Petőfi Népe, 1995. február (50. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-09 / 34. szám
1995. február 9., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Vadászok gyűlése Pénteken (10-én) délután 5 órakor Baján, a Petőfi-szigeten a Bács Volán üdülőjében tartja rendes évi közgyűlését a vadásztársaság. Évente két alkalommal találkoznak, a mostani közgyűlésen a napirend szerint vezetőséget választanak. Közmeghallgatás Közmeghallgatást tartanak február 14-én 17 órai kezdettel Ti- szakécskén a művelődési központban. A város képviselő-tes- tülete kéri, hogy a közmeghallgatás alkalmával a polgárok mondják el közérdekű javaslataikat az idei költségvetés tervezéséhez. Kocséron az óvodáról tárgyalnak Ma 15 órai kezdettel oktatási és sportbizottsági ülést tartanak Kocséron. Napirenden szerepel a helyi óvoda helyzete. A közoktatási törvényt betartva megoldást keresnek a felvételre kerülő létszám, a férőhely és a csoportok közötti összhang kialakítására. A károsultak jelentkezzenek! A Nagykőrösi Városi Rendőr- kapitányság kéri azoknak a gépkocsi-tulajdonosoknak a jelentkezését, akiknek járművét január 5. és január 13. között a Széchenyi téri porcelánbolt előtt megrongálták. Azokkal a Ford, Opel, Fiat, Volkswagen, Renault, Suzuki, Mercedes és Seat autókkal kapcsolatban folyik az eljárás, amelyekről az említett időszakban a tettesek leszaggatták a márkajelzéseket. Benei falugyűlés a helyi adóról Ladánybene képviselő-testülete február 10-én, pénteken 16 óra 30 perctől falugyűlést tart az idei költségvetési elképzelésekről és a tervezett helyi adóról. KÖZÉLETI HÍREK • Dr. Balogh László, a megyei közgyűlés elnöke tegnap hivatalában fogadta dr. Cserepes Tibor dandártábornokot. Megbeszélésük témája az országos védelmi bizottság mellett rövidesen működő megyei ötfős apparátus létrehozása volt. • A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének megyei választmánya február 24-én 9 órától tartja a továbbképzési napot a helyi csoportoknak Kecskeméten, a Kisfaludy u. 6-8. alatt. • Dr. Brűszel László országgyűlésiképviselő 1995. február 10-én, pénteken 16 órától 18 óráig fogadóórát tart Kecskeméten, a Deák tér 5. VI. emelet 611-es helyiségben. A NASS Kft. nyuszi csomagolására azonnali belépéssel keres női dolgozókat, három műszakban. Jelentkezni lehet: Kecskemét, István király krt. 19., a csokoládégyár titkárságán. (40864) KERESKEDELMI VÁLLALATHOZ FŐKÖNYVELŐI munkakörbe számviteli és pénzügyi főiskolai végzettséggel, 5 éves számítógépes szakmai gyakorlattal munkatársat keresünk. 6000 Kecskemét, Béke fasor 17., "Petróczi" címre kérjük az űnéletrajzos bemutatkozó levelet ____________küldeni. 1412921____________ N agykőrösön pénzzel is támogatják a termelőt (Folytatás az 1. oldalról) Eredics László reméli, hogy a szerződéskötésekkel kialakítható felvásárlási és értékesítési biztonság, következésképpen a hosszú távú együttműködés lehetősége előbb-utóbb vonzóbb lesz a többség számára, mint a szélsőséges piaci ármozgásokat kihasználó spekulánsok eseti ajánlatai. A konzervgyár szerződést csak zöldségfélékre köt, bár gyümölcsöt is vásárolnak fel. Annak, aki a gyümölcsben lát fantáziát, s ültetvény telepítését fontolgatja, szívesen adnak tanácsot, s tárgyalnak a hosszú távú együttműködésről is. Csemegekukoricával nem foglalkoznak, az a szintén nagykőrösi Bonduelle Kft. üzletága. A vezérigazgató kiigazította azt a tévedést, amely a közelmúltban a lapokban jelent meg. A Bonduelle nem vásárolta meg a Nagykőrösi Konzervgyár 51 százalékát. A két cég évekkel ezelőtt egy vegyes vállalatot alapított. Ebbe a nagykőrösiek azt a 2-es telepet vitték be, amely nem volt a gyárnak meghatározó része. A vegyes vállalatból vásárolta ki a Bon- duelle a