Petőfi Népe, 1995. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-02 / 01. szám
1995. január 2., hétfő 7. oldal Rejtélyek És Kérdések Rejtélyek és kérdések Szevasztopolban rejtélyes jelenség bukkant fel azon az éjszakán, amikor 1955-ben felrobbant a szovjet flotta egyik hadihajója, a Novorosszijszk. Egy katonai őrponton, a rég felszedett síneken az éjszakából előbukkant ugyanis egy különös, réges-réginek tűnő vonat, három kocsival. Az őr jóval később bevallotta, hogy jobbnak látta az esetről nem beszélni. A Kísértetvonat titka című írás szerzője viszont összegyűjtötte a kísértetvonat többi megjelenésének adatait. Az amerikai űrkutatás egyik legnagyszerűbb teljesítményét, a holdra szállást kérdőjelezi meg egy beavatott, aki nemrég tárta a világ elé adatait. S úgy tűnik, megoldódott egy több száz éves titok is: a bolsenai csoda, az ostyából szivárgó vér rejtélyét tudósok fejtették meg. A bolsenai vércseppek rejtélye megoldódott Sokszor csak évszázadokkal később derül fény olyan rejtélyes, megmagyarázhatatlannak tűnő esetekre, mint például a középkori vércseppek titkára. Az olyasféle egyházi csodák, mint a torinói halotti lepel, mindig izgalomba hozták a hívőket, s a nem hívőket is. 1283-ban az itáliai Bolsená- ban misemondás közben nagy meglepetés ért egy papot. Mikor a megszentelt kenyeret magához vette, alig akart hinni a szemének: az ostyából vér szivárgott! Meg volt győződve, hogy csoda történt, ezért IV. Orbán pápához sietett, és közölte vele, hogy kezében tartotta Krisztus testét. Úgy tűnik, most fény derült erre a bolsenai csodára. A megszentelt kenyéren levő vörös foltok, amiket a pap vér- cseppeknek hitt. a Serratia mar- cescens baktériumtól származhattak állapították meg tudósok nemrégiben. Johanna Cul- lemak, a George Mason Egyetem (Virginia) kutatójának sikerült „középkori feltételek” között kenyéren kitenyésztenie ezt a baktériumot. Az ostyát három nap alatt vörös foltok lepték el. éppen olyanok, mint a hagyomány szerint a bolsenai csodánál. A szénhidráttartalmű táptalajon ugyanis a baktérium prodigiozin nevű vörös festéket termel. Közép-Európa hűvösebb éghajlata alatt ez a „csoda" csak ritkán figyelhető meg. mert ezek a baktériumok csak melegben tenyésznek. Gyanús árnyékok Hovatovább mindent megkérdőjeleznek a kétkedők. Alig marad olyan eredménye a nemzetközi űrkutatásnak, melyet ne kérdőjeleznének meg a bulvárlapok. Míg nálunk Nemere István állt elő azon teóriával, miszerint Jut ij Gagarin nem is járt a világűrben, a Daily Te legraph két teljes oldalon tálalta szenzációját. Bill Kaysing Ame rikában tárta ugyanis a világ elé, hogy Neil Armstrong, akinek a holdra szállását a tévé is közvetítette, sohasem járt ott. Kaysing 1956 és 1963 között az Apolló űrhajók hajtóművét előállító cégnél dolgozott vezető beosztásban s most nem átall kevesebbet állítani, mint azt. hogy Armstrong már csak azért sem hagyhatta a lábnyomát a Hold porában, mert a felvétel a nevadai sivatag egyik titkos laboratóriumában készült, a Nasa, a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal rendelésére és forgató- könyve szerint. Az volt a cél, hogy ezzel a látványos sikerrel az amerikai fölényt bizonyítsák az oroszok előtt a hidegháború akkori szakaszában. A könyv szerzője nyomós érveket vonultat fel. Például azt, hogy a fent készített felvételeken