Petőfi Népe, 1995. február (50. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-22 / 45. szám

4. oldal Kultúra - Művelődés 1995. február 22., szerda Naptár Február 22., szerda. Névnap: Gerzson. Névnapozóknak Gerzson: héber ere­detű név, jelentése az idegen, a számű­zött. Zétény: régi magyar személynévből szár­mazó férfinév. Köszöntjük a névnapjukat ma tartó Lean­der, Margit, Margó, Pál és Pé­ter nevű olvasóinkat is! Évforduló 120 éve született, 1926-ban hunyt el Kecskeméten Szabó Antal festőművész. Szülővárosában, majd Pes­ten és Münchenben tanult. Hollósy tanítványa volt, ké­sőbb Pécsben és Párizsban képezte magát. A kecske­méti inüvésztelep megalaku­lásakor jött haza. Képei rendszeresen szerepeltek a pesti és a kecskeméti tárla­tokon. Ökumenikus naptár A katolikusok ma Szent Péter apostol székfoglalására (an- tiochiai püspökké emelésére), az ortodoxok és görögkatolikus hívők az au- géniumi vértanúk ereklyéinek megtalálására emlékeznek. A magyar népnyelv Üszögös Szent Péter napjaként emle­geti a mait. Szerzői estre készül Szabadszálláson született ze­nészfamília fiaként az alig 21 esztendős Látó Richárd. Ma Fü- löpszálláson él, s ott ismerke­dett meg a zenével is. Később Kunszentmiklóson folytatta ze­nei tanulmányait, s nem csak zongorán tanult éveken át, ha­nem - már általános iskolás ko­rában - megpróbákozott a ze­neszerzéssel is. Ma harmadéves a budapesti Bartók Béla Zene- művészeti Szakközépiskola ze­neszerzés szakán. Tanárai jó véleménnyel voltak önálló szerzeményeiről, így született az ötlet: szűkebb pátriájában koncertkönítra indul. Olyan koncerteket szervez - önerőből - amelyeken saját, romantikus stílusban írt szerzeményeit adja elő. A körút első állomása egy korábbi sikeres fellépés színhe­lye: a kunszentmiklósi általá­nos művelődési központ, ahol március 1-én, 17 órakor lép fel. Ezután, március 4-én, a szabad- szállási faluházban ad koncertet fél négykor, majd március 11-én délután fél 6-kor a fülöp- szállási moziban. Reméli, hogy kezdeményezése - amelyet la­punk is támogat - sikeres lesz, s a fülöpszállási önkormányzat is felfigyel rá. A.E. A fülöpszállási Látó Richárd romantikus darabokat játszik. Fórum a nemzeti alaptantervről Amatőr költők, írók farsangja Farsangi vígságszerző címmel, az Amatőr Költők' és írók Szö­vetségének megyei csoportja vidám farsangi mulatságot ren­dez február 25-én, délután 3 órakor a kecskeméti Erdei Fe­renc Művelődési Központban. A sok vitát megért nemzeti alaptantervről rendez kétnapos fórumot a Tudományos Isme­retterjesztő Társulat Bács-Kis- kun megyei szervezete és a Haza és Haladás Alapítvány február 24-én és 25-én Kecs­keméten. A Technika Házában megrendezendő tanácskozás meghívott előadói között van Nemeskürty István író, Dobos Krisztina, Filó Katalin, Kulin Ferenc. A rendezvény nyitott és ingyenes, a szervezők a kecs­kemétiek mellett a megyebéli pedagógusokat is várják. Mi, hol, mikor? 