nagykőrösiek tulajdon- részét, s lett teljesen különálló cég. A Nagykőrösi Konzervgyár Részvénytársaság 51 százaléka a dolgozókból alakult MRP szervezet tulajdonában van. Bálái F. István Áprilistól drágul a menza Gyorsul a jánoshalmi diákotthon építése. Czompó Lajos, a generál kivitelező szegedi KÉSZ Kft. építésvezetője elmondta: a számukra kedvező időjárásnak köszönhetően nem sokat csúsztak a tető tervezettnél későbbi felrakása miatt. Most egy szorosabb ütemterven dolgoznak, hogy a június végi határidőt minden körülmények közt tartani tudják. A diákétkeztetésben résztvevő iskolások, óvodások és bölcső- dések szülei csak április elsejétől fizetik a megemelt térítési díjat Kiskunfélegyházán. Az áremelkedés mértéke várhatóan 25 százalékos lesz. A többi közt erről döntenek mai ülésükön a képviselők. A testület napirendjén szerepel emellett még az ez évi költségvetés előkészítése és az önkormányzati bérlakások elidegenítése. Szó lesz a Szakmaközi Művelődési Ház üzemeltetésének feltételeiről, a Móra Ferenc Művelődési Központ felújításának helyzetéről, s a munkásőrök egykor rádióadó árbocának elővásárlási jogáról. Ugyancsak a ma 13 órakor kezdődő testületi ülésen döntenek a képviselők önmaguk tiszteletdíjáról is.-gHa ugyanannyi az igen és a nem Tiszakécske képviselő-testülete módosításokkal elfogadta a hivatal tevékenységét irányító szervezeti és működési szabályzatot. Az SZMSZ még nincs teljesen kidolgozva, hiányoznak belőle mellékletek, amit április 30-áig kell a testület elé terjeszteni, figyelemmel a jogszabályi változásokra. A jövőben más szabályok vonatkoznak a zárt ülésekre és a szavazategyenlőségre, mely esetén - ha a képviselők egyenlő arányban igennel, nemmel szavaztak - a javaslatot a polgár- mester szavazatától függetlenül nem fogadják el. A cigány kisebbség kérései Nemrégiben kezdődtek meg Kiskunhalason az Emitel Távközlési Részvénytársaság digitális telefonközpontjának építési munkálatai. A létesítmény - amely a tervek szerint október 15-ére készül el - a Bem-lakótelep és a Mátyás tér közötti telken kapott helyet. fotó: ádám Miklós Kovácsfalvi Gyula, a mélykúti cigány kisebbségi önkormányzat elnöke ismertette a települési önkormányzattal a cigányság kéréseit a legutóbbi testületi ülésen. A kisebbségi ön- kormányzat szeretné, ha tagot delegálhatnának az önkormányzat szociális bizottságába. Első kérésükre válaszolva Nagy János jegyző elmondta, hogy természetesen ez csak a bizottság létszámának növelésével oldható meg, ahhoz viszont a szabályzat módosítása is szükséges. A cigányság képviselője egyelőre tanácskozási joggal vesz majd részt a bizottság munkájában. Második kérésként Kovácsfalvi Gyula egy helyiség biztosítását kérte, ahol a fogadóórákat, összejöveteleket megtarthatná a kisebbségi önkormányzat. A cigányság nevében az elnök kérte az önkormányzatot, hogy vizsgálja meg a munkahelyteremtések lehetőségét. Földet bérelnének a cigányok, közhasznú munkásként is dolgoznának, ha van rá lehetőség. A képviselők a következő ülésig elnapolták ezt a kérdést. Az önkormányzat addig megvizsgálja a lehetőségeket, konkrét elképzeléseket terjeszt a képviselők elé. A kisebbségi önkormányzat elnöke arra is felhívta a testület figyelmét, hogy a cigányságnak télen van nagyobb szüksége a segélyekre, mert valahogy megélnek, de tüzelőre már nem futja. Végezetül a kisebbségi önkormányzat tagjai számára tiszteletdíj megállapítását kérte Kovácsfalvi Gyula. A szociális bizottság tudomásul vette a téli segélyezést, bár keret már alig van. A tiszteletdíj megállapításához meg kell várni a kisebbségi önkormányzatok működéséről szóló szabályozást - tájékoztatta a jegyző a képviselőket. Dr. Márainé dr. Kérdő Mária hozzászólásában hangsúlyozta, hogy a többség is megfogalmazza majd elvárásait a kisebbséggel szemben. Veizer István képviselő pedig elmondta a cigány önkormányzat tagjainak, hogy a települési képviselők nem vesznek fel tiszteletdíjat.