egyetlen csillagot sem látni. Ezenkívül a holdra szállás mozgalmas pillanatában nemhogy krátert, de nyomot sem hagytak a szállítóeszköz motorjai. Továbbá némely fotón olyan árnyékot vet az űrhajós, amely nem hozható össze az ottani fényviszonyokkal. A kísértetvonat titka 1988-ban Szevasztopolban ismereteket gyűjtöttem a „Novorosszijszk" cirkáló pusztulásáról. A szovjet haditengerészet legnagyobb katasztrófájaként ismert eset kapcsán ma sem tudjuk pontosan a robbanás okát, amely 1955. október 29-én éjjel vágta szét a volt olasz hadihajó fenékrészét (az eredetileg Julius Ceasar nevű hadihajót 1949-ben az olasz flotta feloszlatása után adták át a Szovjetuniónak), és 608 tengerészt rántott magával a mélybe. A hatalmas hadihajó Sze- vasztopol északi kikötőjében fordult föl és süllyedt a tenger fenekére, több ezer városi polgár szeme láttára, éppen ezért kérdeztem ki, akit csak lehetett a szemtanúk közül a katasztrófa lefolyásáról, köztük az életben maradt tengerészeket, azokat, akiket sikerült kimenteni a hullámsírból, és azokat, akik csak a partról figyelték a tragédiát. A sok száz elbeszélésből, amelyeket a jegyzetfüzetemben őrzök, található egy ily.en is: Szellemvonat sín nélkül- Azon a éjszakán vasűtiso- rompó-őrszolgálatot teljesítettem. közvetlen Balakláva előtti átjáróban - meséli Pjotr Grigor- jevics Usztyimenkó, a baraklá- vai sorompó őr. - Egyszer csak látom - a bánya felőli volt iparvágányon (ahol a síneket régen fölszedték, de a talpfák megmaradtak!) -, közeledik egy vonat. Megdörzsöltem a szemem, azt gondoltam, hogy egy látomás - hisz hogy is jöhetne sínek nélkül egy vonat? -, de az valóban közeledett, egy mozdony három személyvagonnal! A mozdony és a vagonok is nem a mi fajtáink voltak, hanem valamiféle háború előtti, vagy még régebbi, külföldi típusok. A mozdony hasonlított a mi régi pöfögő „ovecskánkra” - önök ezt valószínűleg nem ismerik, de én a háború előtt fűtőként dolgoztam rajta. No, szóval jön kivilágítat- lanul a Haszfort hegy felől, ahol korábban sem volt vasútvonal, és a mi fővonalunk sem arra tart, amelyre ez a szerelvény ráhajtott. Ott, ahol a nagy kanyar után egyesült a két ág, a sorompót már régen eltávolították, én azonban tisztán hallottam a jelzőkészülék hangját. Eppenhogy le tudtam ereszteni a sorompót, a szerelvény elhúzott mellettem Szevasztopol irányába. No, az én feladatom csupán az volt, hogy biztosítsam az átjáró biztonságát. Énnálam minden rendben volt, a többit oldják meg a diszpécserek. Azonban hogy haladhatott ez a vonat sínpálya nélkül? Én még a pályára is kimentem - de semmiféle nyomot, egy eltaposott fűszálat sem láttam. Valami ördögi dolog lehetett. Én akkor arra gondoltam - nem jó ez így, csak baj ne legyen belőle. S lám, reggelre egész Balakaklava lázban égett - felrobban a „Novorosszijszk”! A csatahajó-tragédiát megelőző rossz előjelekről nem egy, és nem két ilyen elbeszélést jegyeztem föl. Például a cirkáló főmegfigyelője (jelenleg nyugállományú I. osztályú kapitány), Mihail Románovics Nyiki- tenykó mosolytalan arccal mesélte el, hogy felesége a robbanás előestéjén (amikor ő éppen ügyeletes tisztként a hajó fedélzetén tartózkodott!) egy különös álmot látott: emberek sokasága emelkedett fel a felhők fölé egy gyönyörű létrán... Engem azonban akkor nem ez, hanem a tények érdekeltek. A balaklávai