0 Február 23-án 18 órakor a kecskeméti Erdei Ferenc Műve­lődési Központ Vitalitás klub­jában Nyerges Lászlóné a meg­szállottságról tart előadást, majd reiki-tanfolyam is lesz. • Február 23-án este 7-től rock and roll party lesz középiskolá­soknak a kecskeméti Ifjúsági Otthonban. 0 A kecskeméti re­pülőtéri helyőrségi klubban ma kézműves foglalkozás, február 23-án pedig videovetítés lesz gyerekeknek 15 órától. • Feb­ruár 25-én délután 3-tól lesz bemutató előadás a kecskeméti planetáriumban. 0 Ma délután fél 3-tól papírhajtogatás, holnap fél 3-tól kártyaszövés lesz gye­rekeknek a kecskeméti Magyar Népi Iparművészeti Múzeum­ban. 0 Február 27-én 17 órakor dr. Sárkány Mihály tart elő­adást a kecskeméti Katona Jó­zsef Múzeumban. Négy éve annak, hogy Baján, a Rókus kápolnában nyug­szik Mészáros Lázár altábornagy, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőse, az első felelős magyar kormány had­ügyminisztere. Szokássá vált Baján, hogy születése napján az önkormányzat, a Mészáros Lázár nevét viselő lövészdandár tisztikara és a cserkészcsapat képviselői (képünkön) megko­szorúzza a kápolna falán lévő emléktáblát. Kortárs kiállítás A bajai József Attila Művelő­dési Központ kiállítótermében a jövő hét végéig tekinthetik meg az érdeklődők azt a tárla­tot, mely kortárs képzőművé­szek alkotásaiból készült. A vá­logatásban szerepelnek 7 töb­bek között - Garabóczy Ágnes, Mág Tamás és Somogyi-Soma László képei is. A hagyomá­nyosnak tekinthető vándorkiál­lítás naponta 10 és 18 óra kö­zött tart nyitva. Kiskőrösi mulatság A kiskőrösi Hagyományőrző Szlovák Szervezet az idén is megrendezi a szlovák bált. Február 25-én, a Körösi csár­dába várják a vendégeket a farsangi műsorra. A bálon a soltvadkerti Martin zenekar muzsikál majd. A REMÉNYTELENSÉGTŐL A ( Harcunk a rák ellen Egy szlovákiai magyar házaspár sikerrel küzdötte le a rákot. Sorozatunkban megismerhetik történetüket, s a gyógyulást hozó kúrát is. A gyógyulás reménye, hitünk szerint, segítheti az orvosok munkáját is. 3. Gyógyultan?- Katica asszony miért nem élt a Breuss-féle zöldséglékúra lehetőségével?- A betegnek önmagának kell eldönteni, melyik utat vá­lasztja. Erőszakkal, rábeszélés­sel nem sürgethető a döntésho­zatal. Az igaz, hogy én is, gyermekeink is szerettük volna, ha az alternatív módot választaná, ám amikor az or­vosi módszereket fogadta el, elhatározását tiszteletben tar­tottuk. Én persze tudtam, ha Katicám egyszer majd úgy dönt, hogy belefog a kúrába, akkor együtt csináljuk végig. 1993 októberében az onko­lógiai intézet orvosai közölték Koncsol Lászlónéval: az utó­kezelés sikeres volt, ezentúl kéthavonta rutinellenőrzésekre kell járnia. 1994 januárjában viszont nőgyógyászati panaszai lettek, ezt eleinte a változókor­nak tudta be. Ezért nem az on­kológiai intézetet kereste fel, hanem a körzeti szakorvost, aki beutalta a kórházba. Meg­vizsgálták, elvégezték az ilyenkor szokásos beavatko­zást, majd hazamehetett. Hús­vét után ajánlott levélben fel­kérték, sürgősen jelentkezzen a kórház felvételi osztályán. Mi­vel biztos volt abban, hogy be­tegsége folytatásáról van szó, ismét az onkológiára ment. Április 11 -én felvették az osz­tályra, április 26-án komoly nőgyógyászati műtétnek ve­tette magát alá.