos daganat keletkezik, hogy elpusztul a gazdaság. Ha pedig elpusztul, egy sajátos pénzügyi gyarmatosítási folyamat áldozataként, akkor elpusztul a lakosság is. S ez nem egyfajta sötét látomás. Tessék megnézni az adatokat. Az eladósodás növekedett, a gazdaság átalakulása, a növekedési mutatók drasztikusan romlottak. Privatizáció magyar módra Hogy a kormány pótlólagos pénzhez jusson a 80-as évek végén elindult egy durva privatizáció. Egyesek hatalmas vagyonokat szedtek össze fillérekért, s vittek ki az országból. • Mire ment az a néhány tízmilliárd forint, amely befolyt a privatizációból? Sajnos nem átalakulásra fordították, hanem a költségvetési hiány csökkentésére, azaz a pénz egy feneketlen zsákba került. Amikor azt mondják, hogy fillérekért eladták az ország vagyonát, akkor ez igaz. Az agrárgazdaság, a magyar ipar tönkrement, s ezzel párhuzamosan ugrásszerűen nőtt a munkanélküliség. Az eladósítás, a rossz privatizáció mellett a népesség el- szegényítése a politika harmadik nagy vétke. Az ország lé- lekszáma 10,4 milliós, amelyből 3-400 ezer ember olyan anyagi helyzetben van, hogy érzéketlen a gazdasági változásokkal szemben. Sőt a gazdaság leépülése még jó is nekik, mert olcsón tudják felvásárolni a tönkrement cégeket. Ettől kezdve már mindenki szegényedik. Három millió nyugdíjas él idehaza. Ennek a fele a létminimum alatt él, akik egy része a nyorrtorszint alatt van. Van egy fiatal - kiskorú - népesség, s emellett egy 3,8-3,9 milliós aktív lakosság. Ha levonjuk az aktív lakosság számából a munkanélkülieket, akkor 3 millióan lehetnek, akik dolgoznak. Ez utóbbiaknak a vállán nyugszik alapvetően a gazdaság fenntartása, s az iszonyatos terhek jelentős részét nekik kell kitermelniük. Ha ezt a 3 millió embert megnézzük, láthatjuk, hogy a jövedelem tekintetében óriási a szóródás. Ma a bérből és fizetésből élők között olyan nagy a különbség, melyre Európában sehol nincs példa. Akinek a költségvetésből finanszírozzák a fizetését, ott 12 200 forint a minimálbér. Ugyanakkor egy bankigazgató is szintén közpénzből kapja a fizetését - lévén állami cég a bank - csak ennek az összege másfél-két millió havonta. A különbség több, mint százszoros. Nyugat-Európában, ha több mint hatszoros a különbség ebben a szférában, ott bizony már kimennek a szakszervezetek az utcára. Egy miniszter is belebukhat ebbe. Százezrek minimálbéren Minimálbért kap ma 800 ezer-1 millió ember, főként vidékiek. A magyar átlagfizetés 35 ezer bruttó körül van. Egy átlag fizetésű ember három évig dolgozik azért a fizetésért, amelyet egy bankelnök esetleg megkap egy hónapban. Mára gyakorlatilag felszámolták azt a középréteg, amely mindig lojális volt az adott kormányhoz. Helyette van egy elszegényedő magyarság, egészségében, szellemében megrokkant, érzelmivilágában tönkretett lakosság. Meg kell nézni az egészségügyi és az iskolázottsági mutatókat. Ma majdnem minden ember beteg, valamilyen látens vagy regisztrált betegségben szenved. Növekedett a szív és keringési megbetegedésben szenvedők száma. Csaknem duplájára nőtt a 25-35 év közözött elhalálo- zottak száma. Olyan életminőség-romlás következett be, mely már az anyaméhben veszélyezteti a magzatot. Jelentősen nőtt az öngyilkosok, alkoholisták száma. A bűnözés is óriásit nőtt. Rengeteg gyermek hiába végzi el a nyolcosztályt, analfabéta marad. Óriásit romlottak a továbbtanulási esélyek. A férfiak nem érik meg a nyugdíjat Ha mindezt összerakjuk, azt mondhatjuk, hogy a lakosság életminősége óriásit zuhant. Ez a 70-es évek második felében kezdődött el. A férfiak 2000-re 60 éves átlagéletkorral számolhatnak, míg 20 évvel ezelőtt 69 volt az átlagéletkor. Országunk a mutatók szerint a fejlődő országok szintjére esett vissza. • Ha ilyen rossz az ország gazdasági helyzete, társadalmi közérzete, akkor van-e egyáltalán esély az Európai Közösségbe történő belépésre? A szegény kelet-európai országokat egyik gazdag tagállam sem látja szívesen. Ha mégis bekerülne a közösségbe az ország, az nekünk nem lesz kedvező. Pontosan azért, mert szegény, eladósodott az ország. Egy kutatócsoporttal megnéztünk 35 országnak több mint 50 mutatóját, s ebből az derült ki, hogy a föderációs Európa előtt nagy perspektíva nincs. Igen erős belső konfliktusok jelentek meg. Mindenki félti a belső értékeit. A pénzüket, a kulturális értékeiket, évszázados iparágaikat, nemzeti termékeiket. Felerősödik hosszútávon egy szét- esési folyamat, ám kialakulhat a térségen belül egy regionális egység. • Németország szerepére gondol? A vizsgálatunk azt hozta ki, hogy például Németország, Ausztria, Magyarország, Szlovénia, Horvátország létrehozhat egy szorosabb kapcsolatot. • Ön szerint melyek a szubjektív feltételei a modernizáció beindításának? Egy nemzeti elkötelezettségű kormány kellene, mely a nemzeti értékeket védi és az az elsődleges a számára. Ehhez rendeli a nemzetközi alkukat. Hogy mivel indítana? Elvégezne egy nagytakarítást. Készítene egy vagyonleltárt, utána nézne a kilopott pénzeknek, a belső forrásokat bent tartaná. Az adósságok kérdésében azonnal lépni kellene, akár a le- írattatásról tárgyalni. Ezer milliárdot meg lehetne menteni Magyarország geopolitikai fekvése alapján van olyan helyzetben, hogy erről lehetne kormányokkal, pénzügyi szervezetekkel tárgyalni. Ez már nem annyira gazdasági, mint politikai ügy. Nem szabadna több hitelt kapnunk, mert úgyis csak törlesztésre megy. Ha a jelenlegi erőforrásainkat nézzük, úgy még 1000 milliárd forintot meg lehetne menteni, s vissza lehetne forgatni a gazdaságba. Azokon a területeken, amelyeken az ország képes a saját lábán megállni, fejleszteni kell: gyógyszergyártás, mezőgazdaság stb. Ahol abszolút nem jutunk előre, oda be kell engedni a zöldberuházókat. Azokat, akik felépítik a gyárakat, s érdekük, hogy jól menjen a vállakózás. Meg kell becsülni a magyar vállalkozót s a munkaerőt. Kiváló szakmunkásrétegünk van. Hogy elindulhasson az ország, meg kell változtatni a jelenlegi erőforrásokat felélő gazdaságpolitikát. Nincs más lehetőségünk. Barta Zsolt Közép-Európában a következő évszázad elején - dr. Gidai Erzsébet szerint - kialakulhat egy új gazdasági egység, melynek a vezetője Németország lesz. A térképen vastagabb vonallal a leendő régió határait jelöltük be.