sorompónál történt esetre csak négy év után gondoltam ismét, amikor a Dicsőség Szevesztopolnak c. újság 1992. Azt gondoltam, hogy látomás, hiszen hogy is jöhetne sínek nélkül egy vonat? augusztus 12-ei számában olvastam a Kísértetvonat Ukrajna útjain c. cikket. Megpróbálom majdnem teljes egészében ismertetni: „1911. július 14-én a római vasúti pályaudvarról kiindult a „Szanetti” cég által, gazdag okos polgárok számára épített kiránduló szerelvény 106 utassal, hogy megtekintsék az új vonalszakasz mentén található érdekességeket. A vonat közeledett egy egy kilométeres alagúthoz.. Soha nem bukkant elő az alagútból És ekkor valamilyen borzalmas dolog kezdődött el Két szemtanú az utasok közül, akiknek sikerült időben leugrani a szerelvényről, elmondták azt, pillanatok alatt valamilyen tejfehér ködfátyol vett körül, s ez az alagúthoz közeledve egyre sűrűbbé vált, s végül nyálkás folyadékká változott. A VONAT befutott az alagútba... de onnan már ki nem jött! Ezután a különleges esemény után az alagutat kövekkel feltöl- tötték, elfalazták, a háború idején légibomba-találatot kapott. Lehetséges, hogy erről az esetről megfeledkeztünk volna, amennyiben ez a háromkocsis kísértet nem jelenik meg... nem is olyan messze a Poltava megyei Zavalicsi falu vasúti átjárójában, ahol Jelena Szpirido- novna Csebrec volt ügyeletben. A vonat teljesen lefüggönyözött ablakokkal, nyitott ajtókkal, és üres mozdonyvezetői állással teljesen hangtalanul suhant el a pályán, elgázolva egy, a pályára tévedt csirkét! Katonasírok közelében Ennek az esetnek a kivizsgálására érkezett a helyszínre a különleges eseményeket tanulmányozó bizottság elnöke az Ukrán T udományos Akadémia munkatársa - V. P. Lescsátij. Az ő megmaradt feljegyzéseiben, melyet 1991 szeptemberében dátumozott, megemlíti elgondolását arról, hogy ez a szerelvény időutazást végez. Lescsátij megemlíti a XIX. század 40-es éveinek ismert mexikói pszichiáterét Jose Szakszinót azzal kapcsolatban, hogy egyszer Mexikóban megjelent 104 olasz, akiket egy hétig pszichiátriai kezelésnek vetettek alá. mivel egyöntetűen állították, hogy Rómából érkeztek Mexikóba-vonaton. Elolvastam aző első gondolatát is: - csak nem ez az a vonat, amelyet a balaklávai átjárónál látott Usztyinov? Sok a hasonlatosság: külföldi típusú mozdony, három vagonnal... Amennyiben a kísértetvonat a ’91-es évben Poltavában jelent meg, miért nem jelenhetett volna meg ’55-ben Balakláv- ban? Ebben a gondolatomban még jobban meggyőződtem az után, miután megtekintettem egy szevasztopol i természetvédővel, Jevgenyij Venyikejevvel a Haszforti magaslatot. Azért mentünk oda, hogy megtekintsük az 1855-ös évben létesített olasz katonai temető maradványait (itt vannak eltemetve azok a szardíniái olasz katonák, akik a Krími háború idején estek el Szevasztopol ostrománál) és száz év múltán, a szovjethatalom utasítására le lettek törölve a föld színéről. Senki sem tudta megmondani nekem, hogy miért robbantották föl 1955 májusában a temető gyönyörű márvány emlékoszlopát! Vagy egy vandál tett volt az „átkozott múlttal" való leszámolás nevében? Azonban aki reád puskával támad, számíthat rá. hogy ágyúból kapja a választ. És az emlékoszlopot felrobbantó dinamittöltetre a „Novorosszijszk” felrobbanása volt a csodálatos válasz! Én tökéletesen hiszek a két esemény karmikus