- Az operáció előtt, de utána is mindvégig optimista voltam, ugyanis nagyon jól vi­seltem ezt az új helyzetet. Sőt, még a sugárkezeléseket is. Ám az ötödik kobaltadag után szervezetem fellázadt. Hasme­nés, hányinger, gyengeség és sorolhatnám, hogy még mi minden kínozta testemet-lel- kemet, akkor döntöttem el, hogy kész, az utókezelést nem vállalom. Ennek ellenére még kétszer sugaraztak, de ez arra volt jó, hogy az elhatározás megszilárduljon bennem. Mi­vel nem jelentem meg a követ­kező kezelésen, az orvosom levélben figyelmeztetett a ter­minusra. Személyesen beszél­tem vele, s közöltem: nem lesz tovább sugarazás, és nem vál­lalom a kemoterápiát sem. Először a lelkemre beszélt, majd sértődötten, ki tudja mi­ket gondolva, lemondott a győzködésemről. Volt egy or­vosnő, aki közölte, ha abbaha­gyom a sugárterápiát, három­negyed év múlva meghalok. Három hónappal a műtétem után lélekben felkészültem: megkezdtük a zöldségkúrát. A három hónap alatt itt-ott még kételkedtem döntésem helyes­ségében, de a véletlen vagy in­kább a gondviselés úgy hozta, hogy több olyan betegtársam­mal találkoztam, akiket a kúra mentett meg. Férjem, gyerme­keim szeretete is erősített: nem győzték ismételni, holott fel­nőttek, ma is nagy szükségük van rám. Csodálatos volt hal­lani az ismerősöket, akik biz­tosítottak arról, hogy imád­kozni fognak értem. (Folytatjuk) MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 5.28: Műsorismertetés 5.30: Falutévé 5.50: Határtól - határig 6.00: Napkelte 9.00: Tízórai 9.05: Határváros 9.30: Tízórai 10.50: Játék 10.55: Tüzgyürű Amerikai ismeretterjesztő filmsorozat 12.00: Déli harangszó. Hírek 12.05: Üzlet délidőben 12.20: Welcome to Hungary 15.15: Műsorismertetés 15.20: Repeta - Történelem 16.00: Hírek. Időjárás 16.05: Gubancok 16.25: Akisasszony Brazil tévéfilmsorozat 17.00: Oscar Junior 17.15: Kölyökidö 17.45: Útmutató 18.15: Üzlet 18.30: Zsákbamacska 19.00: Az én Miskám Szlovák rajzfilmsorozat 19.10:11/lúzsa 19.30: Híradó (Feliratozva is!) 20.08: Telesport 20.20: Columbo Amerikai bűnügyi sorozat Jobb ma egy veréb 21.55: Felejthetetlen századelő 22.30: Csak nézünk, mint a moziban... 0.35: BBC-híradó 0.55: Képújság TV II. MŰSOR 15.25: Képújság 15.30: Műsorajanlat 15.35: Vendégvárók Higiénia (ism.) 16.05: Az én dzsungel­könyvem 16.30: Kisfilmek a nagy­világból Kalandozás a növény­világban A vadon vándora Bármi lehetséges 17.55: Müsorajánlat 18.00: Körzeti híradók 18.13: Magyarország ma 18.50: Komputerszerelem Amerikai film 92’ 20.25: Ezredforduló 21.00: Mizujs? 21.15: Kék percek 21.25: Mindent vagy semmit! 