- pásztor Horvát kispapok látogatása Félszáz teológiai hallgató érkezik Zágráb mellől Bajára. A vendégek részt vesznek a vasárnap háromnegyed 8-kor kezdődő horvát nyelvű szentmisén, melyet Ivica Alilovity ferences lelkész celebrál. A teológiai hallgatók két éve menekültek el Szarajevóból, ahol a hittudományi egyetem épülete teljesen megsemmisült a háborúban. Részletes programjuk a következő: szombaton részt vesznek - Markulin Márk és a Divan Klub meghívására - a bácsalmási prélón, melyen horvát népdalokat adnak elő. Vasárnap a Bajai Bunyevác Katolikus Csitaonica Egyesület vendégei lesznek. Ezután Hercegszántóra utaznak, ahol hangversenyt adnak. Gyermekélelmezés vállalkozásban A kunszállási önkormányzat legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy a tulajdonában lévő 200 adagos, főként gyermekek élelmezését biztosító konyhát vállalkozásba adja. Makány Ferenc polgármester elmondta, hogy február vége felé verseny- tárgyaláson dől majd el a konyha sorsa. Azt várják az új üzemeltetőtől, hogy az óvodásokat és iskolásokat a lehető legolcsóbban, minőségromlás nélkül étkeztesse. Miért van Baja nagy bajban? Szigorú megszorító intézkedésekre van szükség, sőt végső esetben az önkormányzati csődtörvény adhat kiutat - hangzott el Várhalmi Miklós felszólalásában, amikor mint a gazdasági és pénzügyi bizottság elnöke Baja város költségvetési koncepciójáról szólt. A tervezett 166, illetve 280 milliós hiány intézmények megszűnésével járhat együtt. Kérdésünkre, hogy miért jutott ilyen helyzetbe Baja, a következő válaszokat kaptuk a megszólaltatott polgároktól: Sári Katalin középiskolai tanár: Én úgy érzem, a város azért van ilyen nehéz gazdasági helyzetben, mert lélekszámához és nagyságához mérten sok intézményt kell fenntartania. Megértem, büszkék vagyunk arra, hogy Baja iskolaváros, emiatt nem akarunk lemondani egyetlen intézményről sem. Véleményem szerint vannak itt olyan iskolák, amelyek nagyobb körzet, vagy országos beiskolázás céljait szolgálják, melyek esetleg megyei, vagy minisztériumi finanszírozás alá kerülhetnének. Vancsik Géza, az ipar testület titkára: Én nem tudom - sem úgy mint bajai polgár, sem mint ipartestületi titkár -, hogy pontosan ez az adósság miből tevődött össze. Úgy vélem, a város többi polgárai sem igazán tudják azt, mire költötték a felvett hiteleket, mert ez a városon nem látszik. Az önkormányzatnak nagyon szigorúan, mondhatni drasztikusan takarékoskodnia kell. Régi igazság ugyanis, hogy addig kell nyújtózkodni, ameddig a takaró ér. Dr. Radnóti Judit ügyvéd: Az ember nem tudhat erről pontos adatokat, hiszen nem minden pont publikus. Az önkormányzat előző testületé azt ígérte, hogy nem hozza nehéz helyzetbe a várost, ám mégis óriási a hitelállomány. Azt tudom, hogy mostanáig roppantul eladósodott a város. Rab-Géczy Tisztelt Munkaadók, Vállalkozók! Szeretnénk segítséget nyújtani önnek, hogy dolgozóinak, alkalmazottainak szállásgondját megoldja. Budapesten, korszerűen felszerelt, 3-4 ágyas szobákban kényelmes szállást kínálunk, étkezési, sport- és kulturális lehetőségekkel. r-“1 LIMES Bp. X., Venyige u. 1. I--------* Tel./fax: 262-2928 □ GR IFF Bp. XI., Bartók Béla út 152. Tel.: 182-0786 □ TERMINUS Bp. XIII., Csavargyár u. 1. Tel.: 129-6435 □ GÓLIÁT Bp. XIII., Kerekes János u. 12-20. Tel./fax: 149-0321 n PÁSKOM Bp. XV., Bánkút u. 67-69. Tel.: 183-2366 □ NOVA Bp. XXI., Tejút u. 1. Tel.: 277-5374 Fax: 276-8371 □ ÜLLŐI Bp. Vili., Üllői út 94-98. Tel.:210-2559 n HARMAT Bp. X., Harmat u. 16-18. Tel.:260-7765 (40081) 1