kapcsolatában! Ahogy mászkáltunk a haszforti fennsíkon (Szibériában ezt hegycsúcsnak nevezték volna) a márványoszlop szétszóródott törmelékei között, a volt sírhantok mellett vérvörös kaktuszbokor - nyilván valaki a távoli Szardíniáról hozta ide. A legutóbbi háború idején az ott lévő őrtoronyban volt a Tengermel- léki Hadsereg parancsnoki harcálláspontja. A német lövedékek szétrombolták a régi hálókörletet. Venyikejev az első védelemről beszélt:- Ide, az olaszok táborához az angolok építették ki Balak- lávból a vasútvonalat... Később ezt fölszedték. A balaklávi ág Szevasztopol felé éppen az angolok által létesített nyomvonalon haladt. Elveszett lelkek vonata A kísértetvonat tehát a felszedett sínű nyomvonalon haladt? A megszűnt vasútvonal pályáját követte. De ha ez a vonat ugyanaz az eltűnt vonat, amely kirándulókat szállított, vajon miért jött ide, a Krím eme eldugott sarkába? Hogy elvigye azoknak az. olasz katonáknak a lelkeit, akiket utolsó fedezékükben ölt meg a májusi robbanás? Vagy a 104 utas között valakiknek itt temették el a hozzátartozóit, és eljöttek végtisztességet adni? Az is lehet, hogy ezek az eltűnt utasok valamilyen módon képesek voltak megbosszulni a katonai temető lerombolását, és válaszképpen a volt „Julius Ceasar” alias „Novorosszijszk” hadihajó felrobbantásával vettek elégtételt. Most pedig térjünk vissza a mi eltűnt vonatszerelvényünkhöz, pontosabban a sínpályához, amelyen az elhaladt. Vessenek egy pillantást Olaszország, Európa és Eurázsia vasúti térképére. Mily szorosan és csodálatosan össze „pántolja" a kontinenseket ez a vasúti rendszer. Vajon elgondolkozott-e valaki már azon, hogy milyen hatást gyakorol a világ vasúthálózati rendszere a geofizikai, helyesebben kifejezve geokronofizi- kai értelemben (ide számítva az emlékezetes római szakaszt is. a rosszemlékű alagúttal) bolygónk kronális mezejére? Mert ez, kétségtelen, hogy létezik. A szuperhosszú alagutak, a nagy mélységű bányák, a túl magas építmények (mint az Osztanki- nói tévétorony), mindezek a térbeni létesítmények megváltoztatják, ha nem is azonnal érzékelhetően, de megváltoztatják az időmúlását, hasonlóan ahhoz, mint a gátak, vízlépcsők, vagy csatornák megváltoztatják a víz folyását. Többé nem látta senki Különleges eseményeket tanulmányozó bizottság elnöke, az Ukrán Tudományos Akadémia munkatársa - Vaszilik Pet- rovics Lescsátij 1991. szeptember 21-én megvárta ezt a kísér- tetvonatot a Zavalicsi vasúti átjáróban. Felugrott az egyik vagon lépcsőjére... és több senki!... „A vonat - írja a Fórum c. lap - folytatja útját azon a szakaszon, ahol Jelena Szpiridonova Csebrec, a sorompóőr teljesít szolgálatot. Önkéntesek, akik a vonat nyomába erednének - még nem jelentkeztek." Ezen a nyáron szerencsém volt ismét eljutni Balaklávba, a Haszfort hegy lábához. A fennsíkon, a szétszórt márványtörmelékek között, a lerombolt őrtorony közelében egy betonoszlopot láttam, melyen egy kis táblácska hirdette, hogy az olasz katonai temető helyre lesz állítva. Körülötte a krími napsugarak által érlelt kaktuszbokrok nőttek. Lehetséges, hogy egyedül ezek. az ide ültetett szúrós jövevények ismerik a „Julius Ceasar" pusztulásának, valamint a kísértet- vonatnak a titkát?! Részletek a „Szigorúan titkos" c. nemzetközi havilap 1994/8. számából. Fordította: Vázsonyi Miklós nyugállományú ezredes t