22.00: Objektív 22.30: Időjárás 22.40: Itt a Földön is Magyar film 50’ TV 3. MŰSOR 18.00: Hírek 18.10: Topmodell 18.40: Negyedóra 19.00: Játék 19.25: Sport 19.30: Szippancsok 20.00: Finom kis háború Francia film (ism.) 21.45: Háromnegyed tíz 22.00: Gyilkos túra Amerikai film 109' HBO 16.30: Tapsi Hapsi és vendégei 17.30: National Geographic 18.30: Tüske a köröm alatt Magyar film 90' 20.05: Fakó lovas Amerikai western 111’ 22.00: 99-es paragrafus Amerikai film 96’ 23.40: Egy elhibázott élet Amerikai film 107’ DUNA TV 8.00: Képes Krónika 14.00: Lapozó 14.15: Szippancsok 14.35: Okavango - a vadon szíve 15.25: Don Quijote 15.50: Az állatok paradi­csoma 16.15: A Nobel-díj évszázada 17.15: Muzzy in Gondoland 17.20: This is the Way 17.40: Staflik és spagetka Jó hangulat 17.55: Műsorismertetés 18.00: Híradó 18.15: Rómeó, Júlia és a sötétség Magyar tévéfilm 20.00: Régiók Tudósítók stúdiója 20.45: Esti kérdés 21.00: Híradó 21.15: Csak félelem Lengyel film 91’ 22.45: A helsinki egyezmény és az emberi jogok ügye 23.25: Bornemissza Péter: Siralmas énnéköm KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás Útközben 4.30: Reggeli Krónika 4.40: Határok nélkül 5.40: Falurádió 8.10: Műsorszemle 8.25: Mindennapi tudomány 8.35: Civilpercek 8.40: Paragrafus 8.50: Ajánlott levél 8.55: Kulturális programok 9.05: Napközben 11.05: Népdalkörök és citera- zenekarok felvételeiből 11.35: Fejes Endre: Rozsda- temető 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Törvénykönyv 12.50: Külpolitikai figyelő 13.05: Vendég - a háznál 13.20: Gyülekezeti énekek tára 13.30: A református egyház félórája 14.05: Klasszikusok mindenkinek 14.55: Első közlés 15.05: Egy konok publicista 15.55: Gyorsfénykép 16.00: Délutáni Krónika 16.10: Mindennapi gazdaság 16.25: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 17.05: Magyarországról jövök 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Csavargók könyve 20.05: Baross Gábor népzenei feldolgozásaiból 20.30: Határok nélkül 21.05: Kossuth-klub 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Fórum 23.05: Hallgassuk együtt! PETŐFI 4.30: Hajnal 6.03: Reggeli csúcs 7.45: Sportreggel 8.00: Állomáskereső 8.10: Rivaldafényben 8.45: Apró-cseprő - gyerekekről 9.00: Hírpercek 9.15: Sok hű-hó... 10.00: Zene szó Lukácsi Bélával 11.00: Hírek 11.30: Trubadúr 11.50: Állomáskereső 11.52: Gordiusz plusz 12.00: Nóták 12.50: Korkérdés 13.00: Hírpercek 13.10: Operettparádé 13.45: Időjárás-és vízállás- jelentés 14.00: Szieszta 15.00: Hírek. Időjárás 16.35: Korhatár nélkül Tanácsok, ötletek nyugdíjasoknak 16.45: Szfinx 17.00: Hírpercek 17.10: Trubadúr (ism.) 17.30: Mágnes 18.10: Kamasz-panasz 18.30: Drogambulancia 19.00: Hírek. Időjárás 19.03: Állomáskereső 19.05: Rádiószínház Jókai Mór: Fekete vér 20.45: Görög dallamok 21.00: Hírpercek 21.15: Sztárkereső 21.45: Jazzportré 22.15: Sok hü-hó... 23.00: Hírek 23.03: Sporthíradó 23.10: Záróra 0.15: Éjszaka SZÍNHÁZ, MOZI KECSKEMÉT Katona József Színház: 1/3 órakor: ÓZ, A NAGY VARÁZSLÓ. Bérletszünet. 7 órakor: KAKUKKFÉSZEK. Kiss Mányi-bérlet. A mozik műsora. Vá­rosi: 1/2 4, 3/4 6 és 8 óra­kor: NÉGY ESKÜVŐ ÉS EGY TEMETÉS. Színes, magyarul beszélő, angol filmkomédia. Árpád: 3/4 6 és 8 órakor: LÁNGOLÓ JÉG. Színes, amerikai akció- film. Stúdió: 7 órakor: SZERESS MEXIKÓBAN. Színes, magyarul beszélő, mexikó film.

Next

/
Oldalképek
Tartalom